Fehér virágpompa

Fehér madársisak 

 Fehér madársisak

 Fiatal vörös róka

Hosszú napok teltek el borús, esős idővel. Már nem is tudom a napját megmondani, hogy mikor ébredtem arra, hogy a nap szikrázó korongja zavartalanul tudta a sugarait szórni. Az erdő fái között félhomály ült. A levelek megszámlálhatatlan sokasága már nem engedi, hogy olyan könnyen bejusson a fény, mint hetekkel ezelőtt. A napsugaraknak meg kell keresniük azokat az aprócska kis réseket, ahol bebocsátást tudnak nyerni, és győzedelmeskedhetnek a lombsátor felett. Ezen a kora reggelen igazán ügyesek voltak, mert rég nem látott fénypompában lehetett részem. Nincs is annál szebb, mint amikor a falevelek titokzatos mintákat rajzolnak a talajra, miközben a szél önfeledten játszik velük a sudarakban. Ez a reggeli erdei előadás minden pillanatban el tud varázsolni, hiszen erre csak a természet képes, csak ő tudja ilyen tökéletesen ezt a színdarabot előadni.

Miközben lábaimat szedtem hallgattam a madarak kórusának összeszokott koncertjét, és a levelek halk zizegését ahogy a gyöngéd szél táncoltatta őket. A bükkerdő fái egyre ritkulni kezdtek, a messziből pedig örömteli döngicsélést hozott szárnyain a szél. Ekkor már tudtam, hogy az akácfákon méhek sokasága vendégeskedik. Hangjuk egyre hangosabban és hangosabb lett, majd kisvártatva megpillantottam a kis akácerdőben zümmögő méh sokaságot. Évről - évre itt vendégeskednek ezek a szorgos kis gyűjtögetők, hangjuk pedig éppen úgy hozzátartozik a tavasz végi és nyár elei erdőhöz, mint a madarak kórusának az élőadásai. Fáradságot nem ismerő munkájuk pedig minket ajándékoz meg, hisz nélkülük nem kerülhetne az asztalunkra a finom és vitaminokban gazdag akácméz. Hálával telve figyeltem őket, ahogy lábukon elhelyezkedő kis kosaraikba gyűjtögették a sárga virágport, szipókájukkal pedig a nektár szívogatták.

Ahogy utamon haladtam az akácerdőt tölgyes majd hársfákkal tarkított rész váltotta fel. Ennek az erdőnek a sűrűjében élnek a fehér madársisakok, és a kislevelű nőszőfüvek. Sötét ez az erdő, a talajig szinte alig jut el a fény, de ennek ellenére mégis itt találtak meg azokat a feltételeket, melyek kedvezőek a számukra. Ezek a védett, vadon élő orchideák igazan jól érzik itt magukat, erről pedig az tanúskodik, hogy rengeteg egyed bontogatja fehér szirmait. Az elmúlt hetekben többször is látogatást tettem náluk, izgatottan várva, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor elérik a virágzási csúcsukat. A szokottnál később, jó két hetes csuszással végül eljött az igazi pompájuk, és így tavasz végére gyönyörű kosbor szőnyeg fedte be a sötét erdő, puha avarral hintett talaját.

Miután lefotóztam, és alaposan megcsodáltam őket tovább folytattam a sétámat. Az út menti bodzabokor üde zöld levelén lepke pihengetett. Összezárt szárnyait a nap felé fordította, és hagyta, hogy a sugarak melengessék, simogassák a testét. Ő nem más volt, mint az erdei szemeslepke. Mint neve is elárulja az erdei ösvényeken lelt otthonra. Szereti az árnyas, nyirkos erdei utakat, erdőszéleket. Miközben a lepkét szemléltem, nem messze tőlem szarvastehén csapat vonult át, a már jól kitaposott vadcsapásukon, mely úgy néz ki, mint egy forgalmas sztráda, csak itt nem autók, hanem az erdő lakói járnak. Vaddisznók, őzek, szarvasok patáinak nyomai, és róka mancsok lenyomatai tanúsították azt, hogy kik használják ez erdei utat. A saras ösvényen jól kivehetőek voltak a nyomok amiket maguk után hátrahagytak. A szarvasok komótosan egymás után szedték lábaikat. Három tehén volt és egy borjú. Miután eltűntek a szemeim elől tovább indultam, de a amikor a tisztás széléhez értem megtorpantam, barna szőrbundába bújt valaki hempergett a dús fűszálak között. Figyeltem ki lehet az. Először vadnyúlra tippeltem, ugyanis vele gyakran sikerül találkoznom, de ahogy láttam az ég felé meredő feketés tappancsokat, már tudtam, hogy róka hempereg bőszen, és önfeledten a növényzetben. Hiába, hogy nem mozdultam ő mégis észrevett, megérezte a szagomat. Tüstént tappancsaira pattant, és elindult az erdő felé. Csinos vörös bundáján a nap sugarai csillogtak, menet közben pedig kétszer felém pillantott, gyermeki szemecskéi kíváncsian fénylettek, és amikor látta, hogy nem jelentek rá veszélyt lábait komótosabban kezdte szedni, majd szépen lassan eltűnt a fák és a bokrok védelmében. 

Ezen a reggelen végre igazán kellemesen meleg időben, és szikrázó napsütésben lehetett részem. 

Fehér akác virága

Erdei szemeslepke