Ínséges idők

Vaddisznó süldő

Őzgida

A téli hónapok nagy kihívás elé állítják a természet kisebb, nagyobb lakóit. Ilyenkor elérkezik a szegénység ideje, hisz pár falat betevőért nagyon keményen meg kell küzdeniük. A fák, a bokrok egész teste csupaszon, kirabolva áll, nem rejtenek már finom falatokat. A rétek, a mezők füveinek üde, friss zamatát réges-rég elsöpörték a késő őszi viharok. Ízetlenek, keserűek, de mégis egy kis megnyugvást adnak a korgó gyomruknak. Egyedül a vadszedrek ékeskednek zöld levelekkel, de csak addig, míg az őzek rájuk nem találnak. Lerágott kérgek jelzik a szarvasok útjait, feltúrt fagyos földkupacok a vaddisznók nyomait, és az egymást követő mancsnyomok, mint a nyakláncon sorakozó gyöngyök a rókák csapását. Mindent megesznek, ami ehető, mindent, mellyel konokul mardosó éhségüket csillapítani tudják. De nem csak a fogakat csikorgató hideggel kell megküzdeniük, hanem a napok óta szorosan egymásra hulló hópelyhekkel is, akik óráról órára csak gyűlnek és gyűlnek.

Az elmúlt hetekben, és napokban az égbolt hatalmas dunnái sorra szakadtak ki, melyekből először lassan, majd egyre-egyre gyorsabban és gyorsabban hullottak a hópihék. Rengetegen voltak, több millióan indultak el fentről az égből, hogy idelent a földön találják meg új otthonukat, és mindent csodaszép vastag lepellel fedjenek be. De ennek a vastag hónak nem mindenki örül, hisz az amúgy is ínséges időket, még nehezebbé teszi az élőlények számára. A vastag dunna alatt még nehezebben találják meg a betevőjüket, és sokkal nagyobb energiát őröl fel testükből, mire előkaparnak patájukkal egy-egy falat elemózsiát, előásnak mancsaikkal pár harapás betevőt. Ínséges, gyomrokat mardosó időszakok ezek az erdő állatainak, pláne így a tél végén, amikor már szinte minden tartalékot feldolgozott a szervezetük. Talán senki nincsen, aki már jobban várná az igazi tavasz beköszöntét, mint az erdő lakói.    

Dámszarvas bika

Dámtehén csapat

Dámbikák

 Vörösróka