Oldalak

2015. augusztus 23., vasárnap

Harmatos reggelen.




Ma reggel igen korán kipattantak a szemeim és ha már így alakult, fogva a fényképezőgépemet és Bogyót elindultunk lepkelesre. Az alig 7 °C-os kora reggeli levegő megtette a hatását, minden növényt és a szabadban éjszakázó élőlényt apró harmat cseppekkel fedett be. Bizakodva indultam útnak, hátha kegyes lesz hozzám a mai reggelen is a természet és megajándékoz, a még éjszakai pihenőjüket töltő lepkékkel. A hatalmas fűbe gázolva a gumicsizmám tökéletesen bírta a vizes növényekről lepergett harmatot, de a kutyusomnak nem volt ilyen szerencséje, pillanatok alatt vizes bundával kísérte az utam, nem mintha egy cseppet is zavarta volna, boldogan szaglászott és szaladgált, a szinte teljesen ellepő fűben.
Nem kellett sok időnek eltelnie, mire az első pihengető lepkék megpillantottam a fűszálak között, aki nem más volt, mint egy égszínkék szárnyakkal büszkélkedő Közönséges boglárka. A nappali életet elő lepkék, naplemente után, elhúzódnak a fűszálak és a növényzet biztonságos sűrűjébe, ahol az éjszakai pihenőjüket tartják. Reggel amint felkel a nap és az első sugarai felmelegítik a levegőt ők is szárnyra kapnak. A felkelő nap sugarai még messze voltak, így ő még harmatos testtel békésen pihent a rét növényzetében. Nem messze tőle, szintén egy Közönséges boglárkán akadt meg a tekintetem, aki már a lassan elszáradó, Egynyári seprence virágát választotta tegnap este, hogy ezen töltse a sötét és hűvös, éjszakai órákat. 
Éppen a napokban gondoltam rá, hogy az idei évben még nem hozott össze a sors egy találkozót, az egyik nagy kedvencemmel, az Ájtatos manóval. A mai reggelen ezen a vágyam is teljesült, mert a sűrű fűszálak között egy zöld arcú manó nézett rám, büszke tekintetével. Aprócska fején, a két nagy egymástól távol ülő összetett szeme, több száz lencséből áll, melyek segítik őt áldozata vagy éppen ellensége észrevételében. Én sem áldozata, sem pedig ellensége nem voltan, így nyugodtam figyelt, szinte mozdulatlanul. A kora reggeli harmat, szinte egész testét beborította és ennek köszönhetően úgy nézett ki, mintha ezernyi aprócska gyöngyszem díszítette volna, ezzel csodaszép látványt nyújtva. Ő is éjszakai pihenőjéből ébredt, a rétre egyre jobban beszűrődő, felkelő nap sugaraira, melyek nem sokáig melengették a kora reggeli tájat, mert a felhők hamar eltakarták, uralmuk alá véve a nyár végi égboltot. Magára hagytam a manót, aki a virágbimbó legtetején várta, hogy élénkzöld testéről, az egyre langyosodó levegő felszárítsa az apró harmat cseppeket. Tovább folytatva barangolásomat, ismét egy Közönséges boglárkára akadtam, aki már lassan, de biztosan mocorogni kezdett a fűszál csúcsán és kicsit ugyan sután, de szárnyra kapott, mely nem tartott sokáig, egészen pontosan a seprence fehér virágáig. A vizes fűben aprócska csigák mocorogtak, annyira picik voltak, hogy szabad szemmel alig lehetett őket észrevenni, de ilyen rovarvadászaton, számomra nincsen lehetetten, mindenre odafigyelve járom az utam, így ők sem kerülhették el a tekintetemet. Az idő gyorsan elszaladt és ezzel együtt a rét lakói sorra előbújva rejtekükből, szárítkoztak, ugrándoztak és repkedtek, a friss vasárnap reggeli levegőben. 
Ha időtök engedi és kedvetek is van hozzá, látogassatok el egy kora, lassan már őszi reggelen, egy közeli rét, tisztás vagy éppen erdő ösvényére és ha figyelmesen haladtok utatokon, nektek is ilyen gyönyörű élményekben lehet részetek. 







És a végére, de nem utolsósorban, hűséges kis társam Bogyó, aki nélkül elképzelhetetlenek lennének a sétáim.

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése