Kalaposok a hó rejtekében

 Téli fülőkék

Az elmúlt napokban újra beköszöntött az igazi tél. Az éjszaka leple alatt kemény -15 fokos mínuszok tomboltak, melyek szorításukból napközben sem sokat engedtek, így jóval nulla fok alatt maradt a hőmérséklet. A hideg időhöz pedig a havazás is csatlakozott, így újra csillogóan fehér hó dunnába tudtak bújni az erdők, mezők ösvényei. De hát, ha tél van, legyen igazi tél, és ez számomra az, melyet nagyon szeretek.

Kora délután könnyed kis sétára indultunk, mely sétának konkrét terve is volt. A tavalyi esztendőben, a hóval borított erdőben sikerült, egy addig ismeretlen gombafajjal találkoznom. A becsületes neve Téli fülőke, és ahogyan a neve is elárulja, a téli időszak aprócska kalapos gombája. Dacolva a hideggel, a faggyal és a hóval ők ilyenkor színesítik az erdők rejtekeit, csak szemünket kell nagyon nagyra nyitni, hogy észrevegyük, mert termetük igazán pöttömnek mondható. Azonban picurka mértük ellenére igazán csinos kis teremtmények.

Ha tudjuk hol élnek, milyen helyeket kedvelnek, és figyelmesen járjuk az utunkat, akkor nagy esélyünk van összetalálkoznunk velük. Tavaly meglepetésszerűen ért a találkozás, hisz nem ismertem őket, nem tudtam róluk semmit, de ezt ügyesen pótoltam. Utána olvastam, kinyomoztam milyen életet is élnek valójában, milyen helyeket választanak a növekedésükhöz, és pontosan mikor is kezdik meg fejlődésüket. Így idén már okosabban, és jobban odafigyelve indultunk a keresésükre. Utunkat arra vettük, ahol a múlt télen is találkoztam velük, de most hiába kerestük, nyomuk sem volt. Így tovább folytatva a keresést, alaposan szemléltem végig a korhadó fákat, a talajon heverő rönköket, és a hosszú évekkel ezelőtt kivágott fák tuskóit, mert bizony ők ilyen helyen élnek, vagy, ha pontosabban akarok fogalmazni, élősködnek. Bizakodó voltam, hogy talán egy kis csoportot sikerül észrevenni. De sajnos mindhiába, ez a találkozás nem akart létrejönni, és a keresést a hótakaró is nehezítette.

Már hazafelé tartottunk, amikor kidőlt fa, mohás törzsét borító vékony hó dunna alól, apró barna kalapkák kandikáltak elő. Alig látszódtak ki, hisz kicsi fejüket, és rövidke tönkjüket szinte teljesen elfedte a fehér lepel. De ott voltak, és nem is kevesen, a hó fogságában pedig lehet még többen is megbújva pihentek. Talán valamilyen madár tartózkodott ezen a kidőlt fán, mert egy részén érintett volt a szűz hó, a kis kalaposok éppen onnan kukucskáltak elő. Szerencsénk volt, hogy rájuk bukkantunk, és, hogy valaki láthatóvá tette őket. Ha elolvad a hó, újra látogatást teszek náluk, mert szerintem többen is lehetnek még a hópihés sokaságának a védelmében, mert általában kedvelik a csoportos életet, és, ha sikerül megfigyelnünk, akkor többedmagukkal láthatjuk őket.  

Attól nem kell tartanom, hogy a fagyok kárt tesznek bennük, mert jól bírják a hideget, csupán egy kis szünetet tartanak ilyenkor a növekedésükben, és, ha az idő újra enyhébbre fordul, újult erővel tovább tudnak fejlődni.