Erdei csengettyűk

Fürtös salamonpecsét 

Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a kiadós csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog. Azonban nem csak a csapadék hiánya az, ami próbatétel elé állítja az erdő lakóit. Az elmúlt pár nap kivételével a hideg, a gyakran fagyos éjszakák, a hűvös nappalok és a viharos szél nehezíti az életüket. A szokottnál jó három hetes, szinte egy hónapos hátrányban van az élővilág. A fák ágain félősebben bújtak elő az üde zöld levelek, árnyékukban a tavaszutó virágai még csak most kezdenek óvatosan kibújni az avar vastag dunnája alól, pedig ilyenkor már teljes pompájukban szoktak ragyogni. De így kell elfogadni, ez egy ilyen, kicsit furcsa kikelet. A lényegen pedig semmit sem változtat, még ha később is, de láthatom mindannyiukat. 

Jelen történetem az tavaszi erdő aprócska csengettyűiről fog szólni, akik nem mások, mint a fürtös salamonpecsétek. A természetnek hála, az erdő rengetegében több helyen is meglelték otthonukat, azonban a csapadék hiánya, a hűvös levegő őket is, mint a többi tavaszi virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyik tudott teljesíteni. 

A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa, melyet most az erőt adó víz hiánya okoz. 

A szokottnál sokkal, de sokkal kevesebben vannak, és alig akad pár tő, akik virágaikat tudják dédelgetni. Legtöbbjük testén csak levelek díszlenek. Akiknek azonban megadatott az erő, hogy virágokat is tudjanak nevelni, ők jelenleg bimbósan álldogálnak az erdő rengetegében, a zöldellő fák árnyékában, és bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja őket az erőt adó vízzel. 

Az időjárásnak hála, az elmúlt éjszaka kisebb eső áztatta meg az erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több, mint a semmi, és ilyen nehéz időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani. Hiszen minden áldott csepp élettel tölti meg őket. 

Erdei galambvirágok ébredése

A mögöttünk álló hetek jórészt hűvös nappalokat és didergően hideg éjszakákat tartogattak. Az idei tavasszal a szokottnál nehezebben ébredeznek az erdők, mezők lakói. 

A hatalmas fákkal büszkélkedő erdőben, ahol szép kort megélt bükkök sorakoznak egymás mellett katonás sorban lassan, de biztosan új életek látják meg a napvilágot. Az szárazon csörgő avar dunnája alól félősen dugják elő törékeny testüket az erdei galambvirágok. Sápadt kis arcukat felfelé emelik, csillogó szemekkel pedig az égbolt kékjét kémlelik, amin fehér fellegek andalognak ráérősen. Ők még látják az égboltot, az ő testüket még simogatják a Napocska melengető sugarai, hiszen a fák még csupaszon állnak. Karjaikon a levelek, még a rügyek vékony takarója alatt pihen, de már izgatottan várják a pillanatot, hogy félénken elő tudjanak bújni, üde zöld ruhába öltöztetve az erdő rengetegét. 

Az erdei galambvirágok szirmaikat szétnyitva süttetik magukat a Nap fényében. Amikor pedig kíváncsi tekintetükkel szétnéznek, rózsaszín és kéklő szirmokkal büszkélkedő bársonyos tüdőfűveket, élénk sárga színű bogláros szellőrózsákat, ugyancsak sárga színben pompázó tyúktaréjokat, üde zöld erdei szélfüveket, bordós leveleket magukon viselő erdei kutyatejeket látnak maguk körül. Szépen kezd kiteljesedni a tavasz a bükk erdő rengetegében is, ahol virágok kedves kacagása, madarak csilingelő strófái, rovarok döngicsélő hangja járja át az ösvényeket.

A téltemetők ébredése

Teltemetők

Az idei esztendőben nehezen köszönt be a kellemes tavaszi időjárás. Hiába közeleg a kikelet első hónapjának a vége, mind a mai napig a fagyos éjszakák, a didergő nappalok, az újra és újra szállingózó hópihék tánca járja át a természet ösvényeit. A madarak csöndes énekét a jeges, süvítő szelek törik meg. Amikor szürke fellegek terpeszlendek el az égbolton, és a hideg idegen szelek szaladnak végig dühösen a fák rengetege között még a madaraknak sincs kedve dalra nyitni a csőrüket. Az ilyenkor szokottnál csöndesebb a fák rengetege, csak kósza hangok osonnak tova. 

A talaj fagyos, a pocsolyákat jégpáncél uralja. Nehezen ébred téli álmából a természet, az erdő virágai a melengető napsugarak simítását várják, mindhiába. 

Az avar puha paplanja alól a telet temető téltemetők kukucskálnak elő. Ők bátrak, könnyedén felveszik a harcot az éjszakai fagyokkal. Napsárga virágaikkal szint lopnak a barna levelek közé, aprócska fejükkel szerényen néznek szét a télies tájban, szemeik csillogók reményekkel teli, bizakodó. 

A tavasz egyik legkorábban szirmait bontó virágai, az aranysárga színben pompázó téltemetők. Gyakran már a vékony hótakaró alól is elődugják törékeny kis fejecskéiket, és, ha a nap a langyos sugarai végigsimítsák testüket, akkor szirmaikat is szépen elkezdik bontogatni. A kora tavaszi erdő üde színfoltjai, hiszen, amikor a többi virág, mint a bársonyos tüdőfüvek, a bogláros szellőrózsák, a keltikék még csak ébredeznek, ők már fenséges pompájukban tündökölnek.

A téltemetők gyertyános-tölgyes, és ligeterdők lakója. Ha életfeltételeihez szükséges, háborítatlan otthonra lelnek, akkor gyönyörű, aranysárga színű virágszőnyeggel fedik be a tavaszi erdő, barna talaját. Ilyenkor a még kopár erdőt mesebeli szépségűvé varázsolják. A mi vidékünkön ilyen nagy számban nem fordulnak elő, de pár apró szépség már kivirágzott, és a téli álmukból felébredt rovarokat mágnesként vonzzák.      

Tavaszi vadvirágok az erdők rengetegében

Kikeleti hóvirág 

Tél vége felé, amikor a Nap mosolygó arca egyre tovább járja az égboltot, sugarai pedig kellemes meleggel cirógatják az erdők ösvényeit, szépen lassan ébredezni kezdenek a föld mélyében nyugvó aprócska életeket. Az avar meleg paplanja alól kíváncsian tekingetnek elő az első vadvirágok. 

A kora tavaszi aszpektus egy csodálatos jelenség, ami évről-évre rabul ejti a szívünket, hiszen az erdők talaja, pár hétre virághímes szőnyeggé változik, melybe a vadvirágok sokasága szövi a szebbnél-szebb színeket és mintákat. 

A tél szinte alig ballag tova, az első vadvirágok már szirmaikat bontogatják. Dacolnak a még gyakori éjszakai fagyokkal és a hűvös nappalokkal. Ezeknek a kora tavaszi virágoknak a föld alatt található raktározó szervei bőséges tartalékot rejtenek, amiknek köszönhetően kora tavasszal szárba, levélbe és virágba tudnak szökkenni. A hagymás - gumós növényeknek bőséges tápanyag áll rendelkezésükre, mely segít őket korai pompájukban. Tápanyagban dús erdőségekben lelték meg otthonukat, ahol a talaj humuszban, tápanyagban gazdag és üde. 

Közös jellemzőjük, hogy még mielőtt a fák magukra öltenék lombruhájukat, addigra ők, szárba, levélbe és virágba szökkennek, sőt legtöbbjük, még terméseiket is beérleli. Mire a fák üde, zöld lombsátra összezáródik a fejük felett, addigra ők már visszahúzódva, a föld mélyében pihennek, és a következő madárdalos tavaszról álmodnak.

A geofiton fajokon kívül, számos egyéb évelő, lágyszárú, valamint például a télizöld meténg, aki egy aprócska örökzöld növény is szirmait bontogatja az erdők sudár fáinak a védelmében. 

Tartsatok velem, és az előttük álló hetekben megmutatom és elmesélem Nektek, hogy a vidékünkön milyen tavaszi virágok szőnek gyönyörű színeket és mintákat az erdők vastag, barna avarpaplanjába. 

Az ősz legszebbjei

Őszi kikericsek

 

Őszi kikericsek

 

 

Nem is oly rég számoltam be Nektek az őszi kikericsek birodalmában tett látogatásunkról. Az akkori ottlétünk alkalmával, mindössze egyetlen őszikével hozott össze találkozást a természet. Pár nappal ezelőtt ismét útra keltünk, bízva benne, hogy az őszi napsütés, mely igazán kellemes meleggel kényeztette a szeptemberi nappalokat, több virágnak is kedvet adott szirmaik bontogatásához. A természetnek, a jó időnek hála pedig így is lett. A hatalmas mezőn több tucat halványlila virág fogadott minket, akik varázslatos szépségükkel ragyogták be az alkonyatba forduló tájat. Ahogy lábaikat csöndesen egymás után szedtük, a Nap izzó korongja épp nyugovóra tért az égbolt peremén, melynek köszönhetően kellemes fények, lágy színek ölelték át a rétet. A sárguló fűszálak közül pirregő tücskök andalító muzsikája szűrődött ki, miközben a bogárság tagjai már pihenni készültek. A mező szélén húzódó hatalmas erdőség fái közül, a gímszarvas bikák orgonáltak, szerelemtől ittas hangjuk betöltötte a tájat, a levegőt szinte reszketett erőteljes hangjuk nyomán. Nagy levegőt véve szívtam magamba az ősz utánozhatatlan illatát, fülemet nagyra nyitva hallgattam az ősz legszebb muzsikáját, szemeimmel pedig a tájat kémleltem, melyben az ősz legszebb virágai már mind elfoglalták a helyüket. Ilyenkor úgy érzem enyém a világ, melynek szépségével soha nem tudok betelni, hiszen annyi, meg annyi csodát rejt a természet. 

 

 

Őszi kikericsek

Őszi kikericsek

 

 

Apró lila harangok

 Kánya harangvirágok

Nyár nyár utolsó hónapjában járunk. A virágszirmokat bontogató, terméseket érlelő augusztus csöndesen halad előre az útján. A madarak legtöbbje már az idei esztendőre eltett hangszerszámát, költésük véget ért, de azért a fák sudaraiból olykor még elő, előlopakodik egy-két kósza strófa. Nem néma az erdő, csak csöndesebb, mint hetekkel ezelőtt. Fiatal tollasok cingár hangja, szüleik jelző csipogása, melyekkel a kapcsolatot tartják egymás között most tisztán hallható, jól megfigyelhető. 

Már több történetem szólt a homokkal gondosan fedett hegyoldal lakóiról, ahol a tölgyfák árnyas védelmében nagyon sok virág lelte meg otthonát. A terebélyes ágakkal büszkélkedő fák koronája nem záródik szorosan össze, így a nap sugarai hol itt, hol ott könnyedén beosonva a talajt tudják simogatni. A bőséges égi áldás, mely hosszú hetek óta, szinte minden nap cseppjeit szórta a vidékünkre, sok nyári virágnak kedvezett. 

Itt a meredek hegyoldalról a csapadék könnyedén leszalad, a talaj szinte mindig száraz. A nap sugarai napkeltétől egészen napnyugtáig a tájat cirógatják, így ha marad is egy kis nedvesség a földben ők hamar felszárítják. Most azonban, a bőséges égi áldásnak köszönhetően kellemesen nedves a talaj, aminek sok virág örül, többek között a harangvirágok. 

Jó pár éve szemmel követem ennek a tölgyerdőnek a lakóit, és ennyi, lila színben pompázó harangvirágot még nem láttam itt egyszerre. Az időjárás kedvezően hat rájuk, hiszen a hegyoldal telis-tele van élénk lila színű kis harangjaikkal. Sokuk még bimbóban álldogál, várva a pillanatot, hogy szirmaikat kibontsa, akkor pedig harangvirágok gyönyörű özöne fogja hatalmába keríteni a tölgyerdőt. 

A természetnek hála több harangvirágfaj is képviseli magát. A legtöbben a kánya harangvirágok vannak, az idei esztendőben több tucatnyian. Őket követik az olasz harangvirágok. Legkevesebben a csalánlevelű és a baracklevelű harangvirágok tarkítják a hegyoldalt. 

Ha az időjárás kegyes lesz hozzájuk, akkor még heteken át, egészen a nyár végéig gyönyörködhetek a szépségükben. Hiszen szépen sorban a most napvilágot látott tövek is virágot fognak hozni, a bimbóban álldogálók pedig, a közeljövőben szirmaikat fogják bontani. 

Ez az esztendő itt a hegyoldalon róluk, az ő szépségükről és bőségükről szól.

 Olasz harangvirág

Vadon élő orchideák - Müller nőszőfű

Müller nőszőfű

Bő két hete számoltam be Nektek a müller nőszőfűvekkel való találkozásomról. Tegnap kora délután ismét látogatást tettem náluk, bízva benne, hogy már kibontogatták virágszirmaikat. Sajnos a két egyedből csak egy maradt, mert az egyiküket, egy arra patáit szedő őz vagy szarvas lelegelte. Nehéz dolga nem volt, hogy fellelje, hiszen a két tő orchidea éppen egy vadcsapás mellett bújt elő. A másik, a kisebb tő a fűszálak védelmében nőtt, ő érintetlenül maradt. Így most, csak az ő szépségét tudom most Nektek megmutatni.

A nőszőfű nemzetség közös tulajdonsága, hogy a hajtáscsúcsuk, amikor még bimbókat viselnek magukon szomorúan bókolók. De ahogy, a sziromleveleik elkezdenek felpattanni, a száruk fokozatosan egyenesedni kezd.  

 Müller nőszőfű

Hófehér liliomok a tölgyfák védelmében

 Ágas homokliliom

Július második felében, amikor a nyár kiteljesedik, elkezdik szirmaikat bontogatni az ágas homokliliomok. A homokos talajjal gondosan befedett, meredek hegyoldalon élő tölgyfák óvó védelmében lelték meg otthonukat. 

Az idei esztendő tavasza és nyara széles időt tartogatott és tartogat a mai napig is az erdők, mezők lakóinak. Szinte egyetlen egy nap sem telik úgy el, hogy ne támadna fel hol kevésbé, hol pedig egészen erősen a szél. Van, hogy gyengéden simogatja, könnyedén táncoltatja a fák leveleit. Van, amikor pedig dühösen, minden finomság nélkül csavarja az ágakat, a vékony gallyakat, melyeken a levelek rémülten zizegnek. A szél a mindennapok hozzátartozója lett. 

Tegnap kora délután a tölgyerdő déli,  napsütötte oldalán szedtem a lábaim, hiszen itt lelték meg otthonukat a homokliliomok, és őket mentem meglátogatni. Izgatottan várom évről-évre a velük való találkozást, mert igazán egyedi megjelenésű erdőlakók. Hosszú nyúlánk szárukon, hófehér szirmokat viselő virágok díszlenek. Akiket, még a leggyöngédebb szélek lágy simításai is könnyedén meghajlítják. Egyedi szépségüket minden évben megörökítem, de az idei esztendőben nincsen könnyű dolgom, hiszen a szél folyamatosan játszik velük. Türelmem azonban határtalan, így kivártam azt a pillanatot, amikor pár másodpercig egy helyben tudtak állni.

Az idei nyáron ez az első virág, amit most Nektek is megmutatok, de többen is lesznek, sokuk azonban még bimbósan álldogál. Körülbelül két hét, és a tölgyfák óvó védelmében makulátlanul fehér virágok igazi kis mezeje fogja a tájat még szebbé tenni.

Boldog vagyok, hogy évről-évre láthatom őket, és megbecsülöm a társaságunkban töltött pillanatokat. Még ha csak egy tő virítana, én akkor is nagyon boldog lennék, és neki is nagyon örülnék. 

Vadon élő orchideánk - Kislevelű nőszőfű

Kislevelű nőszőfű

A vadon élő orchideák hazánkban is meglelték otthonukat, és mindannyian természetvédelmi oltalom alatt állnak. Egyedi szépségük, különleges megjelenésük és fejlődésük magával ragadó. 

A természetnek hála a mi vidékünkön is élnek fajai, és minden egyes megadatott találkozást a naplómba vezetek. Pontos feljegyzést készítek élőhelyeikről, és évről-évre meglátogatom őket. Június közepétől az egyik legapróbb és legjobban rejtőzködő orchidea faj bontogatja aprócska szirmait. Igen valóban nagyon apró virágokkal áldotta meg őt a természet, melyek laza fürtöt alkotnak az alacsony, vékony száron. Mivel klorofillban szegényes faj, könnyen beleolvad a környezetébe, az erdő vastag avarjába. Nagyra nyitott szemmel kell járnom azt az erdőrészt, ahol évről-évre szirmaikat bontogatják, mert észrevételük nem könnyű. Mivel kevés fénnyel is beérik, ezért az erdő sötét mélyén, ott ,ahol a lombkorona teljesen zárva van fejecskéik felett élik, nyugodt, békés életüket. 

A kislevelű nőszőfűvek a vastag avarral gondosan betakart, nyirkos talajú, gombafonalakkal gazdagon átszőtt erdőkben lelték meg otthonukat. Ahol ezeket a feltételek megtalálják ott több egyedük is megfigyelhető. Tömegesen nem elterjedtek, csak szálanként tarkítják az erdőt. 

A fényképezőgépemnek hála, sokszoros nagyításban, Nektek is meg tudom mutatni, hogy aprócska virágai mennyire tökéletes, mennyire egyedi kis teremtmények. 

 Kislevelű nőszőfű

Az erdő mélyén

Az erdő mélyén, az üde zöld, kellemesen illatozó fák védelmében élnek a madárfészek kosborok. Bő két hete már megmutattam Nektek őket, de akkor még csak bimbóikat dédelgették. Mára már gyönyörűen kibontották szirmaikat, és teljes pompájukban díszítik az erdő rengetegét. Fejecskéjük felett terebélyes fává cseperedett egybibés galagonyák, bimbós fürtöket viselő közönséges fagyal bokrok és délcegen álló tölgyfák állnak. Hiába kevés a fény, ők jól érzik magukat, hiszen mivel nem tartalmaznak klorofillt így életükhöz és fejlődésükhöz nem szükségszerű a nap fénye. Ők a gombákkal állnak szoros kapcsolatban, nekik köszönhetik életüket. A fejlődésükhöz szükséges tápanyagokat tőlük szerzik be. 

A sűrű erdő védelmében igazán különleges látványt nyújtanak ezek az egyedi megjelenésű, vadon élő orchideák. 

   

Erdei esztendő - Az erdő legszebbje

Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog. 

Bő két hete meséltem Nektek a fürtös salamonpecsétekről, akik akkor bimbósan ringatóztak a tavaszi szélben. Több helyen is láttam őket, boldog voltam, hisz tudtam nem sok idő, és szét fogják nyitni fehér kis szirmaikat, akkor pedig, mint apró csengettyűk csilingelnek majd a féltőn óvó leveleik között. De sajnos a csapadék hiánya őket is, mint a többi tavaszi virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyikük tudta teljesíteni. 

A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa, melyet most az erőt adó víz hiánya okoz. 

Hosszú utat tettem meg a völgyben, bizakodtam minden egyes lépésemnél, hogy csak találok egy olyan egyedet, akinek volt annyi ereje, hogy szirmait szét tudta tárni. A legtöbben csak leveleket viseltek, egy-két növényen apró megaszatd virág hintázott, és egyetlen tő volt, aki ki is tudta nyitni apró csengettyűit. Különlegesen szép volt, az erdő legszebbje. 

Sajnos nem csak a fürtös salamonpecsétek érzik a nedvesség hiányát, a többi ilyenkor szirmait bontogató vadvirág is gyengén, erőtlenül álldogál, és nem tehetnek, mást csak bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja őket az erőt adó vízzel. 

Az időjárásnak hála, szerda este, kisebb eső áztatta meg az erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több volt, mint a semmi, és ilyen nehéz időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani. 

Az erdő mélyén

Mélyen az erdő sűrűjében, a nap fénye elől elzárva élik az életüket a madárfészek kosborok, akiket évről-évre meglátogatok. Azonban furfangos növények, mert nem mindig ugyanott szökkennek szárba, ahol azt az előző évben tették, így alaposan át kell fésülnöm a környéküket, hogy rábukkanjak az, az évi virágzatukra.

A madárfészek kosborok megtehetik, hogy az éltető napfény elől szinte teljesen elzárva éljenek, hiszen életüket, és életben maradásukat a gombáknak köszönhetik. A földben lapuló magjaik tavasz végén vagy kora nyáron kezdenek el kicsírázni, melyhez elengedhetetlen a gombákkal való kapcsolat. De nem csak fiatal korában szorul rá a gombák segítségére, hanem az egész virágzás alatt is, hiszen a kifejlett, virágait nevelő növény élete teljes egészében a gombáktól függ. Ez a kapcsolat csak a kosbornak jó, hiszen a tőle beszerzett tápanyagokért ő semmit sem ad cserébe, tehát a gombán élősködik. Egy-egy madárfészek kosbor akár több gombával is kapcsolatban állhat, mely gombák között mindig akad olyan, aki a környezetében élő fa gyökérzetével él kapcsolatban, ezért visszavezetve a kosbor a tápanyagának egy bizonyos részét a fától szerzi be. Tehát érdekes élet az övék, mely a gombákon való élősködésükön alapul.

Az idei esztendőben is, éppen úgy, mint az elmúlt években felkerestem a madárfészek kosborok élőhelyét. Sokáig kutattam őket, alaposan átvizsgálva azt a területet, ahol a tavalyi esztendőben is virágait bontogatták. Nehezen bukkantam rájuk, mert még annyira kicsik voltak a föld feletti hajtásaik, hogy szinte elvesztek a földet betakaró avarpaplan között. De nagy örömömre ott voltak. Ha a levegő elkezd melengeti, és végre beköszönt az igazán jó idő, akkor szépen lassan egyre nagyobbra és nagyobbra nőnek, mígnem egy szép tavaszvégi napon elkezdik kibontogatni virágszirmaikat. 

A fák a fejük felett szinte már teljesen zárt lombkoronában állnak, így hozzájuk fény szinte alig jut el, de nincs is szükségük rá, hiszen zöld színanyagot, klorofillt nem tartalmaznak, ezért nem is fotoszintetizálnak. Észrevételük is igen nehézkes, hiszen barnás színük, teljesen beleolvad az erdő avarjában. Amikor pedig sikerül megpillantani őket elszáradt növény érzetét keltik. De, ha egyszer megadatott a velük való találkozás, akkor soha többé nem tudjuk elkerülni a figyelmünkkel, mert tudni fogjuk, hogy ők nagyon is élő növények, és nem is akármilyenek, hanem az egyedi szépségű, vadon élő orchideák.

  

Erdei esztendő - A tavasz kedves csengettyűi

 Fürtös salamonpecsét

Fürtös salamonpecsét

Amint bejegyzéseimből láthatjátok, a virágok előkelő helyet foglalnak el a szívemben. Nagyon szeretem megcsodálni törékeny szépségüket, szemmel követni fejlődésüket és mélyen magamba szívni utánozhatatlan illatukat. 

Ezen történetem is egy egyedi megjelenésű virágról fog szólni, aki számomra az egyik legkevesebb tavaszi erdőlakó. De nem csak kinézete nem mindennapi, hanem elnevezése is igazán különleges. Ő nem más, mint a fürtös salamonpecsét, aki dús aljnövényzetű, üde, nedves talajú erdőségekben lelte meg otthonát. Árnyék kedvelő növény, aki sem a túlzott napsütést nem kedveli, sem pedig a szárazságot. 

A természetnek hála a nedves talajjal, üde, dús aljnövényzettel és borokkal megáldott völgyben is élnek egyedei. Én pedig minden esztendőben izgatottan várom, hogy növekedésnek induljanak. Általában májusban, a tavasz utolsó hónapjában kezdik el virágszirmaikat bontogatni, és virágba szökkenni. Tegnap délután látogatás tettem a még ilyenkor, nagy szárazságok idején is kellemesen párás völgy mélyébe. A bokrok ágai már üde, mosolygóan zöld levélruhába álldogálnak, a talajon kecses fűszálak törnek utat maguknak az avar védelméből, a vadalma és a vadkörte fák fehér virágünneplőben tündökölnek, mint az esketésre készülődő menyasszonyok. A zöld levelekkel hintett bodzabokor tövében egy ismerős növényen akadt meg a tekintetem. Épp akkor ébredezett, levelei még összehajtva álmodtak a tavaszi pompájukról. Kétség nem fért hozzá, hiszen jól ismerem, hogy ő a fürtös salamonpecsét kedves egyede volt. Nem messze tőle még egy virág álldogált, aki már leveleit szétnyitotta, mely levelek védelmében megjelentek egészen apró, de annál szebb és különlegesebb virágbimbói. Úgy sorakoztak a száron, mint aprócska csengettyűk, akik csak arra várnak, hogy egy szép madárdalos tavaszi reggel megnyissa a kelyhüket. Amikor a kis csengettyűk megnyílnak, egészen halkan, alig hallhatóan csilingelni kezdenek, mely hangokat csak az hallja meg, akinek tele van a szíve az erdő iránt érzett szeretettel. 

Talán egy bő hét és a virágok szirmai szét fognak nyílni. A tavasz kellemesen meleg érintése sorban nyitja majd meg a kis csengettyűket, melyeket akkor ismét megmutatok Nektek. 

 Ébredező fürtös salamonpecsét

Az erdő virághímes szőnyege

 Odvas keltike

Ilyenkor tavasszal, az erdők ösvényeit, szebbnél-szebb színekkel átszőtt szőnyeggel borítja be a természet, melyre csak ő képes, emberi kéz utánozni nem tudja. Lábaink elé sárga, fehér, rózsaszín, lila, színekkel és különféle mintákkal tarkított kárpitot terít, melyre vétek lenne rálépni. Ezért az ilyen ösvényeken figyelve, óvatosan, és szó szerint lábujjhegyen kell a lábainkat szedni, hogy kárt ne okozzunk senkiben sem.

Az erdei patakpart is ilyen csodás színekben és mintákban gazdag szőnyeget kapott a természettől, mely a tavasz egyik legszebb ajándéka. Ez a szőnyeg pedig nem csak színei, mintái miatt oly különleges, hanem van még egy utánozhatatlan tulajdonsága, mely, ha a közelében vagyunk, az orrunkat gyengéden csiklandozza. Ez pedig nem más, mint a finom, a virágok mámorító és magával ragadó édes illata. Így bizony, ez a szőnyeg illatozik is, és nem is akárhogyan. Minden egyes virágának megvan a maga jellegzetes aromája, melyek közül a legintenzívebb az odvas keltike illata, ami számomra rendkívül jellegzetes és roppant jól érzékelhető. Így minden egyes, közöttük eltöltött percben nem csak a szememnek, hanem az orromnak is kedveskednek. Természetesen ezt a kedvességüket nem csak én élvezhetem, hanem a rovarvilág, számos döngicsélő tagja is, akiket, mint a mágnes úgy vonzza kellemes, messzire tovaosonó illat. Amit megérzik a virágok édes aromáját, sorra teszik náluk tiszteletüket, hogy összegyűjtsék édes nektárjukat. Ezeket, az illatokat a virágok úgymond tudatosan árasztják magukból, melynek fő célja, hogy utat mutassanak a rovaroknak, hogy könnyebben rájuk tudjanak lelni.

A kis patak partján is rengeteg méh, dongó, pöszörlégy és még sorolhatnám a zümmögő kis hadakat, akik megfordulnak, hogy kivegyék a részüket a tavaszi virágszőnyeg kínálta lehetőségekből.  

 Odvas keltikék

Erdei esztendő - Ikrás fogasír

Ízig-vérig tavasz van. A természet szerteágazó ösvényein zsong az élet. Szerelemtől ittas madarak dala oson a fák sudaraiban. A hímek gyöngyöző strófáikat fuvolázzák, pompás nászruhájukba öltözve. Színes lepkék lejtenek könnyed táncot a langyos levegőben, méhek, dongók duruzsolnak az illatos virágok körül, mely virágok hímes szőnyegként takarják be az erdők rengetegét.

A sudár bükkfákkal büszkélkedő hatalmas erdőben is megjelentek a tavasz kedves virágai, hogy egy kis színt, egy kis vidámságot lopjanak a szárazon csörgő avarba.

A természetnek hála a vidékünkön számos olyan virág is otthonra lelet, melyek természetvédelmi oltalom alatt állnak és igazi ritkaságnak számítanak. Az egyik ilyen csinos megjelenésű tavaszi vadvirág az Ikrás fogasír, aki ilyenkor április közepén kezdi el bíbor lila szirmait bontogatni. Egyenes szárának a csúcsán, mely elágazás nélküli fejlődnek ki a virágai.

Az Ikrás fogasír geofiton faj, mely a fák lombfakadása előtt ébred fel hosszú téli álmából, és ilyenkor tavasz közepén kezdi el bontogatni virágszirmait. A vastag, bokáig érő avarból az idei esztendőben is sokan elbújtak, hogy szépségükkel beragyogják az ébredező erdő rengetegét.

Az Ikrás fogasír természetvédelmi értéke 10.000 ft/egyed.

Az én erdei mesevilágom - Boglárka, boglárka tavaszi erdő virága

 Salátaboglárka

A föld vastag avarpaplan alá bújva pihent. A fák még csupasz karokkal nyújtózkodtak az ég felé, mint akik elgémberedett karjaikat próbálják kicsit kinyújtóztatni. Levélruhája még egyiknek sem volt, árnyékot nem vetettek az alattuk elterülő talajra. Így a napocska melengető sugarai minden erdőlakót elétek, mindenkit még azokat is akik a föld mélyében pihentek. A meleg sugarak simítására, és az erdő tündérének kedves énekére, a salátaboglárka is mocorogni kezdett, biztonságos, meleg vackában. Egy napsütéses tavaszi napon pedig elődugta első levelét. Óvatosan helyet kért a száraz levelek között, akik örömmel engedték az üde zöld boglárkát útjára. Fényes levelein a nap sugarai csillogtak, és hiába volt olyan aprócska minden kíváncsi szem rá szegeződött, hiszen egy kis színt, egy kis tavaszi üdeséget lopott a megfakult avarba. 

A kikelet napjai egymást követték. Az erdő fáinak sűrűje szerelmes dallamoktól volt hangos. A madarak boldogan flótáztak, pici szívük minden szegletét öröm járta át. 

A nap fénylő korongja mind hamarabb és hamarabb ébredt, semmi kedve nem volt már sokáig lustálkodnia. Mosolygó arcával szikrázóan ragyogott reggeltől estig. Csak néha jöttek apró felhők nyugat felől, de ők sem zavarták meg boldogságát. A hegy legtetejét simogatta meg legelőször, ahol karéjos levelű tölgyfák élnek. A fák között pedig ott lapult a boglárka, aki ezen a reggelen már bimbót hozott. Az erdő tündére fényes levélen ücsörgött és halkan énekelt:

-Boglárka, boglárka tavaszi erdő virága. 

 Nyisd ki kelyhed, hagy lássam, tündöklő szemeid hagy csodáljam!

A salátaboglárka, a tündér kedves énekének nem tudott ellenállni, és szépen lassan elkezdte virágkelyhét széttárni. Szirmai olyan sárgák és olyan fénylők voltak, mint a nap korongja, szépsége pedig beragyogta az ébredező tájat. 

Amikor a nappal szép lassan tovatűnt, helyét pedig az öregesen cammogó alkonyat vette át, az erdő tündérei összegyűltek a tisztáson, kiültek a fűszálak hegyére, és boldogan meséltek el egymásnak, hogy ki melyik virágot, melyik fát és bokrot, melyik aprócska rovart ébresztette fel téli álmából. Hangjuk olyan csöndes volt, mint a pillangó szárnyának suhogása, melyet csak az hall meg, akinek a szíve telve van az erdő iránt érzett szeretettel.

Kónya vicsorgó

Kónya vicsorgó 

A csöndesen csörgedező erdei kis patak mentén is ébredeznek az aprócska életek. A nyirkos talajt, a páradús levegőt kedvelő növények itt biztonságos otthont találtak maguknak, és minden esztendő tavaszán megmutatják különleges szépségüket. 

Itt lent a völgy mélyében kevés a fény, a Nap szikrázó sugarai csak akkor tudnak a csupasz fák ágai között belopakodik, amikor Nap korongja a legmagasabban járja a kéklő égboltot. Ennek ellenére azonban mégis sok vadvirágok kezdi el ilyenkor kora tavasszal a szirmait bontogatni. 

Az egyik ilyen egészen furcsa kinézetű, a vicsorgó fogsorra megszólalásig hasonlító növény a Kónya vicsorgó, aki az árnyékos helyeken érzi igazán jól magát. Könnyedén megteheti, hiszen klorofill nélküli, élősködő növény, főként éger, mogyoró fajoktól veszi el a maga számára, a fejlődéséhez szükséges tápanyagokat. Szívógyökereit, a gazdanövény gyökereibe bocsátja, melyekkel többek között a szerves anyagokat, vizet veszi el, amik biztosítják számára az életben maradást és a fejlődést. 

A patak partjától pár méterre, az égerfa tövében az első Kónya vicsorgó is felébredt téli álmából, és megkezdte virágzását. A megbarnult levelek között könnyen észre lehet venni őt. Nemcsak különös megjelenése, de halvány rózsaszín színe is csalja a tekintetet, és egy kis üdeséget lop a még színét vesztett talajra. 

Az én erdei mesevilágom - Az erdő első, legszínesebb virága

Bársonyos tüdőfű

Boldogság és öröm járta be az erdő ösvényeit. Kacagtak a tündérek, fuvoláztak a madarak, szélgyerekek viháncoltak az avarban, apró rügyek mozgolódtak elevenen a fák, a bokrok ágain, amikor a nap mosolygós arca feltűnt az égbolton. Mindenkin eluralkodott a derű és a jókedv. 

A szederbokor zöld levelekkel díszített szoknyája alatt apró virág készülődött. Az erdő tündére már február végén meglátogatta őt, és halkan, alig hallhatóan ébresztgetni kezdte. A Bársonyos tüdőfű óvatosan mocorogni kezdett az avarral hintette föld mélyen, és napról-napra kijjebb és kijjebb merészkedett. 

Ezen a szép márciusi napon pedig, amikor a napocska meleg sugarával végigsimította testét tudta, hogy eljött az ő ideje. Az erdő tündére a bokor ágán ücsörgött, lábait boldogan lóbálta, miközben csengő hangján énekelni kezdett:

- Itt a tavasz, eljött újra.

Virágot hint az avarba.

Bimbó serken, rügy kipattan.

Madár fütyül oly boldogan.

Nyisd ki te is apró szirmod!

Hagy vigye a szél édes illatod.

A tündér kedves dalának, a nap melengető sugarának a tüdőfű nem tudott ellenállni. Boldogan nyitotta szét kelyhét, és szórta édes illatát, a még csupasz erdőben. 

Fejecskéje felett madarak strófái zengtek, a szélgyerekek pedig óvatosan ölelték őt körbe. 

Az egyik egész közel bújt hozzá és halkan így szólt:

Milyen gyönyörűek a szirmaid, milyen csodás az illatod! Te vagy az első virág, akinek ilyen csodás színe van! - susogta halkan a szellő.

A tüdőfű ettől a bókoló, kedves szavaktól igazán különlegesnek érezte magát. 

Ekkor egy újabb szélgyerek termett mellette. 

- Te vagy a legszebb, a legszínesebb virág a  kora tavaszi erdő rengetegében! - duruzsolta a fülébe, majd társát követve szaladt tovább virgoncan.

A bársonyos tüdőfű büszkén felemelte fejecskéjét, és alaposan szemügyre vette az őt körbeölelő tájat. Valóban még minden fakó barna, olyan kopottas volt minden. A fák ágain sehol egy levél, az őt körbeölelő talajon is csak szárazon zizegő, barna falevelek pihentek, a fejecskéje felett volt csak egy kis zöld, a szederbokor levelei. De az ő pompájukat is már magával vitte az ősz, a tél, fakón, erőtlenül és megtépázva ringatóztak a szélben. 

Valóban igazuk lehet, gondolta magában boldogan. Büszkén kihúzta magát, fejét a nap felé fordította, arcocskájára pedig széles mosoly telepedett. 

Kora tavaszi erdő

Bársonyos tüdőfű

 Osztrák csészegomba

 Kora tavaszi erdő

Lassan március közepén járunk, a tavasz pedig napról-napra egyre jobban bontogatja szépségét. Aprócska életek ébrednek az avar puha védelmében, a fákon, a bokrokon megjelennek az első levelek, a talajon pedig üde zöld fűszálak nyújtózkodnak.

Késő délután volt, amikor az erdő ösvényére léptem. Hosszú hónapok óta nem érzett kellemes meleg ölelt körbe, és az olykor viharosan fújó szél is langyos levegőt repített magával. Annak ellenére, hogy az elmúlt napokban kiadós eső áztatta a talajt, mégis szárazon porzott, a rajta pihenő száraz levelek pedig, hangosan zizegtek léteim nyomán. Az északi szél a fák ágait borzolta, amikor pedig minden erejét összeszedve süvített, könnyedén hajlította meg délcegen álló törzsüket is. Ilyenkor mintha segítség kérően panaszkodtak volna, tisztán hallani lehetett fájdalmas hangjukat. De a szél mit sem törődött velük, csak szaladt előre mérgesen útján, nyomában pedig újra és újra megjelentek társai is. Voltak, akik a talajra is lemerészkedtek, megmozgattak mindent, ami épp az útjukba került. A száraz leveleket űzték, kergették, azok pedig szófogadóan kerestek újabb és újabb helyet maguknak. Ahogy figyeltem őket, olyan volt, mintha új éltre keltek volna, mintha boldog, felhőtlen kergetőzésüknek lehettem volna a szemtanúja.

Az elmúlt napok kiadós égi áldásai kedvező hatással voltak a téli álmukból ébredező erdőlakókra. Amerre csak néztem mindenhol pici piros foltok díszlettek, mely foltok az Osztrák csészegombák jelenlétére utaltak. A még kopár talajon, ahol még mind a mai napig a barna szín az uralkodó, különleges színfoltok voltak. Szemeimet, mint a mágnes úgy csalták, élén színükkel nem maradhattak rejtve tekintetem előtt. Nem hiába a csészegomba elnevezésük, megjelenésüket egy az egyben hűen tükrözi, hiszen termőtestük valóban a csészére hasonlít. Termőidejük ilyenkor teljesedik ki, de már februárban is találkoztam velük, most azonban sokkal, de sokkal többen voltak. Ha az időjárás kedvezően alakul a számukra, akkor egészen április végéig gyönyörködhetek különleges színükben és egyedi megjelenésükben.

