Blogomban időről-időre a természetben zajló, éppen aktuális
eseményeket osztom meg veletek. Azokat az eseményeket, melyek a természet
hatalmas színpadán történnek, és melynek főszereplői az élővilág fontos tagjai.
Napról-napra figyelemmel követem az erdők, mezők vagy akár a
kertemben zajló eseményeket, melyeket naplómba rögzítek. Így a kedves
élményeket még elevenebben meg tudom őrizni, és ha naplómat fellapozom újra és
újra át tudom élni a múlt emlékeket.
Jelen bejegyzésemben a csízek visszatéréséről szeretnék
beszámolni Nektek. Két napja, éppen szüleimhez tartottam, amikor a házukkal
szemben álldogáló enyves égerfa leveleinek a takarásában ismerős
hangokra lettem figyelmes. „Tetetet” halk, jól ismert csivitelés ütötte meg a
fülemet. Megálltam, és figyeltem, hallgattam a kedves csacsogást, és vártam,
hogy megpillantsam, a hónapok óta nem látott kedves téli vendégeinket, a
csízeket. Tudtam, hogy az ő aprócska testüket rejtik a fa védelmező karjai, és
levelei. Lelki szemeim előtt pedig láttam, ahogy egymás ellen csüngeszkednek,
függeszkednek az éger vékonyka ágain, és áltoboz termésein, melyek kedvelt
csemegéjüket rejtik magukban. Hosszú perceken át, mozdulatlanul várakoztam,
közben pedig elmélyülten hallgattam eszmecseréjüket, mely beszélgetésük mintha
a hosszú vándorút élményeik megosztásáról szólt volna. A kedves zsivaj kezdett
alábbhagyni, és a levelek közül előtűnt egy élénk zöldes sárga mellkasú, és
fekete sapkácskát viselő hím. Szárnyait széttárta, miközben jól látszottak az
azokat díszítő élénk sárga szalagok, majd tovarepült a patakpart másik
égerfájának az ágai közé. A többieknek sem kellett több, sorba követték a hím
madarat, miközben kedves „tilu-tilu” hangjukon tartották egymás között a kapcsolatot.
A csízek hazánk egyik legkedvesebb téli vendégei,
októbertől áprilisig gazdagítják élővilágunkat jelenlétükkel. Magevő madarak,
akik főként csapatokba járnak, és az őszi téli időszakban etetőink gyakori
vendégei lehetnek, ha napraforgómaggal kedveskedünk nekik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése