Őszi rendszeres madárvendégeim - Erdei pinty

A jó pár napig tartó hideg időt újra a kellemes enyheség váltotta fel. Van amikor a felhők mögül a Napocska is elő tudja dugni szerényen mosolygó arcát. Üdesége, meleget adó cirógatása pedig mindenkit egy kis jó kedvre derít. Egy kicsit mindenki megfeledkezik arról, hogy bizony a hideg évszak közeleg, egy kicsit még mindenki élvezi a Napocska melengető sugarait, amiben még a mozgás is jobban esik. 

A kertemben is felhőtlen jókedv lett az úr. A madarak boldogan csacsognak, a Napocska melegében tollászkodnak, vagy csak épp szusszanásnyi időt véve pihengetnek. 

Az ágak között cinegék motoznak, a törzseken csuszkák keresgélnek, a harkályok a fák mellkasát kopogtatják, az akácfák rejtekében pedig őszapók népes csapata kutat betevő után, vékony hangjuk betölti a kert minden szegletét. A talaj a fűszálak között, a frissen hullott levelek sokaságában rigók keresgélnek, nem messze tőlük pedig kéklő fejfedőt viselő erdei pintyek szedi fürgén a lábukat. A cseresznyefa csupasz ágán szajkó gubbaszt. Kéklő szemében a Nap fénye csillan. Elmélázva, maga elé bambulva áll, meg sem mozdul. Szemeit újra és újra lehunyja, láthatóan jól esik testének a Napocska meleg érintése. 

Ma az erdei pintyekről szól a történetem, akik annak ellenére, hogy alapjában véve vonuló madarak, egész évben, minden áldott nap jelen vannak a madárbarát birodalmamban. Hímek, tojók, fiatalok, idősek vegyesen. Ilyenkor már csöndesen töltik az idejüket, nem úgy mint tavasszal, amikor a hímek gyönyörű énekétől volt hangos a kertem és az erdő. Ha beszédre is nyitják csőrüket nem sokat mondanak. Amikor aprócska testüket jókedv járja át, akkor kedvesen csicseregnek, de hangjukat ilyenkor már nem gyakran hallani. 

A hazai állomány jelentős része Olaszországba tölti a nálunk hideg hónapokat. Ősszel az északi országokból  érkeznek hozzánk kisebb-nagyobb csapatai, akik téli vendégként töltik nálunk a hideg évszak hónapjait. 

Az én kertemben általában a talajon keresik táplálékukat, ami főleg növény betevőkből, magokból áll. Ritka az az alkalom, amikor a fák ágain tudom őket megpillantani, ha mégis sikerül, akkor általában pihenő idejüket töltik. Ilyenkor testüket a Napocska melengető sugaraival süttetik, tollaikat ápolják vagy csak épp kicsit megpihennek. 

Felénk madarak, ha egy rigó vagy más tollas a közelükbe reppen, rögvest a bokrok vagy a fák ágai közé szállnak, ahányan vannak. Ilyenkor szemükkel elevenen néznek szerte szét, és csak akkor merészkednek vissza tovább folytatni a keresgélést, ha biztonságosnak találják. Mindig csapatban mozognak. Ritka az az alkalom, hogy magányos pintyet látnák. Többen összetarva keresik a betevőjüket, és, ha egyik tovaszáll a csapat többi tagja is követi. Ha egyiknek épp tollászkodni van kedve, azt is úgy teszi, hogy kis csapatára rá lásson. Felszáll a fa ágai közé, a többiekhez egészen közel és folyamatosan szemmel követi őket. Ha azok indulnak, ő is csatlakozik hozzájuk és együtt távoznak a kertemből. 

Az erdei pintyek a téli hónapokban is nagy egyedszámban képviseltetik magukat, így fogok még róluk mesélni. 

A válogatás soron következő résztvevője az őszapó. Akikről csakis többes számban tudok mesélni, hiszen számomra a legösszetartóbb madarak. 

Kora tavaszi erdő

Bársonyos tüdőfű

 Osztrák csészegomba

 Kora tavaszi erdő

Lassan március közepén járunk, a tavasz pedig napról-napra egyre jobban bontogatja szépségét. Aprócska életek ébrednek az avar puha védelmében, a fákon, a bokrokon megjelennek az első levelek, a talajon pedig üde zöld fűszálak nyújtózkodnak.

Késő délután volt, amikor az erdő ösvényére léptem. Hosszú hónapok óta nem érzett kellemes meleg ölelt körbe, és az olykor viharosan fújó szél is langyos levegőt repített magával. Annak ellenére, hogy az elmúlt napokban kiadós eső áztatta a talajt, mégis szárazon porzott, a rajta pihenő száraz levelek pedig, hangosan zizegtek léteim nyomán. Az északi szél a fák ágait borzolta, amikor pedig minden erejét összeszedve süvített, könnyedén hajlította meg délcegen álló törzsüket is. Ilyenkor mintha segítség kérően panaszkodtak volna, tisztán hallani lehetett fájdalmas hangjukat. De a szél mit sem törődött velük, csak szaladt előre mérgesen útján, nyomában pedig újra és újra megjelentek társai is. Voltak, akik a talajra is lemerészkedtek, megmozgattak mindent, ami épp az útjukba került. A száraz leveleket űzték, kergették, azok pedig szófogadóan kerestek újabb és újabb helyet maguknak. Ahogy figyeltem őket, olyan volt, mintha új éltre keltek volna, mintha boldog, felhőtlen kergetőzésüknek lehettem volna a szemtanúja.

Az elmúlt napok kiadós égi áldásai kedvező hatással voltak a téli álmukból ébredező erdőlakókra. Amerre csak néztem mindenhol pici piros foltok díszlettek, mely foltok az Osztrák csészegombák jelenlétére utaltak. A még kopár talajon, ahol még mind a mai napig a barna szín az uralkodó, különleges színfoltok voltak. Szemeimet, mint a mágnes úgy csalták, élén színükkel nem maradhattak rejtve tekintetem előtt. Nem hiába a csészegomba elnevezésük, megjelenésüket egy az egyben hűen tükrözi, hiszen termőtestük valóban a csészére hasonlít. Termőidejük ilyenkor teljesedik ki, de már februárban is találkoztam velük, most azonban sokkal, de sokkal többen voltak. Ha az időjárás kedvezően alakul a számukra, akkor egészen április végéig gyönyörködhetek különleges színükben és egyedi megjelenésükben.

A csinos csészegombákon kívül más lakók is elkezdték szépségüket megmutatni. Pár héttel ezelőtt már ébredezni kezdtek a Bársonyos tüdőfüvek, akik a mi vidékünkön az első, kora tavaszi vadvirágok közé tartoznak. A Nap kellemes meleg simítása, az áldott tavaszi eső szépen sorban őket is felébresztette, és egymást követve elkezdték szirmaikat nyitogatni. A kopár talajon élénk rózsaszín és lila szirmaik gyönyörűen tündököltek, amikor kora tavasszal meglátom őket, boldogság önti el a szívem, mert nagyon szeretem szolid szépségüket.

Miközben a Bársonyos tüdőfüvekben gyönyörködtem fejem felett a madarak strófái csengtek. Csapatba verődött csízek csacsogtak kedves hangjukon, mely hangok úgy tűntek, mintha hadarva akarták volna elcsicseregni egymásnak élményeiket. De nem csak ők voltak dalos kedvükben. Cinegék, vörösbegyek, fekete rigók nyitották csőrüket énekre, doboltak a harkályok, kacagtak a zöld küllők, füttyögtek a csuszkák, és nem messze tőlük fenn a fa sudarában egy erdei pinty flótázott. Hangja erőteljesen csengett, mintha azon nyomban ki akart volna csattani a boldogságtól, mintha minden tollast túl akart volna harsogni énekével. Csattogó előadása minden dallam közül a leghangosabb volt. Az erdei pintyek, mint nevük is tükrözi az erdőségek egyik legjellemzőbb madarai. Ilyenkor kora tavasszal a hímek már makulátlan nászruhájukban tündökölnek, melynek élénk színezete hamar felhívja a tojók érdeklődését. De nem csak a csinos felöltőjükkel próbálják a tojók kegyeit elnyerni, hanem erőteljes, csattogó énekükkel is azt jelzik, hogy ők bizony erejük teljében lévő partnerek lehetnek. Ez pedig nagyon fontos, hiszen a tojók eszerint választanak majd párt maguknak, akikkel hamarosan családot is alapítanak.

A tavasz erről szól. A Nap egyre fényesebb sugarairól, szerelmesen dobbanó szívekről, a madarak gyöngyöző strófáiról, a szirmaikat bontogató virágokról, a fák lombfakadásáról, a fehér ünneplőbe öltözött bokrokról, és az utánozhatatlan illatokról, melyeket csak ilyenkor érezhetünk, amikor az erdők, mezők ösvényein újra lüktetni kezd az élet.           

 Erdei pinty hím

Erdei pinty éneke

Ébredező természet

 Nagy fakopáncs - hím

 Erdei pinty - hím

Erdei pinty éneke

Bársonyos tüdőfű

Március van, a tavasz első hónapja, amikor a természet lassan ébredezni kezd hosszú téli álmából. Mély ez az álom, az ébredés pedig óvatos és megfontolt, de így is van ez rendjén.

Az erdő fáinak csupasz sudarait gyengéd szél fésüli, a mélybe taszítva a korhadó ágakat, hogy helyüket új, friss hajtások vegyék át. Álmosan nyújtózkodni kezdenek a bodzabokrok, gallyacskáik hegyén pedig a duzzadó bimbókból előbújnak az első üde zöld levélkék, az új élet reményei.

Minden apró szín, melyet a kikelet csal elő, szinte lüktet a sápadt, megfakult ösvényeken, és jóleső érzéssel tölti el szemlélőjét. Az avar rejtekéből félősen dugják elő leveleiket a salátaboglárkák, óvatosan szétnéznek, és, ha a nap sugarai lágyan simogatják őket, hamarosan megjelennek köztük az apró bimbóik is, melyekben ott pihennek az üde sárga szirmok. Az erdőszél napos oldalán pedig megjelentek az első kéklő foltok is, melyek nem mások, mint a bársonyos tüdőfüvek kedves kis szirmai.

Szeretem a tavaszt, szeretem látni, érezni és hallani a természet ébredését, és magamba zárni ezeket, a pillanatokat, melyek igazi csodák, a természet utánozhatatlan csodája.

Amikor kora délelőtt sétámra indultam, a nap fénylő sugarai simogatták a tájat, az égbolt pedig tündöklő kék színben pompázott, mint a tenger tiszta, csillogó vize. A fák törzsei között gyenge, langyos szellő osont végig, óvatosan igazgatva a talajt gondosan betakaró száraz avart. Mintha pajkos kedvében lett volna, kíváncsian forgatta a barna leveleket, mint aki valamit keres, és mindegyik alá bekukucskált fürkésző tekintetével. És, hogy mit talált? Sok-sok apró, piros alapon, fekete mintát viselő bodobácsot, akik kisebb nagyobb csoportba verődve ébredeztek a langyos tavaszi levegőben. A bodobácsok fontos hozzátartozói a napsütötte erdőszélek életéhez, hiszen szó szerint imádják a nap melengető sugarait, és, ha csak tehetik, csinos testüket süttetik.

Azonban nem csak őket csalta elő a kellemes levegő, hanem a kis rókalepkét is, aki könnyed röptével, megállás nélkül szállt el éppen a tekintetem előtt. Hiába figyeltem őt, és követtem a szememmel, nem akart megpihenni, szárnyait széttárva suhant tova. A kis rókalepke hazánkban telel át, kifejlett imágó alakban, és ő is a korán ébredő lepkefajok közé tartozik. Kedvező időjárás esetén, már február végén, de legkésőbb márciusban megjelennek téli álmukból ébredő példányai. Domb és hegyvidéki területeken találkozhatunk velük, és nem számít gyakori fajnak. Az utóbbi években, állományában csökkenés volt megfigyelhető, így kiváltképp ügyelni kell a védelmére. Természetvédelmi értéke 50000 forint.

A napsütéses enyhe levegőben az erdő boldogan csengett a madarak erőteljes, örömteli flótáitól. Széncinegék, kék cinegék ismételgették strófáikat, csuszkák füttyögtek tisztán és erőtől duzzadóan, a magas tölgy sudarában zöldike hallatta különleges, csak rá jellemző „zsírozását”, nem messze tőle pedig csízek kisebb csoportja csacsogott egészen halkan, alig hallgatóan. Pedig milyen kedves kis nótájuk van, mégis olyan csendesen énekelnek, hogy a többi madárdal könnyen elnyomja gyöngyöző hangjukat. A messziből nagy fakopáncs dobolása osont végig az erdőn, a fák koronája felett pedig egerészölyv körözött. Könnyedén vitorlázott a levegőben, miközben messzire hallatszó „hié, hié” kiáltását ismételgette. Párja most nem volt vele, egyedül, magányosan rótta a köröket, egyiket a másik után.

