Hattyúcsalád.

Itt északon határfolyónk az Ipoly halad szép csendesen a medrében, míg el nem éri Szobot, ahol a Dunába ömlik. Ludányhalásziban a falu közepén található az Ipolynak egy holt ága, ahol mindig meg kell állni, ha erre visz utunk. Rengeteg élőlény lelt itt otthonra, kecses mozgású szitakötők és lepkék, számos madárfaj többek között nádirigók, tőkés rácék és hófehér tollruhát viselő hattyúk. 

Egy hattyúpár évek óta ezen a környéken építi meg fészkét és neveli fel utódait. A természetnek hála a legutóbbi látogatásunkkor is itt tartózkodtak. Amint észrevették jöttünkét szépen lassan úszni kezdtek felénk. A sor legelején a hím, utána a halványszürke pihés tollruhát viselő utódai, a sor legvégén pedig a tojó követte kis családját. Pillanatok alatt ott termettek előttünk és bizakodóan várakoztak. Biztos vagyok benne, hogy a falu lakói gyakran látogatást tesznek itt a parton és finom kenyérfalatokkal kedveskednek nekik. Jól látható volt, hogy nem félnek, inkább a társaságunkat keresték bízva abban, hogy pár falat kenyér a mi táskánkban is lapulhat. Sajnos nem lapult, amit nagyon sajnáltam, mert ha tudom, hogy itt lesznek akkor otthonról biztosan úgy indulok le, hogy egy jó pár szelet kenyeret csomagolok nekik. De majd legközelebb, ha a természet is úgy akarja be tudom pótolni. Barátságos viselkedésük ellenére a hím figyelme egy pillanatra sem pihent, mindig ő volt legelöl, mert ha bármi veszélyt érezne meg tudja védeni a családját. Tőlünk azonban egy pillanatra sem kellett, hogy féljenek és ezt meg is érezték, mert egyre közelebb merészkedtek, olyannyira, hogy először a hím majd az utódok és a tojó is a partra lépegetett. Amint kiértek nekifogtak a fűszálak között keresgélni és falatozni. 

A fiatal hattyúk ilyenkor még röpképtelenek, négy hónapos korukra tanulják meg szüleiktől a biztonságos repülés fortélyait. Ez a család is még hosszú időt fog együtt tölteni, mert az utódokat csak jövő tavaszra választja le a hím, akkor amikor a következő udvarlási időszakuk kezdődik. Addig még sok idő van hátra és bízom benne, hogy találkozhatom még addig ezzel a barátságos hattyúcsaláddal. 

Élményekkel teli szombat délután.

Felnőtt Bütykös hattyú

Fiatal Bütykös hattyú

A tóvá változott mező.

Már csak egy hét van hátra a februárból, és vele együtt az idei télből, mely összességében ugyan úgy telt el, mint az elmúlt években, változékonyan, és az átlaghoz képest sokkal enyhébben. Most februárban is az enyhe idő, és rengeteg csapadék, mely eső formájában áztatta a talajt, volt a jellemző.

Tegnap reggel a felkelő nap sugarai simogatták a tájat, mely már szép időjárást ígért. Kihasználva az esőmentes napot, mely mostanában nagyon nagy érték, hisz kevés akad belőle, útra keltünk bagoly lesre. Hiszen napjaik már meg vannak számlálva, mert jön a tavasz, vele együtt az udvarlási, és a költési időszakuk, és visszatérnek az erdőkbe, ahol nyugodtan felnevelhetik utódaikat. Ezért kedves látványukat hosszú hónapokon át nélkülöznünk kell. Így ha időnk úgy engedi, és az időjárás is kegyes hozzánk, minden alkalmat kihasználunk, hogy meglátogassuk őket. A természetnek hála tegnap is sikerrel járt a látogatásunk, mert ott, a szokott helyükön ücsörögtek, és élvezték a nap melengető sugarait. Volt, amelyik tudomást sem vett rólunk, és csak lehunyt szemekkel pihengetett, de olyan is akadt közöttük, aki nagy narancssárga szemeivel kíváncsian figyelte minden mozdulatunkat. Ezen a délutánon, öt fülesbaglyot sikerült jól kivehetően megfigyelnünk, de többen is voltak, csak ők a sűrű ágak takarásában nappaloztak. Az itt élő emberek is nagyon szeretik őket, és büszkék, hogy ezek a baglyok, éppen az ő utcájuknak a fenyőfáját választották, immár 10. éve telelő helyükül.

Búcsút véve a baglyoktól a szécsényi horgásztó felé vettük az irányt, mert egy kedves, ott lakó hölgy mesélte, hogy hattyúk úszkálnak a tóvá változott hatalmas mezőn. Három hete, hogy itt jártunk, de akkor még éppen, hogy az Ipoly folyó árterében volt kiöntve, mely mostanra már sokkal nagyobb területet hódított meg. A horgásztó felé vezető út járhatatlan volt, mert a víz azt is az uralma alá vette. Az elmúlt hetek hatalmas, olykor napokon át tartó esőzései, mély nyomott hagytak a természetben. A mezők, a rétek, a legelők enyhén fodrozódó tengerré változtak, és míg a szem ellátott, a napfény csillogott a víztükrön.

Ebben a hatalmas vízben, a vízi madarak boldogan úszkáltak, és várták a finom falatokat az arra tévedt látogatóktól. Látogatók pedig akadtak bőven, mert nem mindennapi látvány nyújtott a táj, és ezt mindenki meg szerette volna csodálni, és ha lehetősége volt rá megörökíteni.

A környéken élnek Bütykös hattyúk, melyeket minden évben meg szoktunk látogatni, most ők is itt úszkáltak, a tavaly napvilágot látott utódaik társaságában. A fiatalokat könnyen meg lehetett különböztetni szürkés tollazatukról, és rózsás szürke csőrükről. A felnőtt madarak hófehér tollazatot, narancsvörös csőrt, és homlokukon fekete bütyköt viselnek, megjelenésük szemet gyönyörködtető, és méltóságteljes.  Ezekben, a téli hónapokban keresik az emberek társaságát, élelem reményében, és a tegnapi napon élelemben nem volt hiányuk, mert a látogatók, száraz kenyérdarabokkal érkeztek, a hattyúk nagy örömére. 

Ahogy a lassan lemenő nap, narancsvörös sugarai megcsillantak a vízen, búcsút vettünk a hattyúktól, elindultunk hazafelé, követve a megáradt Ipoly folyót, mely teret hódítva, most inkább hatalmas egybefüggő tónak mondható. A fák törzsei a víz fogságában álltak, és nem sok kellett hozzá, hogy az autóutat is uralma alá vegye. Ahogy a szürkület puha paplanját a tájra terítette, úgy kezdődött meg az élet a mezőkön, és a szántóföldeken. A zöldellő vetéseknek társasága volt, az őzek személyében, akik a friss növényekből lakmároztak, így csillapítva éhségüket. Több csoportot is sikerült megfigyelnünk, egyik csapat egy kis barkás bakkal, és két sutával, egészen közel legelészett. Amint megláttak, fejüket felütve, kíváncsi szemekkel méregetni, kezdtek, és érezvén, hogy félnivalójuk nincsen tőlem, tovább folytatták a legelészést.

Ez a szombat délután, a természetnek hála ismét rengeteg élménnyel, és sok boldog pillanattal gazdagított. A tegnapi nap kellemes időjárása után, ma ismét az eső cseppjei áztatják a tájat, tovább duzzasztva a megáradt folyókat, melyek egyre nagyobb területeket hódítanak meg a természetben. 

 Eredi fülesbagoly

 A legkíváncsibb Erdei fülesbagoly 

Erdei fülesbagoly, aki semmivel sem törődve élvezi a melengető napsugarakat 

 

 Az Ipoly folyó ártere, amikor a víz uralma alá kerül

 Kíváncsi őzcsapat

Kirándulás a börzsönyi tájakon.

Kedves olvasóim, a Natura Hill vendégház jóvoltából, két csodás napot tölthettünk el a párommal Zebegényben. A Börzsöny Természeti Értékei fotópályázaton elért első helyezésem díja volt, melynek köszönhetően csodás élményekben lehetett részem. Nagyon szeretem a börzsönyi tájakat, minden évben jó pár napot eltöltünk ezen a csodás vidéken, kirándulunk a Visegrádi fellegvárba, az Ipoly partján kóborlunk, felfedezzük a tájat, vagy csak pihenünk a Duna parton nézve a vízi és a légi forgalmat, mely az ott élő madarakkal mindig egy szép élmény.

Kihasználva a kora őszi időjárást útra keltünk Zebegény felé. Két úton lehet eljutni ide, de ezen a napon a hosszabb és a szerintem szebb útvonalat választottuk, mely Drégelypalánkon, Kemencén és nagy kedvencem Bernecebarátin át vezet Szobig, ahol az Ipoly találkozik a Dunával. Szobtól végig a Duna parton vezetett az utunk teljesen Zebegényig, ahol meredek emelkedő megtétele után értük el a vendégházat. A nagy szintkülönbség miatt, már ekkor sejtettem, hogy onnan a dombtetőről csodás panoráma fog elénk tárulni és így is lett, sőt talán még szebb is volt, mint ahogy elképzeltem. Az udvarról és a szobánkból Zebegény, Nagymaros és a távolban Szob volt látható, no meg persze a Dunakanyar csodás panorámája. A kedves fogadtatás után visszamentünk a Duna partra, gyönyörködni a Visegrádi várban és a táj szépségében. A napot sajnos komor fellegek takarták el és cseperegni kezdett az eső, ami szerencsére nem tartott sokáig, pedig a talajnak és a folyóknak nagy szüksége lett volna rá, mert a Duna vízállása rendkívül alacsony, olyannyira, hogy a homokszigetek teljesen kilátszódnak belőle. Azonban az idő kegyes volt hozzánk és a nap sugarai itt-ott előbújtak a felhők takarásából. Az első napunk nagyon gyorsan elszaladt, de a nap végére a sok kedves emlék mellett még egy plusz örömöm is megadatott, ami nem más, mint a szarvasbőgés volt. A vendégház melletti hatalmas mező felől jött a hang, nem is olyan messziről, így az idei ősz első szarvasbőgését élhettem át ezen az estén.

