Az idei esztendő tavaszán, a szokottnál is nehezebb az erdő
lakóinak az élete. A talaj száraz és repedezett, nedvesség csak a mélyebb
rétegekben nyugszik. A fák odvaiban megbújó rejtekek üresen, víz nélkül
álldogálnak, akárcsak a talajon a kisebb, nagyobb medrek. Mindenki a
csapadékról, az éltető, erőt adó vízről álmodik és utána sóvárog.
Bő két hete meséltem Nektek a fürtös salamonpecsétekről,
akik akkor bimbósan ringatóztak a tavaszi szélben. Több helyen is láttam őket,
boldog voltam, hisz tudtam nem sok idő, és szét fogják nyitni fehér kis
szirmaikat, akkor pedig, mint apró csengettyűk csilingelnek majd a féltőn óvó
leveleik között. De sajnos a csapadék hiánya őket is, mint a többi tavaszi
virágot nagy próbatétel elé állította, melyet nem mindegyikük tudta
teljesíteni.
A fürtös salamonpecsétek nem szeretik a szárazságot. Ha
nincs számukra elegendő nedvesség, ha a tavasz nem tartogat kellő esőzést, nem
tudnak teljes szépségükben ragyogni. Ez az idei esztendő pedig nagy bánatomra
ilyen. Nem szeretem látni, amikor a természet lakóinak sanyarú, nehéz a sorsa,
melyet most az erőt adó víz hiánya okoz.
Hosszú utat tettem meg a völgyben, bizakodtam minden egyes
lépésemnél, hogy csak találok egy olyan egyedet, akinek volt annyi ereje, hogy
szirmait szét tudta tárni. A legtöbben csak leveleket viseltek, egy-két
növényen apró megaszatd virág hintázott, és egyetlen tő volt, aki ki is tudta
nyitni apró csengettyűit. Különlegesen szép volt, az erdő legszebbje.
Sajnos nem csak a fürtös salamonpecsétek érzik a nedvesség
hiányát, a többi ilyenkor szirmait bontogató vadvirág is gyengén, erőtlenül
álldogál, és nem tehetnek, mást csak bizakodnak, hogy egy felhőcske megáldja
őket az erőt adó vízzel.
Az időjárásnak hála, szerda este, kisebb eső áztatta meg az
erdők és mezők ösvényeit, egy kis nedvességet adva, szomjasan álldogáló
lakóinak. Még ha nem is sok volt, de több volt, mint a semmi, és ilyen nehéz
időszakban a kicsit is nagy becsben kell tartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése