A madárkórus legújabb tagja.

 Zöldike hím

Tél ide vagy oda, a természet lakói már éreznek valamit a levegőben, valaminek a közeledtét, mely évről évre új életekkel, és csodálatos újjászületésekkel ajándékozza meg az erdők, mezők ösvényeit.

Tegnap este az égbolton fényesen tündököltek a csillagok, és sejteni lehetett, hogy a sötétség leple alatt újra alacsonyra fog süllyedni a hőmérő higanyszála. Sejtésem reggelre be is igazolódott, nem tértek vissza azok a kemény mínuszok melyek heteken keresztül nehéz próbatétel elé állította az élőlényeket, de azért csendesen, jóval nulla fok alá lopakodott a hőmérséklet. A hó emlékét őrző pocsolyákra vékony jégréteget, a fákra pedig fehér zúzmarát varázsol. Az ég kékje, sejtelmesen kandikált ki a fehér ködfátyolból, mely hajnaltájt vette uralmába a tájat. Amikor munkába indultam nem éppen a legbarátságosabb arcát mutatta az időjárás, de ennek ellenére kellemes és örömteli meglepetésben volt részem. Már hosszú napok óta, újra madárfüttyöktől hangosak a természet ösvényei, énekelnek a széncinegék, a barátcinegék, trilláznak a tengelicek, kedvesen füttyögnek a csuszkák, és ehhez a kórushoz, a mai reggelen egy újabb tag csatlakozott.  Egy csinos, zöld tollruhát viselő zöldike. Éneke rövidke trillákkal tarkított előadás volt, mely szépen és tisztán csengett ezen a szombat reggelen. Majd az ének átváltott a tőle megszokott, oly jól ismert "zsírozásra". Talán kedvet kaptak tőle a széncinegék is, mert rövidesen ők is bekapcsolódtak a korai hangversenybe. Úgy elhallgattam volna őket, de sajnos indulnom kellett, így magam mögött hagytam a kis kórust, de kedves emléküket magammal vittem.
Napról-napra, ahogy egyre közeleg a kikelet, úgy találják meg újra a hangjukat tollas kis barátaink, és a természet szerte ágazó ösvényei újra kedves éneküktől lesz hangos. Járjátok utatokat nyitott szemmel és füllel, és engedjétek, hogy a világ legszebb előadásai Titeket is elvarázsoljanak.    

Zöldike hím