Már hazafelé tartottam a sétámból, amikor a sok, szívemnek kedves nóta között meghallottam az erdei pinty erőteljes énekét. Az egyszerű dallamokból álló előadását, sokszor ismételgeti egymásután, melyek között csak kisebb szüneteket tart. Tüzes, eleven strófái, a tavaszi és nyár elejei erdők egyik legjellegzetesebb madárdalai közé tartozik. A borvörös mellű, csinos kékes fejfedőt viselő hímek, nagyon szigorúan őrzik kis birodalmukat, mely határainak több pontján, szinte egész álló nap hallatják muzsikájukat.

Ahogy telnek a napok, az erdők és a mezők egyre több és több szépséget matatnak meg nekünk, hiszen sorra ébrednek fel téli álmukból a rovarok, a virágok, a bokrok és a fák, hogy mindannyian részesei legyenek a tavasz lüktetésének.  

 Verőköltő bodobácsok

 Egerészölyv

Erdei madáróvoda

 Szajkó 

 Nagy fakopáncs fiatal példány

 Erdei pinty fiatal példány

Csilpcsalpfüzike fiatal példány

Az erdők végeláthatatlan ösvényei az elmúlt hetekben igazi madáróvodává változtak. A madarak gyöngyöző énekei elhalkultak és helyüket, cingár, egészen vékonyka csipogások vették át. Az új nemzedék kis tollasai elhagyták eddigi lakásaikat, és életüket új otthonukban folytatják, a természetben.

Sétáimat kedves könyörgések, hol halk, hol hangosabb csipogások kísérik, melyeket a fészek hagyott fiókák hallatnak, jelezvén szüleiknek, hogy bizony ők nagyon éhesek.

A tavaszi és nyár elejei hónapokban a fák között vörösbegyek, erdei pintyek, énekes és fekete rigók, csilpcsalpfüzikék, zöldikék, cinegék, csuszkák, tengelicek, barátposzáták gyöngyöző dalai osontak, doboltak a harkályok, csacsogtak a meggyvágók, kacagtak a küllők, búgtak a galambok, nevét ismételgette a kakukk és a szajkók is újra, és újra megpróbálták valamelyik madár hangját utánozni, hogy ők se maradjanak ki a hatalmas madárkórus fellépéséből. Ezek a dalok mára már elcsendesedtek, a fészkek, az odúk már üresen állnak, hisz az új nemzedék fiókái, akik szerencsésen kikeltek a tojásokból, és túl élték a veszélyekkel teli időszakot, mára már kirepültek, és az erdő fái, bokrai védelmében ismerkednek a nagyvilággal.

Vannak, akiket még a szüleik táplálnak, hisz amíg el nem érik a fiókák a teljes önállóságot, addig a hím és a tojó gondoskodik róluk, még ilyenkor a fészkük elhagyása után is. Ezekben az első napokba hetekben a kicsik még nem vagy csak nagyon gyengén repülnek, így a sűrűbe rejtőzve várják szüleiket, hogy megérkezzenek hozzájuk a finom és tápláló falatokkal. Hollétüket vékonyka hangjukkal jelzik, így könnyedén rájuk tudnak találni a szülők, és sajnos az ellenségeik is. Ebben az időszakban veszíti el aprócska életét a legtöbb kis tollas, hisz nagyon könnyű prédát jelentenek az ugyancsak utódaikat nevelgető ragadozóknak.

Ha a szerencse melléjük szegődik, és sikeresen túlélik a veszélyekkel teli első napokat, akkor következik az ismerkedéssel és tanulással teli gyermekkor, amikor is a szülők még mindig gondoskodnak róluk, de már kezdenek önállósodni, és megismerkedni a természet nyújtotta élelmekkel, azok elejtésével.

Ha természet ösvényeit járjátok, hallgassátok ti is a madárgyerekek kedves hangjait, és, ha szerencsétek van, akár meg is tudjátok őket pillantani a fák vagy bokrok védelmező sűrűjében, melyek ezekben a hetekben madáróvodáknak adnak otthonokat.

 Széncinege fiatal példány

 Meggyvágó fiatal példány

 Csuszka fiatal példány 

Üdvözöllek április!

 Meggyvágó tojó

 Meggyvágó hím

 Meggyvágó hím

 Széncinege hím

Széncinege tojó

Ma van április első napja, és egyben húsvét vasárnapja. Hosszú évek alatt az április elnyerte a legszeszélyesebb hónap címet, mely idén, már a legelső napon beigazolódott.

Szombat délutántól szinte megszakítás nélkül esett az eső. Az égboltot súlyos, komor fellegek uralták, melyekből, egymást követve záporoztak az eső, szép kövérre hízott cseppjei. Késő délelőtt a szél is előmerészkedett rejtekéből, és dühösen cibálni kezdte a fák csupasz ágait. Szegényeket csak tépte, rángatta, de nem tehettek mást tűrniük kellett a testüket kínzó fájdalmakat. A reggeli kellemes hőmérséklet napközben lefelé kezdett kúszni, és kora délután mindössze +2 fokot mutatott a hőmérőm higanyszála, melyben az esőt havazás váltotta fel. Sűrűn, hatalmas nagy pelyhekben hullottak alá, és olyan sokan voltak, hogy alig lehetett kilátni az ablakból, mintha hirtelen újra a télbe cseppentem volna. A föld azonban meleg volt, hisz az elmúlt napokban már nem volt fagy éjszakánként, napközben pedig a tavaszhoz méltó időjárásban lehetett részünk. Így a hópihéknek semmi esélye sem volt, hogy egymásra sokasodva megmaradjanak, és fehérbe öltöztessék a talajt.

A zord szeles, hideg és havas idő rengeteg madarak vonzott újra a kertem etetőibe. Erdei pintyek igazai hada, voltak vagy negyvenen, motozott a fűszálak között, mindent átvizsgálva egy kis betevő után. Ebben az időben senkinek sem volt kedve dalolni kivéve egy csinos vörös mellénykés vörösbegyet, aki mit sem törődött a cudar idővel. Ott állt a bokor ágai között, egyik strófáját a másik után ismételte, és dalolta világgá csengő énekét. Talán abban reménykedve, hogy gyöngyöző előadása végre előcsalja az igazi, várva várt tavaszt. 

 Vörösbegy

 Erdei pinty hím és tojó

 Erdei pinty hím és tojó

 Szotyika is bőrig ázott

 Szotyika

Vasárnapi hóesés

 Nagy fakopáncs 

 Erdei pinty

 Széncinege

 Hóesés

December elsejével nem csak a naptár szerint köszöntött be a tél, hanem az időjárás is a legszebb, és a télhez legméltóbb arcát mutatta. Az égbolton napról-napra súlyos, szürke fellegek gyülekeztek, melyekből könnyed tánccal, apró pihékben hullott a hó. A kitartó, órákon át tartó havazásnak hála, a természet ösvényeit és a kiskertemet is szép vastag, több mint 10 centiméteres puha, fehér lepel fedte be.

Vasárnap reggel, amikor kitekintettem az ablakon, éppen a szürkület kezdett szedelőzködni, az égboltot pedig alacsonyan úszó sötét felhők ülték meg, olyan igazi, szürke hófelhők, melyek nagy havazás ígéretét hordozzák magukban. Kora délelőtt volt, amikor az első hópehely utat tört magának, majd sorra követni kezdték őt a többiek. Pillanatok alatt olyan sokan lettek, és olyan gyorsan hullottak alá, hogy alig lehetett az erdőig ellátni. Könnyed táncuk olyan fenséges szép látványt nyújtott, hogy csak álltam és figyeltem őket, miközben pillanatról-pillanatra egyre vastagabb, puha takaróval fedték be a talajt.

Kiskertem etetőiben egész délelőtt nagy volt a sürgés-forgás, hiszen a természet ösvényeit takaró vastag hóban még sokkal nehezebb élelemhez jutniuk a madaraknak. Így a téli hónapokban, a rendszeresen megtöltött kis madáréttermeket nagyon nagy szeretettel látogatják a kis tollasok. Egész álló nap sorra érkeztek a széncinegék, a barátcinegék, a kékcinegék, a csuszkák, a nagy és a közép fakopáncsok, egész nagy csapatban tiszteletüket tették a szajkók, betértek látogatóba a fekete rigók, az erdei pintyek, a zöldikék, a meggyvágók, és kis kedvencem a fakusz is meglátogatott, aki úgy menetelt a cseresznyefán, mint egy aprócska katona. Voltak akik talajon eszegettek, voltak akik a függő etetőkből szedegették ki a napraforgómagot és az ipari tepertőt, és olyanok is akadtak, akiknek a fán logicsáló cinkegolyók nyerték el a tetszésüket, szomjukat pedig az itatóba kihelyezett friss vízzel, és a lédús almával csillapították. Öröm volt nézni a nagy sürgés-forgást, miközben a hó egyre sűrűbben, és egyre nagyobb pelyhekben hullott. Ez a december elejei vasárnap igazán szép téli időjárással, és bőséges madárvendéggel ajándékozott meg.   

 Szajkók az ipari tepertőn

Hegyi fakusz

 Barátcinege

 Szajkó