Tavaszi reggelen

Tyúkhúr

 Salátaboglárkák

 Martilapuk

 Tyúktaréj faj

Valami oly kellemes, valami megmagyarázhatatlanul különleges és sejtelmekkel teli várakozás uralja a természet szerteágazó ösvényeit. Azokat az ösvényeket, melyeket a tavaly ősszel aláhullott avar fed be, mint a védelmező puha pokróc, és mely alól a nap melengető fényének a simítására sorra, egymást követve dugják elő aprócska fejeiket a tavasz újjászülető virágai. A fák törzsében, a bokrok gallyaiban, a föld mélyén mindenhol folyik a szakadatlan munka, mely munka csodaszép eredménye a pattogó, apró zöld kezecskéiket kinyitó rügyek, a sarjadó üde zöld fűszálak, és a színes virágszőnyegek, melyeket a természet sző gondos kezeivel. Azzal a gondos kézzel, mely oly tökéletesen szép és utánozhatatlan csodákat képes létrehozni.

Szép tavaszi reggel volt, amikor utunkra indultunk. A nap még a hegy mögött ébredezett, fénye pedig halvány rózsaszínre és sárgára mázolta az égbolt peremét. A madárkórus tagjai már mind ébren voltak, és mint minden áldott reggelen, gyöngyöző strófáikkal köszöntötték az új nap születését. Minta napról napra többen lennének, mintha daluk egyre áthatóbban, egyre szebben csengene. Ez pedig valóban így van, hisz érkeznek haza szépen sorban vándormadaraink, akik hozzák magukkal, a csodaszép hangokat megszólaltató hangszerszámaikat. A kórus pedig csak bővül és bővül, és a természet minden apró szegletébe szétfolyik csodálatos trillájuk. Fekete és énekes rigók flótáztak odafenn a fák sudarában, cinegék énekelték vidáman csengő dalaikat a bokrok ágai között, erdei pintyek ismételgették egyik strófájukat a másik után, zöldikék zsíroztak, szajkók próbálkoztak recsegő előadásukba egy-egy lágyabb hangot belelopni. A vörösbegyek megnyugtató énekükkel lágyan kísérték a kórust, melybe időről időre bekapcsolódtak a csilpcsalpfüzikék csilingelő melódiájukkal. A csuszkák pedig, mint döntő bírók olyan hangosan füttyögtek, mintha mindenkit túl akarnának harsogni, rendre utasítva a tollas társaságot, melyen jóízűt nevetett a hamvas küllő, és világgá kürtölte felhőtlen jókedvét.

A nap egyre feljebb merészkedett az égbolton, mely egyre kékebb és kékebb színben tündökölt. Csak egy-egy kósza felhőpamacs úszott rajta tova, ráérősen, mint akinek semmi dolguk nincsen, komótosan haladtak útjukon előre, messze elkerülve a nap szikrázó korongját. Az erdő legkisebb fa és bokorlakói tapogatózva nyújtogatják ki leveleiket, mint amikor az ökölbe szorított kis kéz kinyílik, és az ujjacskák szétnyílnak, reményekkel és bizakodással telve. Színük pedig olyan üde, mint a gyermekek ártatlan, pirospozsgás arcocskája.

Amerre csak néztem mindenhol virágokkal hímzett színes szőnyeg fedte be a talajt. Salátaboglárkák, martilapuk, tyúktaréjok sárga, piros árvacsalanak rózsaszín, bársonyos és pettyegetett tüdőfüvek lila, tyúkhúrok fehér színeket szőttek a világ legszebb szőnyegébe. A friss fűszálak pedig, mintha nem lett volna elég hely mindenki számára, szinte egymással versengve törtek utat maguknak. Pedig mindannyian elférnek, és megférnek egymás mellett, hisz hely van elég, bőséggel jut belőle mindenkinek.

Kellemes duruzsolás lett úrrá az ösvényeken, a virágok kelyheit dongók, méhek zsongták körbe. Egyik virágról a másikra szálltak, és sorra gyűjtötték édes nektárjukat. A nap melege a domb homokos oldalát cirógatta, téli álmából előcsalva a csinos kinézetű zöld gyíkot is. Otthona, a homokfalban meglapuló rejteke előtt pihengetett, és süttette testét, miközben szemeit időről-időre lehunyva pihentette. Nem messze tőle pöszörlegyek hada tette ugyanezt a kellemes elfoglaltságot, mintha bundácskájuk nem adott volna elegendő meleget a testüknek. Ahogy elhaladtuk mellettük sorra reppentek fel, tettek egy kis kört majd, visszaszálltak ugyan oda, ahonnan elindultak.

A fák védelmében rég nem halott hang ütötte meg a fülünket, mely messziről jött, de tisztán hallatszott, és számomra az igazi tavasz eljövetelét hirdette. „Kakukk-kakukk” ismételgette nevét a kakukk madár, hogy mindenki jól hallja, és az erdő minden egyes szegletébe eljusson a híre, hogy ő is hazaérkezett. Utunkat hazáig ez a kedves hang kísérte, mely boldogságot lopott a szívembe.  

 Piros árvacsalán 

 Zöld gyík

 Pöszörlégy