Szotyika
Szotyika
Már több bejegyzésem szólt a kis vörös bundás mókusról, aki
a kertem tiszteletbeli lakója lett. Otthona a dús lomkoronájú fenyőfám, melynek
örökzöld ágai ilyenkor télen is védelmezve fonják körbe gondosan elkészített
puha fészkét. Ha olvastátok a róla szóló írásaimat, tudjátok, hogy a kis vörös
kabátkás mókuslányt Szotyinak kereszteltem el. Ha már itt lakik velem, és
nap-mint nap figyelemmel követhetem életét, akkor legyen egy kedves neve is,
mely hűen tükrözi aprócska kis lényét. De miért is lett éppen Szotyi? A
válaszom egészen egyszerű, mert imádja a napraforgómagot, és hosszú perceken
keresztül, olyan elmélyülten tud szotyolázni, mely valóban mosolyra fakasztó.
Ilyet eddig még soha nem láttam, pedig több mókuska is
betért, és a mai napig is betér hozzám, igaz itt lakni még egyik sem lakott. De
egyikük sem foglalta el a madáretetőt, és látott neki a napraforgómag csemegézéséhez.
Ők a diót szeretik, és a tepertőt. Azonban Szotyi más, mint a többi mókuska,
több tekintetben is.
Ő korán kell, a pirkadat első jeleire kitörli álmát a
szeméből, aprócska mancsaira pattan, és érkezik is elfogyasztani a reggelijét. Itt
a kertben mindig talál finom falatokat, bármikor is törjön rá a kínzó éhség,
kis raktárainak megtöltéséről minden áldott nap gondoskodok, hogy se ő, se a
többi hozzám betérő vendég hiányt ne szenvedjen. Ő pedig ezt szépen megtanulta,
és nagyon jól tudja, hogy hol, melyik csinos fában vannak a diók, melyik
etetőben van a tepertő, és melyik tálka rejti nagy kedvencét a napraforgó
magot. Sorra látogatja mindet, mindaddig, míg jól nem lakatta gyomrát.
Általában, most a hideg téli hónapokban kora reggel és délelőtt
van talpon, délután, már visszahúzódva pihen meleg, kényelmes fészkében.
Éjszaka pedig ő is az igazak álmát alussza, összegömbölyödve, puha meleg
farkával betakarózva.
Annyi élményt és kedves pillanatot köszönhetek neki, melyek
egész életemre szólnak, hisz ennyire közelről még nem figyelhettem meg a
mókusok életét. Azt az életet, mely megannyi kedves szokásról szólnak,
mosolyra, nevetésre fakasztó cselekedeteken, és ezek a percek teljesen
bearanyozzák az életem. Figyelni, látni, hallani őt igazi, meg nem fizethető boldogság. Ilyenkor azt érzem, hogy nagyon szeret a természet, hogy egy ilyen
kis kedves lénnyel áldott meg, és, hogy megadta nekem ezeket a gyönyörű, vele
eltölthető pillanatokat.
Szeretném, ha Ti is átélnétek velem ezeket, a pillanatokat, ha Ti is
megismernétek az életét, szokásait, kedves cselekedeteit, és részesei lennétek
Szotyika a mókuska kalandjainak. 
Szotyika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése