Diószüret

Kertemben szép nagyra, és terebélyesre nőtt diófa áll. Amióta itt élünk, minden áldott ősszel, bőséges terméssel ajándékoz meg nem csak minket, hanem a kiskertemet látogató vendégeimet is. A tavaszi és nyári időszakban a fiókáikat nevelő tollasoknak jár a kedvében. Hiszen hatalmas lombkoronájának a védelmében rengetek rovar éli napjait, akikre a gondos madárszülők pirkadattól alkonyatig vadásznak, hogy a fészkek mélyén lapuló pelyhes kis fiókáikat megpróbálják jóllakatni. Ősszel pedig, amikor a levelek között megbújó termések érésnek indulnak, megjelennek ágai között a diócsemegét kedvelő szajkók, nagy fakopáncsok, és a legnagyobb diókedvelők, a pihe-puha szőrbundát viselő mókusok.

A nappalok rövidülésére, és az elmúlt hetek hűvös éjszakai időjárása a diófámra is hatással voltak, levelei egyre színesednek, termései pedig halk koppanással hullnak alá a talajra.

Amikor csak időm engedi, beülök a kényelmes fotelembe, és figyelem a kertemben zajló eseményeket. Eseményekből pedig a természetnek hála akad bőséggel. A pirkadat első jeleire megjelennek a vörösbegyek, és kedves csettegő hangjuk betölti a kertem minden apró szegletét. Majd ahogy a világosság kezdi átvenni a halamat, úgy kezdenek ébredezni az éjszakai időszakot pihenéssel töltő, tollasok, és a mókusok. Profi akrobaták nem tudnak olyan ügyesek lenni, mint ők, és minden egyes alkalommal, ámulattal figyelem velük született tudásukat, ahogy egyik vékony ágról a másikra ugranak, miközben bozontos farkukkal kormányozzák pehelykönnyű testüket. A mókusok rágcsáló állatok, étlapjukon különféle magok, bogyók, fiatal hajtások, és és gyümölcsök is szerepelnek. Ilyenkor ősszel, első és legfontosabb elemózsiájuk azonban a makkok és a diók, melyekből télire is spájzolnak. Aprócska mancsaikkal ügyesen szétkaparják az avart, majd annak védelmébe elrejtik a hideg hónapokra való csemegét, majd miután biztonságosan elhelyezték, ügyes mozdulatokkal lehullott falevelekkel betakargatják, hogy illetéktelenek rá ne találjanak. Ilyen rejtekhelyeket, több felé készítenek, és sokukra később nem találnak rá, ezért van az, hogy az erdő közepén, a tisztás szélén is diófák színesítik az erdő bükk, tölgy vagy épen akácfáit.

Az én kertemben napok óta nagyon nagy a sürgés-forgás, van úgy, hogy két-három mókus is besegít a szüretbe, és gyakran egymás elől is rejtegetik a csemegét, a kerítés tövébe, a sziklakertem rejtett zugaiba, vagy éppen a japánbirs bokor sűrű ágakkal büszkélkedő tövébe.

Éppen a minap, én is fogtam a kosárkámat, és neki kezdtem felszedni a lehullott termést. Fejem felett éppen a vörös bundás vendégem majszolta a zsákmányát, és jól kivehetően hallani lehetett, ahogy éles kis fogaival a kemény héjat rágcsálja, hogy a finom és tápláló húshoz férjen. Dió hevert itt is, ott is, és minden egyes felszedett szem után jót mosolyogtam, mert a legtöbbjükön, hatalmas lyuk díszelgett, és belseje pedig üresen árválkodtak. Így a kosaramba nem sok csemege került, de én ezt egyáltalán nem bántam, sőt inkább boldogság töltötte el a szívem, hogy a diófavendéglőm ilyen közkedvelt, és sok kedves vendég tiszteli meg jelenlétével.

Ahogy vizsgáltam még nagyon sok termést rejtenek a fa védelmező karjai, így szerencsére még sokáig figyelhetem a madár, és mókusvendégeimet, és bízom benne, hogy még sok kedves fotót és videót tudok róluk Veletek is megosztani.