2021. július 28., szerda

Kék cinege, aki barna tollakkal tarkított

 

Flavisztikus kék cinege:











Normál tollruhás kék cinege:




A természetnek hála, napról-napra újabb és újabb élményekkel gazdagodom. Az erdő ösvényein és a kertemben, a madárbarát birodalmamban, már nagyon sok megfigyelési élményben volt ez idáig is részem. 

Ma ismét egy különleges esetről szeretnék Nektek beszámolni.

Ilyenkor a nyár második felében, az erdők rejtekeiben lapuló fészkek már üresen állnak. A fák rengetege között fiatal madarak ismerkednek a nagyvilággal. Vannak akik még szüleik védő szárnyai alatt tanulják az élet rejtelmeit, vannak akik már teljesen önállóan járják saját útjukat, de olyanok is akadnak, akik akár más fajok fiatal egyedeivel összeállva keresnek-kutatnak a fák, a bokrok sűrűjében. 

A nyár ezen időszakában, ha a szerencse is mellénk szegődik sok madarat tudunk megfigyelni. Felnőtt egyedeket, és fiatal fészek hagyott tollasokat egyaránt. 

A fiatal madarak igazán kedves megjelenésűek. Tollazatuk színe fakóbb, mint a szülőké, arcukon gyermekei vonásokat viselnek, viselkedésüket pedig olykor még esetlen. Szűnni nem akaró kíváncsisággal röppennek ágról-ágra, fáról-fára, csillogó szemekkel kémlelnek minden rejteket, mindent megvizsgálnak, ahol betevő lapulhat, ami finom falatokat rejthet. 

Tollazatuk alapján könnyen meg lehet őket különböztetni, hiszen felöltőjük fakóbb, és eltérőbb, mint a felnőtt madaraké. A halványabb színezet, a szolid tollruha segíti őket, hogy életük kezdeti, felfedező szakaszában könnyebben a környezetükbe tudjanak olvadni. Ilyenkor a fiatalok tapasztalatlanok, figyelmetlenek, könnyen a ragadozók prédájává válhatnak. 

A fiatal madarak tollruhájukat szépen fokozatosan átcserélik, és általában életük első évében válik olyan színezetűvé, mint a felnőtt madaraké. A tollváltás fajonként eltérő, amit több tényező is befolyásol. 

A minap, kertemben, egy különleges színezetű tollason akadt meg a tekintetem. Első ránézésre úgy gondoltam, hogy ő egy fiatal kék cinege, de mégis más volt mint a többi fajtársa. A fejét díszítő sapka barnás színezetű volt, mely barnás szín a tarkóját és hátat is díszítette. Az egész madár furcsa, hol egészen élénk, hol fakó színezetű tollakat viselet testén. Az erdő ösvényein, a kertemben a természetnek hála gyakran láthatok fiatal madarakat, akiket alaposan szemügyre tudok venni. A kék cinege ifjak hasonlítanak szüleikre, meghatározásuk életük ezen szakaszában is könnyű. Lényegi eltérés, ami szabad szemmel távolabbról is látható, a színek fakósága. Közel sem olyan élénk, olyan figyelemfelkeltő a színezetük, mint a szülőké. 

A kék cinegék tollruhájában a sárga, a kék színárnyalatok dominálnak, valamint a fehér és a fekete színek láthatóak. A fiatalok is ezeket a színeket viselik tollaikon, csak fakóbbak, halványabbak.

Amikor az élmény utáni este a képeket nézegettem a számítógépemen, láttam, hogy ez a kék cinege nem idén fészket hagyott fiatal. 

Hosszas nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy ez bizony egy felnőtt egyed, akinek a tollruhája azért olyan különleges, mert pigmenthiányos. Erre a szakkifejezés flavisztikus, azaz mérsékeltebb színeződés jellemzi. A flavisztikus egyedek ritkák, kutatásomat sem tudtam sok adattal bővíteni.  

A természetnek hála már láthattam különleges kinézetű tollasokat. Meggyvágót, énekes rigót, és most egy barnás tollakat magán viselő kék cinegével hozott össze találkozást a természet. 

Az eset óta a kék cinegét, aki számomra nagyon különleges, több alkalommal is láttam. A talajon a fűszálak között, az akácfa ágainak a rejtekében keresett-kutatott. Olyan fürge, olyan izgága, hogy újabb fotókat sajnos nem tudtam róla készíteni, de talán, ha ő is úgy akarja, lesz még rá alkalmam, hogy megörökítsem különleges szépségét.

 

 



2021. július 15., csütörtök

A lepkék varázslatos világa

 

Barna busalepke 


Szerintem a rovarok közül a lepkék azok, akik a legtöbb ember szimpátiáját elnyerik. Könnyed röptük, színes megjelenésük szó szerint ámulatba ejtő, és, ha magamból indulok ki, akkor nyugodtan ki merem jelenteni, minden túlzás nélkül, hogy órákig el tudok bennük gyönyörködni, figyelni életüket, szokásaikat. 

De nem csak megjelenésük, szokásaik különlegesek, hanem a fejlődésük is egészen ámulatba ejtő. Azonban van az életüknek egy szakasza, ami többeknek nem szimpatikus. Nem tudom ez e a megfelelő jelző rá, de az tény, hogy sok hernyó veszíti el az életet emiatt, az emberek undora, iszonyata miatt. Ha pedig egy hernyó elpusztul, akkor a világban eggyel kevesebb lepke kaphat szárnyra. 

Az ő életük különleges, a lepkék fejlődése egy csoda, a természet gyönyörű csodája, amikor egy aprócska pete esélyt kap arra, hogy viszontagságos hetek, hónapok múlva egy gyönyörű, színpompás lepkeként kapjon szárnyra. Igen sajnos a nőstények által lerakott peték előtt nehéz időszak áll. Ezer és ezer aprócska petéből alig lesz pár, aki kifejlett lepkeként élheti az életét. 

A lepkék petékkel szaporodnak. A petékből kelnek ki a lárvák, amelyeket a lepkék esetében hernyónak nevezünk. Ebben az életszakaszban a hernyók legfőbb feladata a táplálkozás. Megpróbálnak minden tőlük telhetőt, hogy minél több táplálékot, nagyrészt különböző növények leveleit tudják elfogyasztani, hogy a tápanyagok később biztosítani tudják a további fejlődést, építőkövei lehessenek a kifejlett lepke, azaz az imágó testének. A hernyókra rengeteg veszély leselkedik. Éhes csőrök tömkelegének jelentenek fehérjében dús lakomát, főként a fióka nevelési időszakban. Akinek szerencséje van, aki épségben át tudta vészelni a fejlődésének ezen szakaszát, azok egy lépéssel ismét közelebb kerültek a kifejlett állapothoz. A hernyóból imágóvá való átalakulás a báb állapoton keresztül történik. A hernyó bebábozódáskor lényegében becsomagolja magát, hogy védett burkában átalakuláson, és az átalakulás végén egy, gyönyörű lepke kaphasson szárnyra. Ebben a fejlődési szakaszban a báb általában kiválóan beleolvad a környezetébe, így védve magát a külső veszélyektől. A bábból kikelő lepke szárnyai kezdetben még gyűröttek, de a frissen kikelt lepke, nyugalmi állapotban, általában növénybe kapaszkodva, lassan bele pumpálja a testnedveit, melynek köszönhetően kisimulnak, kimerevednek. Eközben szép lassan meg is száradnak, amikor, pedig ez bekövetkezik, a lepke egyből repülni is tud velük. A kifejlett, imágó állapotban a lepkék fő célja a szaporodás, vagyis az, hogy megfelelő párt találjanak, a nőstények pedig petéket rakjanak le. Életük ezen szakaszában táplálkozásuk merőben eltér a lárvakoritól. Ilyenkor főleg energiában gazdag táplálékon, nektáron, édes gyümölcsök nedvein szoktak élni, hiszen a repülés maga igencsak energiaigényes tevékenység.

