Az elmúlt hetekben szinte nem telt el úgy egy sétám sem, hogy ne találkoztam volna szarvasokkal. Volt, hogy csak messziről sikerült őket megfigyelnem, de volt, amikor egészen közelről láthattam őket. Ilyenkor, az ilyen közeli találkozásokkor szembesülök vele, hogy milyen szép nagyok, milyen sudár termetűek. Gyönyörű teremtmények, csodálatra méltók. Minden mozdulatuk könnyed és büszke. Testtartásuk fenséges, lépteik pedig olyan óvatosak, hogy szinte nesztelen szedik a lábukat az erdő ösvényein.
Kora reggel volt, amikor a sétámra indultam. A nap fényes sugarai akadálytalanul melengették a magas hegy tetejét. Ezekben a korai órákban a völgy mélye félhomályban burkolózik, csak akkor hatol be egy kis világosság, amikor a nap korongja magasra hág az égbolton. A magasra törő bükkfák sűrű lombjainak sokaságán, csak a legelevenebb napsugarak tudnak belopakodni, de ők is csak nagyon ritkán, mintha tudnák tilosban járnak. Kevés a fény ennek a völgynek a mélyében, de épp emiatt szeretnek az erdő vadjai itt pihengetni. De nem csak fák élnek ebben a völgyben, kevés fénnyel megelégedő vadszeder bokrok, és egy-két vadrózsa is meglelte itt az otthonát. Amikor erre hoz az utam, és a szerencse is mellém szegődik gyakran sikerül megfigyelnem az itt élő állatokat. Ezek a pillanatok pedig kincset érnek a számomra. Találkoztam már vaddisznókkal, őzekkel, elevenen szaladgáló nyesttel, vörös bundát viselő rókákkal, de fedeztem itt már fel borz nyomokat is. Ezen a szép, fülledt meleg nyári reggelen pedig szarvassal hozott össze találkozót a természet.
Ahogy a lábaimat szedtem nem messze tőlem egy szép sudárra nőtt gímszarvas tehénen akadt meg a tekintetem. Ő is észrevette jöttömet, de nem mozdult csak állt, mint akinek a földbe gyökerezett a lába. A lélegzetem is visszatartva figyeltem őt, nem szerettem volna, ha megriad tőlem. Behúzódtam a fa takarásába, és onnan szemléltem. Pár pillanat adatott meg, mert a tehén mégis úgy gondolta, jobb lesz odébb állni, és patáit egymás után szedve eltűnt a szemeim elől. De ezzel a találkozással nem értek véget az élményeim. Már hazafelé tartottam, amikor a vadszeder borokkal sűrűn benőtt tölgyerdő szélén, ismét egy szép, ereje teljében levegő szarvason akadt meg a tekintetem. Ahogy észre vettem, amennyire tőlem telt hangtalanul lekuporodtam a növények sokasága közé. Percekig figyeltem, ahogy a friss, ropogós leveleket eszegette, egyiket a másik után. Egy-egy falat között pihenőt tartott, ilyenkor fejét felemelve a levegőbe szagolt. Talán érezte, hogy a közelben vagyok, hiszen a szarvasok szaglása kitűnő, épp úgy, mint a hallásuk. Értelmességük szintén magas fokon áll, melynek köszönhetően különbséget tudnak tenni számukra veszélyes és ártalmatlan dolgok között. Ha valahol biztonságban érzik magukat, félénkségük alább hagy, viselkedésük pedig barátságosabbá válik. Tőlem nem kell tartania, hiszen csakis jó szándékkal közeledek felé, éppen úgy, mint a többi erdő, és mező lakóhoz.
Miközben figyeltem a tehenet hosszú percek teltek el. Az izgalomtól, az örömtől és a fülledt, páradús melegtől izzadság cseppek szaladtak végig a hátamon és a homlokomon. Lábaim zsibbadtak, de ilyenkor ez is jóleső érzés. A tehén lassan egyre beljebb lépdelt a bokor sűrűjébe, kecses, fenséges mozgással, amikor nem messze tőle aprócska fejecske kandikált elő a levelek sokasága közül. Testet nem láttam, de méretéből és kedves vonásiból arra következtettem, hogy a talán nem is oly rég napvilágot látott borjúcska kukucskált elő. Ekkor még izgatottabb lettem, kezeim remegtek, és arra vártam, hátha megmutatja magát teljes valójában, de nem tette. Óváros, nesztelen léptekkel szinte szempillantás alatt eltűnt ő is mint a mamája. Nyomukat pedig csak a levelek zizegése, és halk nesze mutatta meg nekem.
Ezen a reggelen ismét kegyes volt hozzám a természet, hisz csodás pillanatokkal és élményekkel ajándékozott meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése