Rég nem látott kedves vendégek

Blogomban időről-időre a természetben zajló, éppen aktuális eseményeket osztom meg veletek. Azokat az eseményeket, melyek a természet hatalmas színpadán történnek, és melynek főszereplői az élővilág fontos tagjai.

Napról-napra figyelemmel követem az erdők, mezők vagy akár a kertemben zajló eseményeket, melyeket naplómba rögzítek. Így a kedves élményeket még elevenebben meg tudom őrizni, és ha naplómat fellapozom újra és újra át tudom élni a múlt emlékeket.

Jelen bejegyzésemben a csízek visszatéréséről szeretnék beszámolni Nektek. Két napja, éppen szüleimhez tartottam, amikor a házukkal szemben álldogáló enyves égerfa leveleinek a takarásában ismerős hangokra lettem figyelmes. „Tetetet” halk, jól ismert csivitelés ütötte meg a fülemet. Megálltam, és figyeltem, hallgattam a kedves csacsogást, és vártam, hogy megpillantsam, a hónapok óta nem látott kedves téli vendégeinket, a csízeket. Tudtam, hogy az ő aprócska testüket rejtik a fa védelmező karjai, és levelei. Lelki szemeim előtt pedig láttam, ahogy egymás ellen csüngeszkednek, függeszkednek az éger vékonyka ágain, és áltoboz termésein, melyek kedvelt csemegéjüket rejtik magukban. Hosszú perceken át, mozdulatlanul várakoztam, közben pedig elmélyülten hallgattam eszmecseréjüket, mely beszélgetésük mintha a hosszú vándorút élményeik megosztásáról szólt volna. A kedves zsivaj kezdett alábbhagyni, és a levelek közül előtűnt egy élénk zöldes sárga mellkasú, és fekete sapkácskát viselő hím. Szárnyait széttárta, miközben jól látszottak az azokat díszítő élénk sárga szalagok, majd tovarepült a patakpart másik égerfájának az ágai közé. A többieknek sem kellett több, sorba követték a hím madarat, miközben kedves „tilu-tilu” hangjukon tartották egymás között a kapcsolatot.

A csízek hazánk egyik legkedvesebb téli vendégei, októbertől áprilisig gazdagítják élővilágunkat jelenlétükkel. Magevő madarak, akik főként csapatokba járnak, és az őszi téli időszakban etetőink gyakori vendégei lehetnek, ha napraforgómaggal kedveskedünk nekik.