2020. július 29., szerda

2021-ben az "Év madara" a cigánycsuk


Cigánycsuk hím


A Magyar Madártani Egyesület 1979-ben indította útjára az "Év madara" programot, melynek elsődleges célja, a természetvédelmi problémákkal érintett fajok társadalmi szintű bemutatása. 
A három, az MME által megjelölt faj közül, a lakosság részvételével, szavazás alapján születik meg a döntés, hogy ki lesz a következő esztendőben eme kitüntető címet viselő tollas. 
2021-ben a cigánycsuk, a kis őrgébics és a sordély közül lehetett választani, akik mindegyike szorosan kötődik, többek között a mezőgazdasági élőhelyekhez. Köztudott, hogy a nagytáblás mezőgazdasági gazdálkodás gyakran súlyosan veszélyezteti az élővilágot, a környezetükben élő állatokat, beleértve a madarakat is. A vegyszerek használata évről-évre számos egyed mérgezését, halálát okozza. Az élőhelyek olykor drasztikus átalakítása, az erre érzékeny fajok egyedszámának csökkenését vonja magával. Életüket megnehezíti, és kihívások elé állítja az élővilág tagjait. 
Az előttünk álló esztendőben fokozott figyelmet fognak kapni a mezőgazdasági területeken, valamint azok közelében, környezetében élő madarak. Velük hívva fel a figyelmet arra, hogy a természetet kímélve, lakóit védve is lehet agrártevékenységet folytatni. 
A 2021 "Év madara" szavazást a cigánycsuk nyerte, ő állhat a képzeletbeli dobogó első helyére. Második helyen a kis őrgébics, míg a harmadik helyen a sordély végzett. 
A természetnek hála a mi vidékünk is otthonra leltek a cigánycsuk egyedei. Réteken, mezőkön, bokrokkal tarkított legelőkön, füves árokpartokon többször sikerült már megfigyelnem őket. Egy külön bejegyzésben fogok róluk mesélni, hiszen nem csak, hogy csinos megjelenésű, de nagyon hasznos madarak is. 

