Van egy aprócska madár, akinek mellkasát csinos vörös mellényke fedi, aki, ha a bokor ágai között pihenget úgy néz ki, mint egy kedves tollgombóc, akinek a lábai olyan cingárak, mint a vékonyka cérnaszál, éneke pedig olyan kellemesen lágy, mint az erdő fái között szelíden osonó kispatak gyöngyöző vize. Ő a vörösbegy, aki kertem rendszeres vendége. Ez a csinos megjelenésű madárka többi fajtársával együtt, itt él az erdőben, közvetlen közelemben. Csettegő hangjukban, kora tavasztól hallatott gyöngyöző énekükben nap, mint nap megadatik gyönyörködnöm.
Amikor időm engedi, kedvenc elfoglaltságomnak hódolok, természetesen az erdő barangolásán kívül, ez pedig nem más, mint a kertem vendégeinek a megfigyelése. Hogyan viselkednek, mik a szokásaik, milyen módon viszonyulnak egymáshoz, mi az, amit kedvelnek, és mivel tudja őket a többi tollas vendég kihozni a sodrából? Érdekes pillanatok ezek, mert ilyenkor, az az érzésem, hogy maguk közé fogadnak, és a mai napig oly sok titkot rejtő életük része lehetek. Ezek a megfigyelések fontosak a számomra, melynek oka egészen egyszerű, elmondhatatlanul érdekel az életük. Szeretnék róluk, viselkedésükről minél többet megtudni, hogy ezáltal még több segítséget tudjak nekik adni, még jobban életük részese lehessek.
Ennek a csinos, vörös mellényes madárkának a megfigyelése, melyről az imént már szót ejtettem olykor nem olyan egyszerű. Hiszen életét rejtettebben éli, mint a többi kis tollas. Ő sokkal megfontoltabb és zárkózottabb viselkedésű, mint a többiek. Azzal, akit megszok maga körül, és elnyeri a bizalmát, igazán barátságosan viselkedik, és tőlem egyáltalán nem fél. Amikor a táplálékot teszem ki, ott tartózkodik körülöttem, bizalmasan méreget hatalmas gomb szemecskéivel, miközben a szinte karnyújtásnyira lévő bokor ágán álldogál. Van, amikor elhagyja az ágak sűrűjét, lábaim elé reppen, kedvesen bókolni kezd, izgatottan topog, mint az ajándékot váró kisgyermek, sötét szemei pedig barátságosan csillognak. Tudja jól, hogy nincsen mitől tartania, és azt is tudja, hogy ha megjelenek, akkor finom csemegékben lesz része, többek között ezért is ilyen bizalmas a mi kis kapcsolatunk. Azonban megfigyeléseim szerint ezt a bizalmat a többi tollas nem tudja elérni vele szemben, mert életét inkább éli magányosan és félre vonultan, mint a többi madár közé vegyülten. Azokkal a fajtársaival pedig, akik birodalma határát átlépik igazán harcias modorú. Ezekben az esetekben a szerény vörösbegy vehemensé válik, hiszen ahogy csak tudja, ahogy csak tőle telik, védi kis birodalmát. Hiszen ilyenkor télen is territóriumot tart fenn, melyen belül táplálékforrásai lapulnak.
Vele általában vagy kora reggel, pirkadat után, vagy szürkület előtt sikerül találkoznom, azonban ez nem jelenti azt, hogy napközben nem figyelhetem meg, de, ha lehetősége van rá, inkább ezeket, a számára nyugodtabb időszakokat választja a látogatásra. Ilyenkor még nincsen nagy tumultus, nyugodtabb, csendesebb a kertem, és ez az, ami neki tetszik, a zavartalan háborítatlanság. Hiszen nála a félrevonulás, az elhúzódás a szerénység jele. Kedves kis lénye nem rideg, nem barátságtalan, egyáltalán nem az. Számomra inkább olyan, mint a Napocska, aki, ha felragyog az égen, sugaraival pedig kedvesen simogatni kezdi a tájat mindenkit jókedvre derül. Akinek látványa megadatik, örömet és boldogságot lop a szívébe, ebben teljes mértékig biztos vagyok.
Én is így érzek iránta minden pillanatban, amikor csak megadatik a találkozás. Minden pillanat, minden találkozás, mintha az első lenne. Épp oly izgatottság járja át egész lényem, épp oly öröm és boldogság kerít a hatalmába. Hálásan vagyok, elmondhatatlanul hálás, hogy itt éli ősszel és télen a közelemben az életét.
Akiről most meséltem Nektek már téli vendégem. Hiszen a vörösbegyek alapjában véve költöző madaraink. Gyakran észre se vesszük, hogy állománya kicserélődik, hogy ilyenkor ősszel és a téli hónapokban, nagy eséllyel már nem ugyanaz a kis tollas, vagy tollasok látogatják etetőinket, akik tavasszal és nyáron a kertünkben keresték - kutatták a finom falatokat, akiknek csengő éneke oly sok szép pillanattal ajándékozott meg minket.
Hogy honnan tudom, hogy ő már egy másik vörösbegy, nem az aki nyáron párjával a kertem áthatolhatatlan sűrűségében fészkelt? A közeljövőben elmesélem egy másik bejegyzésemben.
A válogatásom következő résztvevője a folyton éber szajkó lesz. A soron következő bejegyzésemben róla fogok mesélni Nektek kedves Olvasóim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése