2019. március 19., kedd

Ébredező természet


 Nagy fakopáncs - hím

 Erdei pinty - hím

Erdei pinty éneke

Bársonyos tüdőfű


Március van, a tavasz első hónapja, amikor a természet lassan ébredezni kezd hosszú téli álmából. Mély ez az álom, az ébredés pedig óvatos és megfontolt, de így is van ez rendjén.
Az erdő fáinak csupasz sudarait gyengéd szél fésüli, a mélybe taszítva a korhadó ágakat, hogy helyüket új, friss hajtások vegyék át. Álmosan nyújtózkodni kezdenek a bodzabokrok, gallyacskáik hegyén pedig a duzzadó bimbókból előbújnak az első üde zöld levélkék, az új élet reményei.
Minden apró szín, melyet a kikelet csal elő, szinte lüktet a sápadt, megfakult ösvényeken, és jóleső érzéssel tölti el szemlélőjét. Az avar rejtekéből félősen dugják elő leveleiket a salátaboglárkák, óvatosan szétnéznek, és, ha a nap sugarai lágyan simogatják őket, hamarosan megjelennek köztük az apró bimbóik is, melyekben ott pihennek az üde sárga szirmok. Az erdőszél napos oldalán pedig megjelentek az első kéklő foltok is, melyek nem mások, mint a bársonyos tüdőfüvek kedves kis szirmai.
Szeretem a tavaszt, szeretem látni, érezni és hallani a természet ébredését, és magamba zárni ezeket, a pillanatokat, melyek igazi csodák, a természet utánozhatatlan csodája.
Amikor kora délelőtt sétámra indultam, a nap fénylő sugarai simogatták a tájat, az égbolt pedig tündöklő kék színben pompázott, mint a tenger tiszta, csillogó vize. A fák törzsei között gyenge, langyos szellő osont végig, óvatosan igazgatva a talajt gondosan betakaró száraz avart. Mintha pajkos kedvében lett volna, kíváncsian forgatta a barna leveleket, mint aki valamit keres, és mindegyik alá bekukucskált fürkésző tekintetével. És, hogy mit talált? Sok-sok apró, piros alapon, fekete mintát viselő bodobácsot, akik kisebb nagyobb csoportba verődve ébredeztek a langyos tavaszi levegőben. A bodobácsok fontos hozzátartozói a napsütötte erdőszélek életéhez, hiszen szó szerint imádják a nap melengető sugarait, és, ha csak tehetik, csinos testüket süttetik.
Azonban nem csak őket csalta elő a kellemes levegő, hanem a kis rókalepkét is, aki könnyed röptével, megállás nélkül szállt el éppen a tekintetem előtt. Hiába figyeltem őt, és követtem a szememmel, nem akart megpihenni, szárnyait széttárva suhant tova. A kis rókalepke hazánkban telel át, kifejlett imágó alakban, és ő is a korán ébredő lepkefajok közé tartozik. Kedvező időjárás esetén, már február végén, de legkésőbb márciusban megjelennek téli álmukból ébredő példányai. Domb és hegyvidéki területeken találkozhatunk velük, és nem számít gyakori fajnak. Az utóbbi években, állományában csökkenés volt megfigyelhető, így kiváltképp ügyelni kell a védelmére. Természetvédelmi értéke 50000 forint.
A napsütéses enyhe levegőben az erdő boldogan csengett a madarak erőteljes, örömteli flótáitól. Széncinegék, kék cinegék ismételgették strófáikat, csuszkák füttyögtek tisztán és erőtől duzzadóan, a magas tölgy sudarában zöldike hallatta különleges, csak rá jellemző „zsírozását”, nem messze tőle pedig csízek kisebb csoportja csacsogott egészen halkan, alig hallgatóan. Pedig milyen kedves kis nótájuk van, mégis olyan csendesen énekelnek, hogy a többi madárdal könnyen elnyomja gyöngyöző hangjukat. A messziből nagy fakopáncs dobolása osont végig az erdőn, a fák koronája felett pedig egerészölyv körözött. Könnyedén vitorlázott a levegőben, miközben messzire hallatszó „hié, hié” kiáltását ismételgette. Párja most nem volt vele, egyedül, magányosan rótta a köröket, egyiket a másik után.
Már hazafelé tartottam a sétámból, amikor a sok, szívemnek kedves nóta között meghallottam az erdei pinty erőteljes énekét. Az egyszerű dallamokból álló előadását, sokszor ismételgeti egymásután, melyek között csak kisebb szüneteket tart. Tüzes, eleven strófái, a tavaszi és nyár elejei erdők egyik legjellegzetesebb madárdalai közé tartozik. A borvörös mellű, csinos kékes fejfedőt viselő hímek, nagyon szigorúan őrzik kis birodalmukat, mely határainak több pontján, szinte egész álló nap hallatják muzsikájukat.
Ahogy telnek a napok, az erdők és a mezők egyre több és több szépséget matatnak meg nekünk, hiszen sorra ébrednek fel téli álmukból a rovarok, a virágok, a bokrok és a fák, hogy mindannyian részesei legyenek a tavasz lüktetésének.  


 Verőköltő bodobácsok

 Egerészölyv

2019. március 14., csütörtök

A telet temető kikeletnyitó




Ahogy  felsejlenek a kora tavaszt hirdető, melengető napsugarak, a föld mélyében elkezdik az álmot kitörölni szemeikből a kikelet hírét hozó első vadvirágok. A kikeleti hóvirág mellet, a másik korán ébredező, védelmet élvező, üde sárga színben pompázó virágunk a téltemető, mely megjelenésével a tavasz reményét hozza el a számunkra.
Ha elérkezettnek érzi az időt, akkor akár még a hóval is harcba szál, és törékeny kis fejét könnyedén kidugja a hópaplan alól. Aprócska megjelenése ellenére, igencsak ellenálló, hiszen, ha a kora tavaszba visszalopakodna a fagyos téli idő, ő azt is képes átvészelni. Bántódás és károsodás nélkül akár -15 fokot is túléli, mert éppen úgy, mint a hóvirágok is, jól tűrik a fagyot. Erre szükségük is van, mert a februári és a márciusi éjszakák még fagyokat, olykor fogakat csikorgató hideget tartogatnak, annak ellenére, hogy napközben a napsugarak fénye már kellemes meleggel cirógatja a természet ösvényeit.
A mi vidékünkön, már február végén ébredezni kezdtek a téltemetők. Igaz még csak két kis aprósággal sikerült akkor találkoznom, de biztos vagyok benne, hogy a márciusi napfény, még több kora szépséget előcsal a föld mélyében nyugvó hagymáikból.      



2019. március 8., péntek

Tavaszi ébredezés


Téli fülőke

 Júdásfülegomba

 Osztrák csészegomba


Kellemesen enyhe idő fogadott, amikor az utamra indultam. Az ég kékjét, csak egy-két fehér felhőpamacs díszítette, de ők is tisztes távolságban maradtak a nap izzó korongjától, így tündöklésére nem jelentettek veszélyt. Itt-ott, az északi részeken megbújva még kisebb jéggé fagyott kristályok őrizték a tél emlékét, de a levegő enyhesége, az ő napjaikat is már megszámlálta. Hamarosan minden kitartó apró jégkristály vízzé olvad, és beszivárogva a talajba, hogy nedvességükkel láthassák el, a lassan ébredező növények szomjas gyökereit.
A kellemes meleg, a nap simogató fénye egyre több tollasból csalta elő a gyöngyöző strófákat, sőt mi több nem csak a csacsogó csőröket nyitotta meg a jó idő, hanem a szíveket is. Az erdő felett egerészölyv pár körözött. Csupasz karjaikkal az ég felé nyújtózó fák között tisztán látni lehetett szerelmi táncukat, miközben oly jól ismert, jellegzetes „hié,hié” kiáltásukkal diskuráltak egymás között. Hol magasabbra, hol egy kicsit alacsonyabbra engedték testüket, olykor pedig annyira közel kerültek egymáshoz, hogy testük szinte összeért. Kisvártatva az egyikük elindult a hegyoldal irányába, és nem messze tőlem az egyik magas tölgy ágai közé telepedett. A párja követte őt, közben pedig folyamatosan tartották egymás között a kapcsolatot. Az egerész ölyvek tél vége felé és tavasszal, amikor az ő szívükben is lángra lobban a szerelem, a ragadozó madarakhoz képest igen zajos életet élnek. Ilyenkor figyelhetjük meg leggyakrabban messzire hangzó, nyávogónak tűnő kiáltásaikat.
Nem messze tőlük szajkók riadt csoportja rikácsolt, egyik másik pedig, rettegett ellenségük az ölyvek hangját utánozta. Azonban most nem volt a szajkóknak mitől tartaniuk, hiszen a barna tollruhás ragadozók, csakis egymással voltak elfoglalva.
Miközben komótosan ballagtam utamon, alaposan vizsgálgattam a csenevész bodzabokrok csupasz ágait, nem e látok rajtuk pihenő gombákat. Hiszen főként rajtuk élnek az erdő fülei, a júdásfüle gombák. Sajnos hiába kerestem-kutattam őket, mindösszesen egy nagyobbat, nem sokkal mellette pedig egy egészen aprócskát sikerült találnom. Pedig olyan különlegesen szép kis teremtmények, melyek szerintem a megszólalásig hasonlítanak az emberi fülre. Az egyik határozó könyvemben azt olvastam róluk, hogy ők akkor érzik jól magukat, és akkor indulnak fejlődésnek, ha a talajban sok a nedvesség, mely nedvesség a levegőbe is érezhetővé válik. Felénk ezen a télen elég sok és olykor igencsak vastag hó hódunna vette birtokba az ösvényeket, mely az erdő nagy részén már teljesen elolvadva a talaj nedvességtartalmát gazdagítva, ennek ellenére, egész utam alatt csak ezzel a kettő kis szépséggel sikerült találkoznom. A tavalyi bőséges szezon után, hiányuk oka örök titok marad.
Kárpótlásul azonban, az egyik tölgyfa törzse mellett, a vastag avarból téli fülőkék barna kis csoportja tűnt elő. Szegényeket a mögöttünk álló tél hosszú hetei már megviselték, öregesen, csüggedten álldogáltak ráncosodó kalapkáik alatt, és egyikük-másikjuk tönkje is megrogyva, megtörve feküdt a puha levelek között.
Sétám alatt még egy igazán szép, élénk narancssárga gombával sikerült találkoznom, melynek becsületes neve osztrák tölcsérgomba. Felfedezése nem nehéz feladat, hiszen a barna avar között, szinte mágnesként csalja tekintetüket cinóbervörös, élénk színe. Életét a talajra lehullott korhadó ágacskákon éli, és február végétől április végéig találkozhatunk velük. Csak gyönyörködni érdemes bennük, hiszen tölcsérszerű kalapjuk nagyon érzékeny minden érintésre, hamar megsérül, megtörik.
Utamon végig a széncinegék, a kék cinegék és a csuszkák kedves, tavaszt köszöntő dalai kísértek, mely előadásokba újra és újra becsatlakoztak a nagy fakopáncsok is messzire hallatszó dobolásukkal. Miközben a hangokat hallgattam, és élveztem a nap sugarait, apró piros foltokon akadt meg a tekintetem. Lassan, komótosan szedték apró lábaikat a verőköltő bodobácsok, miközben úgy helyezkedtek, hogy a nap melege a legjobban átjárja csinos kis testüket. A kellemes idő őket is előcsalta a földben lapuló téli szállásukból, ahol az elmúlt hosszú hónapokat töltötték. A cirógató melegben már nem tudtak tovább szundikálni ezek a napimádó rovarok, akiknek lételeme és életük fontos része a nap melegében való pihengetés.
Már hazafelé vitt az utam, amikor a tisztást szegélyező fák egyik törzsén ovális alakú lyukra lettem figyelmes. A kezdetleges otthont egy harkály kezdte el ácsolni, és valószínűleg fekete harkály, mivel egyedül ő készít ovális bejáratú lakást magának és családjának. De ebben az egészben az volt a legkülönlegesebb, hogy a kivájt rés, teljesen a fa törzsének a legaljában helyezkedett el, egészen közel, pár centire a talajtól. Az avarban és a földön a kiékelt fadarabok árulták el, hogy ez a munkafolyamat nem is olyan régen, talán pár napja zajlott itt le. Hogy mi célja volt vele az egyedül az ő kis titka, de egy azonban bizonyos, ide, ilyen védtelen helyre a fészkét nem készítené el. Mindig történek meglepő estek, mindig minden sétám alkalmával sikerül különleges dolgokat megfigyelnem a természetben, melyekből nem csak tanulhatok, hanem újabb és újabb élményeket is szerezhetek.   


            Egerészölyvek udvarlása


Egerészölyv

 Verőköltő bodobács

Odúkezdemény

2019. március 4., hétfő

Épségben hazatérve







Alig köszöntött be a tavasz első napja, és máris a szívemnek egyik legkedvesebb strófája lopakodott szolidan az erdő fáinak a sudarai között. Kora este volt, amikor nap fényes korongja már a hegy orma mögött pihent, a szürkület pedig könnyed fátylát teregette, a nyugovóra térő tájra. Az erdőből ismerős dallamok kúsztak tova, egészen a kiskertemig, mely átjárta a szívem minden apró zugát. Csak álltam, és mozdulatlanul hallgattam ezt a gyönyörű előadást, melyben ott lapult a kikelet eljövetelének csalhatatlan híre. A tavasz beköszöntét hozta el számomra, a hosszú utat megjárt énekes rigó.
Minden évben izgatottan várom, hogy egy szép, kora tavaszi napon megérkezzen, hogy megpillantsam, és, hogy meghalljam utánozhatatlan, elegáns himnuszát. Ezen a márciusi estén megadatott őt hallanom, másnap reggel, pedig tiszteletét is tette a kertemben. Jól ismeri a járást, hiszen évről-évre itt él köztünk, itt alapít családot, és itt neveli fel párjával az utódait. Fenségesen tiszta, fuvolázó énekében, csinos kinézetében pedig minden áldott nap megadatik gyönyörködnöm.
A természetnek hála ezt a veszélyekkel teli utazást sikerült épségben átvészelnie, mely igencsak nagy kihívás elé állítja nem csak őt, hanem az énekes madarak hatalmas táborának minden egyes tagját. Hiszen a mediterrán országokban, többek között Olaszországban, Tunéziában, lesben álló vadászok puskákkal és csapdákkal felfegyverkezve várják az érkezésüket, hogy elvegyék ezeknek a kis tollasoknak az ártatlan életét. Sajnos évről-évre madarak százezreinek, millióinak életét oltják ki, és ezek között a madarak között, nagyon nagy számban szerepelnek, a hazánkban is gyakori fészkelők, az énekes rigók is.
Amikor ilyenkor tavasszal megpillantom az erdők, mezők ösvényein vagy éppen a kertemben megjelenő költöző madarainkat, hálát adok a sorsnak, hogy nekik sikerült túlélniük a hosszú utazást, sikerült újra hazatérniük, és életben maradniuk.
Éppen ezért teszek meg minden tőlem telhetőt, és próbálok nekik minden segítséget megadni ahhoz, hogy itt nálam, nálunk életüket ők is és fiókáik is biztonságban tudják élni. Hiszen hosszú évek múlva csak így tudunk jelenlétükben, és gyöngyöző strófáikban gyönyörködni, ha odafigyelünk rájuk, óvjuk és segítsük őket.


