Légyölő galóca
Légyölő galóca
Zöld harmatgomba
Bimbós pöfeteg
Október vég felé járunk, és napról napra, az ősz oly szép
arcában gyönyörködhetünk. A csillagfényes éjszakák leple alatt egyre mélyebbre
süllyed a hőmérséklet, és kora reggelre éppen, hogy csak a nulla fokot súrolja.
A nappalok még langyos idővel telnek, hisz a nap sugarai még kellemes meleggel
simogatják a tájat. A hűvös éjszakákon egyre jobban dideregnek a fák,
leveleiket egyre jobban hullatni kezdik, így a természet ösvényei gyönyörű,
sárga, barna és vörös színekben pompáznak, és sétáink alatt ilyen szép színes,
puha avarszőnyegen szedhetjük a lábainkat.
Késő délután, amikor a munkából hazaértünk a nap hét ágra
sütött, a fák leveleit a hűvös szél borzolta, én pedig minden apró porcikámmal
a természetbe vágytam. A Salgói vár lábánál gyönyörű fenyves erdő terül el,
célunk pedig ennek az erdőnek a felfedezése volt. Ha figyelemmel követitek az
írásaimat, Ti is jól tudjátok, hogy az őszi erdő legkedvesebb lakói számomra a
gombák. Közöttük pedig van egy igazán csinos külsejű, melyet csak szemlélni
szabad, ő pedig nem más, mint a légyölő galóca. Megjelenése mesébe illő, és
amikor gyönyörködöm benne valóban olyan érzésem van, mintha egy más, mesebeli
világba cseppentem volna, látványa szó szerint rabul ejt.
Az elmúlt hetekben kiadós esők áztatták a természet ösvényeit,
melyek igen kedvező hatással volt a gombák fejlődéséhez. Utunk első szakasza a
szép magasra nőtt bükkfák között vezetett, melyek óvó védelmében rengeteg gomba
lapult meg. Voltak piros, kék, fehér, zöld, barna kalapot viselők, és voltak
olyanok is melyek gondosan tervezett mintázatot viseltek a tönkfedőjükön. Bármerre
is néztünk mindenhol gomba nőtt, és jó lett volna mindet egytől-egyig
megörökíteni, de ez képtelenség lett volna, így maradtak a különleges
kinézetűek. A frissel aláhullott levelek között egy egyedi zöldes színben
játszó, aprócska kalap kukucskált ki, színén és szépségén ügyesen megakadt a
tekintetem, ő nem más volt, mint a zöld harmatgomba. Utunk a fenyvesben
folytatódott tovább, ahol a napfényes idő ellenére már esti szürkület fogadott
minket. A fák ágai szorosan egymásba fonódnak, és a szinte csak azokat borítja
üde zöld levél, melyeket még elér a napsugarak éltető fénye. A fényes nappal is
sötétben álló ágak elszáradva álldogáltak, melyekről a tűlevelek, már mind
egytől-egyig a talaj avarrétegét vastagítják. Ezeknek, a nehezen lebomló
tűleveleknek köszönhető, hogy a fenyvesek talaján oly kellemes a járás, mint
sehol máshol. A gyepszint növényei közül ebben az erdőben senki nincsen jelen,
csak puha zöld mohák, és különleges kinézetű gombák élnek itt meg. Utunk alatt,
gömbölydedre hízott pöfetegekkel, barna nyálkásgombákkal, párduc, barna és
légyölő galócákkal, és egyéb más apró szépségekkel sikerült találkoznunk. A
legcsinosabbak számomra a piros alapon fehér pettyekkel díszített légyölő galócák
voltak. Voltak egészen aprók, olyanok, akik néhány napja látták meg a
napvilágot, és olyanok is, akiknek csinos kalapját az idő vasfoga megfakította
az ő popmájuk idén őszre már véget ért.
A fenyves mögött keskeny sávban tölgyes húzódik, ott a fák ritkábban,
szellősebben állnak egymás mellett, és az oda beszűrődő napsugarak fényei,
igazán mesebeli fényjátékot varázsoltak. A hazafelé vezető utunkat teljes
szürkületben tettük meg, már nem csak a fenyvesben jött el a kora este, hanem a
bükkfák közé is beszűrődött a sejtelmes alkonyat. A nyugati égbolton úszó
felhőket, a naplemente rózsaszínre festette, a szél, pedig egyre erősebben,
egyre dühösebben csavargatta a fák vékony ágait, akiknek fájdalmát szinte
hallani lehetett.
Pöffetegféle
Harkály tintagomba
Párducgalóca
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése