Varázslatos természet: A téli erdő titkai.

2017. február 5., vasárnap

A téli erdő titkai.

Vaddisznó süldő

Őzsuta

Őz pihenőhelye

Őz patáinak a nyoma és ürüléke

Vaddisznók keresésének a nyoma

A téli erdő csendes és nyugodt, jól megfigyelhetünk minden apró neszt, mozdulatot, mindent, ami az erdő ösvényein történik. A fák lombkoronái mind a múlté lettek, egyedül a csertölgy elszáradt levelei díszlenek az ágakon, melyekbe időről-időre belekap hideg, fagyos szél. A csupasz ágak között sorra tűnnek elő a múlt tavasszal, mesterien megmunkált madárfészkek, melyek mindegyikében aprócska életek láttak napvilágot. Mostanra már elhagyatottan, üresen állnak, de nekünk izgalmas megfigyelési élményt nyújtanak, és elgondolkodhatunk rajta, hogy ugyan milyen faj építhette meg ezeket a kis remekműveket.

A négy évszak közül a tél nyújtja a legkevesebb látnivalót az erdőben, de ez nem jelenti azt, hogy erdei sétáink unalmasan telnének el. A természet számtalan lakója téli álmát alussza, ilyenek a rovarok, a puhatestűek, a növények, és több emlősfaj is. Vannak akik a téli időszakot más országokban töltik, ahol meleg, és bőséges táplálék várja őket. Sok madárfaj jelenléte hiányzik a téli erdőből, de azért akadnak szép számmal akik itthon töltik ezt a hideg időszakot, sőt olyanok is vannak, akik téli vendégként teszik nálunk tiszteletüket. Ilyenek például a süvöltők. A csend és a némaság ellenére nem üres az erdő, ott motoznak a madarak az ágak között, csak hangtalanul, reppennek ágról ágra. A levelek, és a lombkorona hiányában jobban meg tudjuk őket figyelni, mint a többi évszakban.

De nem csak a madarak vannak jelen az erdőben, hanem sok más lakó is. Amikor a talajt befedi a fehér hótakaró, rengeteg állat hagyja emlékét hátra benne, mi pedig egy kis megfigyeléssel, a nyomképek alapján könnyen rájöhetünk, hogy kik szedték lábaikat előttünk az ösvényeken. Az emlősöknek három csoportja van, lábfelépítés alapján, vannak a talpon és az ujjon járók, melyek mancsot viselnek, és vannak az ujjhegyen járók, ők a patások. Én nagyon szeretem, amikor a hóban, vagy akár a saras talajon jól kivehetően látni lehet a nyomokat, ezzel a természet olyan titkot tár fel, melyet saját szememmel nem láthattam, de a hátrahagyott emlékekből megfejthetem, hogy milyen állatok útja vitt arra, melyeken én is járok. Leggyakrabban a szarvasok, a vaddisznók, az őzek patáinak a nyomával találkozom, de sokszor sikerül mókus, róka, vagy éppen a nyest nyomára bukkannom. Aki érti a természet nyelvét, annak ezek az apró kis titkok is nagyon szép történeteket rejtenek. De nem csak lábnyomokkal találkozhatunk, a téli erdő ösvényein, hanem sok más érdekes dologgal, melyek igazán apró dolgok, de annál érdekesebb történeteket mesélhetnek el nekünk. Ilyenek a fák törzsébe vájt otthonok, azaz az odúk, melyeket gondos, precíz csőrök munkájának az emlékét őrzik. Ezeket az otthonokat a nagy fakopáncsok, a fekete harkályok készítik el, szinte mérnöki precizitással. Amelyiknek kör alakú a bejárata, azt a nagy fakopáncs, míg az ovális bejáratút, a fekete harkály munkáit őrzik. Az egyes odúkat évekig használják, amikor pedig a harkályok elhagyják őket, más madarak veszik bérbe, melyekben gyakran nem csak a költési időszakban tartózkodnak, hanem ilyenkor télvíz idején remek búvó és éjszakázó helyül is szolgál a számukra. Itt védve vannak az időjárás viszontagságaitól, és a ragadozóktól. Gyakran járom úgy az erdőt, hogy nem a lábaim elé figyelek, hanem fel a magasba, mindezt azért teszem, mert ott fent az ágak között lapulnak a fészkek, és nem csak a madarak gondosan megépített otthonai, melyekről az előbbiekben írtam, hanem a mókusok lakásai is odafenn álldogálnak, az ágak védelmében, melyeket vékony ágakból fonnak meg, és puha avarral bélelnek ki. Ezek a mókusfészkek mintegy 50 cm-es átmérőjűek, általában a fa legmagasabb pontjának ágvillájában helyezkedik el. Ezekben pihennek és alszanak kis kedvenceim. Ha már a mókusokról írok, maradjunk is náluk, egy másik nyom melyet ők hagynak maguk után, és melyet fenyőfák tövében figyelhetünk meg, ami nem más, mint a fenyőtoboz. A mókusok az ínséges téli időszakban előszeretettel fogyasztják a tobozok magvait, melyekhez csak úgy tudnak hozzájutni, hogy szép nagyra nőtt fogacskájukkal megrágcsálják azt, amikor pedig végeztek a táplálkozással, a megrágcsált tobozt a földre ejtik. Ugyanilyen megfigyelési élményt rejt a nagy fakopáncsok "harkályműhelye" is, hiszen ők is nagyon kedvelik a tobozok magvait, csak nekik más taktikájuk van arra, hogy a magokhoz tudjanak férni. A tobozt a csőrükbe veszik, és egy arra alkalmas helyre, mely általában a fa ágának a törzzsel való találkozásánál van, helyezik bele. Itt a toboz nem tud elmozdulni, hiszen a fa erősen tartja azt, ők pedig csőrükkel apró darabokra bontják, mígnem a maghoz férnek.

A téli erdő talaján gyakran találkozom énekesmadarak tollaival, melyek arról tanúskodtak, hogy egy ragadozó madár zsákmányaként ért véget az életük. A ragadozó madarak fő elesége az apró énekes madarakból áll, melyeket leshelyből, vagy repülés közben ejtenek el. Miután a ragadozó lecsapott zsákmányára, azt karmai közé veszi, elrepül vele egy nyugodt helyre, ahol megkopasztja, azaz kitépkedi a tollait, miután megtisztította neki lát az elfogyasztásának. Azonban egy halom madártoll, nem csak a ragadozó madár jelenlétét jelezheti, hanem más ragadozó emlős hátrahagyott nyoma is lehet. Ha megfigyeljük, akkor ők nem kitépkedik a zsákmány tollait, hanem elrágják, ilyen nyomokat leggyakrabban a rókák hagynak maguk után. Ezek az imént felsorolt nyomok az étkezéssel vannak összefüggésben, mint az imént következő is. Gyakori látvány a kis tisztáson és az erdőszéleken, a vaddisznók táplálék kutatásainak a nyoma. Erős orrukkal szó szerint felszántják a talaj, hogy élelmeiket felkutassák. Télen a hóval fedte talajon, gyakran látni feltúrt avart és földet, melyben rovarok, lárvák, gyökerek után keresgélnek. Ilyenkor hatalmas barna földtúrások árulkodnak róla, hogy az éjszaka leple alatt, korgó gyomrú vaddisznók tették tiszteletüket.

Tél vége felé, amikor már a természet éléskamrái kifogyóban vannak, az erdő lakói bármire ráfanyalodnak, ami egy kis kalóriát rejt. A fiatal akácfák leháncsolt törzsei szarvasok emlékét őrzik. Gyakran találkozom ilyen fiatal fákkal, melyek kéreg nélkül, fázósan álldogálnak az erdőben, ezek mind-mind szarvasok csemegéiként végezték.

Ezeket a megfigyeléseket, Ti is átélhetitek, ha nyitott szemmel járjátok a természet szerteágazó ösvényeit, és amint láthatjátok a téli, csendes erdőben is számtalan élménnyel lehet gazdagodni.