Szotyika és Bojtoska

 Bojtoska

Mint ahogy nektek is beszámoltam mókusvendégeim száma újra gyarapodott, de most itt nem az apróságokra, hanem Bojtira gondolok, aki minden nap többször is a kertem vendégszeretetét élvezi. Szűnni nem akaró kíváncsisága és falánksága mindig mosolyt csal az arcomra. Azonban Bojti megjelenését nem mindenki fogadta kitörő örömmel. Eleinte Szotyika kifejezetten gyűlölte, amikor a másik mókuslányt a kertben találta, és erre igencsak sok példa volt, és van is a mai napig. Amikor észrevette, hogy Bojti itt eszegetett őrült hajszába fogott, és kergette a betolakodót amíg az fel nem adta, vagy szusszal bírta. Pedig Szotyika sokkal kisebb és törékenyebb, mint Bojti, de mégis ő van otthon, és a hívatlan látogatót inkább a kerítésen kívülre kívánta.

Ahogy teltek a napok, és Szotyi látta, hogy az idegen mókushölgy nem jelent veszélyt sem a kicsinyei, sem az ő számára, szíve kezdett egy kicsit enyhülni. Bojti pedig nem a bántás, hanem a barátkozás jelét mutatja felé, de mindhiába próbál a közelébe férkőzni, igaz Szotyi már egyre jobban megtűri, de barátságot kötni egyenlőre még nem szeretne.

Minap Szotyi éppen kedvencét a napraforgó magot törte, amikor megjelent Bojti, aki éppen úgy szereti szotyolával tömni a pocakját. Óvatosan a kút peremére kapaszkodott, és lopakodott egyre feljebb, Szotyi várt érezte, hogy ott a másik, és amikor a kis mókusfej felbukkant mancsával csapott egyet felé és elzavartra, de nem szaladt utána. Természetesen Bojti újra próbálkozott, de az sem járt sikerrel, de az sem szegte kedvét, újra és újra megpróbált ő is a maghoz jutni. De a kert Úrnője hajthatatlan volt, minden egyes próbálkozást meghiúsított, míg végül nem maradt más Bojtinak, mint egy újabb szem mogyoró. Hiába vágyott a napraforgóra, addig nem tudott hozzájutni, míg Szotyi uralta az etetőt. Mihelyst abbahagyta a falatozást, helyet cseréltek és végre Bojti is nekiláthatott a szotyolázásnak, teljes békében és nyugalomban.  

 Szotyika