Szorgos kis mókusok.

Nem vagyok időjós, de szemmel követem a természet minden egyes rezdülését és meg kell állapítanom, hogy valami közeleg. Napok kérdése, hogy belépjünk a novemberbe, azaz az utolsó őszi hónapba, amikor akár egyik napról a másikra beköszönthetnek a keményebb fagyok vagy akár az első hó is. Hiszen ez a hónap már magában hordozza az egyre közelgő tél időjárását.

Mióta érésnek indult a diófám termése, folyamatosan madarak és mókusok csemegézik és gyűjtögetik, a finom falatokat. Az elmúlt két napban, de leginkább ma reggel, annyira nagy volt a sürgés-forgás a kertemben, hogy ilyet még nem láttam. Hat órától szemmel követtem a kiskertem ébredését, és egyből egy barna mókuska szaladt el az ajtó előtt, hatalmas dióval a szájacskájában. Két perc sem telt el már jött is vissza, egy újabb falatért, ezt a fordulót ötször tette meg, mire a kiserdő hatalmas korai juharfáján egy másik mókusra lett figyelmes. Felszaladva a cseresznyefára, arról hatalmas, bátor ugrásokkal ott termett a juharfán és üldözőbe vette a betolakodót, jobban mondva betolakodókat, mert ahogy figyeltem őket akkor vettem észre, hogy három mókus üldözi egymást, körbe-körbe a fa törzsén, majd félelmet nem ismerő ugrásokkal, fel egészen magasra, a fa legtetejére. Ez a kergetőzés percekig eltartott, míg az egyik megunta és visszatért a kiskertembe diót keresni. A másik kettő is megnyugodott és ők is, igaz nagyon félénken, de egyre beljebb merészkedtek a kertembe. A kellő távolságot megtartva, békében folyt a keresés, a kutatás és a rejtegetés. Percek múlva már négyen voltak, mind sötétbarna bundácskát viseltek. Hol a fákon, de leginkább a talajon, a lehullott levelek között keresgéltek, és dióval a szájukban sebesen szaladva rejtették el a csemegét. Nem sok idő telt el, amikor megjelent egy kakukktojás, aki hófehér hasával és élénkvörös bundácskájával kitűnt a többiek közül. Érdekes mód, őt nem merték megkergetni, meghúzódva perceken keresztül csak figyelték. Ez a kis vörös bundás nem volt olyan merész, mint a többi mókus, a zsákmányolt dióval, mindig az erdő felé vette az irányt, és ott rejtette el, majd ismét és ismét visszatért. A többi mókus is újra életre kapott és folytatták munkájukat. Ekkor már öt mókuska szaladgált a kiskertemben, és szinte alig bírtam őket a szememmel követni, olyan fürgén és gyorsan mozogtak, mintha valami hajtaná őket, senkivel és semmivel nem törődve csak egy dolgon járt az eszük, hogy minél több élelmet tudjanak összegyűjtögetni és elrejtegetni. Az egyik apróság, a madárodúm röpnyílásába akarta betaszigálni zsákmányát, de mindhiába, nem fért bele, majd feladva küzdelmét felült a tetejére és fogaival rést rágva kemény héján elfogyasztotta a dió finom  húsát. Miután megtömte aprócska gyomrát, egy nagy ugrással a fán termett és folytatta tovább a kutatást, egy újabb falat reményében.

Ez a nagy sürgés-forgás így ment egész álló reggel, volt, hogy négy mókus szaladgált egyszerre a kertemben és kutatott a megsárgult  levelek között. Valamit biztosan éreznek ezek az aprócska állatok, lehet a hideg idő közeledtét, mert annyira nagy munkába voltak ezen a reggelen, hogy ilyet még nem láttam. Mintha minden perc és minden egyes falat számítana, mintha versenyt futottak volna az idővel, hogy mire eljön a hideg és a hó, minden a helyén legyen és minden apró raktár meg legyen töltve. Kíváncsian várom az elkövetkező időszak időjárását, mert akkor fog rá fény derülni, hogy tényleg a hideg beköszönte miatt sürögtek-e ennyire a mókusok.