Varázslatos természet: A Medves-fennsík kora nyári kincsei.

Réti margitvirág

Kétlevelű sarkvirág

Terebélyes harangvirág

Réti szegfű

A Medves -fennsík réti keresztje

Kora délután indultunk útnak a Medves–fennsíkra. A nap melengető sugaraival cirógatta a tájat, a szél pedig gyengéden, alig észrevehetően hintáztatta a fennsíkot körbeölelő hatalmas fák üde zöld leveleit. A nyár a legszebb arcát mutatta, az égbolton szebbnél-szebb, fehér színen tündöklő habos felhők kergették egymást, melyek időről időre búvóhelyként szolgáltak a nap izzó korongjának. Az elmúlt napokban egy-egy szelíd nyári zápor robogott végig a vidékünkön, de a talaj már egy cseppnyi emlékét sem tudta megőrizni, a földút porzott a lábaink alatt. Az esős tavasznak és a meleg június elejének köszönhetően a növények olyan nagyra nőttek, mintha valaki láthatatlan kezeivel húzta volna őket fel az ég felé. A fűszálak sok helyen a derekamat súrolták, melyek között csodálatos szépségű, színes szirmokban pompázó mezei virágok húzódtak meg. Ezeknek, a virágoknak a szépségében, egészen a nyár második feléig gyönyörködhetünk, hiszen a hatalmas fennsík kaszálását csak akkor kezdik meg, amikor a talajon, a fűszálak rejtett védelmében fészkelő madarak fiókái mind elhagyták az otthonukat.

Ha a magasból pillantanánk le a nap fényében fürdő hatalmas mezőre, az üde zöld fűtengerből a nyár első vadvirágainak színes foltjai tárulnának a szemeinek elé. Fehér foltokat rajzolnának a mezei margitvirág és a közönséges cickafark szolid virágai, lila foltokkal csalná a tekintetet a terebélyes harangvirág bókoló fejecskéi, élénk rózsaszín színükkel hívnák fel magukra a figyelmet a réti szegfűk, és félősen szinte alig láthatóan halványlila színével egészítené ki ezt a csodaszép összhangot a mezei kakukkfű picike, de annál szebb virágai. A nyár vadvirágainak pompáját az ő szépségük vezeti be, és ahogy telnek a hetek, úgy változik a fennsík színes virágtengerré. A virágok, melyek édes nektárt termelnek, sorra csalják magukhoz a rovarvilág képviselőit, azonban valami oknál fogva most sokkal kevesebben voltak, mint a tavalyi esztendőben. Nagy ökörszemlepkék, barna busalepkék, nagy tűzlepkék, közönséges boglárkák, sötétaljú karcsúbagoly lepkék, pihengettek a fűszálak között, és látogatták a virágok kelyheit. De nem csak itt vettem észre a lepkék hiányát, a kis tisztáson is kevesebben járják könnyed táncaikat a levegőben, és kirándulásaink alatt is észrevehetően kevesebb lepkén akad meg a tekintetem. Aprócska sáskalárvákból és hosszú csápokkal ékeskedő szöcskékből azonban nem volt hiány. Ahogy a fűszálak között szedtem a lábaimat ők sorra, hatalmas ugrásokkal tértek ki előlem. Amikor pedig újra földet értek tovább folytatták békés pihenésüket. Miközben az egyik sziesztázó sáskát szemléltem nem messze tőle egy fehér virág tűnt fel. Sudárra nőtt termetével megpróbálta a lehetetlent, túlnőni a fűszálakat, de próbálkozását nem koronázta siker, bármennyire is magas volt, nem tudott szomszédai fölé emelkedni. Soha eddig még nem sikerült ilyen fajjal találkoznom, így a neve is ismeretlen volt a számomra, mindaddig, míg odahaza a határozó könyvem meg nem fejtette a rejtélyt. A becsületes neve kétlevelű sarkvirág, mely az orchideafélék családjának fontos és egyedi szépségű tagja. Aki mint később kiderült nem volt egyedül, pár méterrel odébb még egy sudár sarkvirág álldogált, aki ugyanolyan varázslatosan nézett ki, mint a rokona.

A természetnek hála ezen a kiránduláson is újabb virágfajt ismerhettem meg, méghozzá nem is akármilyet, egy védett és egy igazán csinos, egyedi kinézetű növényt.