Barátságban az állatokkal.

 

 Van egy hely a város szívében, melyet egy kis erdő ölel körbe, egy hely ahol a vadon élő állatok minden áldott nap tiszteletüket teszik, egy olyan hely, ami egy állatbarát és természetszerető embernek maga a földi paradicsom és ezek az állatok, egytől egyig egy idős bácsi hatalmas nagy családjának fontos és szeretett tagjai. Egy olyan példaértékű ember családja, aki 83 éves létére fáradtságot nem ismerve minden nap, mire eljön a kora este, finomabbnál finomabb falatokkal, friss tiszta vízzel, melyben még egy aprócska kósza porszem sem kerület, várja látogatóit és ők szépen sorban érkeznek is, napról, napra ha esik, ha fúj, ha kánikulai hőség vagy ha kemény fagyok tombolnak.

Tegnap délután betekintést nyerhettem és részese lehettem ennek a csodálatos dolognak, mely olyan életre szóló, mély nyomott hagyott bennem, hogy azóta sem tudom feldolgozni és könny szökik a szemembe, mihelyt rágondolok, hogy létezik még ilyen odaadó és önzetlen ember a mai rohanó világunkban.

Késő délután kezdődtek meg az élmények, melyeknek minden egyes áldott perce az állatok szeretetéről és tiszteletéről szólt. Meredek földúton mentünk egyre beljebb erdőbe, ahol fák ölelésében helyezkedik el ez a kis földi paradicsom. A bácsi neki is fogott az előkészületeknek, hogy mire eljön a kora este minden a helyén legyen. Idős kora sem tántorítja el őt attól, hogy a földbe ásott nagy itatókat, minden nap simára súrolja, hogy az állatok tiszta vízzel onthassák szomjúságukat. Amint a tiszta víz az itatókba került következett a táplálék kihelyezése. A hatalmas fák ölelésében több fából elkészített etető várja éhes vendégeit, melyek egytől egyig a bácsi kezének munkái és melyek precíz megmunkálásán is a szeretet látszódik. Több zsáknyi száraz kifli, kenyér és zsemle került beléjük. Két másik etetőbe pedig apróra vágott kifli, főtt tészta , mely beáztatva puhává vált, várta a korgó gyomrú csíkos kis malackákat, mint kiderült ezt direkt a kicsiknek készíti el gondos odafigyeléssel. Egy nagy szatyorban gyümölcsök lapultak, melyek szintén gondosan felvagdosva kerültek az etetőbe. Miután minden etető készen állt a vendégek fogadására, a bácsi fogta a seprőjét és neki kezdett sepregetni a földet, hogy a sárguló lepotyogott falevelek, melyek nem a terített asztalra valók, ne zavarják a vendégeit. El is árulta, ezt azért teszi, hogy az állatok, minden egyes morzsát fel tudjanak szedegetni a földről és semmi ne vészen kárba. Olyan szívesen segítettem volna neki, de nem hagyta, így csak figyeltem és közben átélt történeteit hallgattam, mely történetek hosszú évekre nyúltak vissza, de az évek alatt semmit sem koptak, ugyanolyan elevenen élnek ma is benne, mint mikor több tíz évvel ezelőtt átélte őket.

A fák közé beszűrődő lemenő nap sugarai sárga fénybe varázsolta az erdőt, ezzel jelezve, hogy lassan az este közeleg és vele együtt a csodálatos élmények. És így is lett. A bácsi dolga végeztével leült a padra és várt, jobban mondva vártunk, ő pontosan tudta, hogy mikor melyik csorda fog érkezni és, hogy mielőtt enni jönnek előtte a nem messze lévő dagonyában megfürdenek.

Elsőként a tavaly tavasszal született, mostanra már szép nagy süldő malaccá cseperedett három fiatal érkezett meg, kik éhes gyomorral egyből neki is láttak a száraz kifli és kenyér csemegének, vacsorájuknak őrzője is volt, Picurka személyében, aki nem más, mint a bácsi aprócska macskája, ki anyukájával és még három társukkal a vaddisznók barátai. Az egyre jobban lemenő nap sugarai itt-ott még bekúsztak a fák közé, amikor egy fiatal, idén született vörös rókát pillantottam meg, tőlem nem messze. Ő is vacsorázni érkezett, egy szép nagy kakaós csigával félre is vonult és boldogan elfogyasztotta. Amint végzett vele, visszajött, no de nem azért, mert éhes lett volna, mert a falatok már nem igazán érdekelték sokkal inkább kíváncsisága hajtotta. Leülve velem szembe, mindössze alig két méteres távolságra egyfolytában a kezemben lévő fényképezőgépet figyelgette és mint egy lelkes modell olyan szépen pózolt, hogy egy ember nem tette volna jobban. Vörös szemeiben a fiatalság és a kíváncsiság tüze csillogott és olyan nyugodtan ült, velem szemben, hogy legszívesebben végigsimítottam volna üde vörös bundácskáját. A lelkes pózolásban megfáradva fiatal fejét a földre hajtotta és jó pár percen keresztül úgy pihent, cseppet sem zavartatva magát közelségemtől, én pedig bőrömből majd ki bújva boldogan figyeltem. Majd lassan felállt és a falatozó vaddisznók felé hajtotta kíváncsisága, őket is alaposan szemügyre vette és elballagott a fák ölelésébe, mígnem eltűnt a szemünk elől.

