A lucernás éhes vendége.

Már számos bejegyzésem szólt a Kis-Zagyva völgyében átélt élményeimről. Ez az a hely, ahol minden egyes kirándulás alkalmával rengeteg kedves emlék lopja be magát a szívembe. Ilyenkor nyáron, főként reggelente vagy kora este kelek útra, mert a természet lakói is ilyenkor a legaktívabbak. Amikor napközben a hőmérő higanyszála túllépi a 30 fokot ők is inkább pihenéssel töltik az idejüket, majd amikor a nap izzó korongja nyugovóra tér, a levegő pedig frissülni kezd megkezdik élelemszerző útjukat. Kora este volt, amikor elindultunk a Nagykeresztúr határában álldogáló tóhoz. A nap sugarai még tompa fényükkel sütötték a tájat, és úgy csillogtak a tó tükrén, mint a csiszolt drágaköveken. Majd ahogy teletek a percek egyre lejjebb csúszott a nyugati égbolton, míg végül teljesen eltűnt, emlékét pedig még jó ideig őrizték a rózsaszín fátyolként elterülő fellegek. Nem messze a tótól lucernatábla álldogál, melynek fiatal hajtásait előszeretettel dézsmálják az őzek. Izgatottan várakoztunk, hogy ezen az estén betér-e valaki a hatalmas lucernavendéglőbe. Percek teltek el, de minden mozdulatlan és csendes volt. A sötétség roham léptékkel közeledett, és őznek nyoma sem volt. Egyik perc telt a másik után, amikor bokrok között valami motozni kezdett. A levelek sorra, egymást követve zizegtek, és takarásukból egy suta lépett elő. Szépen komótosan egyre beljebb merészkedett a lila virágokkal tarkított lucernásba. Kecses lábait egymás után szedte, és még egy kicsi, árulkodó neszt sem hagyott maga mögött. Vártam, hogy kísérete is érkezzen, de nem jöttek többen, ennek az őznek nem voltak utódai, magányosan járta a természet ösvényeit. Amikor elérte a neki tetsző helyet megállt, mélyfekete szemeivel szétnézett, fejét lehajtotta, és neki kezdett csipegeti a friss hajtásokat. Az őz gondosan megválogatja a táplálékát, főként növények friss hajtásait, virágait fogyasztja melyek tápanyagban gazdagok, könnyen emészthetők és gyorsan felszívódnak a szervezetében. Napjában 7-8 alkalommal is nekilát falatozni, hiszen gyors anyagcseréje a bevitt táplálékot gyorsan lebontja. A köztes időszakot kérődzéssel, és pihenéssel tölti, nyugodt, hűvös helyen meghúzódva. Hosszú perceken keresztül figyeltük a gesztenyebarna bundát viselő, kecses testű sutát, majd lassan, minden mozdulatunkat megfontolva nehogy megzavarjuk őt elindultunk. Szerencsére sem vett észre minket, amikor még visszanéztem a távolból, a szürkületben jól kirajzolódott a teste, ahogy a lucernásban nyugodtan eszegette a vacsoráját. Lassan az este is megérkezett, sötét leplét a tájra terítette, a csillagok, pedig egymást követve szépen sorban elfoglalták a szokott helyüket. A gyenge szél a macskabagoly nyávogó hangját repítette láthatatlan szárnyain, majd ő is elhalkult, a csend, a néma csend vette át az uralmat.  

Fehér bundába bújt dámszarvas.

Szeretem a természet szerteágazó, oly sok titkot rejtő és kincset érő pillanatokat tartogató ösvényeit járni. Legyen az magas fákkal díszített hatalmas erdő, virágokkal hintett rét vagy mező, én bárhol jól érzem magam. Amikor időm engedi, szívesen teszek kirándulásokat a Kis-Zagyva völgyébe, mely minden évszakban rengeteg csodát tartogat a számomra. Az elmúlt napokban többször is kilátogattam ide, hiszen a végtelennek tűnő mezőkön nyílnak évről évre, a nap-sárga színben pompázó tavaszi héricsek. Azonban ezen bejegyzésem, most nem róluk fog szólni, hanem arról a két szarvasról, melyeknek a kinézete nem mindennapos látványnak számít. Ezen a vidéken a természetnek hála nagyon sok dámszarvas lelt otthonra, és nem telik el úgy egyetlen kirándulás sem, hogy ne találkoznék egy-két példánnyal, de olykor 20-30 tagot számláló csapatokra is rá tudok bukkanni.

