Hófödte erdei ösvények.

A hó az éjszaka csendes, puha leple alatt kezdett el szállingózni, és reggelre fehér dunnába öltöztette az erdők, a mezők ösvényeit. Nehezen érkezett meg ma a pirkadat, és mintha a világosságot is feltartóztatta volna valaki olyan lassan köszöntött be. Az égboltot nehéz, szürke fellegek borították melyből szüntelenül apró pihék hullottak alá a talajra. Hol lassan komótosan, olyan igazán ráérősen, hol pedig sietősen, mintha egymással versenyeztek volna ki ér előbb földet. Délután kezdett el csendesedni a pihék halk zizegése, és addigra bőven 10 centiméter körüli volt a hó vastagsága. Ma előbb értem haza a munkahelyemről így maradt egy kis időm, hogy tiszteletemet tegyem az erdőben. Nagyon szeretem a hófödte tájat, ilyenkor olyan békés, és érintetlenek az ösvények, és valóban a puha hóban csak az én lépéseimnek a nyoma volt látható, és persze Bogyóé, aki szintén nagyon kedveli a télies időjárást. Az erdőben csend, és némaság fogadott, sehol senki, mintha madár se járt volna arra amerre én. A délcegen álló fák között apró nyomok rajzolódtak ki, egy őz szedhette nem sokkal előttem erre patáit, átvágott azon az ösvényen, amelyen én haladtam, majd útja újra a fák sűrűjébe vezetett. Nehéz idők járnak most az erdő lakóira, a kemény mínuszok után, most a hó is megérkezett, mely még jobban megnehezíti ez élelemhez jutást. Csak ballagtam át a fenyvesen, át a bükkösön, és érezhetően egyre sötétebb lett. Percekkel korábban az egész álló nap bújócskát játszó nap korongja tűnt elő a vékonyodó felhők mögül, elárulva magát, hogy hol is rejtőzködik, majd újra a szürke fellegek mögé húzódott. A téli némaságot egy kedves dallam törte meg, egymás után ismételgette a széncinege hinta dalocskáját, mintha nem is tél közepén tartanánk. Ettől már téliesebb nem is lehetne az időjárás, de neki ez mit sem számított csak dalolt, és dalolt. Megálltam, behunyt szemmel csak rá koncentrálva hallgattam az előadását, de hirtelen vége szakadt, és újra a csend vette át a szerepet. A tavasz még oly messze jár, ott ahol az első virágok fognak előbújni oda most vastag takarót terített a természet, hogy alatta békésen szundikálhassanak az aprócska életek. Az ösvény egyre sötétebb lett, és a szürkület félhomályt varázsolt a fák közé. Nem csak az este érkezett meg, hanem az újabb havazás is. Először lassan, félősen egy-egy kósza pihe hullott alá, majd ahogy hazafelé tartottam egyre többen, és többen lettek. Most, amikor ezeket a sorokat írom még mindig esik, gyorsan, sietősen, mintha késésben lennének úgy hullnak alá, és percről-percre vastagítják a természet puha dunnáját.