Igaz most csak tömören írtam le Nektek a lepkék fejlődését, amiről még lehetne sokkal, de sokkal többet is mesélni. 

Szeretném Nektek az elkövetkező időszakban bemutatni az általam megfigyelt hernyókat, lepkéket és megosztani veletek életüket, és megfigyelési élményeimet. 



2021. július 11., vasárnap

Csöndes erdei ösvények


 
Nagy fakopáncs fiatal egyed


Fekete bodza termései

 Vadszeder virágai


Kánya harangvirág

 

Az elmúlt napokra és mára is esőt, viharokkal tarkított kiadós esőt jósoltak a szakemberek. Sajnos ez idáig a szűk vidékünket elkerülte az égi áldás. Szó szerint igazi áldás lenne a csapadék, a legnagyobb áldás. Hiszen szomjasak az erdők, mezők lakói, nagyon szomjasak. Mindenki a friss víz után vágyakozik. Az erdő talaján vastag repedések árulkodnak a csapadék hiányáról. A föld porzik, a virágok, már akiknek volt ereje a száraz földből előbújni, kókadtan álldogálnak. A leveleik sárgulnak, a virágok pedig erőtlenül pihennek a száron. A fák üde zöldje egyre sápadtabb, az ágakon pedig egyre több a sárga levél. Nehéz napokat, próbára tevő heteket élnek meg az erdő lakói.

Tegnap délután, amikor utamra indultam a fák törzsei között szokatlan csönd fogadott. Szó szerint néma volt az erdő. A levegőt fülledt meleg járta át, pedig a szél is újra és újra társamul szegődött. De enyhíteni nem enyhítette a meleget. Szememmel a madarakat kerestem, de sehol nem voltak. Nem hallatszott kedves motozásuk, nem járta át a fák lombjait kapcsolattartó hangjuk. A harkály nem kopogtatta a beteg fák mellkasát, a fiatal cinegék nem könyörögtek szüleiknek, a csuszkák sem diskuráltak egymással és még a csilpcsalpfüzikék sem daloltak. Mintha egymagam lettem volna a fák rengeteg között, ilyet rég nem éreztem. Egyetlen hang kísért csak, a lábaim alatt szárazon csörgő avar zizegő zenéje. Amikor pedig megálltam, a zene is megállt. Újra a csönd, a némaság ölelt körbe. Ebben a hangtalanságban pedig, tisztán kúszott a fülembe a fák ágairól aláhulló sárga levelek csöndes neszezése. Ideje korán indulnak utolsó útjukra, de az időjárás velük is kibabrált. A talajon egyre többen és többen vannak. Sárga, zöldes sárga könnyed szőnyeggel fedve be a földet, így a nyár közepén.

Amikor az erdő nyitottabb részére értem, ahol főként akácfák élik az életüket kedves hangok törték meg a csendet. Szorgos méhek hada szállt virágról virágra, fáradtságot nem ismerve gyűjtöttek a vadszeder szolid virágból a nektárt. Közben pedig andalítóan zümmögtek. De nem csak a méhek látogatták a bokrok rengetegét, nagyon sok lepke is tiszteletét tette náluk. Itt az akác erdő, fényben bővelkedő részein rengeteg szederbokor lelet meg otthonát. Akik évről évre csak sokasodnak, táplálékot adva a rovaroknak, búvóhelyet tartogatva a vaddisznóknak. Már több alkalommal leptek meg vaddisznók a bokrok sűrűjéből. Kiváló hely ez a számukra, áthatolhatatlan, védelmező bozótos, ahol előszeretettel töltik a nappali, pihenő időszakukat.

Utam az akácfákkal borított erdőből a tölgyesbe vezetett, oda, ahol ilyenkor a nyár közepén virágok tömkelege teszi színesebbé a talajt. Egyre feljebb és feljebb kapaszkodtam a hegyen, közben pedig a harangvirágok, a homokliliomok és a többi erdei virág után kutattam. De mindhiába, mindössze három tő harangvirágot és négy tő homokliliomot sikerült találnom. Szegények ők is megfáradva álldogáltak, és láthatóan nehezen viselték a nagy szárazságot. Tavaly ilyenkor annyian voltak, hogy a hegyoldal, homokos talaja fedett tölgyerdeje, lila és fehér viragaiktól pompázott. De nem tudunk mit tenni, az időjárás tartogat viszontagságos időket, az idei esztendő pedig ilyen.

A hegyről lassan visszaereszkedtem az erdei útra, ahol a nyiladékot a Napocska sugarai melengették. A hőség itt még jobban érezhetőbbé vált. A homokfal árnyas részén fali gyík hűsölt, jöttömre ügyesen visszaszaladt védett rejtekébe. A fali gyíkok nem merészkednek messzire védelmező otthonukból. Itt a homokfalban pedig rengeteg ilyen otthon, kesze-kusza járat lapul, gyíkok biztonságos hajléka. Amikor a napos részről újra az árnyas völgybe értem jóleső érzés lett úrrá rajtam. Ilyenkor érezni igazán a sűrű erdő, a völgy adta kellemesebb klímát. A völgy ezen részén rengeteg cserje éli életét. A csipkebokrokon apró zöld termések díszlenek, a kökények levelei között majd cseresznye nagyságú bogyók rejtőzködnek, a fekete bodzák gallyain aprócska zöld bogyók szoroskodnak, a vadszeder szúrós ágai között pedig virágok bősége illatozik, de egyik - másik ágon már termés is meglapul. Hosszú hetek vannak még hátra, hogy az ősz beköszöntsön, de a természet már készül, szemmel láthatóan elkezdte téríteni az asztalát, készülve a bőség idejére.

A szederbokor sűrűjéből hirtelen feketerigó reppent fel. Talán fél méterre volt tőlem. Éjfekete szárnyait széttárta, közben pedig hangosan szidalmazott. Egészen biztos megzavartam szegényt, akaratomon kívül. Talán épp betevő után kutatott a bokor sűrű rejtekében, miközben csőrével a leveleket igazgatta, hogy az alattuk megbújó finom falatokhoz férjen. Ő volt az egyedüli madár akit láttam és akit hallottam. Nem is tudom emlékszek-e, olyan sétára, hogy ennyire csendes, már -már néma legyen az erdő. Ahogy a kis kertem mögé értem, a madarak csacsogása fogadott. Széncinege ifjak kolduló hangja, a kék galamb andalító bugó strófái, a meggyvágó fiatalok különleges zajongása, a szajkók vitája, a gerlepár szerelmes beszélgetése, a csuszkák "tveet - tveet" diskurálása, és felhangzott egy kedves szolid ének is, a csilpcsalpfüzike, nevét ismételhető előadása. Nagy fakopáncs ifjak kopogtatták a diófám törzsét, közben egymást figyelték, mintha egymástól próbálták volna ellesni az élelemszerzés fortélyait, egy vörös bunda mókus pedig őket szemlélte, miközben egy apró, zöld burokba bújt diót szeretett volna leszedni a fa ágáról. Az itatóim mindegyike foglalt volt, egyikben széncinege fiatalok próbálkoztak a fürdéssel, a másikból fiatal feketerigó kortyolta a friss vizet, a harmadikban pedig vörösbegy pocskolt. A talajon énekes rigó kutatott betevő után, fiatalkori felöltőt viselő, önálló madárka, nem messze tőle pedig erdei pinty szedte lábait, fürgén egyiket a másik után. Ahogy figyeltem a sok madarat, hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, mintha minden tollas az én kertemben és az a mögötti erdőbe gyűlt volna össze. Hálával töltötték el a szívem és boldogsággal, hogy láthatom és hallható őket, napról-napra.