A csinos csészegombákon kívül más lakók is elkezdték szépségüket megmutatni. Pár héttel ezelőtt már ébredezni kezdtek a Bársonyos tüdőfüvek, akik a mi vidékünkön az első, kora tavaszi vadvirágok közé tartoznak. A Nap kellemes meleg simítása, az áldott tavaszi eső szépen sorban őket is felébresztette, és egymást követve elkezdték szirmaikat nyitogatni. A kopár talajon élénk rózsaszín és lila szirmaik gyönyörűen tündököltek, amikor kora tavasszal meglátom őket, boldogság önti el a szívem, mert nagyon szeretem szolid szépségüket.

Miközben a Bársonyos tüdőfüvekben gyönyörködtem fejem felett a madarak strófái csengtek. Csapatba verődött csízek csacsogtak kedves hangjukon, mely hangok úgy tűntek, mintha hadarva akarták volna elcsicseregni egymásnak élményeiket. De nem csak ők voltak dalos kedvükben. Cinegék, vörösbegyek, fekete rigók nyitották csőrüket énekre, doboltak a harkályok, kacagtak a zöld küllők, füttyögtek a csuszkák, és nem messze tőlük fenn a fa sudarában egy erdei pinty flótázott. Hangja erőteljesen csengett, mintha azon nyomban ki akart volna csattani a boldogságtól, mintha minden tollast túl akart volna harsogni énekével. Csattogó előadása minden dallam közül a leghangosabb volt. Az erdei pintyek, mint nevük is tükrözi az erdőségek egyik legjellemzőbb madarai. Ilyenkor kora tavasszal a hímek már makulátlan nászruhájukban tündökölnek, melynek élénk színezete hamar felhívja a tojók érdeklődését. De nem csak a csinos felöltőjükkel próbálják a tojók kegyeit elnyerni, hanem erőteljes, csattogó énekükkel is azt jelzik, hogy ők bizony erejük teljében lévő partnerek lehetnek. Ez pedig nagyon fontos, hiszen a tojók eszerint választanak majd párt maguknak, akikkel hamarosan családot is alapítanak.

A tavasz erről szól. A Nap egyre fényesebb sugarairól, szerelmesen dobbanó szívekről, a madarak gyöngyöző strófáiról, a szirmaikat bontogató virágokról, a fák lombfakadásáról, a fehér ünneplőbe öltözött bokrokról, és az utánozhatatlan illatokról, melyeket csak ilyenkor érezhetünk, amikor az erdők, mezők ösvényein újra lüktetni kezd az élet.           

 Erdei pinty hím

Erdei pinty éneke

Az én erdei mesevilágom - Áldott tavaszi eső

A kikelet hírnökei

Hirtelen sötétség támadt, a fénylő kék égen sorra, egymást követve szürke fellegek kezdtek gyülekezni. Az erdő is sötétségbe burkolózott, hiába álltak lombtalanul a fák, mégis olyan érzése támadt lakóinak, mintha sűrű lombszőttes terült volna el fejeik felett.

Lassan a nap legutolsó sugarai is elbújtak a fellegek mögött, és hirtelen szinte tapintható lett a csend, mintha mindenki lélegzet visszafojtva várta volna az áldott esőt. Néma volt az erdő, a tisztás lakói elbújva várták a vihar megérkeztét.

Száraz volt a tél és enyhe, hódunna mindössze kétszer takarta be az ösvényeket, de akkor sem tartva sokáig. A talaj szárazon álldogált, porzott lakói nyomában. Elkelt hát a csapadék. Mindenki szomjasan, tikkadtan várta a frissítő égi áldást, mely még is érkezett. A szél dühösen szaladt végig a száraz avaron, zizegő csörgése messzire hallatszott, majd felnyargalt a sudarakba megtornásztatta a fák ébredező ágacskáit, majd amilyen gyorsan jött olyan gyorsan távozott. Helyét langyos levegő és csilingelő esőcseppek vették át. Átmosták a törzseket, a gallyakat a tél porától, a talajon pedig apró tócsákká sokasodtak. A fák, a bokrok, a sarjadzó fűszálak, az ébredező apró növények mindegyike szomjasan itt a friss vizet. Felüdülés, boldogság és örömmel teli kacagás szárnyalt végig az erdőn, mindenki boldog volt, a csönd elbujt a völgy mélyébe, helyét pedig a madarak fuvolázó éneke, a rovarok döngicsélése és a fák ágairól lehulló esőcseppek halk muzsikája töltötte be. 

Az öreg fa tövében a hóvirágok arcocskáján is mosoly ült. Hófehér szirmaikon kövér cseppek ringatóztak, és hiba húzták le fejecskéjüket, ők ezt egyáltalán nem bántak, hiszen a felfrissülést hozták el nekik.

Mihelyst a szürke fellegek a földre küldték apró cseppjeiket szedelőzködni kezdtek, és sorra, egymást követve indultak meg észak felé. Nyomukban az ég újra kéklőn szikrázott, a nap sugarai pedig meleg érintésükkel fésülték az erdő és a tisztás ösvényeit. A virágok szirmain, a fák ágain, a bokrok gallyain, a fűszálak hegyein álldogáló esőcseppek ekkor aprócska, fénylő gyémántokká változtak és tündöklésük beragyogta a a fák rengetegét.