A dámszarvasok szőrzetének a színe nyáron világos barna, melyeket jól látható fehér foltok tarkítanak. A téli szőrzet hosszabb, melybe jól szigetelő gyapjúszőrök is megjelennek, ami a téli hideg időjárásban melegen tartja az állat testét. A téli bunda sötétebb, és a fehér foltok is szinte teljesen eltűnnek. A szőrváltására tavasszal és ősszel kerül sor, melyek közül a tavaszi sokkal látványosabb. Színezetben három szín fordul elő a dámszarvasok körében. A leggyakoribb színváltozat a normál barna szín, ritka esetben megfigyelhetünk egészen sötétbarna, már-már fekete bundát viselő egyedeket, a legritkább pedig a fehér szőrbundába öltözöttek, mely az egész állománynak, mintegy 0,5%-át teszik ki.

Ezen a tavaszi estén, amikor a nap már az égbolt peremén álldogált, és épp búcsút kezdett venni a tájtól pillantottam egy dámszarvas csapatot, mely tagja között egy fehér bundába öltözött bikaborjú, szó szerint csalta a tekintetemet. Sokan voltak, de nekem mégis rajta akadt meg a szemem. Fehér színe miatt ő nem tudott beleolvadni a tájat takaró növényzetbe, mely kifejezetten nagy hátrányt jelent a számára. Fiatal volt még, melyről a feje tetején ékeskedő agancs tanúskodott. A bikaborjúk első agancsa nyár közepére fejlődik ki, melyet augusztus végére tisztit le. Ez az első agancs kis méretű, melyet szakszóval nyársnak nevezünk, és kinézetéről kapta ezt a megnevezést. Ez a mindössze 10-15 cm-es fejdísz a következő esztendő májusáig díszíti a kis bikát. Majd a következő fejlődő agancson már megjelenik a koszorú és az ágak is, melynek a vége villás. A fehér bundás békésen, a többi társával együtt legelészet az erdő szélen. Miután magukra hagytam őket tovább haladtam, és völgy másik oldalán újra egy dámszarvas csapat tűnt fel. Ez a csapat sokkal több egyedet számlált, kb 30-an voltak, melyek között újra egy fehér bundás fiatal ütközött ki a társai közül. Egy estén két nagyon ritkának számító dámmal találkozni, mi ez, ha nem a természet gyönyörű ajándéka. Szegények azonban jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint a többi barna védőszínű szőrzetet viselő társaik, hiszen könnyebben észrevehetőek, mert ők nem tudnak beleolvadna a növényzetbe, hanem inkább kitűnnek abból. És nem csak emiatt nehezebb az életük, ez a színanyag képződésének a zavara, melyet albinizmusnak hívunk, nem csak a szőrzetben jelentkezhet, hanem a szemekben is, mely miatt erősen romlik a látás, és fényérzékenységet is okozhat. Miután hazaértünk a számítógépemre átmásolt fotókon, nagyon jól látszódott, hogy az egyik bikaborjú szeme pirosas színezetű, mely azt jelent, hogy ez a zavar a szemében is megjelent. Tehát, ami nekünk embereknek érdekes megfigyelés, azaz érintett állatnak nagy veszélyt, és egész életén át tartó küzdelmet és kihívást jelent. Azonban bízom benne, hogy minkét fiatalnak az élete még sokáig fog tartani, és a kis csapatuk egyenrangú tagjai lehetnek.    
            

Szirmait bontogatja az őszike.

 

Pontosan egy éve annak, hogy a természetnek hála sikerült megfigyelnem az ősz legszebb virágát, az őszi kikericset. Akkor naplómba került róla egy bejegyzés, hogy pontosan mikor és hol találkoztam vele. Minden, számomra fontos eseményről naplót vezetek, amit bármikor elővehetek és fellapozhatok, így újra meg újra felidézhetem emlékezetemben az elmúlt megfigyelési élményeimet és kirándulásaimat. Ennek a naplónak az alapján pedig, minden esztendőben felkeresem azokat a helyszíneket, ahol az éppen adott virág bontogatni kezdi a szirmait. Bevallom, naplóm nélkül is tudom ezeket az időpontokat, hiszen alig várom, hogy március legelején a boszorkánykő sziklás oldalán, a fekete kökörcsin apró, puha bundás bimbói megjelenjenek, vagy április elején a Mátrában az odvas keltike, a madárfészek kosbor vagy éppen a tavaszi lednek virágzásnak induljon. Minden évszaknak megvannak a maga színpompás virágai, melyeket évről évre meglátogatok és megörökítek.