Másnap reggel nagyon hideg, szeles és esőcseppes, igazi őszi reggelre ébredtünk. Azonban kedvünket nem vette az időjárás, elbúcsúzva a kedves vendéglátóinktól útra keltünk és mire leértünk a Duna partra a napocska sugarai egyre jobban előmerészkedtek a felhők mögül és nekik köszönhetően a levegőt is egyre melegebbé varázsolták. A felhők, mint hatalmas habcsókok díszítették az egyre kékebb égboltot, mely gyönyörű látványt nyújtott és remek fényeket biztosított a fotózáshoz. A természetnek hála ez a szép idő az egész napunkat végigkísérte. Hazafelé ismét az Ipoly mellett vezetett utunk. Letkés és Ipolydamázsd között van egy csodaszép kis ártéri park, mely a forró és esőszegény nyár miatt szárazon állt, így teljesen le tudtunk sétálni a folyó partjára, melyet már régen láttam ennyire sekélynek. Hosszú szakaszon követni lehet a folyót, teljesen a partja mellet. Az Ipoly rendkívül gazdag élővilággal büszkélkedhet, melyek között olyan növények és állatok is szép számmal előfordulnak, melyek csak erre a vidékre jellemzőek. Ezen a napon is több megfigyelési élménnyel gazdagodtam, melynek egyik legszebb pillanata a Kis kócsagok a folyó feletti könnyed röpte volt. Ez a gyönyörű hófehér tollruhát viselő madár, a megszólalásig hasonlít a Nagy kócsagra, azzal a különbséggel, hogy jóval kisebb termetű. Összesen öt példányt sikerült megfigyelnem, melyek kisebb lemaradásokkal, egymást követve repültek a folyó folyásirányával ellentétesen, majd eltűntek a fák takarásában. Ismét útra kelve a Nagybörzsöny felé vettük az irányt, ahol megállva egy hatalmas tisztáson, gyönyörű tájkép tárult a szemünk elé. A langyos szélnek köszönhetően a levegő kristálytiszta volt, így nagyon messzire elláthattunk és a fehér felhőpamacsok még fokozták a panoráma szépségét. Következő megállónk Drégelypalánk volt, melyet a Börzsöny északi leejtői, a vadregényes Középső-Ipoly mocsaras árterei és égeres láperdői ölelnek körbe. Az Ipolynak ezen a szakasza kiemelt fontosságú a madármegfigyelések szempontjából, ugyanis a tavaszi és őszi vonulás idején többféle vízimadár fajnak nyújt táplálkozó és pihenőhelyet. A Csadó-tanyai madárles egy igazi kis madárparadicsom, ahol nem csak az átvonuló madarak találják meg a biztonságot és a bőséges táplálékot, hanem sok fajnak többek között a hazánkban nagyon ritka, Énekes hattyúnak költőhelyül is szolgál. A madarak körében azért ennyire közkedvelt ez a hely, mert egész évben víz alatt áll, melyben mocsaras nádas és sásos és nyílt vízi területek váltják egymást és ahol egész évben míg a kemény fagyok be nem állnak, bőséges táplálékot is találhatnak maguknak. Ezen a napon egy Bütykös hattyú családot sikerült szemügyre vennem, amint a tojó és a hím a három fiókájával úszkáltak a sással benőtt mocsárban. Drégelypalánkot elhagyva hazafelé vettük az utunkat, búcsút intve a Börzsöny csodálatos vidékének.

Ez a két nap nagyon gyorsan elszalad, de rengeteg élményt és emléket hagyott bennem, melyeket bármikor felidézhetek és újra meg újra átélhetek  

 A Duna parton.

 Távolban a Visegrádi vár.

 Visegrádi fellegvár.

 Az Ipoly folyó.

 Az Ipoly folyó.

 Az Ipoly ártere. 

 Panoráma Nagybörzsönyből.

 Drégelypalánk határában. 

 Csadó-tanyai madármegfigyelő. 

 Bütykös hattyúk a mocsarasban.

Kirándulás.

Az elmúlt két napon gyönyörű helyeket barangoltunk be, melyekről egy bővebb beszámolót és fotósorozatot is szeretnék veletek megosztani a következőkben. Addig is egy kis ízelítő a táj szépségeiből.