A fiatal róka távozása után sem állt meg az élet, sorra érkeztek a vaddisznók és naplemente után mamájuk kíséretében megjelentek az első, már szinte alig csíkos kismalacok. Tavasszal, márciusban születtek és az eltelt 5 hónap alatt lassan, de biztosan leveszik sötétbarna alapon világosbarna csíkos malacruhájukat. A csíkok nyomai még megfigyelhetőek voltak, de már sokkal halványabban díszítik még mindig aprócska testüket. Öten voltak testvérek, melyek között volt egy kisebb és gyengébb malacka, aki a testvéreit között eltörpült, de a természetnek hála élt, mert mint megtudtam, nyár elején nagyon beteg volt. A tél még messze jár és addig még van ideje, hogy megerősödjön, ebben pedig meg is kapja a segítséget és a támogatást pótpapájától, aki odafigyelve rá mindent megtesz, hogy ő is erős süldő malackává fejlődjön. Már így is soknak tűntek a malacok, voltak összesen kilencen, de mint megtudtam ez még csak aprócska része annak ami majd ezek után fog következni. Teltek a percek az erdőbe a szürkület lassan, de biztosan leplét terítette és ezzel együtt megkezdődött az igazi élet. Az erdő fái között kisebb nagyobb fejecskék bukkantak elő és sorra jöttek a vacsoravendégek. Hatalmasra nőtt kocák aprócska utódaikkal, süldő malacok csoportba verődve és egy szép nagyra nőtt kan disznó. Azt sem tudtam hirtelen hova kapjam a fejemet annyian voltak, a bácsi egyfolytában beszélt hozzájuk és kezéből etette őket, de még ekkor sem volt teljes a család. Percek múlva megérkezett a hiányzó csapat is és vele együtt a legnagyobb kedvenc, egy aprócska csíkos malacka, ki a többiek között talán a legkisebb volt, amint megérkezett pótpapája ölébe ugorva üdvözölte szeretett vendéglátóját, majd csatlakozva a testvéreihez ő is nekifogott a finom vacsorája elfogyasztásának. A teljes nagy család létszáma az 50-60 fő között mozgott, így tegnap este ennyi kisebb, nagyobb vaddisznó között töltöttem az estémet. A kis csíkos malackákat megsimogattam és megkapargattam, mely felejthetetlen élmény volt számomra, köztük guggolva egyik-másik aprócska orrával megbökött, hogy vele is foglalkozzak. Amikor már mindenki jelen volt pótpapájuk kedvencükkel ajándékozta meg őket: a ropiba kevert árpával és búzával. Amikor megcsörrent kedvenc falatjuk a vödörben, mind körülötte voltak és alig várták, hogy a faetető megteljen ezekkel a finomabbnál finomabb csemegékkel. Rávetve magukat csámcsogtak, szuszogtak, röfögtek és azt sem tudták, hogy egyék. Annyira beleélték magukat, hogy olykor-olykor a kicsik és a nagyok között is nézeteltérés alakult ki, ilyenkor hosszú orrukkal egymást döfködve vitatkoztak, nagy hangzavar közepette.

A szürkület lassan sötétedébe kúszott és a fák közé egyre kevesebb fény szűrődött be, a malackák is jóllakni és fáradni kezdtek, mert egyik másik leheveredve, szunyókálásra hajtotta a fejét. Két testvér az erdő egyik félreeső zugában egymáshoz bújva aludták a kismalacok igaz álmát, egyik pedig csak aludt volna, mert Picurka a kismacska, aprócska farkát ráncigálva játékra buzdította volna őt, pedig ahogy látszott semmi máshoz nem volt kedve, mint álmos szemeit pihenőre hajtani. Lassan mink is szedegetni kezdtük csomagjainkat és a szinte már teljesen besötétedett erdőben magára hagytuk a bácsi családját, hogy folytathassák lakomájukat. Visszafelé jövet a kis dombon lévő etetőben, mely már tátongott az ürességtől egy apró csíkos kismalac békésen szundikált.

A bácsinak minden egyes délutánja és estéje így telik, sőt az egész napja, mert a rengeteg táplálékot beszerezni, előkészíteni és kiadagolni egész napos időtöltést igényel. Függetlenül mindentől, időjárástól, ünnepnaptól ő mindig, az év minden egyes napján itt van és minden áldott este tárt karokkal várja szeretett családját.