Ősz végén

Júdásfülegomba

Lassan, de biztosan végéhez közeledik az ősz, mely az idei esztendőben kellemes meleg időt és bőséges csapadékáldást tartogatott. Igen az eső cseppjei valóban áldást jelentettek az erdők, mezők ösvényeinek, melyek szárazon, repedezetten álltak a színes levelekkel büszkélkedő, és az álmukra szenderedő növények védelmében. A november is, éppen úgy, mint az ősz többi hónapja, a szokottnál enyhébben alakult. Pedig már egészen halkan, új évszak kopogtat a természet ajtaján, de úgy tűnik az időjárás ezzel mit sem törődik.

Vasárnap kora reggel, amikor utamra indultam kellemes enyhe idő fogadott a fák rengetegében. A sudarakba gyenge szél osont, de már nem volt kiket táncba vinnie. Az ágak csupaszon álltak, karjaikkal az ég felé nyújtózkodtak, leveleik pedig a talajon pihentek vastag, puha avarrá sokasodva, melyen ezen a reggelen oly kellemes volt a járás. Most nem zizegtek a talpaim alatt, az eső cseppjeitől elnehezülten, csöndesen, hallgatagon tűrték lépteimet. Az égbolton fehér pamacsok úsztak tova, mint egy kedves nyáj, akiket láthatatlan kezek terelnek. Jó pár napja nem sütött ki a nap, de ez a reggel a jó idő, egy szép őszi vasárnap reményét hordozta magában.

Amikor a tisztásra értem már a hegy tetején álldogáló tölgyfák koronáit simogatták a napsugarak, de most utam, nem arra vitt. A napos idő csábított, hogy arra menjek, de szívem mást diktált, és rá hallgattam. Hiába vágytam már a napsugarak melengető simítására, hisz oly sok napon át nélkülözni kellett, mégis a félhomály, a nyirkos völgy mélye  felé vettem az irányt. Abban bíztam, hogy a sok eső, a langyos őszi idő, kalapos kis kedvenceimre jótékony hatással lehetett. Sejtesem pedig be is igazolódott, hiszen a völgy mélye telis-tele volt aprócska gombákkal. Minden honnan előbújtak, a vastag avarpaplan alól, a fák törzsein pihenő mohapárnák védelméből, és a kidőlt fák kérgeinek repedéseiből is. Egyik kisebb volt mint a másik. Egészen vékonyka tönkjükön, olyan apró és törékeny kalapkát viseltek, hogy  egy nagyobb esőcsepp könnyedén kárt tudott volna bennük tenni. Biztonsággal nem tudnám őket nektek megnevezni, találgatásokba pedig nem bocsátkozom, mert a gombáknál ez nem engedhető meg. Hozzájuk szakértelem kell, velük tévedni nem lehet. A sok gomba közül egy volt, akit ismertem. Aki jellegzetes kinézetének köszönhetően könnyen beazonosítható, ő pedig nem más, mint a júdásfülegomba. Emberi fülre emlékeztetőt megjelenése megkönnyíti a meghatározást. Olyanok mintha ők lennének az erdő fülei, akik ágakon, mohás fák törzsein meglapulva hallgatóznak.

A völgyből hazafelé indulva utamat a madarak kedves hangjai kísérték. A kellemes meleg, a nap szikrázó sugarai jókedvre derítették a fák ágai között motozó tollas kis társaságot. Csacsogtak a cinegék, egymással diskuráltak a csuszkák, kedves hangjukon fecsegtek az őszapók, hívogatójukat ismételgették a a süvöltők, a fák sudarai felett egerészölyv kiáltotta messzire hangzó "hié-hié" strófáit, melyre a szajkók éktelen rikácsolásba kezdtek. Az erdő ösvénye élettel és hangokkal telt meg, melyet oly jó volt hallgatni, a csöndes, ködös napok után. Szeretem az erdő csendjét is, amikor pár nappal ezelőtt a köd puha leple alatt a némaság volt az úr, de amikor meghallom a madarak kedves hangjait, szívemet azon nyomban elvarázsolják.

Az én madárbarát kertem - A madáretetés szabályai!

 Kék cinege a cinkegolyóval megtöltött etetőn

A madarak etetését az első őszi fagyok beköszöntekkor kell megkezdeni, és azok folyamatos megszűnéséig kell folytatnunk. Ez az időjárástól függően körülbelül októbertől egészen április elejéig is eltarthat. Természetesen a hosszú évek alatt előfordult, hogy a fagyos hideg idő előbb beköszöntött, vagy tovább tartott. Mindig az időjárás alakulása az, ami eldönti, meghatározza, hogy mettől meddig van szüksége a madaraknak a segítségünkre.

Mielőtt az idei esztendőben is elkezdeném megosztani Veletek madárbarát kertem eseményeit, fontos, hogy leírjam a madáretetés legfontosabb szabályait. Hiszen lehet, hogy a megosztott történeteim, fotóim adnak nektek is kedvet, ehhez a nemes cselekedethez, melyet bárhol, akár még panelház ablakában, vagy erkélyén is alkalmazni tudtok.

Az első fontos szabály, mint már említettem az etetés elkezdésének időpontja! Én már hetekkel ezelőtt elkezdtem feltölteni az etetőimet, amikor az első őszi fagyok beköszöntöttek, a kis tollasok pedig örömmel jönnek hozzám látogatóba nap, mint nap. Igaz az elmúlt időszakban nem süllyedt nulla fok alá a hőmérséklet, de a csapadékos, hűvös, ködös, nyirkos idő éppen úgy próbára teszi életüket, és ilyenkor is nagyon fontos nekik a segítségünk. 

A másik nagyon fontos szabály a folyamatosság!!! 

Ha elkezdtük a legfontosabb és leghosszabb ideig tartó madárvédelmi tevékenységet, akkor azt az etetési időszak minden áldott napján folyamatosan, és odafigyelve kell tennünk. A kis tollasok hamar megszokják, hogy etetőinkben hozzá tudnak jutni a számukra szükséges elemózsiához, melyre számítanak is. A környékről vagy akár messzebbről is vonzza a madarakat a biztos élelemforrás, és, ha ez bármilyen oknál fogva megszűnne, pláne a kemény fagyokkal tarkított téli napok alatt, akkor tollas barátaink nagy bajba kerülnének. Kertünk vendégeinek nagy része csupán pár grammos kis apróság, akinek a téli időszak napjainak nagy része arról szól, hogy a szervezetük megfelelő működéséhez, és éltben maradásukhoz szükséges táplálékhoz hozzá tudjanak jutni. A rövid nappali időszakok, a kemény fagyok, és a hótakaró csak tovább nehezítik a helyzetüket. Reggeltől estig mindössze 5-6 órájuk van arra, hogy a betevőjüket meg tudják keresni, és el tudják fogyasztani. A kistestű madarak teste csupán egy-két napra elegendő zsírtartalékot képes felhalmozni. Ha bármilyen okból kifolyólag nem sikerül nekik a megfelelő mennyiségű táplálékihoz hozzájutniuk, akkor az előttük álló, fagyos éjszaka akár végzetes is lehet a számukra.
A kertünket látogató tollas vendégek megszokják, és számítanak a feltöltött etetők kínálatára, hogy minden nap hozzá tudnak jutni a szükséges betevőjükhöz, éppen ezért olyan fontos az etetés folyamatossága.
A harmadik legfontosabb szabály a megfelelő táplálék!!! 
A madarak táplálékáról a későbbiekben részletesen fogok írni nektek, de most fontos megjegyeznem, hogy milyen elemózsiát ne kínáljunk fel tollas kis barátainknak. Nagyon fontos, hogy az etetőkbe kihelyezett élelem mindig natúr legyen. Soha ne töltsük meg a kis madárvendéglőket sós, fűszeres vagy füstölt eleségekkel. Valamint fontos szabály, hogy tilos a madaraknak kenyeret, kiflit valamint egyéb péksüteményt vagy azok morzsáját kihelyezni. Hiszen az erjedésnek induló élelmiszerek súlyos bél és gyomorgyulladást okozhatnak, melyek esetenként a kis tollasok halálához is vezethetnek.

Ahogy Ti is látjátok, tollas barátaink etetése, mely a legfontosabb madárvédelmi tevékenység nagyon nagy odafigyelést, elhivatottságot, és rendszerességet követel. Ezért nagyon fontos, hogy csak akkor kezdjen bele bárki is, ha a madarak élelemmel való ellátását kellően odafigyelve, napi rendszerességgel tudja biztosítani, hosszú hónapokon keresztül!!!

Végezetül elöljáróban szót ejtenék az itatásról is, melyet a nyári hónapok végeztével fontos tovább folytatnunk, így ezt a madárvédelmi tevékenységet az esztendő minden napján alkalmaznunk kell.

A következő „Az én madárbarát kertem” bejegyzésében bővebben fogok írni a madarak számára kihelyezett friss víz fontosságáról.      

 Szajkók a talajetetőn

Nagy őzlábgombák az avar védelmében

Az idei ősz második fele bőséges csapadékkal áldotta meg a természet szerteágazó ösvényeit. Nagyon nagy szüksége volt már a földnek az éltető eső cseppjeire, hiszen a nyári és az ősz elejei hónapok is súlyos aszályt tartogattak. A növények nagy része már téli álmára hunyta szemét, a fák, a bokrok csupasz karokkal álldogálva pihennek. Azonban vannak, akiknek a késő őszi eső, a szokatlanul enyhe idő, kedvező feltételeket teremtett a fejlődésükhöz. Ők pedig nem mások, mint kalapos kedvenceim a gombák. 

Ma késő délelőtt nyakamba akasztottam a fényképezőgépem, és apukámmal elindultunk egy könnyed sétát tenni az erdő ösvényén. Az égbolton szürke felhők kezdtek tornyosulni, a közelgő esőt hozó front közeledtét jelezve. A felhők közötti apró réseken, kíváncsian kukucskáltak elő a nap kellemes meleget adó sugarai, a gyenge szél pedig boldogan szalad a fák csupasz sudaraiban. Egyik-másik szélgyerek elevenen nyargalt le a talaj felé, és gyöngéden igazgatni kezdte a színes avart. A levelek pedig szófogadóan követték őket, miközben halk zizegésük, mint jóleső kacaj törte meg az erdő néma csendjét.

Az erdőszélén álldogáló növények színük hagyottan, megsápadva álldogáltak. De volt még köztük egy-két pelyhes kenderkefű, nehézszagú gólyaorr, vízi csillaghúr, akiknek ugyan már eleven pompájukat elvették az őszi hónapok, de mégis, mindezek ellenére élni akartak, dacolva az idővel. A vadszeder bokrok védelméből ismerős hang szűrődött ki. A vörösbegy, csettegő, eleven hangja. Testét ugyan nem láttam, hiába kerestem, a zöld szederlevelek, melyeken egy csöppet sem látszik az ősz múlása eltakarták a kedves vörös mellényes madárkát.

Utunk a kis tölgyesbe vezetett, ahol a nagy őzlábgombák élnek. Szerettem volna még látni őket, hiszen az idei őszön ez idáig nem adatott meg a velük való találkozás. Hiába szeptember, október a fő termőidejük, a csapadék hiányát akkor ők is megsínylették, és a száraz földből nem dugták elő csinos kis kalapjukat. Reménykedtem benne, hogy a fagymentes idő, a bőséges csapadék még kedvet adott nekik is, mint többi gombának is a növekedéshez. A természetnek hála nem kellet csalódnom, mert mihelyst a tölgyfák védelmébe értünk meg is akadt a tekintetem az első, karcsú tönköt viselő őzlábgombán. Az elsőt pedig három követte, akik még fiatalok voltak, melyről összezárt kalapkájuk árulkodott. Ilyen késői időpontban, amikor már a tél kopogtat a természet ajtaján még nem találkoztam velük, de a szokatlanul enyhe november, a bőséges csapadékáldás meghozta a kedvüket a növekedéshez.  
Most, hogy soraimat írom, az ígért front meg is érkezett. A szürke felhők elfoglalták helyüket, betakarva az égbolt minden szegletét, és lassan elkezdik útnak indítani esőcseppjeiket.

Százszorszépek az avar védelmében

Szerintem Ti is jól ismeritek a Százszorszépet, mely egy kedves, szolid kinézetű virág. A természetnek hála az én kertemben is otthonra leltek, és szinte egész esztendőben gyönyörködhetek bennük. Ezek az aprócska virágok, melyek félősen bújnak meg a fűszálak között, a fagyos időszak kivételével, szinte egész évben szirmaikat bontogatják. Kedves megjelenésükkel még az enyhébb téli napokon boldogságot lopnak a szívünkbe. Azonban ahhoz, hogy fehér szirmaik szétnyílnak a nap fényére van szükségük, borús, felhős időben szirmaikat összezárva pihennek.

Most november van, és, ha a nap fáradt sugarai előbújnak a felhők mögül, melengető sugaraikkal pedig a kertemet simogatják, a százszorszépek a vastag avarból elődugják fejecskéiket és boldogan néznek szét a körülöttük elterülő  őszi világban.

Visszatértek a csízek

A csízek, kis termetű pintyfélék, akikkel főként az őszi és a téli hónapokban találkozhatunk. Vonuló madarak, ők a hideg, téli hónapokat töltik hazánkban. Fészkelő területeik főként Európa északi országai, ahonnan az ősz beköszöntekor szárnyra kapnak és megkezdik vonulásukat Európa déli irányába. Vonulásukat és letelepedésüket elsősorban a táplálék bősége határozza meg. Ahol elegendő betevőt tudnak maguknak találni, és az időjárás is számukra kedvezően alakul, ott töltik a téli hónapokat, ahonnan aztán tavasszal ismét útra kelnek, hogy visszatérjenek költési területeikre. Hazánkban kis számban fészkelnek, így a tavaszi és nyári időszakban csak elvétve találkozhatunk egyedeivel, de azokkal is inkább a hegyvidéki, fenyves erdőségekben. 

Két napja, a természetnek hála sikerült egy szép nagy számból álló csíz csapatot megfigyelnem, ahogy a patakpart szélén álló égerfa ágain keresték betevőjüket. Szeretik az enyves éger termésének a magvait, ez a legfontosabb táplálékuk. Ez mellett még gyomnövények apró magvait, fenyő tobozokban lapuló magokat és nyír fa termését is előszeretettel fogyasztják. 

Az én kiskertemben is rendszeres téli vendégek, de ez idáig még nem bukkantak fel kis birodalmamban. Majd a téli hónapokban, amikor a természetben kevesebb és nehezebben elérhető lesz a táplálék, akkor egészen biztosan meg fognak tisztelni a jelenlétükkel. 

A csízek őszi vonulásának a csúcsidőszaka október és november hónapokban van. Ha pedig nagy hidegek köszöntelek be hazájukban, akkor invázió szerűen kelnek útra dél felé. 

Őszi szépségek

Ha az időjárás alapján kellene eldöntenem melyik hónapban járunk, akkor gondolkodás nélkül ki merném jelenteni, hogy augusztusban. Egyedül a táj ezernyi színben pompázó szépsége az, mely bizonyságot ad arról, hogy a nyáriasan meleg ellenére csalhatatlanul ősz van. A fák megszámlálhatatlanul sok színben játszanak, az erdők ösvényein egyre vastagodó avarpaplan fedi a földet, a bokrokon érett termések kínálják magukat az arra járó éhes vendégeknek, a rétek egyre kopárabbak, növénylakóinak legtöbbje már téli álmára hajtotta kedves fejecskéjét. Egész álló nap, egész éjszaka suttognak a fák levelei, ahogy a szél a sudaraikba oson, mintha azon tanakodnának elinduljanak-e utolsó útjukra. Aztán a szél óvatosan láthatatlan kezére emeli őket és viszi repíti mindannyiukat, ha pedig nagyra nyitjuk a fülünket hallhatjuk kedves zizegésüket, mely ezekben az októberi napokban betölti az erdő minden szeletét, még a legeldugottabb zugokat is. Hiába a kellemes meleg, az ősz csodája éppen ezekben a napokban teljesedik ki.

Jól eső érzés a jó idő, de én mégsem tudok neki tiszta szívemből örülni. Hazudnák ha azt mondanám, hogy nem esik jól a nap meleg simítása, de mégis érzem, látom és tudom, hogy ez nem jó a természetnek és lakóinak.

Kora reggel volt amikor látogatást tettem az erdei tisztáson. A későn kelő nap sugarai a fák mögött ébredeztek. Az éjszaka harmatkönnyei a száradó növényeken pihentek, és ahogy a nap sugarai bebújtak a csupaszodó faágak között gyönyörűen csillogni kezdtek. A harmat, a száraz növények illata olyan erősen érződött, mint még talán soha. Szeretem az ősz illatát, hiszen neki is, mint a többi évszaknak megvan a rá jellemző orromat csiklandozó, szívemet melengető aromája.

Ahogy haladtam előre az utamon, fehér foltok csalták a tekintetem. A tisztáson mindenhol ott voltak, kisebb-nagyobb csoportokba gyülekezve. Amikor az egyik kis társasághoz értem láttam, hogy ezek bizony vadon élő őszirózsák. Fehér szirmaikon harmatcseppek pihentek, fejecskéiket pedig úgy dugták össze, mintha egymás fülébe súgtak volna valamit. Csoda szépek voltak mindannyian, és a tisztásra üdeséget loptak a jelenlétükkel. Tavaly egy pár egyedet sikerült megfigyelnem, ahogy a száraz fűszálak között pihentek, de idén olyan sokan voltak, hogy meg sem tudtam volna őket számolni. A barna, a sárga, a vörös és a sápadt zöld növények között elmondhatatlanul szép látványt nyújtottak.