 


2021. július 6., kedd

Aprócska hajlék az erdő rengetegében



Szerintem nincsen köztetek olyan, aki ne ismerné a csinos élénk vörös mellénykét viselő vörösbegyet. Elegáns megjelenése, gyöngyöző éneke hamar megnyeri minden madárbarát rokonszenvét. Ma róluk fogok mesélni Nektek. 
A természetnek hála környezetemben, kis kertemben és az erdő rengetegében, több vörösbegy is meglelte az otthonát, akik általában évente kétszer alapítanak családot. Az első fészekalj fiókái április - májusban, míg a második fészekalj fiókái június - július hónapban látják meg a napvilágot. Ennek köszönhetően a vörösbegyek éneke még mind a mai napig hallható. Hiába kezd a madarak hatalmas kórusa feloszlani, azok a vörösbegy hímek, akinek a fészkében még tojások vagy fiókák lapulnak, még mindig énekelnek. Alkonyatkor, a kertemben és az a mögött álló hatalmas erdőségben, már csak az ő daluk szól. 
A fénytől védett völgyben szedtem a lábaim, ott, ahol legszikrázóbb nyári napokon is félhomály, a legtikasztóbb napokon is kellemes enyheség, jóleső frissesség honol. A szép kort megélt tölgyfák levelekkel dúsan fedett ága árnyékot adnak a talajra, és a völgy mélyébe csak késő délután tudja a mosolygó arcú Napocska sugarait beengedni. 
Amikor az erdők ösvényeit járom, próbálok utamon mindig úgy haladni, hogy az erdő minden rezdülésére, minden apró titkára oda tudják figyelni. Ezen a napon is így történt, és a figyelmemnek hála nem történt baj. Hiszen éppen a lábaim előtt, a tölgylevelek és a száraz fadarabok takarásában egy fészek pihent. Hirtelen, ahogy lábaim szedtem utamon, arra lettem figyelmes, hogy egy madárka reppen el a lábaim előtt. Hirtelen megálltam, mint akinek a földbe gyökerezett a lába. Szemeimmel az elszállt kis tollast kerestem, aki a vadrózsabokor, virágait dédelgető ágai közé szállt. Vörös mellénykéje szinte világított, "csikk - csikk" riasztó hangja élesen csengett. A vörösbegy pedig csak állt, és fekete, csillogó szemeivel épp oly meglepődve szemlélet engem, mint, ahogyan én őt. Hirtelen agyamon átfutott a gondolat, hogy mit is keres egy vörösbegy a talajon? Mi mást, fészkén ülhetett. Ekkor szívem még hevesebben kezdett zakatolni, és szó szerint izzadni kezdtem a rémülettől. Kezeim remegtek és azon imádkoztam, csak nehogy baj legyen. Odébb mentem kikerülve a helyet, ahonnan a madárka kiszállt, és kamerámmal próbáltam a helyre közelíteni. Nem akartam időzni, nem akartam zavarni a vörösbegy szülőt, de szívem nem nyugodott, csak zakatolt, nehogy baj legyen. Szerencsére a kiálló fa védte a fészket, a kismadár pedig már érezte a lépteim, előttem kirepült. A talajon a levelek sokasága között, a száraz fadarabok védelmében lapult a vörösbegy fészke, annak falai között pedig talán nem is oly rég kikelt fiókái. Érintetlenül, békésen szunnyadtak a kicsik. Leheletnyit megnyugodtva, tovább is indultam. A messziből vissza néztem, és láttam, hogy a felnőtt madár visszaszállt fiókáihoz. 
Hiába volt a fészek a levelek között, hiába védte őket a száraz ágak, elég nyitott helyet választott a tojó hajléka helyének. Csak bízni tudok benne, hogy ragadozó nem veszi őket észre, hiszen, ahogy cseperdenek a kicsik, úgy lesz hangjuk is egyre nagyobb. Tiszta szívből remélem, hogy épségben el tudják hagyni majd otthonukat. Következő bejegyzésemben, a vörösbegyek fészkelési szokásairól mesélek Nektek.