A Medves-fennsík tavaszi virágai

 Festő rekettye

 Réti margaréta

 Repcsényretek

 Terebélyes harangvirág

 Réti kakukkszegfű

Réti boglárka

Kora délután indultunk el a Medves-fennsíkra egy könnyed tavaszi sétát tenni. Szerettem volna egy kicsit bolyongani az illatos zöld fűben, melyet szebbnél-szebb színes virágokkal tarkít a természet.

Sajnos már több mint egy hónapja nem esett felénk az eső, valahogy mindig elkerültek minket, az éltető csapadékot adó fellegek, és ennek a hatását a fennsíkon is érezni lehetett. A nyárias melegben és a vele társuló szárazságban a hatalmas rétet, mely mintha vég nélkül terülne el, megkókadt, vízért sóvárgó fűszálak és növények takarták be. A talaj porzott a lábaink alatt, mely már mély, súlyos ráncokat viselt magán, a komoly szárazság jeleit. A friss zöld fűnek, a tavaszi üdeségnek nyoma sem volt, pedig most kellene a legzsengébbnek lennie a növényeknek, hisz nem is olyan régen csalta elő őket a természet téli álmukból. Az időjárás azonban ezen a tavaszon, nem áldotta meg itt a tájat, aranyat érő esőkkel, mely a legszebb pompájukban éltetné őket.

Azért a szárazság és meleg ellenére voltak a fűszálak között megbújva virágok. Sőt voltak akik, sudár szárakat növesztve, túlnőtték a többi növényt, és úgy kémleltek szét a hatalmas rónán. Réti margitvirágok, mezi boglárkák felfelé ütött fejeikkel nézelődtek, mintha a mennyboltot kémlelték volna, nem e közelítenek valahonnan a távolból, az eső cseppjeit rejtegető fellegek. Harangvirágok arcocskáikat lehajtva búslakodtak, mert a margaréták, a boglárkák nem hozták meg számukra a jó hírt, hiába fürkészték az eget, csak fehér felhőpamacsokat láttak, akik nem tudtak nekik éltető vizet adni. Élénk rózsaszín réti kakukkszegfűk gyenge szirmait borzolta a szél, mely minta percről-percre egyre erősebben süvített volna. Miközben szaladt, szárnyaira kapta és repítette tova a mezei pacsirták kedves énekét, a mezei tücskök muzsikáját és a virágzó akácok édes illatát. Láthatatlan kezeivel pedig hol jobbra, hol balra simította a fűszálakat, akik minden ellenvetés nélkül hagyták magukat kellemesen ringatni, mint amikor a tenger hullámain himbálódznak a hajók. Fenn a magasban egerész ölyv keringett, csapott kettőt-hármat a szárnyaival, majd könnyedén úszott, lebegett a hatalmas puszta felett, árgus szemeivel a talajt kémlelte, nincs e valami, a csőre alá való finom falatra kilátás. Mi csendesen haladtunk előre az utunkon miközben hallgattuk a rét lakóinak oly kellemes és andalító duruzsolását.

A talajt hosszú hetekkel ezelőtt, amikor még volt némi nedvesség a földben vaddisznók túrták fel. Patáik nyomai szinte kővé keményedve díszlettek a rögökön, melyeket orrukkal turkáltak fel, és ezekből a kisebb nagyobb tömör kupacokból repcsényretkek törtek maguknak utat. Pár centis száraikon, melyek a vízhiánya miatt nem tudtak szép nagyra nőni, halványsárga szirmokat viseltek. Nem messze tőlük, a fű sűrűjében apró, élénksárga színű festőrekettyék csoportosultak, mint akik összebújva titkos megbeszélést tartottak volna. Talán ők már éreztek valamit, és a közelgő vihar hírét suttogták egymás fülébe, mert észak felől egyre komorabb fellegek kezdtek tornyosulni az égen. Ekkor a szél már nem csak a fennsík lakóinak előadásai repítette, hanem a messzi távolból elhozta mennybolt robaját is, az egyre közelítő égi áldás reményét. Egyre hevesebben-egyre dühösebben szalad, mint akit kergetnek, és sűrű száraz porral telítette a levegőt, mely, mint egy könnyed fátyol szűrte meg a nap sugarait. Pár perc nem telt bele, az égbolton a sötét felhők teljesen átvették a hatalmat. A villámok fényes csóvái cikáztak, majd újra és újra megdörrent a menny. Lépteinket egyre gyorsabban szedtük, miközben az első, félénk esőcseppek halkan, egymást követve koppant a vízért sóvárgó talajon. 

Megvárt miket a vihar, míg a parkolóban álldogáló autóhoz értünk, de sajnos a fekete felhők nem sok esőcseppel áldották meg a földet, és a bennük élő szomjazó növényeket. Még annyi csapadék sem hullott alá, hogy a víz apró tócsákká sokasodjon. Így a természet lakóinak tovább kell várniuk az aranyat érő májusi esőre.        
    

 Nyújtózkodó róna

A közelgő vihar komor, de mégis oly szép fellegei

Tavaszutó a Mátrában.

 Madárfészek kosbor

 Olocsáncsillaghúr

 Szagos müge

Veronika féle

 Nehézszagú gólyaorr

Hagymás fogasír

Réti kakukkszegfű

 Réti kakukktorma

Az elmúlt napok, kellemesen meleg időjárással kedveskedtek mindenkinek, aki a természet ösvényeit járta. A nap szinte zavartalanul onthatta fényét, és egyre perzselőbb sugarait. Azonban szombat délutántól a meteorológusok heves zivatarok eljövetelét jósolták. Napok óta terveztük, hogy kilátogatunk a Mátrába, mert ilyenkor május végén sorra kezdik bontogatni szirmaikat a tavaszutó szebbnél-szebb virágai. Délutánra terveztük a túránkat, de reggel ébredés után mégis úgy döntöttünk, hogy inkább előrehozzuk a kirándulást, mert talán így megúszhatjuk a jósolt viharokat. Kora délelőtt indultunk útra, a nap hét ágra sütve szórta fényét, a levegő pedig kellemes melegen cirógatta bőrünket. Csodás napnak néztünk elébe. Amikor megérkeztünk a hegyek ölelésébe, üde zöld levélpompa fogadott minket. Legutóbbi látogatásunkkor még csak éppen, hogy zöldülni kezdett a táj, akkor az avarból előbújó színpompás virágoké volt a főszerep. Mostanra azonban sokat változott az erdő, a zöld levelek hatalmas lomkoronává sokasodtak, és szinte teljesen elzárták a fényt a talajtól. Ennek ellenére azonban, azok a növények melyek kevesebb fénnyel is beérik, szebbnél szebb színekben pompáztak. Kékeslila virágszőnyeget terített lábaink elé a indás ínfű, ugyancsak kék színével csalta a tekintetünket a veronika kedves kis virágai, rózsaszín színével törte meg a kék összhangját a nehézszagú gólyaorr, és mintha hintve lettek volna, mindenhol ott virítottak a szagos mügék fehér kis fürtjei és az olocsáncsillaghúrok csillagvirágai. A patakparton sétáltunk végig, amikor a párom tekintete megakadt azon a virágon, mely miatt elsősorban kilátogattunk ebbe a hatalmas erdőbe. Barnás sárga színével, szinte láthatatlanul húzódott meg az avarban, és alig lehetett észrevenni. Az egyedi szépségű madárfészek kosbor, mely az orchideák egyik kedves képviselője nem tartalmaz klorofillt, így színével nem csalja a tekintetet, de virágfürtjei viszont minden színhiányát kárpótolják. Nem messze tőle halványlila színű, sudár termetű hagymás fogasír és sárga árvacsalán és gumós nadálytő csoportok álldogált. Az erdei réteken réti kakukkszegfűk, enyves szegfűk, réti kakukktormák, és réti boglárkák szépítették az amúgy is csodásan festő zöld fűszőnyeget. Túránk alatt a madarak kedves dalai szegődtek mellénk, és kísérték végig utunkat. Kakukkok, erdei pintyek, cinegék, fekete harkályok, és még sorolhatnám, mennyi kis tollas dalát repítette az egyre erősebben fújó szél. Kora délutánra egyre csak sokasodtak a felhők, és a messziből egy-egy halk dörgés moraja szűrődött be a fák közé. Közeledett az előre jósolt vihar, de szerencsére megvárta míg hazaértünk, és nem sokkal utána meg is érkezett nagy villámlás, és mennydörgés közepette.      

 Gumós nadálytő

 Kardos madársisak

 Indás ínfű

 Kerek repkény

 Réti boglárka

 Sárga árvacsalán

A tavaszi erdő ösvényein.

 Pókhálóslepke

 Nehézszagú gólyaorr 

Farkas kutyatej

Fehér madársisak

Kardos madársisak

Tegnap szint egész álló nap kövér esőcseppek hullottak alá a talajra. Az elmúlt időszakban igencsak sok volt a csapadék, melyet a veteményeskertem lakói egyáltalán nem bánnak, a zöldségek és a gyümölcsök úgy nőnek mintha húznák őket. Az erdő is üde zöld színben pompázik, és az ösvények egyre jobban benőnek, olyannyira, hogy egyes helyeken szinte napról napra egyre nehezebben töröm át magam.

Késő délutánra a komor felhőkből megszűnt a csapadék utánpótlása, és az apró réseken a nap sugarai kezdtek előkandikálni. Nekem nem is kellett ennél több, lábamra kaptam a gumicsizmám, és útra keltem az erdőbe. A mai, és az elmúlt napok bőséges csapadékának az emlékét az erdő ösvénye elevenen őrizte. A fák lombjai közül kövér cseppek hullottak alá a talajra, olyan érzésem volt bent a fák ölelésében mintha még mindig az eső esne. Kiérve a tisztásra, verőfényes napsütés, és páradús levegő fogadott. A madarak boldogan énekeltek, és tollaikat szárították az ágak között, ők is örültek, hogy végre adott nekik az időjárás egy kis esőszünetet. Énekes rigók szálldostak egyik fáról a másikra, élelemmel megtömött csőrökkel, hiszen a fiókák eső ide vagy oda, éhesen várják őket a fészekben. A feketerigó messzire hangzó flótájától, és a kakukk kiáltásától volt hangos a táj. A széncinegék, az erdei pintyek, a csilpcsalpfüzikék strófái csak aláfestései voltak a két főszereplő előadásának. Egy éve ilyenkor a tisztáson már több lepkefaj lejtett táncot, vagy éppen a fűszálak között pihengett, most sajnos eggyel sem sikerült találkoznom. Folytatva utamat az erdőben rengetek vackot sikerült megfigyelnem, és az egyik ilyen vacokból egy őzike ugrotta meg magát. Rémülten, mintha az életéért szaladna pillanatok alatt eltűnt a fák védelmező ölelésében. Gyakran látok erre őzet, szarvast, vaddisznót, rókát, de nagyon félősek, nincsenek az ember közelségéhez szokva, mert ezeken az ösvényeken szerencsére egyáltalán nincsen nyoma az embereknek, engem leszámítva. Ezt én nem bánom, mert így nyugodtan élhetik mindennapjaikat, én pedig nyugodtan tehetem meg sétáimat. Tovább folyattam utamat az ösvényen, ahol egyre nehezebb volt a járás, mindenhonnan a vadszeder, és a szúrós csalán hajtásai keresztezték utamat. Túljutva ezen a benőtt részen újra könnyebben haladhattam előre, arra a helyre ahol a fehér madársisakok kezdték meg tavaszi pompájukat. Bő egy hete jártam itt, és akkor még csak egy virág állt itt szétnyitott szirmaival, a többiek még csak bimbósak voltak. Mostanra talán még többen lettek, és egyre többen fehér, igaz még csak picit kinyílt virágokkal büszkélkedtek. Időközben az erdőben egyre sötétebb lett, a fák sűrű lomkoronája szinte egymást érik, és az égboltból semmit sem lehetett látni, csak szememmel éreztem, hogy besötétedett. A sok tő fehér madársisak között találtam egy pár kardos