Holnap
lesz december, és ezzel együtt az idei esztendő utolsó napja. Így az év végén
elgondolkodom, és felidézem azt a sok kedves emléket, melyekkel a természet
ajándékozott meg. Annyi csodás pillanatot élhettem át, hogy egytől egyig leírni
nagyon hosszú időbe telne, ezért minden hónap legszebb élményeit osztom most
meg veletek.
Január 4-én
reggelre beköszöntött az igazi tél, az angyalok hófehér dunnát terítettek a
tájra. Azonban ez a szép téli időjárás nem tartott sokáig, mert január 12-én,
már mintha a tavasz éreznék a madarak, megszólalt a széncinege, jól ismert
"nyitnikék, nyitnikék" énekével. A hónap végén pedig a hóvirág, fehér
szirmait kezdte el bontogatni az enyhe időben.
Február 8-án
hallottam először az idei esztendőben a nagy fakopáncs dobolását, mely a nászidőszakuk
kezdetét jelentette. Ettől a naptól kezdve, minden áldott nap hallhatóak
voltak, amint a fák törzsein kopogtattak, felhívva ezzel a tojók figyelmét és a
többi hím tudtára adni a revírjük határát. Február 9-én, még tett a tél egy
utolsó próbát, hogy megmutassa szépségét, hatalmas pelyhekben hullani kezdett a
hó, de ez a hóesés tiszavirág életű lett, mert amilyen hirtelen jött, olyan
hirtelen el is olvadt. 14 én Valentin napján szólaltak meg először a
tengelicek, nagy csoportba verődve, mint egy hatalmas kórus énekeltek a
vadgesztenyefa legtetején. Pontosan egy héttel később, pedig a zöldikék kezdték
meg a tavasz közeledtét jelző "zsírozásukat". Két nappal később pedig
a feketerigó, kicsit félénken, de neki kezdett énekelni, majd napról napra egyre
magabiztosabban és egyre szebben dalolt a fenyőfám legtetején.
A március
legelejei, melengető napsütés, kezdte előcsalni a kora tavaszi, színes virágokat.
Március 2-án a bársonyos tüdőfű rózsaszín szirmai bújtak elő a puha avarból,
mely a tél alatt védte őket. Az erdő ebben a hónapban telis-tele van színes
virágokkal, ilyenkor a nap sugarai be tudnak kúszni a még csupaszon álló ágak
között és sorra nőnek az apró erdei virágok. Március 4-én már aprócska bimbó
bújt meg a bogláros szellőrózsa üde zöld levelei között. Az idei év első
lepkéjét is ebben a hónapban, egészen pontosan március 8-án volt szerencsém megfigyelni, aki nem más
volt, mint a nagy rókalepke, jobban mondva rókalepkék, mert ketten lejtettek
könnyed táncot a langyos, kora tavaszi napsütésben. Rá egy napra a szívemnek
legkedvesebb dala kúszott be a kiserdő fái közé, mely a tavasz megérkeztét
hirdető énekes rigó volt. A hónap közepére megtántoríthatatlanul megérkezett a
tavasz és vele együtt a színek kavalkádja, melyeket a virágoknak köszönhettünk.
Lila színnel képviseltette magát a pihe puha leány kökörcsin, és a sötétebb
színű fekete kökörcsin, üde sárga színben pompáztak a bogláros szellőrózsák, a
tavaszi kankalinok, a salátaboglárkák, a tyúktaréjok, hófehér szirmaikat
bontogatták a hóvirágok, a galambvirágok, a tyúkhúrok, az odvas keltikék,
melyet rózsaszínben is megcsodálhattam. A hónap vége felé, a madarak, már mind-mind
párban repkedtek és reggel napfelkelte előtt, és este napnyugta után hatalmas
koncertjükben volt szerencsém gyönyörködni.
Áprilisban
a tavasz teljesen kiteljesedett, az egyre melegedő levegőben a lepkék szálldostak,
sorra előbújtak a rovarok és a madarakat pedig teljesen elvakította a szerelem.
Egyesek már fészküket építették, várva az utódok érkezését, így tett az idei
évben először megfigyelt kis fakopáncs is. Egy elkorhadt fába véste ki odúját,
melybe a párja, fogja a tojásokat rakni. A csuszkák is nagy munkába voltak, az
odúm bejáratát tapasztották be sárral, és a fészket építették, melyben a hónap
végére, már a tojások lapultak. De nem csak a csuszkafészekben melengette a
tojó az apró tojásokat, hanem a széncinegéknél is gyarapodott a kis család.
Április 19-én a kakukk, az erdei sétáim elmaradhatatlan kísérője is dalra
fakadt. A hónap végére pedig az aprócska sáskalárvák, ellepték a kis tisztásomat
és szó szerint zsongani kezdett a természet. A tavaszi szél, a hófehér
virágruhába öltözött bokrok és fák illatát repítette magával.
Májusban, a fák kezdték magukra ölteni üde zöld ruhájukat, és a madarak fészkeiben
eleinte halk, majd napról napra egyre hangosabb, könyörgő csipogások voltak
hallhatóak. A széncinegék, és a csuszkák
utódai már kikeltek a tojásaikból és folyton éhes csőrükkel élelemért
könyörögtek szüleiknek. A tojók és a hímek pedig csak etették és etették őket,
hogy szép nagyra cseperedjenek. A fű egyre zöldebb lett és népei éjjel nappal
csak muzsikáltak. Ebben a hónapban rengeteg lepkét és rovart sikerült
megfigyelnem, melyek között volt egy első találkozás is a daliás cincérrel,
mely talán ennek a hónapnak a legszebb pillanata volt. A réteken virágok
tömkelege kényeztette szemünket, többek között a réti kakukkszegfű, a réti
margitvirág, a terebélyes harangvirág, a kék színben tündöklő búzavirág.
Június
legelső napján az aprócska széncinegék kirepültek addigi otthonukból és megkezdték
életüket a nagyvilágban. A szüleik még két hétig etették a folyton éhes kis
tollasokat, de addigra a kicsik túlnőtték az egyre soványabb szülőket, akik
fáradtságot nem ismerve, heteket át táplálták utódaikat. Ez a hónap a
fészekhagyott fiókákról szólt, sorra jelentek meg a kertem itatójánál a
meggyvágók, a zöldikék, a mezei verebek, a csuszkák, a barátcinegék, a
széncinegék, a nagy fakopáncs kis utódok, melyek fiatalkori tollruhájukról
könnyen felismerhetőek voltak. Ebben a hónapban két kései kelésű tőkés récét is
sikerült megfigyelnem, de sajnos a felnőttkort csak az egyik élhette meg. Az
erdőben, ebben a hónapban egyre többször találkoztam csíkos kis malacokkal,
mamájuk kíséretében, őz sutával és egy gidájával, szarvasokkal és borjaikkal és
rókával, aki idei fiatal példány volt.
Június
legvégén kezdődött meg és július elején is tartott a szentjánosbogarak
rajzása, mely a sötét estéken csodálatos látványt nyújtottak, fel felvillanó
zöld fényükkel. A július meghozta az igaz nyarat és vele együtt a kánikulai
forróságot is. A madaraknak és a vadaknak a friss víz szinte megváltás volt az
elviselhetetlen hőségben, mely a 38 fokot is elérte. Július 9-én elcsendesült a
kertem és az erdő is, a madarak felnevelték utódaikat, már nem védték tovább
revírjeiket. A feketerigó, az erdei pinty, a csilpcsalp füzike és a vörösbegy
éneke szólt esténként, no meg a macskabagoly messzire hangzó nyávogása, amint a
párok beszélgettek egymással. Július 14-én a zöld küllők utóda tette
tiszteletét a kertemben, hangyákat keresgélt a fűszálak között. Ekkor jelentek
meg a mátyások utódai is, akik rendszeresen jártak az itatómra friss vizet inni
és felfrissíteni tollazatukat.
