Napkelte az erdő fái között

Nagy fakopáncs

 

A legkedvesebb hely számomra a természet, és amikor csak tehetem az ösvényeit járom. Azonban mostanában, nagyon kevés alkalmam volt rá, hogy a társaságában töltsem az időmet. Minden porcikámnak hiányoztak az erdei séták, a fülemnek az oly kedves hangok, szemeimnek a szokott ösvények látványa, orromnak pedig az erdő tiszta, és utánozhatatlan friss illata. Nagyon vágytam már rá, és terveztem, hogy az ünnepek alatt, ha a természet is kegyes lesz hozzám, és úgy akarja, odakint a fák végelmében köszöntöm a reggelt, és a csodaszép színekben pompázó napkeltét.

Korán indultunk útnak, akkor, amikor még a szürkület vendégeskedett a fák ölelésében. Sejtelmes fény járta át az erdőt, gyengéd szél suttogott a fák csupasz ágai között, és a korán ébredő vörösbegyek csettegtek a bokrok ágai között, mintha aznapi teendőjüket vitatták volna meg. A csillagok már mind, egytől egyig nyugovóra tértek, hisz jól tudták, hogy hamarosan át kell adniuk a helyüket a nap izzó korongjának, és a világosságnak. Az elmúlt hetekben több alkalommal is könnyed hópihék hullottak alá a szürke fellegekből, és időről-időre fehér paplanjukat terítették a tájra. Az újonnan jött havazás mindig egy kicsit vastagított a fehér takarón, én pedig bizakodó voltam, hogy a karácsonyi ünnepeket hófehér ruhába öltözött táj fogadja majd. Pénteken napközben azonban nagy bánatomra hozzánk is megérkezett az előre jósolt enyhülés, és álmaim a fehér karácsonyról kezdtek szerte foszlani. Szombat reggelre pedig, amikor végre a természet ösvényére léphettünk, a hó egyre vékonyabb rétegben fedte a talajt. A kiserdőben az elmúlt napokban nagy lehetett a forgalom, mert mancsok, paták tisztán kivehető emlékei díszítették a fehér leplet. A kis tisztáson a hó sokkal, de sokkal vastagabb volt, hisz ide a fák magas sudarától, ilyenkor télen nem süt be a nap, és langyos sugaraival nem tudja megolvasztani az egymáson sokasodó fehér pihéket. Semmi máshoz nem fogható érzés a puha hóban járni, ilyenkor az embert igazi boldogság keríti a hatalmába. Elhagyva a tisztás érintetlen békéjét, tovább vettük az utunkat a hegy felé. Az égbolton puha felhőpamacsok úsztak, egymás után szépen sorban, mint a libák, akik esti szállásuk felé szedik lábaikat. A pamacsokat pedig halvány rózsaszínre festette láthatatlan ecsetjével, a hegy mögött ébredező nap. Első, lágyan melengető sugarai, már a Karancs-hegy lankáit cirógatták, amikor a keleti égbolton kíváncsian kikukucskált korongjának a széle. A levegő kristály tiszta volt, a gyengéd szél, hideg fagyos lehelete az arcomat csípte, az ébredő nap látványa pedig elvarázsolt, mint mindig is teszi. A táj egyre világosabb fényben fürdött, olyan fényben melyet csak ilyenkor, a napkelte időszakában láthatunk. Ez a lágy, sárgás fény, nem vakító, mint a forró nyári napokon, amikor a nap izzó korongja az égbolt legtetején szikrázik. Ez sokkal gyengédebb, és bársonyosan puha, mint a lágy simítás, mely alig érezhető, még oly kellemes.

Az erdő lakói is ébredezni kezdtek, szépen sorban, törölgették ki az éjszaka álmát a szemeikből, és ébrenlétüknek hangot is attak. A kora reggel csendjét sorra törték meg a kis tollasok csivitelései. Csuszkák füttyögtek önfeledten a tölgyfa karjai között, a cinegék csak csacsogtak, és csacsogtak, élénk narancssárga mellényes süvöltő legények pedig csendesen alig hallhatóan diskuráltak valami fontosnak tűnő dologról. Lent a mélyben, messze tőlünk, szajkók veszekedése törte meg ez erdő reggeli békéjét. Olyan zsibongást csaptak, hogy recsegő hangjuk messzire elkúszott a fák törzsei között. Hosszú percekig tartott a perlekedés, majd szépen lassan újra a nyugalom lett az úr. Pár méterre mellettünk a nagy fakopáncs is megkezdte a rendelését, tüzetesen átvizsgálta öreg tölgybetege mellkasát, és mihelyst meglelte a betegsége okozóját, szakértő csőrével, ügyes mozdulatokkal el is távolította.
Lassan mi is visszafelé vettük az utunkat, melyet hosszú perceken keresztül a fekete harkály fájdalmasnak tűnő kiáltás kísért. Az erdő sudara felett a felhőpamacsok színei egyre fakulni kezdtek, majd a kis akácosba is beszűrődtek a nap első, reggeli sugarai.    
    

 Barátcinege

   Csuszka