2021. május 25., kedd

Fészek hagyott seregély fiókák




A seregély pár, fészek hagyott fiókáinak hangjától hangos a kertem. A diófa, éppen leveleit bontogató ágai között gubbaszt két aprócska madár. Testüket védtelenül éri a hideg eső, a levegő hűvös alig éri el a hőmérő higanyszála a 10 fokot. A szívem szakad meg miközben az ablakból figyelem őket. A lehető legrosszabb időpontot választották a kirepülésre. Tegnap még az odú védelméből szűrődött ki könyörgő hangjuk, de mára elérkezettnek látták az időt, hogy életüket idakint, az erdő fáinak védelemben folytassák. Az időjárás azonban nem kegyes hozzájuk, én pedig nagyon féltem őket, hiszen még aprók, esetlenek és szó szerint bőrig vannak ázva a hideg időben. Szüleik, amennyire csak tőlük telik finom falatokkal megpakolt csőrökkel éreznek hozzájuk, a kicsik pedig, amint meglátják közeledésüket, jellegzetes hangjukon, amennyire hangosan csak tudnak jeleznek nekik. Hatalmasra tárják csőrüket és egy szempillantás alatt elnyelik a laktató csemegéket. Szerencsére a fűszálak védelmében, a fák levelein, rengeteg a hernyó, a rovar, amik biztos betevő nekik. Ha jó idő nincs is, de testüket erősítő falatokban nincsen hiány. 
Sajnos az előrejelzés még holnapra sem jósol javulás, sőt az éjszaka meg hidegebb levegővel fogja átjárni az erdő fáinak rengetegét. Most a Napocska mosolygó, melegséget és erőt eladó arca kellene, most arra lenne Nekik a legnagyobb szükségük, de esélyét sem látom, hogy az égbolt minden szegletét betakaró fellegek mögül elő tudna bújni. Egy pici rés, egy kósza lyukacska sincsen. A szürke fellegek egymásba szoros összekapaszkodva terülnek el az égen. 
Mást nem tudok tenni, csak reménykedem, hogy épségben át tudják vészelni ezt a hatalmas kihívást, az időjárás nehéz terhét, ami idekint fogadta őket a nagyvilágban.


2021. május 13., csütörtök

Erdei csengettyűk

Fürtös salamonpecsét 


Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a kiadós csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog. Azonban nem csak a csapadék hiánya az, ami próbatétel elé állítja az erdő lakóit. Az elmúlt pár nap kivételével a hideg, a gyakran fagyos éjszakák, a hűvös nappalok és a viharos szél nehezíti az életüket. A szokottnál jó három hetes, szinte egy hónapos hátrányban van az élővilág. A fák ágain félősebben bújtak elő az üde zöld levelek, árnyékukban a tavaszutó virágai még csak most kezdenek óvatosan kibújni az avar vastag dunnája alól, pedig ilyenkor már teljes pompájukban szoktak ragyogni. De így kell elfogadni, ez egy ilyen, kicsit furcsa kikelet. A lényegen pedig semmit sem változtat, még ha később is, de láthatom mindannyiukat. 

Jelen történetem az tavaszi erdő aprócska csengettyűiről fog szólni, akik nem mások, mint a fürtös salamonpecsétek. A természetnek hála, az erdő rengetegében több helyen is meglelték otthonukat, azonban a csapadék hiánya, a hűvös levegő őket is, mint a többi tavaszi virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyik tudott teljesíteni. 

A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa, melyet most az erőt adó víz hiánya okoz. 

A szokottnál sokkal, de sokkal kevesebben vannak, és alig akad pár tő, akik virágaikat tudják dédelgetni. Legtöbbjük testén csak levelek díszlenek. Akiknek azonban megadatott az erő, hogy virágokat is tudjanak nevelni, ők jelenleg bimbósan álldogálnak az erdő rengetegében, a zöldellő fák árnyékában, és bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja őket az erőt adó vízzel. 

Az időjárásnak hála, az elmúlt éjszaka kisebb eső áztatta meg az erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több, mint a semmi, és ilyen nehéz időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani. Hiszen minden áldott csepp élettel tölti meg őket. 





2021. május 12., szerda

Tavaszi virágok pompájának vége a bükkerdő ösvényein

Bogláros szellőrózsa 


Az idei tavasz más volt, mint a többi. Az erdők, mezők ösvényeit dédelgető kellemes meleg levegő nehezen érkezett meg. Hiába köszöntött be az április, a május, a természet ösvényeire újra és újra a fagyos éjszakák lopakodtak hangtalan, de a nappalok sem hozták el pár nap kivételével az igazi kikeleti időjárást. 
A tavaszi virágpompa a bükkerdő szerte ágazó ösvényein, a délcegen álló fák rengetegében a végéhez közeledik. A fák ágain egyre több és több üde zöld levél díszlik, napról-napra egyre sokasodnak, pláne az aranyat erő májusi esők után. A lombsátor szépen lassan összezáródik, egyre kevesebb fényt engedve be a talajra. A Nap cirógató sugarainak útját már a levelek állják, csak imitt-amott tudnak belopakodik, a réseken, ahol utat találnak maguknak. 
A növények egy csoportja a lombfakadás előtt virágzik, amikor még bőséges fény jut el a talajra. Mire a fák és bokrok levelei kihajtanak, ezek a néhány hétig látható virágok eltűnnek, már csak az értő szem veheti észre árulkodó zöld levelüket az aljnövényzet sűrűjében. A föld alatt azonban ekkorra már ott nyugszanak a jövő magjai, azok a gumók, amelyek tartalékaiból a következő kora tavaszi virágzáshoz elegendő tápanyaghoz jut a növény. Nekik köszönhetően jövő tavasszal, ami most még oly elérhetetlennek tűnik, újra a virágok színes pompájában tudunk majd gyönyörködni erdei sétáink során. 





2021. május 1., szombat

Közép fakopáncs különleges hangja


Tavasszal az erdők ösvényein szó szerint zsong az élet. Madarak csengő dalait repíti a langyos szellő, jóleső érzéssel töltve meg szívünket. Ám, ami a mi fülünknek kedves koncert, számomra a világ legszebb koncertje, az a tollas barátainknak fontos mondanivalókat közvetítő hangok sorozata, amelyek elsősorban fajtarsaiknak és párjuknak szólnak. 

Ha értő füllel járjuk az erdők szerte ágazó ösvényeit, figyeljük tollas barátaink hangját, viselkedését, akkor gyakran mi is megérthetjük a madarak mondanivalóját, közlendőjét.

Ma egy egészen különleges hangról fogok mesélni Nektek, egy nyávogó, panaszosnak tűnő hangról, és ennek az előadójáról, aki nem más, mint egy harkály, egészen pontosan a közép fakopáncs. 

A tél második felében, a harkályok egyre gyakrabban hallható dobolással kezdik el revírjük, területük határait kijelölni. Azonban dobpergés szerű előadásukat nem csak a fenségterületük kijelölése használják, hanem a hímek ezzel próbálják a tojók kegyeit is elnyerni. De a közép fakopáncs más előadást alkalmaz, őt dobolni nagyon ritkán hallhatjuk, viszont egészen egyedi hanggal, harkályoktól igencsak szokatlan előadással jelölt ki revírjét, és próbálja a tojót elkápráztatni, udvarolni szíve választottjának. Ez pedig a nyávogásra megtévesztésig hasonlító hang, pontosabban fogalmazva hangok sorozata. Egészen furcsa hallani ezt az erdő fáinak a sudarából, de egyáltalán nem hihetetlen. 

Pár napja, amikor az erdő ösvényén szedtem a lábam, a természetnek hála újra átélhettem, újra hallgattam a közép fakopáncs különleges előadását, amit sikerült is rögzítenem. 

Kora délután volt, a Nap akadálytalanul ontotta melegét a kéklő égbolton, a lassan andalgó, kósza felhők nem állták az útját. A fák rengetegét kellemes meleg, a kökénybokrok virágainak édes illata járta át. Széncinegék, barátposzáták, vörösbegyek, erdei pintyek, énekes és feketerigók dala osont végig a sudarakban, jóleső érzéssel töltve meg szívem. Miközben a madarak koncertjében gyönyörködtem, furcsa hang ütötte meg a fülem. Furcsa, de ismerős hang, hiszen hallottam már máskor is. Kamerámat a hang irányába fordítottam, bízva benne hátha sikerül a hang tulajdonosát, a közép fakopáncsot is rögzítenem. A természetnek hála sikerült. Hiszen az akácfa koronájában kutatott, ágait vizsgálgatta, közben pedig újra és újra hangját hallatta. Nem volt egyedül, párja is ott volt tőle nem messze, akinek az előadása szólt. Egy kis ideig időzítek, majd szárnyaikat széttárva, egymást követve, a tölgyerdő felé vették az irányt. Nagy az esélye, hogy a tölgyes egyik korhadó fájában lapul a pár odúja, hiszen gyenge csőrük miatt, csak puha fába képesek otthonukat megácsolni. A odúkészítés munkálataiban pedig mind a tojó, mind pedig a hím fontos szerepet vállal, akárcsak a tojások melengetésében és a fiókák felnevelésében.  

Hazánkban természetvédelmi oltalom alatt álló madarfaj, valamint Natura 2000 jelölőfaj, természetvédelmi értéke 50.000 forint/egyed.