Erdei fülesbagoly fiókák

A most megosztott történetemmel szeretnék az idei nyártól búcsút venni. Rengeted élményt élhettem át az elmúlt hetekben és hónapokban, de az erdei fülesbagoly fiókákkal való találkozás volt a legkedvesebb a szívemnek. 

Júniusban a családommal, Gyulán töltöttünk el pár csodaszép és élményekben gazdag napot. Egyik este éppen a Gyulai várnál tettünk egy sétát, melyet az éjszakai kivilágítás igazán széppé varázsolt, amikor ismerős hangra, jobban mondva hangokra lettem figyelmes. A vár alatti hatalmas parkban, szép kort megélt gesztenyefák sorakoznak, melyeknek óvó lombsátra alól esedező kiáltások szűrődtek ki. Mihelyst meghallottam a hangokat, gyorsan ott is teremtem a hatalmas fák alatt, és kíváncsi tekintetekkel követni kezdtem azt az irányt, ahonnan kiszűrődtek. Percekig figyeltem a sötét félhomályban, de semmit sem láttam, azonban nem adtam fel a kutatást, hisz tudtam, hogy különleges pillanatoknak lehetek részese, ha sikerül megpillantanom a hangok tulajdonosait. Türelmemet siker koronázta, mert percekkel később, a fa egyik karján megjelent az első bagoly, aki izgatottan mocorgott, közben pedig szüleinek rimánkodott, ahogy csak apró torkán kifért. Egész álló nap nem evett, az este beállta pedig azt jelentette a számára, hogy elérkezett a lakoma ideje. Ám nem csak egymagában volt a baglyocska, nem messze tőle újra megmozdultak a gesztenyefa tenyér alakú levelei, és másik két aprócska test korvonala rajzolódott ki, akik ugyanúgy hangoskodtak, mint a testvérük. Nem hittem volna, hogy pont Gyulán, ezen a forgalmas, zeneszótól hangos és emberektől zsúfolt helyen fogom életem első fülesbagoly fiókáit meglátni. De a természet kincseire, mint láthatjátok, bárhol rá lelhetünk, ha nyitott füllel járjuk utunkat, vigyen az bármerre is. Hosszú percek teltek el mire megjelent az egyik szülő, csőrében elejtett zsákmányának feje fityegett, mellyel eltűnt a fa koronájának a takarásában. A hangzavar még erősebb lett, hisz mindegyik apróság a magáénak akarta a finom falatokat, és egyik ágról a másikra ugrálva követték a gondos szülőt. Már ekkor tudtam, hogy másnap, ha kivirrad az ég, újra ellátogatok, szerencsét próbálva hátha a világosban is megfigyelhetem a kis füleseket. Az nap este izgatottan hunytam álomra a szememet, és lelki szemeim előtt láttam a kis pihés baglyokat. Másnap útra is keltünk, hogy szerencsét próbáljunk. Amikor odaértünk elkezdtük a fákat kémlelni, de olyan sűrű lomb fedte be az ágaikat, hogy szinte alig láttunk valamit. Ekkor már sejtettem, hogy nehéz dolgunk lesz, és lehet, rá se bukkanunk az éppen pihenő idejüket tartó apróságokra. A talajon azonban rengeteg látnivaló tárult a szemeink elé. Igazi, mondhatnám úgy is temető állt a fák alatt. Az elmúlt éjszaka lakomájának a maradványai, apró csontok, madártollak, melyek egykor balkáni gerlének a testét borították, aprócska lábak, hejhes fekete rigó fiókák testének a részei, és kisebb-nagyobb szőrcsomók. Ezekből a hátrahagyott darabokból ki lehetett olvasni, hogy mik szerepeltek a fülesbaglyok étlapján. Nem mondom, hogy nem szorult össze a szívem a látottak miatt, és nem éreztem fájdalmat a kis fiókák elveszett életéért, de tudom, hogy ez a természet rendje, melyben mi tagadás vannak szomorú, szívbe markoló pillanatok is. De az élet természetes egyensúlya csak így maradhat fenn, és ezt el kell fogadnom nekem is, és minden természetbarátnak. Tovább folytattuk a kutatást, de újra fenn a magasban a fa lombja között, amikor is fenséges tartásával egy szép nagy eredi fülesbagoly tűnt fel a szemeink előtt. Éppen pihent, szemeit hol kinyitotta, de éppen csak résnyire, aztán újra összezárta. Hosszú volt neki az éjszaka, és munkával teli, hiszen ahogy a fiókáik nőnek, velük együtt nő az étvágyuk is, melyet egyre nehezebb oltani a szülőknek, így alkonyattól pirkadatig zsákmány után kutatnak, hogy megpróbálják a kicsiket jóllakatni, akik ugyancsak valahol a fa lombjának a sűrűjében pihengetnek. Tovább kerestük őket, és nem hiába. Amikor megpillantottam az első kis pihés tollruhában, kíváncsi tekintetekkel figyelő baglyot majdnem elállt a lélegzetem, izgatottságomtól pedig megremegett a kezemben a fényképezőgépem. Apró fejeit jobbra-balra tekergette, majd körbe, és néha úgy nézett ki, mint akinek fordítva van a fejecskéje a nyakán. Tágra nyitott szemei kíváncsian csillogtak, és majd kiestek a helyükről, annyira meresztgette őket. A számra hatalmas mosoly ült, összezárni sem tudtam örömömben. Nem messze tőle egy másik apró bagoly kukucskált rám a fa karjai közül. Az ő szeme is kíváncsiságtól csillogott, és ugyanúgy, mint a testvére nyakát tekergette ide-oda. Amíg a szülők aludtak ők elevenen nézelődtek, és a fáradtság legapróbb jele sem látszódott rajtuk. Ismerkedtek velem, akinek oly nagy örömet és egy egész életre szóló élmény szereztek. Két fiatal baglyot sikerült megfigyelnünk, és az egyik szülőt, a többiek valahol meghúzódva pihenhettek, de ez is számomra maga volt a csoda, a természet csodája mellyel megajándékozott.