Sávos somkórócincér
Kék somkórócincér
Selymes lombormányos
Ma egész nap borult, szomorkás volt az időjárás. A nap
sugarai csak rövid időre tudták áttörni magukat a vastag felhők között. Olyan
volt, mintha bármelyik pillanatban eleredhetne az eső, de pár cseppnél több nem
hullott alá. Szomorkás idő ide vagy oda, én útra keltem a tisztásra. Az erdő a
madarak dalától volt hangos, akik pedig nem énekeltek azok szorgosan, megtömött
csőrökkel táplálékot hordtak a folyton éhes csőrű utódoknak, hiszen sok madár
fiókái már napvilágot láttak, és egész álló nap élelem után csipognak. A
tisztásra vezető út már egyre nehezebben járható, de a vadak által
kitaposott ösvényen én is kényelmesen elférek. A sűrű lombruhát öltött bokrok,
az egyre nagyobbra növő erdei turbolya, a vadszeder, és a csalán hajtásai,
szépen lassan elzárják a tavasz elején még könnyen járható ösvényeket. Kiérve a tisztásra, mint minden alkalommal,
most is a kakukk messzire hangzó hangja, és a tücskök muzsikája fogadott. Pár
hete még a bokáig érő fűben tehettem meg sétáimat, mely mára már térdig ér, a
seprence hajtásai is egyre nagyobbak. Ebben a nagy fűben azonban rengeteg rovar lel otthonra, melyekből
ma is sok fajt tudtam megfigyelni. Többek között a hosszú csápjukról könnyen felismerhető
cincéreket. Kedvelem ezeket a rovarokat, vannak köztük élénk, és szolid
színezetűek, de egy közös bennük a csápjuk, melyek hosszabbak mint a testük, és
ennek köszönhetően igazán tetszetősen néznek ki. Ma a kék színben csillogó, kék
somkórócincérekkel, és a sávos bogáncscincérekkel sikerült összetalálkoznom.
Rajtuk kívül vérfoltos kabócák, hangyalesők, nagy bíborbogarak, lapp erdei
csótányok, szöcskék, sáskák, és egy számomra eddig ismeretlen selymes zöld
színben tündöklő bogárral hozott össze egy találkozót a természet. A seprence levelén
ácsorgott, és amint megérezte közeledésemet gyorsan menekülőre fogta. Én
vártam, bízva benne visszatér eredeti helyére, annyira különleges volt, hogy
megérte ott szinte mozdulatlanul várakoznom. A türelmem meghozta az eredményét, mert szépen lassan visszajött oda, ahonnan percekkel azelőtt elmenekült. Teste
selymes smaragdzöld színben csillogott, ahogy a pillanatokra előbújó napsugarak
megsütötték. Nagy fekete gomb szemeivel
csak figyelt, és mint aki megbarátkozott szemlélőjével, a félelem pici jelét
sem mutatta. Nyugodtan tűrte, hogy megörökítem, és hogy figyelgetem őt. A nap
amilyen hirtelen kibukkant, olyan gyorsan vissza is bújt az egyre sötétebb
felhők közé. A tisztáson mintha a szürkület kezdett volna eluralkodni, olyan
sötétlett hirtelen. Egy-egy csepp eső átfúrva magát, a talajra cseppent, majd követték
őt a többiek, én pedig jobbnak láttam lassan hazaindultam. Itthon átlapozva a rovarhatározó könyveimet a
smaragdzöld bogár után kezdtem el kutatni, de sajnos sikertelenül. A könyvek
után jött az internet, és megtaláltam, hogy az ormányos bogárfélék családjába tartozó
faj, és nagy nehezen a becsületes nevére is rábukkantam, ami nem más, mint a
selymes lombormányos.
A természetnek hála, a mai nap is új, eddig ismeretlen
megfigyelési élményekkel zárult a sétám.
Lapp erdeicsótány
Hangyaleső
Nagy bíborbogár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése