Földre szállt napocska

Martilapu

Az erdő madarak gyöngyöző dalától volt népes. A tavaszt hirdették a cinegék, strófájukat szórták az erdei pintyek, fuvoláztak a rigók, füttyögtek a csuszkák, doboltak a harkályok, a küllők pedig örömittasan kacagtak, mintha mindenkit ki akartak volna nevetni. Az erdő minden szegletét, még a legeldugottabb völgyek mélyét is a szerelem édes mámora lengte be. 

Az erdő tündérei fáradságot nem ismerve járták a fák rengetegét és a kis erdei tisztást, hogy senki szeme ne maradjon álomra hunyva.

Márciusi hajnal volt, amikor az erdő egyik szorgos tündére egy zöldellő fűszál hegyére telepedett a kis erdei tisztás szélén. Ruhácskáját gondosan eligazgatta és várt. A tájat még sötétség ülte meg, de az éjfekete tollruhába bújt rigók, már az új napot köszöntötték. Fuvolázó strófáikat az ébredező szélgyerekek a karjukra vették, és vitték repítették, hogy az új nap híre minden erdőlakóhoz eljusson. A rigókat követték a vörösbegyek, az erdei pintyek, a cinegék, és szépen lassan, mire a nap a keleti égbolton ébredezett, teljes lett a madarak hatalmas kórusa. Mindenki saját dalát zengte, mindenki a legszebb muzsikáját adta elő. A napocska kitörölte az álmot a szeméből, kinyújtóztatta sugarait, és széles mosollyal az arcán a reggelt köszöntötte. 

Az erdő tündére ámulva figyelte a napkelte csodáját, mintha most látta volna először. Ahogy a nap egyre magasabbra kúszott az égen, és első sugara elérte a tisztás szélét a tündér halkan dúdolni kezdte énekét:

- Nyisd ki szépen szirmaid, mutasd meg fénylő szemeid!
  Szép vagy, mint a napocska, fénylő sárga korongja!

Hangja lágyan csengett, alig hallhatóan, de a martilapu meghallotta az őt ébresztő kedves éneket. Fénylő sárga szirmait széttárta, szépsége pedig beragyogta a még kopár színekben pihenő tisztást. A tündér megcsodálta szépséget, majd így szólt:

- Kedves martilapu te valóban olyan tündöklően szép vagy, mint a napocska, te vagy a nap fénylő korongja idelent a földön! - lelkendezett boldogan a fűszál hegyén ülve, miközben törékeny szárnyait rezegtette.

A virág szerényen pislogott, lelkét melengették a tündér kedves szavai. Fejecskéjét felemelte, és a napra nézett, aki boldogan mosolygott le rá, majd kedvesen rákacsintott.

Az erdő ébredése

 Vörösbegy

 Ibolya

 Fehér ibolya

Borostyánlevelű veronika

Közönséges tyúkhúr

Lassan lépked útján a március. Nyomában madarak dalai zengnek, színes virágok bontogatják szirmaikat, méhek, dongók duruzsolnak, lepkék libbennek, boldog szélgyerekek kergetőznek, miközben a tavasz édes illatát szórják erdőre, mezőre.

Annak ellenére, hogy kora tavasz van, az időjárás a május elejét idézi. Rég, hónapok óta nem érzet kellemes meleg járja át a természet szerte ágazó ösvényeit. A korán ébredő Nap szikrázó sugarainak senki nem állja az útját, hiszen, ha fel is tűnik egy-egy kósza felhő, tisztes távolságban elkerüli izzó korongját. A végtelen kék égen mindössze apró pamacsoknak tűnnek, egy kis könnyed dísznek.

Amikor sétámra indultam a Nap a keleti égbolt peremén ébredezett. Ilyenkor március vége felé már ő sem lustálkodik olyan soká, mint azt hetekkel ezelőtt tette. Korán ébred, arcán pedig széles mosoly ül. De nem csak ő dörzsöli ki hamar az álmot a szeméből, hanem a madarak is, akik még őt is megelőzik. Alig kezd világosodni a keleti ég alja, az égbolt lámpásai még szinte ki sem aludnak, de a Vörösbegyek már csilingelő strófáikkal az új nap megérkeztét köszöntik. A hajnal szürke fátyla alatt megszólalnak a Fekete rigók is, fuvolázó énekük betölti az erdő rengetegét. Ahogy a szürkület elkezdi fátylát hajtogatni sorban ébredezni kezd a többi tollas is. Énekes rigók, Erdei pintyek, Barátposzáták, Cinegék, Csuszkák, Harkályok, Zöldikék, Csízek, Tengelicek, nyitják csőrüket dalra, flótájuk pedig bejárja az erdő minden szegletét. Mire a Nap korongja előbukkan, minden madár ébren van, mindenki a legszebb dalát dalolja. A természet hatalmas színpadán ilyenkor kora reggel ők a fellépők, róluk szól az erdő ébredése.

Ahogy, a Nap korongja egyre magasabbra és magasabbra kúszott, úgy lett egyre több fény a fák védelmében. Karjuk még csupaszon áll, de a rajtuk pihenő rügyek napról - napra egyre duzzadtabbak és duzzadtabbak lesznek, mígnem egy szép tavaszi napon előbújnak belőlük az első apró levelek. A fák védelmében nagyon sok bodzabokor álldogál. Vannak köztük egészen fiatalok, akik még igazi kis csenevészek, de vannak olyanok is szép számmal, akik már szép kort megéltek. Az ő ágaik szép dúsak, védelmükben pedig itt - ott még tavaly megépített fészkek lapulnak. A Fekete bodza bokrokon, legyenek azok fiatalok vagy idősebbek már aprócska levelek díszlenek. Ágaik már nem csupaszok, nem magányosak, újra levélruhába öltöztette őket a kikelet.

A tavasz az erdőt minden szegletébe megérkezett. Van ahová vékonyka, üde zöld vad hagymákat varázsolt, van ahová színes szirmokkal rám mosolygó virágokat. A barna, lépteim nyomán halkan zizegő avarpaplan védelméből elődugták kedves kis arcocskájukat az egész apró Borostyánlevelű veronikák, a hófehér szirmokat viselő Közönséges tyúkhúrok, a szolid szépségű Fehér ibolyák, és lila színben pompázó rokonaik, a rózsaszín és lila virágokat viselő Bársonyos tüdőfüvek, a kis erdei tisztáson pedig szirmaikat bontogatják a nap sárga Martilapuk.

A kellemes meleg, a napsugarak kora reggeli érintése, a szél enyhe oly jól eső simítása a rovarvilág képviselőit is előcsalta. Mély hangú dongók döngicséltek, miközben alacsonyan, lomhán repülve szelték a tavaszi levegőt, puha bundába burkolózott pöszörlegyek repdestek körülöttem kedvesen, mintha barátkozni szerettek volna, Nappali pávaszem libegett könnyedén, élénk sárga, szemeimet mágnesként vonzó Citromlepke szálldosott nektár után kutatva, Nagy rókalepke süttette magát egy száraz levélen pihenve, Kék fadongók bujkáltak a homokfal réseiben, a Verőköltő bodobácsok pedig már szerelmes hangulatban múlatták az idejüket. 

Tegnap még tavasz volt, gyönyörű madárdalos, virágok szirmait bontogató tavasz, de ma estétől az előrejelzések szerint újra a fagyok fogják uralmuk alá venni a természet ösvényeit. A mi vidékünkre még havazást is jósolnak, mely most, miközben ezeket a sorokat írom Nektek meg is érkezett. Odakint a szürke fellegekből egymást követve hullani kezdett a hó. Az etetőimnél pedig rengeteg madár sorakozik, hogy élelemhez tudjanak jutni. Meggyvágók, Erdei pintyek, Fenyőpintyek, Cinegék, Zöldikék, Nagy fakopáncsok, Szajkók, Csuszkák, Csízek és még sorolhatnám mennyi tollas tartózkodik jelenleg a kis kertemben.   

Az erdő ébredése, a madarak énekeivel

Bársonyos tüdőfű

 Martilapu

 Fekete bodza ébredező levelei

Ezerhangú erdő

Bársonyos tüdőfű

Közönséges nünüke

Kellemes, rég nem érzett meleg fogadott az erdő fái között, amikor a sétámra indultam. Talán ezen a vasárnapon volt az idei esztendő első, igazán tavaszias napja, mely megannyi madár torkát nyitotta meg a boldog dalolásra. A fák csupasz karjai között hazatért énekes rigók, éjfekete tollruhás fekete rigók, kedves vékony hangon strófázó cinegék, önfeledten füttyögő csuszkák, boldogan csacsogó csízek, különös hangokat hallató szajkók, teli torokból éneklő vörösbegyek, reszelős hangon zsírozó zöldikék, trillázó citromsármányok és mindenkit túl nótázó erdei pintyek kiáltották boldogságukat világgá. A messziből zöld küllő önfeledt kacagása kúszott felém, melyre újra és újra válasz érkezett, a sudarak felett pedig holló pár körözött, miközben egymás szavába vágva hallatták mély „korr-korr” hangjukat. Az erdő ezen a reggelen ezer hangtól volt hangos, melyet hosszú-hosszú hónapok óta nem hallhattam.
A fák apró, üde zöld leveleket viselő karokkal nyújtózkodtak a kéklő ég felé, de ennek ellenére az uralkodó szín még mindig a barna volt. Az vastag avar védelméből egyre több zöldellő fűszál tör magának utat, a bodzabokrok ágvégein megjelentek a levelek, melyek mindegyike az áprilisi tavaszt hirdeti. Ahogy utamon haladtam itt is, ott is aprócska kék színekkel csalták a tekintetemet a bársonyos és pettyegetett tüdőfüvek, akik az elmúlt napok alatt sokkal többen lettek, sorra ébredezve hosszú álmuk után.

Az erdő széléhez érve, az avar rejtekéből sötétkék bogár tűnt elő, hosszú lábait serényen szedte, a száraz levelek között, mintha nagyon sietett volna valahova. A nap fénye könnyedén csillogott kék kitinpáncélján, és méretes testét nem volt nehéz észrevenni. A tavasz ezen időszaka különösen kedvez a közönséges nünükék megfigyeléséhez, mely nem nehéz feladat. Semmi mást nem kell tennünk, csak követni őket a tekintetünkkel. Nem kell attól tartanunk, hogy hirtelen szárnyra kapnak és tovarepülnek, hisz szárnyaik csökevényesek, melyeket repülésre nem tudnak használni. Így szárnyalás helyett marad a járás, mely igazán jól megy nekik, nagyon ügyesen átvágják magukat a talajt takaró növényzeten és a száraz levelek között. De van is mért igyekezniük, mert a tavasz eleje a párzási időszakuk, mely után a hímek elpusztulnak, a nőstények pedig lyukat ásva a puha talajba elkészíti bölcsőjüket, melybe lerakhatják petéiket.

Az igyekvő nünükén kívül nagy csoportokba verődött verőköltő bodobácsokkal, élénk, zöldes sárga színben pompázó citromlepkével, szárnyait széttárva napfürdőző c betűs lepkével is sikerült találkoznom. Hosszú hónapok után pedig újra hallottam a szorgos méhek, és a mély hangú poszméhek kedves zümmögését, miközben egymással vetélkedve lökdösődtek a sárga virágú martilapuk szirmai körül. A tisztáson, apró sárga virágokkal büszkélkedő martilapu fejecskéi bújtak elő a száraz fű védelméből, akik olyanok voltak, olyan szikrázóan szépek, mintha a nap korongja hullott volna a talajra. Ők a tisztás legelső virága, melyek ilyenkor kora tavasszal szökkennek szárba, és bontogatják ki szirmait. A korán ébredő méhek, dongók pedig nagyon kedvelik, és szívesen látogatják élénk, figyelmüket könnyedén felhívó virágaikat.

Ahogy napról-napra egyre jobban kiteljesedik a tavasz, sorra ébrednek fel álmukból a növények, hogy színeikkel újra élénk élettel töltsék meg a természet ösvényeit.    

 Martilapu

      Márciusi madárkoncert

Tavaszi reggelen

Tyúkhúr

 Salátaboglárkák

 Martilapuk

 Tyúktaréj faj

Valami oly kellemes, valami megmagyarázhatatlanul különleges és sejtelmekkel teli várakozás uralja a természet szerteágazó ösvényeit. Azokat az ösvényeket, melyeket a tavaly ősszel aláhullott avar fed be, mint a védelmező puha pokróc, és mely alól a nap melengető fényének a simítására sorra, egymást követve dugják elő aprócska fejeiket a tavasz újjászülető virágai. A fák törzsében, a bokrok gallyaiban, a föld mélyén mindenhol folyik a szakadatlan munka, mely munka csodaszép eredménye a pattogó, apró zöld kezecskéiket kinyitó rügyek, a sarjadó üde zöld fűszálak, és a színes virágszőnyegek, melyeket a természet sző gondos kezeivel. Azzal a gondos kézzel, mely oly tökéletesen szép és utánozhatatlan csodákat képes létrehozni.

Szép tavaszi reggel volt, amikor utunkra indultunk. A nap még a hegy mögött ébredezett, fénye pedig halvány rózsaszínre és sárgára mázolta az égbolt peremét. A madárkórus tagjai már mind ébren voltak, és mint minden áldott reggelen, gyöngyöző strófáikkal köszöntötték az új nap születését. Minta napról napra többen lennének, mintha daluk egyre áthatóbban, egyre szebben csengene. Ez pedig valóban így van, hisz érkeznek haza szépen sorban vándormadaraink, akik hozzák magukkal, a csodaszép hangokat megszólaltató hangszerszámaikat. A kórus pedig csak bővül és bővül, és a természet minden apró szegletébe szétfolyik csodálatos trillájuk. Fekete és énekes rigók flótáztak odafenn a fák sudarában, cinegék énekelték vidáman csengő dalaikat a bokrok ágai között, erdei pintyek ismételgették egyik strófájukat a másik után, zöldikék zsíroztak, szajkók próbálkoztak recsegő előadásukba egy-egy lágyabb hangot belelopni. A vörösbegyek megnyugtató énekükkel lágyan kísérték a kórust, melybe időről időre bekapcsolódtak a csilpcsalpfüzikék csilingelő melódiájukkal. A csuszkák pedig, mint döntő bírók olyan hangosan füttyögtek, mintha mindenkit túl akarnának harsogni, rendre utasítva a tollas társaságot, melyen jóízűt nevetett a hamvas küllő, és világgá kürtölte felhőtlen jókedvét.

A nap egyre feljebb merészkedett az égbolton, mely egyre kékebb és kékebb színben tündökölt. Csak egy-egy kósza felhőpamacs úszott rajta tova, ráérősen, mint akinek semmi dolguk nincsen, komótosan haladtak útjukon előre, messze elkerülve a nap szikrázó korongját. Az erdő legkisebb fa és bokorlakói tapogatózva nyújtogatják ki leveleiket, mint amikor az ökölbe szorított kis kéz kinyílik, és az ujjacskák szétnyílnak, reményekkel és bizakodással telve. Színük pedig olyan üde, mint a gyermekek ártatlan, pirospozsgás arcocskája.

Amerre csak néztem mindenhol virágokkal hímzett színes szőnyeg fedte be a talajt. Salátaboglárkák, martilapuk, tyúktaréjok sárga, piros árvacsalanak rózsaszín, bársonyos és pettyegetett tüdőfüvek lila, tyúkhúrok fehér színeket szőttek a világ legszebb szőnyegébe. A friss fűszálak pedig, mintha nem lett volna elég hely mindenki számára, szinte egymással versengve törtek utat maguknak. Pedig mindannyian elférnek, és megférnek egymás mellett, hisz hely van elég, bőséggel jut belőle mindenkinek.

Kellemes duruzsolás lett úrrá az ösvényeken, a virágok kelyheit dongók, méhek zsongták körbe. Egyik virágról a másikra szálltak, és sorra gyűjtötték édes nektárjukat. A nap melege a domb homokos oldalát cirógatta, téli álmából előcsalva a csinos kinézetű zöld gyíkot is. Otthona, a homokfalban meglapuló rejteke előtt pihengetett, és süttette testét, miközben szemeit időről-időre lehunyva pihentette. Nem messze tőle pöszörlegyek hada tette ugyanezt a kellemes elfoglaltságot, mintha bundácskájuk nem adott volna elegendő meleget a testüknek. Ahogy elhaladtuk mellettük sorra reppentek fel, tettek egy kis kört majd, visszaszálltak ugyan oda, ahonnan elindultak.

A fák védelmében rég nem halott hang ütötte meg a fülünket, mely messziről jött, de tisztán hallatszott, és számomra az igazi tavasz eljövetelét hirdette. „Kakukk-kakukk” ismételgette nevét a kakukk madár, hogy mindenki jól hallja, és az erdő minden egyes szegletébe eljusson a híre, hogy ő is hazaérkezett. Utunkat hazáig ez a kedves hang kísérte, mely boldogságot lopott a szívembe.  

 Piros árvacsalán 

 Zöld gyík

 Pöszörlégy

Tavaszi újjászületés

Nagy fakopáncs

Nagy fakopáncs dobolása

 Kékcinege

 Hétpettyes katicabogár

 Bársonyos tüdőfű

Amikor az égbolton tündöklő csillagok kedves kis arcocskája kezd megsápadni, és az éjszaka leple csendesen szétfoszlik beköszönt a hajnal. Új nap kezd ébredezni a természetben, mely ébredést a madarak csengő dalai kísérnek. Sorra törlik ki az éjszakai álmot szemeikből a feketerigók, a vörösbegyek, az énekes rigók, az erdei pintyek, a cinegék, és mindenki rákezd a maga kis melódiájára. Élettől, hangoktól lüktet az erdő, a mező. Rég várt neszeket, strófákat repít a langyos szél tova a fák törzsei között, majd fel a sudarakba, hogy az erdő minden szegletébe eljusson a hír, a tavaszi feltámadás híre.

A természet minden lakója készülődik. A fák, a bokrok testében szakadatlanul folyik a munka, az avar mélyén az újjászületésre készülnek a növények, és az egész erdő megtelik valami megmagyarázhatatlanul finom illattal, melyet csak ilyenkor érezhetünk.

A kis tisztáson is nagy a készülődés. Sorra dugják elő tüskékkel felfegyverzett apró testüket a csalánok, karcsú fűszálak próbálnak helyet keresni maguknak, ahol újra zöld pompában nőhetnek, perzsa veronikák bontogatják az ég kékjében pompázó szirmaikat, bársonyos tüdőfüvek lila és rózsaszín virágaikkal csalják a rovarokat, és mintha a nap korongja, a földre költözött volna, úgy tündökölnek a martilapu kedves fejecskéi. Apró gombák kukucskálnak elő kíváncsi szemeikkel, arcukat betakaró kalapjuk alól, figyelve a tisztás minden rezdülését. Ahogy az ébredező nap felsejlik az égén, és sugarai a talajt simogatják, a rovarok is felébrednek éjszakai álmukból. A tisztás szélét beborító avarban pókok szaladgálnak kecses lábaikkal, mint akiknek sürgős, halaszthatatlan találkozójuk van. Verőköltő bodobácsok gyülekeznek a napfényben úszó korhadt fákon, mintha sorsukat eldöntő gyűlést tartanának, majd miután vége az összejövetelnek, elindul mindenki a maga útján. A kellemesen meleg levegő az első hétpettyes katicabogarat is felébreszti. Csinos fekete pettyekkel mintázott kabátkájában indul útnak, egy elszárad virágnak a szárán. Lassan, megfontolt léptekkel halad egyre-egyre magasabbra, majd menet közben újra és újra megpihen. Mozgásán látni, hogy nemrég ébredhetett fel hosszúra nyúlt téli álmából.

A madarak kórusa örömittasan dalol, egy pillanatra sem tartva pihenőt, csak ismétlik egyik strófájukat a másik után. Harkály dobol serényen az erdőszél sudárra nőtt bükkfáján, melyre a távolból válasz érkezik. Egy régen elkészített odú bejáratában kékcinege kiáltozik nyugtalanul, védve otthonát a közelben keresgélő fajtársa elől. Minden tollas készülődik, vannak, akik a párválasztásra, vannak, akik a költésre, és olyanok is akadnak, akiknek fészkében már tojások lapulnak. Megkezdődött hát a természet legszebb ünnepe, a tavaszi feltámadás.       
       

Martilapu

 Szemétgomba faj 

 Szemétgomba faj

Martilapu / Tussilago farfara

 A Martilapu az őszirózsafélék családjába tartozó virág. Kora tavasztól, azaz március legelejétől gyönyörködhetünk a még levéltelen állapotban, élénksárgán virító virágaiban.