2019. november 16., szombat

Százszorszépek az avar védelmében






Szerintem Ti is jól ismeritek a Százszorszépet, mely egy kedves, szolid kinézetű virág. A természetnek hála az én kertemben is otthonra leltek, és szinte egész esztendőben gyönyörködhetek bennük. Ezek az aprócska virágok, melyek félősen bújnak meg a fűszálak között, a fagyos időszak kivételével, szinte egész évben szirmaikat bontogatják. Kedves megjelenésükkel még az enyhébb téli napokon boldogságot lopnak a szívünkbe. Azonban ahhoz, hogy fehér szirmaik szétnyílnak a nap fényére van szükségük, borús, felhős időben szirmaikat összezárva pihennek.
Most november van, és, ha a nap fáradt sugarai előbújnak a felhők mögül, melengető sugaraikkal pedig a kertemet simogatják, a százszorszépek a vastag avarból elődugják fejecskéiket és boldogan néznek szét a körülöttük elterülő  őszi világban.


2019. november 9., szombat

Visszatértek a csízek



A csízek, kis termetű pintyfélék, akikkel főként az őszi és a téli hónapokban találkozhatunk. Vonuló madarak, ők a hideg, téli hónapokat töltik hazánkban. Fészkelő területeik főként Európa északi országai, ahonnan az ősz beköszöntekor szárnyra kapnak és megkezdik vonulásukat Európa déli irányába. Vonulásukat és letelepedésüket elsősorban a táplálék bősége határozza meg. Ahol elegendő betevőt tudnak maguknak találni, és az időjárás is számukra kedvezően alakul, ott töltik a téli hónapokat, ahonnan aztán tavasszal ismét útra kelnek, hogy visszatérjenek költési területeikre. Hazánkban kis számban fészkelnek, így a tavaszi és nyári időszakban csak elvétve találkozhatunk egyedeivel, de azokkal is inkább a hegyvidéki, fenyves erdőségekben. 
Két napja, a természetnek hála sikerült egy szép nagy számból álló csíz csapatot megfigyelnem, ahogy a patakpart szélén álló égerfa ágain keresték betevőjüket. Szeretik az enyves éger termésének a magvait, ez a legfontosabb táplálékuk. Ez mellett még gyomnövények apró magvait, fenyő tobozokban lapuló magokat és nyír fa termését is előszeretettel fogyasztják. 
Az én kiskertemben is rendszeres téli vendégek, de ez idáig még nem bukkantak fel kis birodalmamban. Majd a téli hónapokban, amikor a természetben kevesebb és nehezebben elérhető lesz a táplálék, akkor egészen biztosan meg fognak tisztelni a jelenlétükkel. 
A csízek őszi vonulásának a csúcsidőszaka október és november hónapokban van. Ha pedig nagy hidegek köszöntelek be hazájukban, akkor invázió szerűen kelnek útra dél felé. 







2019. november 1., péntek

Őszi szépségek





Ha az időjárás alapján kellene eldöntenem melyik hónapban járunk, akkor gondolkodás nélkül ki merném jelenteni, hogy augusztusban. Egyedül a táj ezernyi színben pompázó szépsége az, mely bizonyságot ad arról, hogy a nyáriasan meleg ellenére csalhatatlanul ősz van. A fák megszámlálhatatlanul sok színben játszanak, az erdők ösvényein egyre vastagodó avarpaplan fedi a földet, a bokrokon érett termések kínálják magukat az arra járó éhes vendégeknek, a rétek egyre kopárabbak, növénylakóinak legtöbbje már téli álmára hajtotta kedves fejecskéjét. Egész álló nap, egész éjszaka suttognak a fák levelei, ahogy a szél a sudaraikba oson, mintha azon tanakodnának elinduljanak-e utolsó útjukra. Aztán a szél óvatosan láthatatlan kezére emeli őket és viszi repíti mindannyiukat, ha pedig nagyra nyitjuk a fülünket hallhatjuk kedves zizegésüket, mely ezekben az októberi napokban betölti az erdő minden szeletét, még a legeldugottabb zugokat is. Hiába a kellemes meleg, az ősz csodája éppen ezekben a napokban teljesedik ki.
Jól eső érzés a jó idő, de én mégsem tudok neki tiszta szívemből örülni. Hazudnák ha azt mondanám, hogy nem esik jól a nap meleg simítása, de mégis érzem, látom és tudom, hogy ez nem jó a természetnek és lakóinak.
Kora reggel volt amikor látogatást tettem az erdei tisztáson. A későn kelő nap sugarai a fák mögött ébredeztek. Az éjszaka harmatkönnyei a száradó növényeken pihentek, és ahogy a nap sugarai bebújtak a csupaszodó faágak között gyönyörűen csillogni kezdtek. A harmat, a száraz növények illata olyan erősen érződött, mint még talán soha. Szeretem az ősz illatát, hiszen neki is, mint a többi évszaknak megvan a rá jellemző orromat csiklandozó, szívemet melengető aromája.
Ahogy haladtam előre az utamon, fehér foltok csalták a tekintetem. A tisztáson mindenhol ott voltak, kisebb-nagyobb csoportokba gyülekezve. Amikor az egyik kis társasághoz értem láttam, hogy ezek bizony vadon élő őszirózsák. Fehér szirmaikon harmatcseppek pihentek, fejecskéiket pedig úgy dugták össze, mintha egymás fülébe súgtak volna valamit. Csoda szépek voltak mindannyian, és a tisztásra üdeséget loptak a jelenlétükkel. Tavaly egy pár egyedet sikerült megfigyelnem, ahogy a száraz fűszálak között pihentek, de idén olyan sokan voltak, hogy meg sem tudtam volna őket számolni. A barna, a sárga, a vörös és a sápadt zöld növények között elmondhatatlanul szép látványt nyújtottak.