 Énekes rigó keresgél

2019. március 1., péntek

Hófehér csengettyűk








Az elmúlt napok enyhe időjárása kedvezett a tavasz egyik legszebb virágának a fejlődéséhez. Nem is olyan régen arról számoltam be nektek, hogy a kikelet első reménysugarai előbújtak az avar védelméből, hogy megkezdjék korai pompájukat. Vékonyka száruk napról-napra egyre magasabbra nőtt, bimbóik pedig úgy duzzadtak, mintha valaki belűről csiklandozta volna őket. Aztán egy szép téli végi napon, a napsugarak meleg simítására szégyenlősen széttárták hófehér szirmaikat, és apró csillagszemeikkel rámosolyogtak a még kopárnak tűnő erdőre.
Ahogy harangkelyheiket a langyos szél gyengéden végigsimította, apró kis csengettyűként bólogattak, és mintha egy csodaszép előadást játszottak volna. Talán a fejem felett álldogáló cinege meg is hallotta a kis harangok csöndes zenéjét, mert boldogan tárta szét csőrét, és gyöngyöző hangjával a kikeletet kezdte hirdetni. „Nyitni-kék, nyitni-kék” ismételte strófáit újra meg újra, fekete szemeiben pedig a nap sugarai csillogtak.  Miközben ott álltam és hallgattam a cinege boldog előadását, figyeltem a hóvirág tökéletes szépségét, a nap sugarai pedig az arcomat simogatták elhittem, hogy a kikelet valóban megérkezett.





2019. február 24., vasárnap

Szent Mátyás Ünnepe




Február 24-ét írunk, mely Szent Mátyás apostol ünnepe. A régi időkben Mátyás apostolhoz kötötték a tavasz beköszöntét, mivel úgy tartották, hogy az ő szekercéje töri meg a jeget, és vele együtt a tél hatalmát. Így lett Szent Mátyás apostol Jégtörő Mátyás. De nem csak a jeget és a tél hatalmát töri meg, hanem ő ossza ki a madarak sípjait is, hogy ettől a naptól fogva újra éneküktől legyenek hangosak az erdők és a mezők ösvényei. És valóban, ha Ti is figyelemmel kíséritek a természet hatalmas színpadán a történéseket, hallhatjátok, hogy egyre több énekesmadár találja meg újra a hangját, mellyel csalhatatlanul tavaszt lopnak a szívünkbe.


 Tél végi madárkoncert

2019. február 22., péntek

A "zsírozás" mestere




Zöldike hím

A naptár szerint a február még téli hónap, de mégis, egy kicsit már engedi sejtetni, hogy a kikelet már nem jár olyan messzi. Ezt pedig mi is bizonyíthatnál hallhatóbban, mint a madarak előadásai.
Az éjszakák még mind a mai napig a telet idézik, de ahogy a felhőtlen kék égen felsejlenek a nap egyre melegebb sugarai, a hideg gyorsan tovatűnik, helyét pedig kellemes arcunkat simogató enyheség veszi át. Ez a kellemes cirógatás olyan jóleső érzéssel tölt el nem csak engem, hanem a kis tollasokat is. A testüket melengetős sugarak, arra készteti őket, hogy boldogságukat világgá fütyüljék, hagy hallja meg mindenki, hogy a tél napjai már meg vannak számlálva.
Szüleim házával szemben egy szép sudárra nőtt nyárfa álldogál, melynek vékony ágacskái még a legkisebb, leggyengédebb szellőt is megérzik, és olyankor mintha mindannyian összebeszéltek volna, egymást követve szolidan, lengedezni kezdenek. Ennek a daliás fának az ágai közül, ezen a verőfényes februári délután kedves, oly jól ismert strófák szűrődtek ki. Megálltam, és figyeltem, mindig így teszek, amikor meghallok egy a szívemnek kedves előadást. Sokan elmennek mellette, észre se veszik ezeket a gyöngyöző muzsikákat, és ők nem is sejtik, milyen szép pillanatokat vesztegetnek el. Ahogy ott álltam, szemeimmel kutatni kezdtem az élénk zöld tollruhába bújt madarat, akinek flótái oly tisztán csengtek. Előadásának egyik legismertebb és legegyedibb része a „zsírozás” volt, mely csak rá jellemző, a zöldikére, erre a csinos zöldes sárgás felöltőt viselő madárra, aki éppen úgy, mint a cinegék, a csuszkák, vagy éppen a fekete rigók megérezték a kikelet közeledtét.
Napról-napra egyre újabb és újabb taggal bővül a természet hatalmas madárkórusa, egyre több tollas nyitja nótára a csőrét, és hallatja messzi csengőn a világ legszebb előadásait.
Járjátok Ti is nyitott szemmel és füllel az utatokat, és higgyétek el nekem sok szép pillanatban, kedves előadásokban és megfigyelési élményben lehet így részetek.