madársisakot is. A két növény nagyon hasonlít egymásra, de ha jól megfigyeljük látható, hogy felépítésük eltérő. A kardos madársisaknak hosszúkás, kard alakú levelei vannak, míg a fehéreknek jóval kerekdedebbek. A kardos madársisak a levelei fölött fürtben hozza a virágait, míg a fehér a levelek hónaljából. A virághatározó könyvek szerint a kardos madársisakok később virágoznak, mint a fehérek, de nekem egyidejű virágzásukban lesz szerencsém gyönyörködni, mert, hogy teljesen virágba boruljanak, arra egy kis időt még mindig várnom kell. Talán a legközelebbi kirándulásom alkalmával, addigra szerintem az összes tő kibontja fehér szirmait. Időközben újra egyre világosabb lett az erdőben, és szinte lelki szemeim előtt láttam, hogy a nap sugarai újra előbújtak a felhők takarásából. Visszafelé indulva lettem figyelmes az apró lila virágokra, melyek nem mások voltak, mint a nehézszagú gólyaorrok. Ez a növény nem véletlenül kapta ezt a nevet, ha megérintjük igen kellemetlen szag marad a kezünkön, a régi időkben molyirtóként is használták. Kiérve a fák öleléséből újra a nap sugarainak melegét élvezhettem, és tettem egy kört a kis tisztáson, hátha szerencsém lesz az annyira hiányolt lepkékkel találkoznom. És így is lett. Igaz nem repültek, csak esőtőtől elnehezült fűszálak között pihengettek, de itt voltak. Élénk narancssárga színével nem lehetett volna nem észrevennem a pókhálós lepkék, melynek ilyenkor még a tavaszi nemzedéke repül, jobban mondva most éppen elhúzódva ácsorgott. A pókhálós lepkék két nemzedékének színezete annyira eltér egymástól, hogy eredetileg két külön fajként kezelték őket. Ilyenkor tavasszal élénk narancssárgák fekete mintázattal, míg nyáron szárnyaik felszíne fekete, fakó sárga, és vörös szalaggal díszített. A két színezet még csak nem is hasonlít egymásra, pedig egy lepkefaj. Ugyancsak az eső cseppel díszített fűszálak között pihent a sötétaljú karcsúbagoly is, melyet az idei tavaszon most láttam először. Tavaly ilyenkor már jóval többen voltak, ma csak ezzel az egy példánnyal találkoztam. A tisztás szinte már térdig érő fűszálai között élénk lila színben virít a lila ökörfakkóró, és mezei zsálya, mély bordó foltokat rajzol az apácavirág, narancssárga színben virít a lassan elvirágzó farkas kutyatej, az élénk sárga szín pedig a réti boglárkával képviselteti magát. Ahogy telnek a napok, a tisztáson is egyre több virág fogja szirmait kinyitni, és bízom benne, hogy a lepkék is megérkeznek, ahogy egyre közelít a nyár. 

 Mezei zsálya

 Lila ökörfarkkóró

 Apácavirág

 Réti boglárka

Réti boglárka / Ranunculus acris

Megjelenése:

• magassága 20 - 100 cm 
• élénksárga virágai 5 sziromból állnak 
• a virágok nagysága 2, 5 cm nagyságúak 

Előfordulása:

• kedveli a nyirkos, üde réteket és erdőszéleket 
• virágzási ideje április - május 

Megfigyelése:

• üde réteken, legelőkön és erdőszéleken találkozhatunk vele 
• élénksárga virágai igen feltűnőek 

Fontos róla tudni, hogy a benne található méreganyag miatt erős ízű, ezért a legelő állatok nem eszik meg.