A múlt hétvégén érkezett el az idő, hogy látogatást tegyek Nagykeresztúr határában, ahol a tavalyi esztendőben is lila virágszőnyeggé változtatták a nedves réteket az őszikék törékeny virágai. Az elmúlt hetek meleg időjárása megtette a hatását és a kikericsek szétnyílt szirmokkal fogadtak. A rét egyik árnyas részén, ahol a nap sugarai nem érik őket, ott még bimbós virágokkal sikerült találkoznom. Természetesen napra pontosan nem lehet megjósolni a virágzásukat, hiszen sok minden befolyásolja azt. Ilyenkor ősszel fejlődik ki a növény föld alatti hagymájából a szár és a halványlila virág. A virágok amint bontogatni kezdik szirmaikat, dolgos méhek és dongók kezdik el látogatni és elvégzik a beporzásukat. A beporzás után, a virág elkezd hervadozni. A magkezdemény a talajban telel át és majd jövő tavaszra fog csak terméssé fejődni, amikor is megjelennek a levelei. Ezek a levelek és a közöttük meglapuló toktermések a nyár második felére leszáradnak, kora őszre pedig kifejlődik a szár és a virág, melyek  a réteket lila virágtengerré változtatják.

Készülve a meleg Afrikába.

 Fehér gólya 

Aki figyelemmel követi a természetet és lakóinak életét, az biztosan észrevette, hogy egyre kevesebb faj látható és hallható az erdők, mezők ösvényein. Augusztus utolsó napjaiban, minden esztendőben megkezdődik a madarak vonulási időszaka. Költöző madaraink sorra szárnyra kapnak és megkezdik hosszú, olykor viszontagságos útjukat dél felé. Azonban nem csak az erdők és a mezők csendesebbek, hanem a kertünk is. A nyári melegben, olykor zsúfolásig megtelt itatók mostanra, sokkal kevesebb tollas vendéggel büszkélkedhetnek. A költési szezon ilyenkorra már minden fajnál véget ér, megerősödött és teljesen önállósodott fiatalok várják, hogy eljöjjön a nagy pillanat, amikor is átélhetik első nagy utazásukat. Bő egy hónapja még arról számoltam be Nektek, hogy a gyurgyalagok fiókáikat nevelik a homokfalban lévő fészkeikben, kiknek mára már csak az emlékük maradt. A múlt hétvégén tett kirándulásomkor szomorúan vettem tudomást róla, hogy a homokfal elnéptelenedett. Nem hallani már tovahangzó, kedves "prüü-prüü" köszöntésüket és nem csodálhatom könnyedén sikló röptüket a kéklő égbolton. Jövő tavaszig, egészen pontosan, május elejéig kell várni, hogy ezeket a kedves pillanatokat újra átélhessem. A fecskék még jelen voltak, a tó sima, szinte mozdulatlan felszíne felett, nagy csoportokban repkedtek, mintha összebeszéltek volna, vagy egy előre betanult koreográfiát követnének, melyet időről időre megszakítottak, hogy egy-egy kortynyi friss vízzel hűsítsék szomjúságukat. Már ők is készülnek az utazásra és egyre nagyobb csoportba verődve várják a pillanatot, amikor is útra kelnek a telelő területük irányába. A tövisszúró gébicsek fiataljai még a szüleikkel együtt láthatóak, de nemsokára az ő idejük is eljön, hogy megkezdjék első útjukat, melyet általában más fiatal gébicsekhez verődve tesznek meg. A tövisszúró gébicsek életük nagy részét a meleg Afrikában töltik, hazánkban mindössze négy hónapig vendégeskednek. Májusban érkeznek, életet adnak utódaiknak  és felnevelik őket, majd augusztus legvégén már szárnyra is kapnak és visszaindulnak dél felé. A tó melletti mezőn, fehér gólyák kutattak élelem után. Idén napvilágot látott fiatalok és idősebb példányokból tevődött össze ez a kisebb csoport. Egy egy közülük, nagy szárnycsapásokkal, lustán a levegőbe emelkedett és tó felett körözött. Napok kérdése, hogy ők is megkezdjék utazásukat. Nappal vonulnak, amikor is a meleg légáramlatokat, más néven termikeket kihasználva vitorláznak egyre délebbre. Vannak madarak, akik amint vége a nyárnak útra is kelnek, de olyanok is akadnak szép számmal, akik csak ősszel, szeptember legvégén, vagy októberben kezdik meg a vonulásukat. Ezek a fajok, annak ellenére, hogy főként rovarokkal táplálkoznak, ilyenkor áttérnek a gyümölcsök fogyasztására is és azzal egészítik ki az étlapjukat. Ilyenek a csilpcsalpfüzikék, a barátposzáták vagy éppen a rozsdafarkúak, melyekkel még október közepén is találkozhatunk. Sőt, ha kedvező az időjárás, gyakran hallhatjuk, amint kedves dalaik megtörik az őszi erdő csendjét.

Gyurgyalag

 Tövisszúró gébics hím

 

 Tövisszúró gébics fiatal példány

Búcsúzik a nyár.

Augusztus és vele együtt az nyár utolsó napját élhetjük át. Holnap már egy új évszakba lépünk, mely mind közül a legszínpompásabb napok reményét tartogatja. Az idei nyárból rengeteg kedves emléket őrzök, melyeket most Veletek is szeretnék megosztani és mindemellett egy kedves verssel szeretnék búcsút venni tőle.

Felvette már köpenyét a nyár,
elutazik nem jön vissza már.
Néha-néha még, visszainteget,
felhő borítja majd a kék eget.
Lemegy a nap, a kék hegyen túl,
sír az erdő, harmat cseppje hull.
Vágyódik a természet a nap után,
nem marad más csak emlék csupán.
Sárgul a levél, alant az avarba hull,
a sok énekes madár, lassan elcsitul.
Az ősz után, újra eljön majd a tél,
de az új tavasz, száz csodát ígér.

 

Kirándulás a nagykeresztúri tónál.

 Gyurgyalag

Szürke gém

Három napon át eső áztatta a tájat, melyet a kiskertem növényei örömmel vettek, hisz fontos az eső, hogy szép nagyra nőjenek. Azonban, ahogy a híradást néztem, az ország több pontján sokkal több csapadék hullott alá, mint amit a föld magába tudott fogadni, így a búzatáblák néhány helyen húsz centis vízben álltak, pedig már megkezdődött az aratási időszak. A hétre és a jövőhétre az előrejelzések szerint visszatér a meleg nyári idő és biztos vagyok benne, hogy a nap melengető sugarai és a szél ügyesen helyreállítja a csapadék okozta károkat.

Ebben kellemesen meleg időben jól esik kirándulásokat tenni, igaz, hogy nyár van és mikor legyen meleg, ha nem most, de én személy szerint sokkal jobban szeretem, ezt a kellemesen meleg időjárást, mint az izzasztó kánikulát. Egyre több bejegyzésem szól a Kis-Zagyva völgyéről, de ez az a hely, mely a legkedvesebb számomra, hiszen itt annyi élőlény lelt otthonra és olyan gyönyörű a táj, hogy szinte rabul ejt, így újra és újra visszavágyom, mert annyira jól érzem itt magam. 

Kora délután, amikor útnak indultam kellemes, szinte csak simogató szél lengedezett és a hőmérséklet kedvezőn 25 fok körül alakul. Ezt nevezem én pont jó időnek, olyan se nem hűvös, se nem meleg, számomra tökéletes. Ebben a tökéletes időben indultam neki a túrának, melyet a nagykeresztúri tónál kezdtem meg. A víztükör gyengén fodrozódott, mint a szépen horgolt csipke és az égboltot díszítő, kisebb-nagyobb felhőfoszlányok tükörképe rajzolódott ki rajta. Tavaly nyáron minden egyes látogatásomat a vadgerlék kedves kis búgása fogadta, de sajnos az idei esztendőben még egyszer sem hallottam őket. Talán máshol kerestek maguknak költőhelyet, bízom benne, hogy csak ennyi az oka a hallgatásuknak nem komolyabb dolog. A tavat, mint egy gyönyörű keret úgy szegélyezik a nádasfoltok, melyben a nádirigók cserregnek kissé rekedtes hangjukon, sokan kellemetlenek tartják éneküket, de nekem tetszik és fontos hozzátartozója a tó körüli sétáimnak. Most azonban csak egy rigó volt hallható, de ő is olyan mélabúsan dalolt, ha ezt még dalnak lehet nevezni, egy két cserregést hallatott, mellyel jelezte, hogy éppen hol tartózkodik, melyik nádszálon álldogál. A tó túlsó partja felől szürke gém "kah-ark" kiáltása és a gyurgyalagok kedves "prü-prü" hangjai voltak hallhatóak. Minél közelebb értem a homokfalhoz, a hangok egyre hangosabban szóltak. Azonban nagyon félős madarak és amint észrevették közeledésemet szárnyra kaptak és tovaszálltak. A fiókáik már kikeltek a tojásokból és éhes csőrökkel várják szüleiket, hogy finomabbnál finomabb falatokkal lakhassanak jól. Fent a magasban köröztek, de nem mertek leszállni a fészkekhez, annál ők sokkal óvatosabb madarak. De nem csak ők építették ide fészkeiket, fecskék és mezei verebek is itt nevelgetik utódaikat, ez utóbbiakon a félelem cseppnyi jele sem érződött, míg ott voltam ugyanúgy etették a kicsiket. A homokfal aljában egy rókakotorékot találtam, melynek lakója már nem volt, hiszen a kis apróságok már hetekkel ezelőtt elhagyták otthonukat és mostanra már önálló életet kezdtek. Azonban jövő tavaszra lehet ugyanitt fogja a rókamama világra hozni a kicsinyeit. Sokáig nem időztem, mert láttam, hogy a gyurgyalagok lepkékkel, szitakötőkkel tömött csőrökkel gyülekeznek a fejem felett és azt nem szerettem volna, ha miattam nem kapnak táplálékot a fészekben lapuló apróságok. Így hát visszaindultam hátrahagyva ezeket a trópusokat idéző színes madarakat. Nem is kellett nekik ennél több, egyre lejjebb ereszkedtek a homokfalban lévő odúkhoz és hozzáláttak a kicsik etetéséhez.  Visszafelé sétálva egyre több felhő kezdett tornyosulni az égbolton elzárva a melengető nap sugarait. A szél is elcsendesedett és csak a vadkacsák keltette kis fodrozódások voltak láthatóak a tó víztükrén. A távolból még jól láttam, amint a gyurgyalag párok egymást váltják a fészküknél és olykor igazi kis tumultus alakult ki a homokfal előtt, fecskék, gyurgyalagok, verebek érkeztek megpakolt csőrökkel. A tó túlsó partján egy megöregedett fa ágán szürke gém álldogált, zsákmányra vadászva, de amint észrevette közeledésemet, lustának tűnő szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett. A szürke gém igencsak félénk madár, legalábbis is itt felénk nem igazán kedveli az ember közelségét, amint észreveszi, hogy társasága akad, egyből szárnyra kap és amikor tisztes távolságra érzi magát ereszkedik újra a talajra. Kirándulásom méltó zárásaként egy másik szürke gém, talán az imént látott párja repül el éppen felettem.

Sétáljatok Ti is a természet ösvényeim és használjátok ki a kellemesen meleg nyári napokat. 

Cigánycsuk.

 Cigánycsuk hím

 Cigánycsuk tojó

A napközbeni 34 fokban szinte perzseltek a nap sugarai és az éjszakák sem hozták meg a várva várt felfrissülést. Kirándulásaimat inkább a kora reggeli vagy a késő esti órákban tettem meg, mert ilyenkor a természet lakói is aktívabbak. Napközben, akinek nem muszáj, nem sütteti magát a tűző napon. Vasárnap délután azonban meleg ide vagy oda, ellátogattunk a Kis - Zagyva völgyébe, hátha kegyes lesz hozzánk a természet és találkozhatunk azzal a madárral, akit még csak ezen a környéken sikerült megfigyelnem és ő nem más, mint a cigánycsuk. A cigánycsuk vonuló madár, hazánkban márciustól októberig találkozhatunk velük. Az első példányai már március elején megjelennek és a hónap végére már kialakult párok kezdik meg a költési időszakukat, ami általában június végéig tart. Ebben a három hónapban két fészekaljnyi fiókát nevelnek fel a gondos madárszülők. Fészküket jól elrejtve, a talajon lévőn sűrű aljnövényzet közé építik meg. A fikák miután kikeltek, szűk két hétig ebben a biztonságos otthonban maradnak és mindkét szülő szorgosan táplálja őket. Miután kellőképpen megerősödtek, elhagyják fészküket, de a szüleik még további két hétig gondoskodnak róluk. Étlapjukon különféle rovarok szerepelnek, melyeket mindig valamilyen kimagasló pontról ejtenek zsákmányul. A természet ismét kegyes volt hozzánk, mert újra tudtunk velük találkozni, a hímmel és a tojóval is. Szerintem különleges szépségű madarak, a hím, mint általában lenni szokott figyelemfelkeltőbb tollruhát visel. Feje és torokfoltja fekete, melyben szinte alig látni ugyancsak fekete, kis gomb szemeit. A nyaka két oldalán fehér folt figyelhető meg, mely látványos kontrasztot alkot fekete fejecskéjével. A mellkasa narancsos színezetű, mely a hasa felső részén és az oldalán is folytatódik. A has alsó részén, a narancs színű tollazat fehérbe vált át. A szárnyak barnás színezetűek, melyeken a nyári időszakban fehér folt díszlik. A tojó sokkal szolidabb tollruhát hord. A hasi része halvány narancsos színezetű, feje, a háta és a szárnyai halványbarna alapon sötétebb barna foltokkal tarkított. A fiatal madarak a tojóra hasonlítanak. Sokáig figyeltük őket, a tojó és a hím is rovarzsákmányokra vadászott az utódaik részére, akik még a jól lerejtett fészekben lapulnak. Ahogy néztem őket a rozsdafarkúak jutottak eszembe, mert ugyanúgy, mint ők, a csukok is kedvesen csettegő hangokat hallattak, mely náluk is a riasztásra szolgál. Megfigyelésünket az egerészölyv "hié" kiáltása szakította meg, mert amint a két madár meghallotta az éppen felettük köröző hatalmas ragadozó madár hangját, elrepültek egy számukra védettebb és biztonságosabb helyre. Percekig figyeltük a magasban körbe-körbe vitorlázó fenséges madarat, mely hol egészen közelre ereszkedett, majd pár lustának tűnő szárnycsapással ismét a magasba emelkedett. A csukokon és az ölyvön kívül pár gyurgyalagot és fecskét láttunk a tó mögötti löszfalnál, ahol a fészkük is található. Rajtuk kívül azonban üres és csendes volt a táj, a szinte már tikkasztó melegben.

 Cigánycsuk hím

Búcsúzik a június.

 

Zelk Zoltán

Nyár

Tudjátok-e, mit énekel
a csobogó kis patak?
,,Gyertek, igyatok vizemből,
szomjas madarak!"
Tudjátok-e, mit zizegnek
a réten fűszál, virág?
,,Gyertek hozzám lakomára,
megéhezett barikák!"
Tudjátok-e, mit susognak
az erdőben a lombok?
,,Gyertek aludni árnyamba,
ti elfáradt vándorok!"
S tudjátok-e, mit énekel
fáradt vándor és madár?
,,Szép az erdő, szép a mező,
gyönyörű a nyári táj!

Útrakéltek a gyurgyalagok.

Egy hete még kellemes, lágy hangzású "prü, prü,prü" strófái fogadtak minket a nagykeresztúri tónál, ma pedig csend borult a tájra. Néha néha még hallható volt a vadgerle búgása, de a színpompás gyurgyalagok mind egy szálig eltűntek. Üresen álltak a tó melletti akácfák, melyek kedvelt pihenőhelyeik voltak és a magasban sem vitorláztak a szárnyán, zsákmányra vadászva.Vissza gondolva az egy héttel ezelőtt szerzett élményeimre, mára tisztává vált, hogy akkor azért volt látható annyi madár, mert már gyülekeztek, hogy lassan megkezdjék őszi vándorútjukat. Akár több ezer kilométert is megtesznek dél felé, mire elérik telelő területeiket. A nálunk hideg téli időszakot, ők a meleg Kelet- és Dél-Afrikában, többnyire az Egyenlítőtől délre eső területeken töltik.

