Őszikék

Van egy halványlila szirmokkal büszkélkedő virág, melynek pompája hamisítatlanul az ősz beköszöntét jelzi. Az ő becsületes neve őszi kikerics, melyen kívül még sok más névvel is illetik, többek között őszike, ami számomra igazán kedves megszólítása ennek a törékeny kis növénynek. A törékeny, sebezhető külső azonban méregerős belsőt takar, mely szó szerint igaz. Hiszen az egész növény a gyökerétől a szirmokig erősen, esetekben halálosan mérgező.

Az őszike nedves nyirkos réteken, üde kaszálókon lelte meg otthonát, ahol, ha kedvező feltételeket talál életéhez, akár egész nagy területeket képes benépesíteni. Ilyenkor szeptemberben pedig halványlila szirmaival, csodaszép virágszőnyeggel fedik be a pihenni térő réteket, mezőket, mely méltó búcsút jelent a hosszú tél előtt.

Ennek az őszi szépségnek igazán különlegesnek mondható a fejlődése, hiszen míg a legtöbb hagymagumós növény tavaszra időzíti virágzását, ő ezzel szemben az ősz beköszöntekor bontogatja szirmait. Zöld levelei áprilisban kezdenek el fejlődni, és mire a növény szeptemberben virágba borul, azok addigra teljesen elszáradnak. A virágai nem tartósak hiszen mihelyst a szorgos kis méhek, dongók elvégzik a beporzásukat, a szirmok el is kezdenek szépen lassan hervadozni, majd a száruk megnyúlik, és véget is ér pompájuk.

A mi vidékünkön is élnek a természetnek hála kikericsek, melyeket idén is, mint minden esztendőben meglátogattam. Tavaly sokkal többen voltak, most közel annyi egyedet sem sikerült megfigyelnem, és a virágzási csúcsukat is lekéstem. Ennek ellenére, azért akadt pár lila virág, akik még várták a pollenjeiket gyűjtögető méheket, az ő szépségüket pedig meg is tudtam örökíteni.