Hetek óta szemmel követem odúm kedves kis lakóit, a csuszkákat, akik az idei esztendőben, és költési szezonban, az én kertemet, és odúmat választották ki az utódaik felnevelésére. Hetek óta nagy a sürgés-forgás, a tojó építkezik, a párja pedig minden pillanatban védelmezi őt, nehogy bántódása essék. Azonban nem csak a párja szorgos munkáját követi szemmel a hím, hanem a kertem többi lakóját is, ha valaki túl közel merészkedik az otthonukhoz azt rögtön elzavarja, tudtára adva ezzel, hogy ez az ő felségterülete. Amikor időm engedte a mai napon is figyelgettem életüket, de a tojót egész délelőtt nem láttam, csak a társát, aki a fának hol az egyik, hol a másik ágán ácsorgott, és hangos füttyögés közepette zavarta a cinegéket, és egyszer a nagy fakopáncsot is. A harkálytól, méteres termete ellenére sem riadt vissza, semmi mással nem törődött csak azzal, hogy elkergesse őt a fáról, melyen a fészke van. Délután aztán a tojó is előbukkant, az odú rejtekéből, megtört pár szem magot, átvizsgálta az odú minden egyes szegletét, majd visszament az otthonuk védelmébe, a hím pedig egész délután el sem mozdult a fáról csak őrködött és őrködött. Nagyon úgy tűnik, hogy a tojó már a tojásokat melengeti, hiszen pár perctől tovább nem időzik az odún kívül. Néha néha kikukucskál, mi történik odakinn a nagyvilágban, majd visszahúzza fejecskéjét, és testének melegével a tojásit melengeti, hogy körülbelül két hét múlva az utódok megláthassák a napvilágot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése