Nyár végi hajnalon

Enyves zsálya

 Enyves zsálya

 Erdei fejvirág vagy szőrös mácsonya 

 Pelyhes kenderkefű

Lassan, de annál biztosabban közeleg az ősz, amit én már nagyon várok. Végre búcsút inthetek a forró, fülledt napoknak, mely bevallom, nem tartozik a kedvenceim közé. Ha választani lehetne, akkor inkább a mínuszokra tenném le a voksomat, mintsem a tikkasztó melegek mellett. De minden évszak közül mégis a tavasz és az ősz a legkedvesebb a számomra.

Ha időm úgy engedi, szeretem kihasználni a hajnal, és a kora reggel nyújtotta erdei varázslatot. Igen jól olvassátok varázslatot, mely semmi misztikus dolgot nem rejt, csakis annyit, hogy ilyenkor a leginkább magával ragadó számomra a természet.

Amikor utamra indultam az égbolt még fakószürke volt, az éjszaka éppen, hogy csak elkezdte sötét fátylát hajtogatni, hogy helyét átadja a pirkadatnak. A csillagokat már tovaterelgette az éjszaka örök vándora, hiszen a nyugati égbolt peremén már az új nap fénye készülődött. Az erdőszél szeder és bodzabokrokkal sűrűn benőtt rengetegében még alig volt fény, nagyon lassan kezdtek csak kiválni a fák levelekkel dúsan borított koronái. A cserjék ágai között vörösbegy ébredezett, csettegő hangja könnyedén osont a messzeségbe, senki nem volt aki megálljt parancsolt volna neki, csak ő, ő egyedül törte meg a hajnal némaságát. A látásom elé a sötétség akadályt vont, de lelki szemeim előtt mégis tisztán kirajzolódtak kedves vonásai, csillogó gombszemei, csinos vörös mellénykéje, és kis gombóc teste. Szeretem a vörösbegyet ilyenkor is, amikor ébredezik, és az új napot jellegzetes hangjával tölti be, és akkor is, amikor dalra fakad, hiszen strófái úgy osonnak tova a fák rengetegében, mint az aprócska kis patak gyöngyöző vize.

Ahogy haladtam a sűrűségben, hosszú idő után újra harmattal hintett növények közt szedhettem a lábam. A korai üdeséget csak ilyenkor érezni, ezekben a hajnali és kora reggeli órákban. A fák, a bokrok levelei, a fűszálak, a növények mintha sokkal erősebben illatoznának, és az avar fanyar aromája is erőteljesebb, mint napközben. Mintha a harmatos frissesség felerősítené mindenki illatát, mely oly kellemessé teszi ezeket a korai sétákat. Legalábbis én így érzem, nekem ez az erdei varázslat egyik fontos része.

A másik pedig a fények, melyek ilyenkor a leglágyabbak, amikor az álmosan ébredező nap, minden áldott teremtményt könnyed, aranyló fénnyel simít végig. Miután pedig felébred, és a fák sudarainak kis nyílásain keresztül beosonva rézsűt vet a talajra, és a törzsekre, igazi fényjáték veszi kezdetét, amiben órákon keresztül gyönyörködni tudnék. Számomra ez az erdei varázslat, amit minden áldott hajnalon átélhetek, amikor a természet ösvényére lépek, mely ezen a reggelen is így történet.

Az erdő félhomályában, a közelgő ősz nyomai tisztán láthatóak. Szirmaikat bontogatják a nyárutó virágai, a levelek zöld sokasága között egyre több sárga levél díszlik, jó pár növény már az új életeket adó, magvait, terméseit érleli, sokuk pedig elszáradva búcsút intett idei pompájának.

Az elmúlt hetekben kiadós esőzések öntözték meg az erdők, mezők ösvényeit. Majd a csapadék után fülledt meleg, párával telt levegő vette uralma alá a természetet, ami kedvezőleg hatott kis kalapos kedvenceimre, a gombákra. Szerencsére ezen a hajnalon is sikerült, több egyedével találkoznom. Szándékosan nem illetem őket a nevükön, mert a gombák pontos meghatározása szakértői feladat, én pedig nem igazán értek hozzájuk. Én csak fotózni, és gyönyörködni szeretek bennük, hisz számomra kinézetük, mely igazán egyedi, magával ragadó.    
A Veletek megosztott fotóim mindegyike ezen a kora reggelen készültek, amikor az erőd ösvényein alig volt fény, de számomra épp emiatt olyan magával ragadó a napnak ezen időszaka. 
   

 Vörösbegy csettegése

Apró kalapos a mohás akácfa törzsén

 Az avar védelmében

 Piros kalapos erdei kincs