2020. július 28., kedd

Vendégségben a zöld küllő család


Zöld küllő hím

Zöld küllő hím és fiókája


Emlékezetemben elevenen él, amikor 2015 nyarán életemben először láthattam fiatal zöld küllőt. Ettől az évtől kezdve minden nyáron megtisztelték jelenlétükkel a kertemet szüleik, akik kíséretében jöttek a fiókáik is. De nem csak a nyári időszakban van szerencsém gyönyörködni bennük, hanem szinte egész évben. A téli etetési időszakban pedig eljönnek hozzám éhségüket oltani, legkedvesebb csemegéjük az ipari tepertő.
A tavalyi esztendő nyarán a fiatalok látogatása elmaradt, vagy csak én nem láttam őket, nem tudom. Idén viszont újra nagy öröm ért, hiszen ismét a különleges kinézetű zöld küllő fiókákat figyelhettem meg.
Szüleik sejtésem szerint a közelben fészkelhettek, mert jellegzetes kacagásukat, mely „klü-klü-klü-klü” hangokból áll, már tél végétől hallottam. Az öreg küllő párok egész évben a revírjeik területén belül maradnak, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy kapcsolatuk hosszú távú, több éven át tartó.
A zöld küllők odúban költenek, éppen úgy, mint a többi harkály rokonuk is. Amikor új lakást készítenek a fiókáik számára, annak munkálatait a hím végzi, a tojó inkább csak szemmel követi. Életük szorosan kapcsolódik az idősebb állományú erdőkhöz, hisz otthonuk helye is kórhadásnak induló fa törzsén áll. Ha biztonságban érzik magukat, akkor ragaszkodnak a hajlékukhoz, és azt több éven át is használják. A költési időszakuk áprilistól augusztusig tart, ezen idő alatt egy fészekaljnyi fiókát nevelnek fel a párok. A hím is részt vesz a költésben, időről-időre felváltja a tojót. A fiókagondozást is mind a két szülő végzi, egészen addig míg a kicsik teljesen önállóvá nem válnak.
Kora délután volt, amikor a kertemben megpillantottam először a hím küllőt, majd kisvártatva először egy, majd még egy fiatal reppent utána, és landolt a talajon. Az egyik folyton apja nyomában volt, csőrét bőszen tátogatta, hátha kap egy kis hangya csemegét. A zöld küllők legkedvesebb elemózsiája a hangya, melyeket a földön található bolyokból gyűjtenek össze. Tollruhájuk zöldes színezete is a fűszálak közé való beleolvadásukat segíti elő. Hiszen betevőjük nagy részét a talajon gyűjtögetik. A kertemben több agyag dísz is lakik, melyek alja lyukas, így a vörös hangyák előszeretettel költöznek annak védelmébe. Fűvágás után azonban ezek a díszek mindig más helyre kerülnek, hogy az alattuk száradásnak induló fű, újra zöldelleni kezdjen. A küllők, pedig ügyesen megtalálják, a védelem nélkül maradt kisebb hangyabolyokat, melyekből az akár 10 centiméter hosszú, ragadós nyelvükkel, könnyedén ki tudják szedni az aprócska hangyákat. Az apuka fiácskáit tanította, hogyan csinálják, azok pedig kíváncsi tekintetekkel figyelték őt. A hangyák fürge kis teremtmények, gyorsan szaladgálnak, pláne, ha bajt éreznek, így a boly lakói menekültek, amerre látták. Az egyik, a hím küllő tollai között akart menedéket keresni, de a kicsi ezt észre vette, és csipkedni kezdte apja hátát, az nem tudta mi baja van fiának, és haragosan ráförmedt, de az csak nem hagyta abba, egészen addig, míg el nem kapta a fürge csemegéjét.  
Hosszú perceket töltöttek nálam, egyik bolyt a másik után keresték, majd amikor jól laktak, szárnyra kaptak, és eltűntek a fák takarásának a védelmében.  




2020. július 21., kedd

Vadon élő orchideák - Müller nőszőfű



Müller nőszőfű

Bő két hete számoltam be Nektek a müller nőszőfűvekkel való találkozásomról. Tegnap kora délután ismét látogatást tettem náluk, bízva benne, hogy már kibontogatták virágszirmaikat. Sajnos a két egyedből csak egy maradt, mert az egyiküket, egy arra patáit szedő őz vagy szarvas lelegelte. Nehéz dolga nem volt, hogy fellelje, hiszen a két tő orchidea éppen egy vadcsapás mellett bújt elő. A másik, a kisebb tő a fűszálak védelmében nőtt, ő érintetlenül maradt. Így most, csak az ő szépségét tudom most Nektek megmutatni.
A nőszőfű nemzetség közös tulajdonsága, hogy a hajtáscsúcsuk, amikor még bimbókat viselnek magukon szomorúan bókolók. De ahogy, a sziromleveleik elkezdenek felpattanni, a száruk fokozatosan egyenesedni kezd.  


 Müller nőszőfű

2020. július 16., csütörtök

Hófehér liliomok a tölgyfák védelmében


 Ágas homokliliom

Július második felében, amikor a nyár kiteljesedik, elkezdik szirmaikat bontogatni az ágas homokliliomok. A homokos talajjal gondosan befedett, meredek hegyoldalon élő tölgyfák óvó védelmében lelték meg otthonukat. 
Az idei esztendő tavasza és nyara széles időt tartogatott és tartogat a mai napig is az erdők, mezők lakóinak. Szinte egyetlen egy nap sem telik úgy el, hogy ne támadna fel hol kevésbé, hol pedig egészen erősen a szél. Van, hogy gyengéden simogatja, könnyedén táncoltatja a fák leveleit. Van, amikor pedig dühösen, minden finomság nélkül csavarja az ágakat, a vékony gallyakat, melyeken a levelek rémülten zizegnek. A szél a mindennapok hozzátartozója lett. 
Tegnap kora délután a tölgyerdő déli,  napsütötte oldalán szedtem a lábaim, hiszen itt lelték meg otthonukat a homokliliomok, és őket mentem meglátogatni. Izgatottan várom évről-évre a velük való találkozást, mert igazán egyedi megjelenésű erdőlakók. Hosszú nyúlánk szárukon, hófehér szirmokat viselő virágok díszlenek. Akiket, még a leggyöngédebb szélek lágy simításai is könnyedén meghajlítják. Egyedi szépségüket minden évben megörökítem, de az idei esztendőben nincsen könnyű dolgom, hiszen a szél folyamatosan játszik velük. Türelmem azonban határtalan, így kivártam azt a pillanatot, amikor pár másodpercig egy helyben tudtak állni.
Az idei nyáron ez az első virág, amit most Nektek is megmutatok, de többen is lesznek, sokuk azonban még bimbósan álldogál. Körülbelül két hét, és a tölgyfák óvó védelmében makulátlanul fehér virágok igazi kis mezeje fogja a tájat még szebbé tenni.
Boldog vagyok, hogy évről-évre láthatom őket, és megbecsülöm a társaságunkban töltött pillanatokat. Még ha csak egy tő virítana, én akkor is nagyon boldog lennék, és neki is nagyon örülnék. 

2020. július 11., szombat

Pókóvoda


 Csodáspók fészke

Csodáspók nőstény és lassan szétszéledő kicsinyei

Nem olyan régen számoltam be a csodáspók nőstények titkos életéről. Akkor megígértem, ha sikerül találkoznom egészen picike utódaikkal megmutatom őket Nektek is. A természet pedig megajándékozott ezzel az élménnyel.
Kora délután volt, amikor az erdő fái között szerényen megbújó tisztásra indultam. Utamat már a csöndesebb erdő kísérte. A madarak kórusának tagjai már fogyatkoznak, mintha napról napra egyre kevesebben énekelnék strófáikat. Nem szólnak a kakukkok, nem fuvoláznak a fekete rigók, a csilpcsalpfüzike sem kiáltja szolid énekét a messzibe. De ez így is van rendjén. Szépen lassan véget ér a költési időszak, és már csak azoknak a tollasoknak a dalaikat hallhatjuk, akik még utódaikat védelmezik. A tisztásra érve a távolból a vörösbegy csilingelő dala szólt, nem messze tőlem pedig az erdei pinty strófai csengtek. Minden pillanatot szeretek kiélvezni, addig amíg hallhatom őket, mert hosszú csöndes hetek, hónapok állnak előttünk. 
A tisztáson a nap sugarai táncoltak, meleg sugaraikkal simítva a bőröm. A levegő párával telt, izzasztóan fülledt volt. Lassan, óvatosan szedtem a lábam a magasra törő fűszálak és a színes virágok között. Ha valaki látna, de szerencsére erre ember nem jár, azt hinné drága kincseket keresek. És jól gondolná, valóban azok után kutatok, mert nekem az élővilág kedves tagjai a kincsek, akiket minél jobban meg szeretnék ismerni. Mindannyiukat szeretem és tisztelem, mert hiszem és tudom, mindegyikőjüknek fontos szerepe van a világban. 
A tisztás peremén délcegen álló fák adnak ilyenkor nyáron is árnyékot. Itt a levegő érezhetően hűvösebb, a talaj pedig nedvesebb, nyirkosabb. Az árnyékot kedvelő növények és rovarok itt nyugodt otthonra leltek. Épp, hogy kisétáltam a kellemes árnyas erdő szélről egy különleges építményen akadt meg a tekintetem. Egy üde zöld levél alatt, mely mintha egy sátor teteje lett volna, pókfonalból mesterien elkészített fészek lapult. A fészek szélén a kokon darabja álldogált, mellette pedig összebújva, mint egymást szerető testvérek aprócska pókok pihentek. Egymás hegyin hátán, rengeteg pici pókcsemete bóbiskolt, mintha egymást melengették volna. Egyik másik óvatosan megmozdult, pár millimétert arrébb mászott, majd újra pihenőre fogta. Nem messze tőlük ismét egy fészekre bukkantam, mely mellett a pókmama őrködött. Mozdulatlanul, féltett kincseit figyelte, vigyázta, akik közül többen már messzebbre merészkedtek. Nem szerettem volna megzavarni a családok idilljét, így óvatosan, minden mozdulatomat megfontolva magukra hagytam őket. 
A csodáspók nőstények gondos anyák, akik az utódaik érdekében gondosan megszőtt fészket készítenek a kikelt kicsik számára. Ez az építmény védelmezi őket az időjárás viszontagságaitól. Ennek az otthonnak még teteje is van, hiszen a nőstények a növények leveleit is a fészekhez rögzítik, amik, mint a házak teteje védi a lakóit. Az aprócska pókok az első vedlésig együtt maradnak ebben a biztonságos otthonban, majd szétszélednek, és elkezdik önálló életüket.