Csak a világos nappali időszakban vonulnak, éjszaka pihennek. 

Így már a tegnapi nap és az elkövetkező bő 8 hónap tóparti sétái nélkülük és kedves kis énekük nélkül fog eltelni. Addig a velük szerzett élmények élnek bennem tovább, míg jövő májusban újra megcsodálhatom egyedi szépségüket és meghallhatom a tájat betöltő kedves dalukat.

Kirándulás a nagykeresztúri tónál.

 Kihasználva a hétvége kellemesen meleg időjárását a nagykeresztúri tónál tettünk látogatást.  Nagyon szeretem ezt a helyet, itt minden évszaknak megvan a maga varázsa és minden eltöltött pillanatban, új élményekkel gazdagodok, mert látni és hallani való akad bőséggel. Ezen a verőfényes szombati napon, már kora reggeltől a szikrázóan kék égboltban gyönyörködhettem és a szép időjárás délutánra sem változott, így fogva a fényképezőgépet a tó felé vettük az irányt.

A hol erősebben, hol gyengébben fújó szélben, a tó partján álló hatalmasra nőtt nyárfák levelei könnyed táncot lejtettek, a tó kék vize pedig csodaszépen fodrozódott.

Érkezésünket a nyári napok elmaradhatatlan hangja, a vadgerlék búgása köszöntötte. Ezen hang, melyet a hím áprilistól augusztusig hallat, nekem ugyanolyan kedves, mint a kakukk, tavaszi és nyár elejei eredi sétáimat kísérő „kakukk –kakukk” strófái. Amint a búgást meghallottam, szememmel óvatosan keresni kezdtem tulajdonosukat és egy elszáradt akácfa ágai között sikerült is két hím példányt megpillantanom. A vadgerlék nagyon félénk és nehezen megközelíthető madarak, így szem elé csak ritkán kerülnek. Nem is szerettem volna őket megzavarni, mert fontos róluk tudni, hogy annyira rejtetten élnek és nevelik fel fiókáikat, hogy ha észreveszik, hogy valaki rájött fészkelési helyükre képesek a letojt tojásokat, vagy a már fészkükben lapuló utódaikat elhagyni. Ezért, ha vadgerlékkel találkozunk, tartsuk tiszteletben ezen életvitelüket  és ne próbáljunk nagyon közel menni hozzájuk.

A vadgerlék üdvözlése mellett egy másik, fülemnek oly kedves hangok voltak hallhatóak , ami nem más volt, mint a színpompás tollairól híres gyurgyalagok lágy hangzású „prü,prü,prü” strófái. Nagyon keresnem nem kellet a hangok forrását, mert a fejünk felett a szelek szárnyán úszva vagy 20 madár repült és kutattak élelem után, de nem csak a levegőben voltak láthatóak, hanem az imént említett akácfán is, ahol a vadgerlék ücsörögtek, csak pár ággal odébb. Amint egy másik gyurgyalag is pihenő helyéül választotta ezt a fát, a gerlék szárnyra kaptak és tovaszálltak a tó túlsó partjára. Testüket hol jobbra, hol balra billentve eltűntek egy fa lombkoronájában.

A tó túlsó partján található egy homokfal, melyben rengeteg lyuk figyelhető meg, mely lyukakban látnak napvilágok a gyurgyalag családok utódai. Ez a magyarázata annak, hogy a tó körül ennyi a trópusi madarakat idéző, színes tollruhát viselő gyurgyalagot látni. Májusban az Afrikából érkező madarak löszfalakba, homokbányákba készítik el költőüregüket, mely munkából mindkét szülő kiveszi a részét. Ezeknek a járatoknak a hossza elérheti a 2 métert is, melynek a végében található egy üreg, az ún. költőüreg, melynek puszta aljára rakja le a tojó a 4-5 fehér tojását. Ezen a rejtett és biztonságos helyen kelnek ki és nevelkednek fel az utódok melyeknek melengetésében és gondozásában minkét szülő fontos szerepet vállal. Étlapjukon főként méhek, darazsak, lepkék, szitakötők és legyek szerepelnek, melyek röptükben nagy ügyességgel ejtenek zsákmányul. Sétánkat a gyurgyalagok jelenléte kísérte végig, kedves hangjuk, pedig fülünket kényeztette.