2019. október 25., péntek

Őszbe lopakodó nyár


Tuskógomba

Színesedő bükklevelek 



Színesedő tölgylevelek



Október vége felé járunk, amikor kiteljesedik a természet utánozhatatlan pompája. A fák ezernyi színben játszanak, vannak akik barna, vannak akik vörös, egyesek pedig sápadt sárga leveleiket dédelgetik, addig amíg csak lehet. De amikor a pajkos szélgyerekek a sudaraikba szaladnak, és megrezegtetik karjaikat, egymást követve hullnak alá ezek a színes levelek, hogy ellejtsék utolsó táncukat. Az erdő csendjét hol halkabban, hol hangosabban veri fel kedves zizegésük, csöndes suttogásuk. Esés közben mintha azon tanakodnának, hogy hova pottyanjanak, tétován lebegnek mígnem szépen egyesével mindannyian elfoglalják helyüket. Miközben a talajon az avar csak vastagszik és növekszik, a fák koronái egyre szegényeknek, csupaszodó karjaikat nyújtogatják az ég felé. Az erdő sűrűjébe lassan visszatér a hónapokig nélkülözött fény és világosság. A nap sugarai újra a talajt cirógatják, egy kis melegséget adva a levelek sokasága között megbújó aprócska életeknek. Mert még tudnak meleget adni, kellemes simogató meleget, mely oly jóleső érzéssel tölt el mindenkit.
Ilyenkor októberben a hajnali és kora reggeli órákban már egyre jobban dideregnek az erdők, mezők lakói. Az éjszaka dérleplet lehel rájuk, de amint a nap elkezdi melegét önteni a tájra, a levegő is ügyesen kellemes meleggel telik meg. A mi vidékünkön napközben az időjárás a késő nyarat idézi, mit sem törődve vele, hogy október második felében ballagunk.
Amikor kora délután az erdő ösvényén szedtem a lábaim a kék égen csak egy-egy felhőpamacs andalgott. A tisztás mögött álldogáló hársfák csupasz karokkal álldogáltak, szemeiket álmosan dörzsölgették, és le-le hunyták. Törzseik között napsugarak táncoltak, az alattuk sokasodó száraz leveleket pedig a szél igazgatta, mintha nem tetszett volna neki az elrendezés. Talpaim alatt elevenen csörögtek, érezni lehetett rajtuk is, akárcsak a földön a csapadék hiányát. Hiába van ősz, idén nem a kiadós csapadékról szól, pedig nagyon nagy szüksége lenne a természetnek az eső cseppjeire. A hársfákkal tarkított erdő tölgyesben folytatódik, ahol a fákon élénk sárga, barna és sápadt zöld levelek ringatóztak a gyenge szélben. Csodás színeket loptak a tájba, sokáig álltam fenséges, tisztelet sugárzó törzseik között. Amikor erre járok mindig öröm és büszkeség tölti meg a szívem, hiszen megtiszteltetés ilyen szép kort megélt fák vendégségében történet az időt. A tölgyek között vadkörte fák, közönséges fagyal, vadrózsa, kökény bokrok dédelgetik a terméseiket, várva az arra járó éhes erdőlakókat.
A napsütötte hegyoldalon madarak egész kis hada múlatta az idejét. A fák kéregrepedéseiben, a levelek fonákján megbújó rovarokra, hernyókra vadásztak. Cinegék, csuszkák, őszapók több tagból álló csapata keresett, kutatott a tölgyek védelmében. Ahogy álltam és figyeltem őket különös hang ütötte meg a fülemet, legalábbis ősszel nekem különösnek számít, hiszen ilyenkor még nem sikerült hallanom a zöldike, más madárral össze nem téveszthető énekét. Dala alig volt hallható, de a természet hangjára érzékeny fülem tisztán hallotta. Hiba csacsogtak a cinegék, kiáltoztak a csuszkák, diskuráltak egymással az őszapók és veszekedtek a szajkók én, mégis egészen tisztán kivettem strófáit.
Az erdei út mentén a tölgyek közé vegyülve három bükkfa áll. Sima, szürke törzsük sudár termetük hamar kiválik közülük. Az ő leveleik is szépen színesednek. Sárga, vörös, barna árnyalatait festett rájuk a természet. Alattuk pedig makkjaik sokasodtak, az erdő állattaniak nagy örömére.
Hazafelé tartva az erdő árnyas része felé vettem az utam, bízva benne, hogy itt, ahol a talaj nyirkosabb, hiszen ősszel a már egyre alacsonyabban járó nap sugarai már nem érik el, talán lehetnek gombák. Sejtésem beigazolódott, mert sikerült pár tuskógombát megfigyelnem. Emlékszem négy éve, amikor csapadék áldásban bővelkedő volt az ősz, mennyi gomba kukucskált elő az erdőben. Azt sem tudtam hová kapjam a tekintetem, melyiket örökítsem meg. Most pedig csak kutattam és kutattam őket, és mindössze egy tucat kalapost sikerült találnom. De nekik is nagyon megörültem.
Az előre jelzések szerint a következő egy hétben sem lesz számottevő változás az időjárásban. Marad a csapadék nélküli száraz, évszakhoz képet meleg idő, mely nem fog kedvezni őszi kalapos kedvenceimnek. De a többi élőlényre sincsen jó hatással a szokatlan meleg, mely már nem is olyan szokatlan, hiszen sajnos az évszakok szép lassan kezdik elveszteni jól megszokott ritmusukat.









2019. október 18., péntek

A fűszálak védelmében


Gyapjas tintagomba

Tudom, hogy a gombák egész esztendő alatt köztünk élnek, de nekem mégis a legjobban az őszi hónapokhoz kapcsolódnak.
Tegnap kora reggel a természet egy különleges kinézetű Gyapjas tintagombával kedveskedett nekem. A fűszálakon még az éjszaka könnyei pihentek, melyeken a nap sugarai tündököltek. A zöld fűből pedig egy cafrangos kalapkát maga fölé tartó gomba kukucskált elő. Épp erről, a felfelé szakadozott, sűrű pikkelyekkel fedett, ovális alakú kalapról lehet könnyen felismerni. Az általam látott egyed még fiatalka volt. Kalapkáját még nem hajtotta szét tönkje felett, mely még sokkal rövidebb volt, mint az idősebbeknek. A gombák fejlődése igencsak gyorsnak mondható, de ennél a fajnál igazán szembetűnő. Reggeltől estig annyit fejlődött, hogy mire a nap elkezdett nyugovóra térni, ő már kalapját szét is hajtotta, mint egy védelmező esernyőt. Kora reggel ismét megörökítetted, így Ti is láthassátok hogy egyetlen nap leforgása alatt mennyit fejlődött, növekedett.
A Gyapjas tintagombával egészen tavasz elejétől ősz végéig találkozhatunk, aki élőhelyében nem válogatós. Azonban füves talajon találkozhatunk vele a leggyakrabban, de otthonra lelt humuszban gazdag lomberdőkben is, de itt előfordulása nem olyan gyakori. A Gyapjas tintagomba elnevezés hűen tükrözi a gomba kinézetét. Kalapkája gyapjas, melyet a felszakadozó burokmaradványok fednek. Amikor érni kezd szépen lassan fekete tintaszerű lévé folyik szét a húsa, a lemezei és a burokmaradványok is. Ebben a fejlődési stádiumban teljesen úgy hat mintha valóban tintával locsolták volna őt meg.


Gyapjas tintagomba

2019. október 12., szombat

Levéldarázs álhernyója



 Levéldarázs álhernyója

  Levéldarázs álhernyója


A természet időről - időre meglep érdekes megfigyelési élményekkel. Ez a minap is így történt.
Kora reggel volt, amikor a kis erdei tisztás felé szedtem a lábam, hogy amíg az ősz engedi gyönyörködjek a számomra oly kedves lakóiban. Sok időt töltöttem már el azzal, hogy árgus szemekkel az élővilágát figyeltem, és figyelem, kutatom a mai napig is. Hiszen csak így lehet aprócska, olykor egészen miniatűr kincsekre bukkanni.
A nap sugarai még csak a fák ágai között szikráztak, a tisztás félhomályba burkolózott. A növényeken apró harmatcseppek pihentek, melyeket a hűvös éjszaka helyezett le rájuk csendesen, észrevétlen. A levegő friss volt, a lombok között eleven szélgyerekek osontak, és sorra tépkedték le az elsárgult leveleket, egyiket a másik után. Halk zizegésük betöltötte a tisztás minden szeletét. Ahogy ballag útján a csöndes október, egyre több szint lop észrevétlen a természetbe.
Miközben a magas fű, a sűrű csalánsereg között, melynek ereje cseppet sem gyengül, szedtem a lábaimat k,edves, ilyenkor ősszel is szirmaikat bontogató virágok között haladtam. Vannak akik már szárazon, terméseiket érlelve állnak, de sokan vannak akik még élni, pompázni szeretnének. A tisztáson sok lózsálya és lómenta lelte meg otthonát, melyek között még mind a mai napig akad olyan akik virágaikat dédelgetik. Az egyik lózsálya színesedő levélen különleges kinézetű hernyón akadt meg a tekintetem. Észrevétele nem volt nehéz, hiszen sárgás teste, melyen apró fekete pettyeket viselt, hamar felhívta magára a figyelmemet. Különös, eddig még nem látott teremtménnyel sodort össze újra a természet. Ő is, mint én épp úton volt, azzal a különbséggel, hogy neki esze ágában sem volt megállnia. Pettyezett testével lomhán araszolt előre a levélről át a növény szárára, majd azon szépen komótosan egyre feljebb, és feljebb. Ezen tevékenységet gyorsan, amennyire tőlem tellett meg is örökítettem, hogy nektek is meg tudjam mutatni. Hosszú percekig figyeltem őt, egészen addig, míg el nem tűnt a levél fonákja alatt, ahol pihenő időt tartott. Magára hagytam, hagy tegye nyugodtan a dolgát, és tovább indultam az utamon, mely alatt a lassan kibontakozó ősz jeleit figyeltem.
Miután haza értem meg is kezdtem a nyomozást, hogy ki is lehetett ez a különös kinézetű hernyó. Sajnos nem jártam sikerrel. Mígnem a rovarhatározó csoportban kaptam rá választ, hogy ő bizony egy álhernyó, mégpedig valamelyik levéldarázsé. A mai napig nem tudom pontos meghatározását, de az élményemen ez semmit nem ront.
A levéldarázsak kinézete, felületesen szemlélve a méhekre illetve a darazsakra hasonlít. Azonban ha alaposabban szemügyre vesszük őket láthatjuk, hogy fullánkkal nem rendelkeznek, valamint fejük szélesebb, mint amilyen hosszú. Tavaly nyáron sikerült egy ilyen levéldarázzsal találkoznom, akinek a becsületes neve zöld levéldarázs. Ezek a rovarok főként nappal aktívak és szinte mindenhol otthonra lelnek ahol növények élnek. A legtöbbjük növényevő, de vannak köztük pollenfogyasztók,  ragadozó életmódot folytatók, és élősködők is. Lárvák első ránézésre nagyon hasonlítanak a lepkék hernyóira, így engem is nagyon megtévesztett, én is abban a hitben voltam, hogy belőle bizony szép lepke fog egy szép napon kifejlődni, de belőle lepke biz nem lesz.
Ezen találkozás után ismét új megfigyelési élménnyel gazdagodtam hála a természetnek.




Zöld levéldarázs

2019. október 8., kedd

Október az erdőben



 Összebújva

 Kalapja alól kukkoló 

Csertölgymakk


Október van, az ősz második hónapja, melyben kiteljesedik a természet színpompás szépsége. Az erdők ösvényein délcegen álló fák koronájába, az egyre hűvösebb éjszakák leple alatt utánozhatatlan színeket fest a természet, láthatatlan ecsetjével. 
Szombaton, a mi vidékünkön, szinte egész álló nap kövér cseppek hullottak alá a komor, szürke fellegekből. Nagy szükség volt a csapadékra, mert a nyár és az ősz elmúlt hónapjai, hetei nem sok égi áldással öntözték meg a természet lakóit. Ezért minden csepp nedvesség nagyon sokat számít nekik, hogy szomjukat tudják oltani, mielőtt téli álmukba szenderednének. 
Vasárnap reggelre a szürke felhők sokasága tovarobogott, a kék égbolton csak pár fehér pamacs díszlett, akik kelet felé andalogtak, messze elkerülve a nap szikrázó korongját. A természet minden egyes teremtménye cseppruhába öltözve várta a melengető sugarakat, a hűvös éjszaka után. Amikor pedig elérte őket, ruhájuk úgy csillogott, mintha gyémántokkal lett volna kirakva. Szeretem az eső utáni tájat, hiszen szépsége magával ragadó. Kora délután, volt egy kis időm, hogy egy könnyed sétát tegyek az erdőben. Ekkora a levegő már kellemesen enyhe volt, olyan igazi őszies, amikor már nem izzad az ember, de nem is fázik, tökéletes kirándulóidő. Az ösvényt szegélyező fák leveleinek a nagy része még zölden himbálózott a gyenge szél simításra, de egyre több sárga, barna, vörös szín megannyi árnyalata pihent meg köztük. A színes levelek védelmében pedig termések lapultak, egyik-másik pedig épp akkor indult útjára, halk koppanásuk messzire osont a csöndes ösvényén. 
A természet az idei őszön is bőségesen megterítette az asztalát melyen, többek között bodzák, kökények, galagonyák, csipkék, makkok várják éhes vendégeiket. Utamon haladva nem csak a termések sokszínűségében, a fák leveleinek pompájában, hanem az avar védelméből, a moha párnák közül előkandikáló aprócska gombákban is alkalmam volt gyönyörködni. Ilyenkor ősszel, amikor bőséges csapadékot tartogat az időjárás, kisebb-nagyobb kalaposok kezdik el növeszteni termőtestüket, hogy az erdők talaját kedves jelenlétükkel tegyék még színesebbé. Miattuk is szeretem annyira az ősz hónapjait. 


 Színesednek a tölgyfák levelei

 Hamvas szeder

Vadszeder