 A fotón jól látni a kokon darabjait, melyből a kis pókok kikeltek.

2020. július 8., szerda

Vadon élő orchideánk - Kislevelű nőszőfű



Kislevelű nőszőfű


A vadon élő orchideák hazánkban is meglelték otthonukat, és mindannyian természetvédelmi oltalom alatt állnak. Egyedi szépségük, különleges megjelenésük és fejlődésük magával ragadó. 
A természetnek hála a mi vidékünkön is élnek fajai, és minden egyes megadatott találkozást a naplómba vezetek. Pontos feljegyzést készítek élőhelyeikről, és évről-évre meglátogatom őket. Június közepétől az egyik legapróbb és legjobban rejtőzködő orchidea faj bontogatja aprócska szirmait. Igen valóban nagyon apró virágokkal áldotta meg őt a természet, melyek laza fürtöt alkotnak az alacsony, vékony száron. Mivel klorofillban szegényes faj, könnyen beleolvad a környezetébe, az erdő vastag avarjába. Nagyra nyitott szemmel kell járnom azt az erdőrészt, ahol évről-évre szirmaikat bontogatják, mert észrevételük nem könnyű. Mivel kevés fénnyel is beérik, ezért az erdő sötét mélyén, ott ,ahol a lombkorona teljesen zárva van fejecskéik felett élik, nyugodt, békés életüket. 
A kislevelű nőszőfűvek a vastag avarral gondosan betakart, nyirkos talajú, gombafonalakkal gazdagon átszőtt erdőkben lelték meg otthonukat. Ahol ezeket a feltételek megtalálják ott több egyedük is megfigyelhető. Tömegesen nem elterjedtek, csak szálanként tarkítják az erdőt. 
A fényképezőgépemnek hála, sokszoros nagyításban, Nektek is meg tudom mutatni, hogy aprócska virágai mennyire tökéletes, mennyire egyedi kis teremtmények. 


 Kislevelű nőszőfű

2020. július 6., hétfő

Csodás életű csodáspók



Csodáspók nőstény és kokonja, melyben petéi lapulnak

A rétek, mezők, erdei tisztások növényekkel dúsan borított rengetege, ezernyi titkot és különleges megfigyelési élményeket rejtenek. Én nagyon szeretek a kis erdei tisztáson barangolni. Akár órákat el tudok tölteni azzal, hogy lakóit figyelem, hiszen mindig, minden alkalommal érnek meglepetések. A fényképezőgépemnek hála, egészen közelről betekintést nyerhetek a füvek népének titkos életébe. Ilyenkor pedig különleges titkokra derül fény, mely titkoknak köszönhetően még közelebb kerülhetek lakóihoz, még jobban megismerhetem őket. Feltárják előttem életüket, nem mindennapi szokásaikat, és egyedülálló kinézetüket. 
Legutóbbi barangolásom alkalmával a csodáspókok életébe tudtam egy kicsit bepillantani. Már a nevük is különleges, melyet a hímek rendkívül díszes mintázatáról kaptak. Szép termetes pókok, hosszú kecses lábakkal, akik előszeretettel pihennek a növények levelein, miközben a nyári nap meleg sugarai cirógatják őket. Jelenlétük hamar szembetűnik, de óvatosan kell megközelíteni őket, mert hamar menekülőre fogják, és egy szempillantás alatt nyomuk veszik. 
Ezen a szép nyári napon több egyedével is sikerült találkoznom, melyek mindegyike nőstény volt. Az ő színezetük szolidabb, mint a hímeké, mint általában az lenni szokott, a környezetükbe való tökéletesebb beleolvadást biztosítja. Ez pedig nagyon fontos a számukra, pláne ebben a nyári időszakban, amikor a nőstények már a petéikkel teli kokonjukat cipelik, védelmezik, melyben az új élet reményei lapulnak. Négy nőstényből háromnál figyeltem meg a pókhálófonalból gondosan elkészített gubót, mely úgy néz ki, mint egy kis labda. A gubók belsejében pedig jelenleg még a petéik lapulnak, a gondos mamák pedig óvón, átkarolva védelmezik őket, hiszen ők számukra a világ legfontosabb kincsei. 
Ha a természet is úgy akarja, talán láthatom még az előttem álló hetekben egészen picike utódaikat is, akik az első vedlésükig összetartva élik majd napjaikat. Ha így lesz, megmutatom Nektek is a csodáspókok aprócska pókocskáit. 


Csodáspók nőstény és kokonja, melyben petéi lapulnak

2020. július 2., csütörtök

Erdei esztendő - A madarak búcsúkoncertje



 Meggyvágó, fiatalkori tollruhájában

A nyár második hónapja egyre csendesebben halad előre az útján. Az erdők, mezők ösvényei napról-napra némábbak, olykor már hosszú percek telnek el úgy, hogy utamat csak a csönd kíséri. Pedig a madarak ott vannak körülöttem, a fák sudaraiban, a bokrok ágai között, de már szinte észrevétlen motoznak. Néha kapcsolattartó hangjukat hallatják, jelezvén egymásnak vagy veszély esetén riasztó csicsergésüket küldik a tikkasztó nyári levegőbe. 
Főként pirkadatkor és alkonyatkor még most a hónap első felében hallani a vörösbegyek szolid strófáit, még felcsendülnek a fekete és az énekes rigók fuvolázó énekei, az erdei pintyek előadásai. De már az ő napjaik is meg vannak számlálva. A madárkórus lassan az idei utolsó előadására készül. Természetesen kivételek még lesznek, de a legtöbb tollas énekét már csak jövő tavaszra hallhatjuk. Kedves énekükben, hosszú hónapok múlva tudunk újra gyönyörködni, amikor a madarak hatalmas kórusa újra összeállva zengi majd örömódáját. 
A legtöbbjüknek véget ért vagy a végéhez közeledik a költési időszaka. Fiókáik már a körülöttük elterülő nagyvilággal ismerkednek, a fészkek már üresen, lakók nélkül álldogálnak. A hímeknek már nem kell csengő énekükkel családjukat és fészkelő területeiket védelmezniük, így már ők is csöndesen élik a napjaikat. 
A költési időszak végével, amikor a fiókák már teljesen önállóvá válnak, lassan megkezdődik az énekes madarak vedlési időszaka. A hímek fokozatosan lecserélik impozáns nászruhájukat, a tojók pedig megviselt tollaikat újakra váltják. 
Azonban hiába csöndesebbek júliusban az erdők ösvényei, ilyenkor is megéri nyitott füllel haladnunk utunkon. Hiszen ezekben az előttünk álló hetekben, kiválóan meg tudunk ismerkedni tollas barátaink fajra jellemző kapcsolattartó és riasztó hangjaikkal. Ha pedig nagyra nyitott szemekkel kémleljük a fák sudarát, a levelek sűrű védelmében megpillanthatjuk a madarak fiókáit, akik még fiatalkori, olykor egészen különleges tollruhájukat viselik.