Őszbe lopakodó nyár

Tuskógomba

Színesedő bükklevelek 

Színesedő tölgylevelek

Október vége felé járunk, amikor kiteljesedik a természet utánozhatatlan pompája. A fák ezernyi színben játszanak, vannak akik barna, vannak akik vörös, egyesek pedig sápadt sárga leveleiket dédelgetik, addig amíg csak lehet. De amikor a pajkos szélgyerekek a sudaraikba szaladnak, és megrezegtetik karjaikat, egymást követve hullnak alá ezek a színes levelek, hogy ellejtsék utolsó táncukat. Az erdő csendjét hol halkabban, hol hangosabban veri fel kedves zizegésük, csöndes suttogásuk. Esés közben mintha azon tanakodnának, hogy hova pottyanjanak, tétován lebegnek mígnem szépen egyesével mindannyian elfoglalják helyüket. Miközben a talajon az avar csak vastagszik és növekszik, a fák koronái egyre szegényeknek, csupaszodó karjaikat nyújtogatják az ég felé. Az erdő sűrűjébe lassan visszatér a hónapokig nélkülözött fény és világosság. A nap sugarai újra a talajt cirógatják, egy kis melegséget adva a levelek sokasága között megbújó aprócska életeknek. Mert még tudnak meleget adni, kellemes simogató meleget, mely oly jóleső érzéssel tölt el mindenkit.

Ilyenkor októberben a hajnali és kora reggeli órákban már egyre jobban dideregnek az erdők, mezők lakói. Az éjszaka dérleplet lehel rájuk, de amint a nap elkezdi melegét önteni a tájra, a levegő is ügyesen kellemes meleggel telik meg. A mi vidékünkön napközben az időjárás a késő nyarat idézi, mit sem törődve vele, hogy október második felében ballagunk.

Amikor kora délután az erdő ösvényén szedtem a lábaim a kék égen csak egy-egy felhőpamacs andalgott. A tisztás mögött álldogáló hársfák csupasz karokkal álldogáltak, szemeiket álmosan dörzsölgették, és le-le hunyták. Törzseik között napsugarak táncoltak, az alattuk sokasodó száraz leveleket pedig a szél igazgatta, mintha nem tetszett volna neki az elrendezés. Talpaim alatt elevenen csörögtek, érezni lehetett rajtuk is, akárcsak a földön a csapadék hiányát. Hiába van ősz, idén nem a kiadós csapadékról szól, pedig nagyon nagy szüksége lenne a természetnek az eső cseppjeire. A hársfákkal tarkított erdő tölgyesben folytatódik, ahol a fákon élénk sárga, barna és sápadt zöld levelek ringatóztak a gyenge szélben. Csodás színeket loptak a tájba, sokáig álltam fenséges, tisztelet sugárzó törzseik között. Amikor erre járok mindig öröm és büszkeség tölti meg a szívem, hiszen megtiszteltetés ilyen szép kort megélt fák vendégségében történet az időt. A tölgyek között vadkörte fák, közönséges fagyal, vadrózsa, kökény bokrok dédelgetik a terméseiket, várva az arra járó éhes erdőlakókat.

A napsütötte hegyoldalon madarak egész kis hada múlatta az idejét. A fák kéregrepedéseiben, a levelek fonákján megbújó rovarokra, hernyókra vadásztak. Cinegék, csuszkák, őszapók több tagból álló csapata keresett, kutatott a tölgyek védelmében. Ahogy álltam és figyeltem őket különös hang ütötte meg a fülemet, legalábbis ősszel nekem különösnek számít, hiszen ilyenkor még nem sikerült hallanom a zöldike, más madárral össze nem téveszthető énekét. Dala alig volt hallható, de a természet hangjára érzékeny fülem tisztán hallotta. Hiba csacsogtak a cinegék, kiáltoztak a csuszkák, diskuráltak egymással az őszapók és veszekedtek a szajkók én, mégis egészen tisztán kivettem strófáit.

Az erdei út mentén a tölgyek közé vegyülve három bükkfa áll. Sima, szürke törzsük sudár termetük hamar kiválik közülük. Az ő leveleik is szépen színesednek. Sárga, vörös, barna árnyalatait festett rájuk a természet. Alattuk pedig makkjaik sokasodtak, az erdő állattaniak nagy örömére.

Hazafelé tartva az erdő árnyas része felé vettem az utam, bízva benne, hogy itt, ahol a talaj nyirkosabb, hiszen ősszel a már egyre alacsonyabban járó nap sugarai már nem érik el, talán lehetnek gombák. Sejtésem beigazolódott, mert sikerült pár tuskógombát megfigyelnem. Emlékszem négy éve, amikor csapadék áldásban bővelkedő volt az ősz, mennyi gomba kukucskált elő az erdőben. Azt sem tudtam hová kapjam a tekintetem, melyiket örökítsem meg. Most pedig csak kutattam és kutattam őket, és mindössze egy tucat kalapost sikerült találnom. De nekik is nagyon megörültem.

Az előre jelzések szerint a következő egy hétben sem lesz számottevő változás az időjárásban. Marad a csapadék nélküli száraz, évszakhoz képet meleg idő, mely nem fog kedvezni őszi kalapos kedvenceimnek. De a többi élőlényre sincsen jó hatással a szokatlan meleg, mely már nem is olyan szokatlan, hiszen sajnos az évszakok szép lassan kezdik elveszteni jól megszokott ritmusukat.