Csendesedő madárdalok

Énekes rigó 

Megfigyelések szerint, Péter-Pál napja után a madarak éneke csendesedni kezd. Most július eleje van, és, ha Ti is nyitott füllel járjátok a természet ösvényeit, megfigyelhetitek, hogy mennyivel csendesebb az erdő. A legtöbb madár már felnevelte a fiókáit, a fák, a bokrok óvó karjai között lapuló fészkeik már üresen állnak.

Kora hajnalban, amikor az égbolton megjelennek a világosság első jelei, vagy késő este napnyugta után már csak elvétve hallhatunk egy-egy strófát, az ujjongó madárkoncertnek vége szakadt. Tegnap este kint ültem a kertben, és nagyra nyitott füllel hallgattam a neszeket. A nap már lenyugodott a Karancs-hegy mögött, hogy aznapra megpihenjen. Az erdőbe lassan belopakodott a szürkület, majd ahogy teltek a percek a kertemben is egyre kevesebb lett a fény. Csend ülte meg a fák rengetegét, néma csend. Majd hirtelen egy kedves strófára lettem figyelmes, arra, melyre minden tavaszon annyira várok, az énekes rigó kedves énekére. Hangja tisztán csengett, áthatóan, mintha tudta volna, egyedül ő van a porondon. Kisvártatva partnere akadt, a vörösbegy személyében. Egyik strófáját a másik után küldte, mely úgy gyöngyözött, mint az erdei kispatak kristálytiszta vize. Hosszú perceken keresztül hallgattam őket, amikor ágak reccsenése törte meg előadásukat. Már alig volt fény, a fák között, mégis jól kirajzolódott a szarvasok teste. Délceg járásukkal haladtak előre, és bármennyire is óvatosan lépkedtek, patáik alatt időről-időre megreccsentek a száraz faágak.

Kilenc óra elvolt pár perccel, amikor a kétszemélyes koncertet a fekete rigók „pix-pix” elülés előtt hallatott hangja törte meg. A vörösbegy és az énekes rigó, mintha szót fogadott volna a jelzésre, hirtelen abba hagyta énekét, és ők is pihenőre tértek.

Tavasszal és nyár elején, sokszor ültem kint a kertben hallgatva a madarak esti előadásait. Akkor a teljes sötétedésig daloltak. A fellépők legkitartóbb tagja akkor a vörösbegy volt. Már leszállt az erdőre a teljes sötétség, de a vadszeder bokrok sűrűjéből még akkor is gyöngyöző strófáját szórta a korai éjszakába.

Az énekes rigó és a vörösbegy dala azt jelzi, hogy az ő fészkeik még nem üresek. Takaros kis otthonuknak még fióka lakói vannak. Hiszen a hímek addig énekelnek, míg a fiókák ki nem repülnek, míg el nem hagyják az otthonukat. Amikor kiszállnak a kicsik, énekük lassan elcsendesedik. Legtöbbjük párkapcsolata, és revírje felbomlik, a következő esztendő tavaszáig pedig nem gyönyörködhetünk strófáikban. Kivételek ez alól a vörösbegyek, a csilpcsalpfüzikék, hiszen ők ősszel, a vonulásuk idején, ha napsütéses, kellemesen meleg az időjárás újra dalra kaphatnak.   

Vörösbegy