Észak-európai (Aegithalos caudatus caudatus) alfajhoz tartozó őszapók

 

 

Ha lehetőség van rá, és a természet megadja számunkra, hogy egészen közelről tudjuk megfigyelni a madarakat láthatjuk a nemek közötti különbségeket, ami elsősorban a tollruhában nyilvánul meg, vagy akár megfigyelhetjük egy adott faj közötti eltéréseket is. Ilyenek például az őszapók.

Ezek az aprócska testű tollasok hazánk legkisebb termetű madarainak a kis csoportját gazdagítják. Testük akár, mint egy apró kerek labdácska, hosszú farkuk teszik őket látványra nagyobbá.

Az őszapók között hazánkban kétféle alfajt tudunk megfigyelni. Ma az Észak-európai alfajról mesélek Nektek.

Megjelenésük igazán kedves, kicsi bájos arcukat még szolidabbá még szeretni valóbbá teszi fehér tollakat viselő fejecskéjük. Ez a legfontosabb és legfeltűnőbb jegy a házakban előforduló két alfaj elkülönítésében. Hasi részükön ugyancsak fehéres tollakat viselnek, testoldalukon pedig rózsaszínes, halvány barackszínű tollak vegyülnek közéjük.

Az én megfigyeléseim és feljegyzéseim szerint ez az alfaj kevesebb számban van jelen. Általában vegyes csapatokat sikerül megfigyelnem, amikben ők kisebb számban képviseltetik magukat. Azonban előfordult már olyan eset is, hogy csak fehér fejű, Észak-európai alfaj egyedeiből álló kis csapatot láttam. Sejtésem szerint egy családi kötelék tagjai lehettek.

Azonban legyen az bármelyik őszapó, mindig boldogságot lopnak a szívembe, ha láthatom őket.

 

Őszapók, őszapók, de miért más a tollruhájuk?

Ha figyelmesen nézitek a fotómat, akkor Ti is jól láthatjátok, hogy nem minden egyed őszapó egyforma kinézetű. Az egyiknek tiszta hófehér a fejecskéje, a másik kettő viszont fejdíszt visel, feketés színezetű sáv húzódik végig kerekded kis fejükön.
A képen egyszerre látszik egy az észak-európai tiszta fehérfejű (Aegithalos caudatus caudatus) alfajhoz tartozó egyed, a másik kettő azonban a közép-európai (Aegithalos caudatus europaeus) alfajhoz tartozó egyedek, akinek csinos fekete, jól kivehető sáv díszíti a fejüket, ez a jegy a legfeltűnőbb különbség köztük. Mindkét alfaj állandó lakója hazánknak, egész évben találkozhatunk velük.
Amikor a természet megajándékoz olyan pillanatokkal, hogy egészen közelről tudom őket megfigyelni, akkor feljegyzést készítek az észak és a közép-európai egyedek eloszlásáról, hogy egy-egy csapatban melyek vannak túlsúlyban. Eddigi megfigyeléseim alapján a közép-európai őszapók azok, akik több egyeddel képviseltetik magukat, de ezekben a csapatokban mindig sikerült tiszta fehér tollakkal díszített, észak-európai egyedeket is megfigyelnem. Egy 15-20 tagot számláló csapatban esetenként 4-5 fehér fejű őszapó is látható, de túlsúlyban a közép-európaiak vannak. Azonban már olyan csapatot is sikerült megfigyelnem, melyben csak fehér tollakat a fejükön viselők képviseltették magukat. Ez a csapat mindössze hat tagból állt, talán egy, az utódaikkal kóborló család lehetett.
A későbbiekben mindkét alfajról fogok mesélni Nektek, és még egy hozzájuk kapcsolódó megfigyelést is megosztok veletek.

Varázslatos jégvilág

 

 

 

 

Februárba, az tél második és egyben utolsó hónapjába lépett a természet és annak lakói. Reggelente a Nap izzó korongja már előbb ébred, nem lustálkodik addig, mint azt hetekkel ezelőtt tette. Az álmot előbb kitörli szemeiből, és, ha nem takarják fellegek az égboltot, akkor sugarainak kellemes melegével cirógatja a tájat. Vele együtt az erdők, mezők lakói is hamarabb kelnek. Mihelyst pirkadat virrad, mihelyst a szürkület gondosan összehajtogatja fátylát megkezdik a napjukat. Azonban ilyenkor télen a derült égbolt egyet jelent a fagyos éjszakákkal és a didergően hideg, fogakat vacogtató reggelekkel.    

Hétfőn éjszaka csillagok milliója szikrázott az égbolton, mint aprócska lámpások fénylettek, akik egy kis világosságot loptak a sötétségbe. Reggel új nap ébredt, a Nap minden akadály nélkül tudta sugarait szórni a tájra. Nem voltak fellegek, még egy kósza felhőpamacs sem állta analóg útját. Mosolygó arcát egész álló nap láthatták az erdő lakói. Felhőtlen jókedv, tavaszt érző boldogság járta át a madarak testét. Doboltak a harkályok, dalukat küldtek a messzi távolba a csuszkák, csacsogtak a csízek, hangokkal töltve meg a fák csupasz karjainak rengetegét, mély hangjukon a hollók diskuráltak, miközben az erdő fái felett szelték a levegőt, a széncinegék pedig a kikeletet csalták. Újra és újra a még távoli tavaszt köszöntötték, mintha már a természet ajtaján kopogtatna. De még messze jár, hosszú hetek fognak addig még eltelni, de ezzel ők mit sem törődtek. A Napocska meleg simítása, arcának kedves mosolya jó érzéssel és boldogsággal töltötte meg aprócska testüket. 

Az elmúlt időszakban többször is kiadós havazás járta át szeretet erdőségem ösvényeit, melynek nyomait, az olvadás ellenére még mindig magán viseli a föld. Van ahol vastag dunna pihen, van ahol vékony lepel terül el, de napos, déli részeken már egyre több helyen a barna avar tűnik elő. A hópihék sokaságának legtöbbje a sok eső és az olvadás miatt jéggé változott. Ennek ellenére mégis gyönyörű volt az erdő. A Nap szikrázó sugarai, apró, csillogó gyémántokká változtatták a tél ünneplőjét. Mintha millió kristály terült volna el a talajon, ha pedig közelebbről néztem őket, hihetetlen szépségű mintákat, formákat láttam bennük. 

Most és az elkövetkező bejegyzéseimben őket szeretném megmutatni nektek. A természet apró kincseit, amiket szabad szemmel nem láthatunk, pedig itt vannak köztünk, a hó dunnájának rejtekében, ahol varázslatos jégvilág lakozik.