Van itt a tónál egy madárfaj akivel legyen az színpompás ősz, enyhébb tél, ébredő tavasz vagy egy ilyen verőfényes nyári nap, mindig szerencsém van találkozni és ő nem más, mint a szürke gém. Elvileg februártól októberig tartózkodik hazánkban, de nekem a téli hónapokban is sikerült már megfigyelnem. Az elmúlt évek téli időjárása nagyon enyhe volt és talán ez ösztönöz egyre több fajt arra, hogy ezt az időszakot is itt töltsék a költő területükön. Másik fontos ok, pedig, hogy évente több millió költöző madár életét oltják ki a mediterrán országokban.

A természetnek hála ezen a szép délutánon is sikerült a szürke gémet megpillantanom, jobban mondva gémeket, mert hárman voltak. Nem messze a tó szélétől áll egy kiszáradt fa, mely a gém egyik kedvenc pihenő helye, az estek nagy részében itt tartózkodik és ez ezen a napon sem volt másként. Az ember közelségét nem jó tűrik, így amikor észrevette közeledésünket, lassú, egyenletes szárnycsapásokkal, jellegzetesen behúzott nyakkal és reklamáló "kak-ark" hangját hallatva a tó túlsó partja felé vette az irányt. Amikor hosszú lábaival a talajra ereszkedett, pár méterre tőle a párját pillantottam meg. A párok egyszer költenek évente és a fiókák nevelésében mindkét szülő részt vesz. Fő táplálékuk a halak, a békák, a pockok, de a rovarokat is elfogyasztják. Nem messze a két felnőtt madártól egy sötétebb szürke folt tűnt ki a zöldellő lucerna közül. Fényképező gépemmel, melyet távcső helyt használok ráközelítettem erre a szürke foltra. A 42x nagyításnak köszönhetően gépem kijelzőjén egy fiatal szürke gém tűnt fel, mely behúzott nyakkal mozdulatlanul álldogált a zöld és lila színben virító lucernás közepén. Gépemmel végigpásztáztam a domboldalt, hátha szemem elé kerülnének testvérei is, de a szülőkön és rajta kívül több gémet nem láttam. A tojó pedig 3-4 tojást rak le úgyhogy, ha az élet nem szólt közbe többen kellett volna lenniük az apróságoknak.

Magasban az égszínkék égbolton egy egerészölyv pár tűnt fel, amit a szelek szárnyán vitorláztak magason, körbe, körbe és messze hangzó "hiéé" kiáltásukkal egymás között kommunikáltak.

Sétánk vége felé tartott, amikor hazánk egyik legközkedveltebb és legismertebb madarát láttam meg, a fehér gólyát. Egyedül volt magányosan és élelem után kutatott. Ezek a feltűnő piros csőrű, kecses madarak körülbelül 3 hét múlva megkezdik vonulásukat meleg Afrikába, ahol a téli időszakot töltik. Egyes példányai több mint 10000 km-t is megtesznek, mire elérik telelő területüket, egyesek pedig, évről évre egyre többen, nem vállalják a vonulás veszélyeit és hazánkban maradnak. Perceken át figyeltem, ahogy hosszú csőrével a fűszálak között kutatott, amikor hirtelen hatalmas szárnycsapásokkal a magasba emelkedett talán élelemmel a csőrében a falu felé vette az irányt, ahol a fészkükben már szárnyaikat próbálgató fiókái várják őt. A fiatal gólyák is rövidebb hosszabb időre már elhagyják otthonukat , de megpihenni és éjszakázni ezentúl is visszatérnek. Azonban napközben már a biztonságos repülést és a vadászatot gyakorolják, hogy mire eljön az idő teljesen önállóvá váljanak. És az idő rohamosan közeleg, mert egyes példányai, már elszakadva családjuktól más gólyákkal összeverődve, augusztus második, harmadik hetében megkezdik hosszú és veszélyekkel teli vándorútjukat.

Ezen a nyár délutánon ismét rengeteg élménnyel lettem gazdagabb, remélem Ti is kedvet kaptok a természet kincseinek felfedezéséhez.     

 Vadgerle

 Gyurgyalag

 Gyurgyalag

 Szürke gém

Szürke gém fiatal példány

Fehér gólya

Fehér gólya

Fehér gólya

A gyurgyalagok költőüregei