Esős vasárnap.

November 6-át írunk, ma reggelre beköszöntött az esős, ködös őszi idő. Ahogy kinézek az ablakból már sejtetem, hogy a szokott vasárnap reggeli sétám el fog maradni. Az erdőt puha fátyolként borítja be a köd, az eső pedig kövér cseppekben, mintha versenyeznének ki ér előbb földet, hull alá a talajra. A kiserdő fái már szinte teljesen csupaszon nyújtogatják vékonyka karjukat ez ég felé, de koronájuk jó része elvész a ködlepel takarásában. Azokat a leveleket, melyek még ragaszkodnak otthonukhoz, a gyenge szél hintáztatja időről-időre. Csendes, és borult odakint a táj, a vastag, aranysárga avarban egy feketerigó keresgél, csőrével ügyesen igazgatja a leveleket, betevő után kutatva. Az őszi avar rengeteg finom falatot rejteget, hiszen a rovarok, a csigák, a giliszták, és számtalan aprócska élőlény a puha takaró védelmében keresi meg téli menedékét, és ezt a rigó jól tudja. Ahogy résnyire kinyitom az ajtómat, jól hallom a száraz falevelek csengő hangját, ahogy a mélyfekete, ázott tollú madár rendezkedik közöttük. Aztán hirtelen megáll, biztos vagyok benne, hogy szerencsés volt a keresés, majd pár pillanat múlva, amikor feje újra előtűnik az avar takarásából, jól láthatóan egy szép méretes giliszta mozgolódik a csőrében. A giliszta tudja, hogy mi következik, erősen ficánkolva még megpróbál szabadulni az erdős csőr szorításából, de mindhiába, innen már nincsen menekvés, a rigó pedig nyel kettőt, és a finom falat már már el is tűnt. A hosszú éjszaka után éhesek a madarak, ki kell használniuk az egyre rövidebb nappalokat, hogy elegendő táplálékot tudjanak elfogyasztani. A természet asztalán, ilyenkor novemberben már szinte napról-napra egyre kevesebb a betevő. Ahogy az éjszakai fagyok beköszöntenek a rovarok, és a puhatestűek száma rohamos mértékben csökkenni kezd, egy-egy ilyen finom gilisztabetevőért is meg kell küzdeniük. A rigó tovább folytatja a keresést, sejti, hogy vannak itt még meglapulva értékes falatok. Teljesen belefeledkezve kutatja az avart, olyan erővel túrja szét fejével, és csőrével, hogy a levelekből egy kis kupacot készít, már olyan mélyen beletúrja magát a levelek közé, hogy alig látszódik ki belőle. Nem messze a rigótól, mozgás jelei látszódnak, egy szép vörös bundácskát viselő mókus tűnik fel az avarban, a levelek sárgás, barnás színe, olyan jól elrejti apró testét, hogy alig lehet észrevenni. A mókus megáll, két lábára emelkedik, pici kezét a fehér mellkasára helyezi, és figyel, olyan kíváncsi tekintettekkel nézi a rigót, mint aki, most lát ilyet először. A fekete tollas madár, pedig csak rendezgeti a leveleket, egy pillanatra sem pihen meg, és még csak nem is sejti, hogy valaki érdeklődően őt figyeli, már egy jó ideje. Lehet a mókusnak ismerős a mozgás, hiszen ő is így kutat a levelek között, amikor a kertem diófája alatt keresi a finom diócsemegét. Apró mancsaival igazgatja az avart, melyet addig folytat míg rá nem talál a finom csemegére. Amikor megleli, mellső lábacskái közé veszi, hosszú karmai között körbe-körbe forgatja, majd szájába teszi, és fürgén elszalad vele, hogy rejtekhelyet keressen a zsákmányának. De a mókus most csak áll, nem mozdul, még mindig a rigót figyeli, aki a nagy erőfeszítésének hála egy újabb falattal gazdagodik, hiszen csőrében ismét egy szép nagy giliszta ficánkol. A mókus megunja az előadást, és szaladni kezd, a száraz levelek csörgésére a rigó is felfigyel, nyel kettőt, és nagy kiabálás közepette szárnyra kap. Méltatlankodva a cseresznyefám csupasz ágára szál, és egyfolytában a mókusra veszekszik, aki megzavarta reggelije közben. Azonban kis vörös bundás is megrémült a nagy hangzavartól, apró lábait gyorsan, egymás után szedve felszalad a juharfa törzsére, majd a vékonyka ágakra, ahonnan hatalmas ugrással, farkával egyensúlyozva már a következő, és a következő fán landol, végül pedig eltűnik a köd, és az erdő takarásában. A rigó megnyugodni látszik, elhalkul kiabálása, visszaszáll az avarba, és mintha misem történt volna tovább folytatja a kutatást, az újabb finom falat után, hogy be tudja fejezni félbehagyott reggelijét. Az erdőben újra csend, és béke honol, csak az eső cseppjeinek halk, szinte alig hallható koppanása töri meg azt.