Az
augusztus ismét kánikulát hozott magával, a forró nap sugarak szinte égették a
fák leveleit, így a cseresznyefám korán hullatni kezdte elsárgult lombját.
Ebben a hónapban jelentek meg kedvenceim az ájtatos manók. Augusztus 27-én egy
csillagfényes éjszakán sikerült találkoznom a nagy pelével, aki szintén egy
nagy kedvencem. Aprócska termetével és akrobatikus ügyességével szinte
észrevehetetlen és szemmel alig követhető, de ezen az éjszakán csak engem
figyelt aprócska, kíváncsi szemeivel.
Szeptemberrel
beköszöntött az ősz és vele együtt az időjárás is hűvösebbre fordult. Az erdő
elcsendesedett, a madarak sorra megkezdték őszi vonulásukat és a lepkék is eltűntek.
A virágok még kitartóan virítottak, sőt az erdei csillaghúr, most volt ereje
teljében. Érni kezdtek a vadkörtefák termései, a makkok kopogtak az erdő
talaján, a fekete bodza várta az éhes madárcsőröket, a galagonya, a vadszeder, és
a kökény bokrok szinte roskadoztak a bőséges terméstől. A madarak, a mókusok, a
vadak, mind-mind megtömhették hasukat a finom falatokkal, sőt télire is elkezdték
töltögetni élelemraktáraikat. A hónap végén életemben először a természet
megajándékozott az őszikével, melynek szépsége magával ragadó, szerintem az ősz
legszebb virága.
Októberben
a diófa termése bőséges termést hozott, a mókusok, a mátyások és a nagy
fakopáncsok nagy örömére. Szinte zsongott a kertem, mókusok jöttek mentek,
rejtegettek, kutattak és egymás elől csenték el a finom falatokat. A mátyások
is gyakran tollba kaptak, pedig élelem volt bőséggel, de ők már csak ilyenek,
örök elégedetlen madarak, de én így szeretem őket. Ahogy eltűntek a rovarok és
a virágok, úgy lett tele az erdő szebbnél szebb gombákkal és vadakkal,
szarvasokkal, vaddisznókkal, őzekkel és rókákkal, nagyon nagy örömömre. Régi
nagy vágyam is teljesült ebben a hónapban, mégpedig a mesegombával, azaz a
légyölő galócával való találkozás. Az erdő ezernyi színben pompázott,
kiteljesedett az ősz.
November
elején beköszöntettek az első fagyok, melyek véget vetettek az erdő pompájának
és a száraz levelek, mind-mind aláhullottak a talajra, zizegett az erdő és
csörgött az avar a talpam alatt. Előbújtak a tavasszal felépített fészkek,
melyekben aprócska életek látták meg a napvilágot. A kertemben kihelyezett
odúkat sorra foglalták el a madarak éjszakázó helyükül és megkezdtem a
madáretetést. Sorra érkeztek is a vendégek az etetőimre cinegék, harkályok,
mátyások, zöldikék, gerlék, csuszkák, verebek. A hónap végén megérkezett az
idei elő hó, mely csak pár nap erejéig tartott.
Decemberben
beköszöntött a tél és az adventi várakozás időszaka, de sajnos az időjárás nem
a legszebb arcát mutatta, ködös, nyirkos lepel borította be a tájat. A nap
sugarai karácsony után jelentek meg a magasabb hegyekben. Most pedig itt az év
vége.
Nem
akartam hosszúra nyújtani az éves összegzésemet, de annyi élményben volt
részem, hogy ez is csak egy töredéke, amit most megosztottam Veletek.
Kívánom,
hogy az új esztendő élményekben és szép pillanatokban gazdag legyen Nektek is,
és, hogy örömötöket leljétek a mindennapokban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése