Július végén.

Feketerigó tojó 

Az idei esztendő júliusa kitesz magáért, pár napot leszámítva egész hónapban tombolt a kánikula, olyannyira, hogy a meleg rekord is megdőlt, így a hónap végén kijelenthetem, hogy tényleg a nyár legmelegebb hónapján leszünk túl. Szépen lassan beköszönt az augusztus és lépésről lépésre egyre közeledik az ősz, amit én cseppet sem bánok. Minden évszakot kedvelek, de ha rangsort kellene állítanom, akkor ez a forró nyári idő lenne az utolsó helyen. Azonban forróság ide vagy oda, az élet ilyenkor is zajlik az erdőkben, leginkább hajnalban vagy kora reggel  és az esti órákban. Amikor hűvösebb a levegő a madarak is intenzívebbek és mozgékonyabbak, ezen a napszakokban könnyebben meg tudjuk őket figyelni.

Ezekben a forró napokban, ha időm úgy engedte, akkor a kora reggeli órákat használtam ki az erdei sétákra. Ilyenkor a lassan egyre később ébredő nap sugarai megsütik az erdő fáit és csodálatos élményekben lehet részem. Minden reggel figyelem a kiserdőmet, ahogyan a világosság egyre közelít a tisztás felől és a nap sugarai egyre beljebb kúsznak a kiskertem irányába. Meg kell jegyeznem, hogy így július végén már észrevehetően később ébred a nap és a kiserdő fáin már egy fél órával később csillannak meg sugarai.  Este pedig hamarabb nyugovóra tér és napról napra csökken a világos órák száma.

Kora reggel amikor az erdő ösvényeit járom, már utamat nem kísérik a madarak gyöngyöző énekei, az erdőre csendesség borul. A madarak egy két kivétellel, már csak kapcsolattartó hangjukat és veszély esetén riasztásukat hallatják. Tavasz óta a zöld küllő pár "klü, klü, klü" strófái visszhangoznak a kiserdőben, mely hangok azóta is meghatározói a mindennapjaimnak, hiszen gyakran a kertemben is vendégeskednek. A két felnőtt hangja azonban kiegészült egy sokkal lágyabb és gyengébb kis kacagással, melyet a fiókájuk próbálgat, hogy napról napra ügyesebben és hangosabban tudjon kommunikálni szüleivel. A küllők mellett ugyancsak hangosan, a mátyások beszélgetnek és igen  gyakran nagy veszekedésbe keverednek, ilyenkor senki más nem juthat szóhoz, csak ő hangjuk uralja az erdőt. Mellettük a széncinegék, a barátcinegék, a csuszkák, a meggyvágók és a fakopáncsok beszélgetése töri meg az erdő csendjét. A madarak mellett fontos megemlítenem a mókust, aki gyakran veszekszik a madarakkal és ilyenkor a szerintem általatok is ismert "csukk-csukk" hangokat hallatja.

Egy hónapja a természet színpadán ezekben a korai órákban még olyan előadásokban lehetett részem, hogy szinte azt sem tudtam éppen melyik madár énekel, mert annyian voltak és olyan áthatóan énekeltek, mintha egymást akarták volna túldalolni. Akkor még a fiókák nagy része a fészkekben lapult, a pedig hímek korra reggel és késő este dalra fakadtak jelölve revírjüket. Rengeteg madárdalt lehetett megfigyelni, melyek egytől egyig csodásan csengtek. A sok faj közül talán  a feketerigók éneke volt a leghangosabb, de az énekesrigók, az erdei pintyek vagy éppen a barátposzáták sem sokkal maradt el tőlük. Daloltak a csilpcsalp füzikék, a zöldikék, a meggyvágók, a szén és barátcinegék, a tengelicek,  a rozsdafarkúak, de volt egy dal, mely mind között talán a legkedvesebb számomra, az pedig nem más volt, mint az aprócska ökörszem csodálatos előadása. Annyira pici és törékeny madárka, hogy amikor meghallom gyöngyöző énekét, szinte el sem hiszem, hogy ez a kis madár ilyen áthatóan és messzire hangzóan tud énekelni. Azonban erre a csodára, a következő tavaszig várnunk kell, hogy ismét hallhassuk a madarak énekét. 
Amikor beköszönt az ősz és megedződik a madarak vonulása, egyes fajok hím példányai ismét dalra fakadnak. Így még szeptemberben és októberben egy kis időre megajándékoznak minket, a hosszú tél előtt, fülbemászó dalaikkal. Tavaly októberben az erdő szélen több napon keresztül hallottam a csilpcsalp füzike, egyszerű, de annál szebben csengő "csilp-csalp, csilp-csalp" énekét. Ismét dalra fakadtak a rozsdafarkú hímek, reszelős énekükkel, csacsogtak a vörösbegyek és újra hallhattam az ökörszem előadását is, ő még télen a hideg időben is dalra fakadhat.  Ezekben a napokban a nap sugarai kellemesen meleg időjárással ajándékoztak meg és úgy éreztem, mintha a tavaszi erdő ösvényét jártam volna. Bízom benne, hogy idén ismét átélhetem ezeket a szép pillanatokat.

Jelenleg azonban sokkal csendesebb a táj, a napokban a zöldikék zsírozását hallottam és több napon keresztül, esténként magányosan egy erdei pinty énekelt. Ebben az időszakban, már nem nyomják el egymást ez előadások, ha hallunk még egy egy kósza strófát, jobban oda tudunk rá figyelni és könnyebben be tudjuk azonosítani. Figyeljetek Ti is oda az énekere és hallgassátok ezeket a gyönyörű előadásokat, mert jövő tavaszig sajnos ezek nélkül kell élnünk. 

Zöldike tojó

Csuszka

 Barátposzáta hím