Százszorszépek az avar védelmében

Szerintem Ti is jól ismeritek a Százszorszépet, mely egy kedves, szolid kinézetű virág. A természetnek hála az én kertemben is otthonra leltek, és szinte egész esztendőben gyönyörködhetek bennük. Ezek az aprócska virágok, melyek félősen bújnak meg a fűszálak között, a fagyos időszak kivételével, szinte egész évben szirmaikat bontogatják. Kedves megjelenésükkel még az enyhébb téli napokon boldogságot lopnak a szívünkbe. Azonban ahhoz, hogy fehér szirmaik szétnyílnak a nap fényére van szükségük, borús, felhős időben szirmaikat összezárva pihennek.

Most november van, és, ha a nap fáradt sugarai előbújnak a felhők mögül, melengető sugaraikkal pedig a kertemet simogatják, a százszorszépek a vastag avarból elődugják fejecskéiket és boldogan néznek szét a körülöttük elterülő  őszi világban.

Novemberi vadvirágok

 Százszorszép

Közönséges ínfű

 

Lassan, de biztosan a végéhez közelít az ősz, ami ebben az esztendőben igazán még meg sem érkezett. Az enyhe időjárás mind a mai napig tartja magát, de reggelente már csillogó harmatruhában és a köd könnyed fátylában úsznak a természet ösvényei. Napközben azonban, ahogy a köd feloszlik, kellemesen melengetik a tájat a nap szikrázó sugarai.

Az elmúlt hosszú őszi hetek ez idáig még nem hozták meg a fagyokat, de az előrejelzés szerint, a hét második felében talán már az ilyenkor megszokott kerékvágásba tér a hőmérséklet. A fagyoktól mentes éjszakáknak és nappaloknak hála egyes vadvirágok még szépen bontogatják kedves kis szirmaikat. Ők a rövid nappalos növények, melyeknek elegendő egészen rövid, alig nyolc órás világos, nappali időszak. De akadnak olyan virágok is, akiknek virágzása nem függ a nappalok hosszúságától. Az év bármely évszakjában nevelhetnek bimbókat és virágokat, akár egész esztendőben, beleértve a téli hónapokat is.

A kis tisztáson még szépen pompázik a fehér szirmokkal büszkélkedő őszirózsa, aki tipikusan rövid nappalos növény. Az erdőszélen pedig élénk rózsaszín virágú, pelyhes kenderkefüvek tarkítják a színes őszi avart. De nem csak az ő szépségükben volt szerencsém legutóbbi sétámon gyönyörködni, hanem a százszorszépében is, aki a legjobb példája a fényközömbös növényeknek. Velük enyhe téli napokon is találkozhatunk, és, ha a nap sugarai előbújnak a felhők mögül virágai, teljesen szétnyílnak. Ha viszont a napsugarak takarásba kerülnek összébb záródnak rózsaszínnel szegett fehér szirmai, estére és éjszakára pedig teljesen összecsukódnak.

Az imént említett virágokon kívül, ugyancsak az erdőszélen egy ilyenkor egészen ritka fajra is sikerült rábukkannom, aki nem más volt, mint a közönséges ínfű. Ősszel még nem volt szerencsém találkozni vele, hiszen ő tavaszi virág, és legszebb pompáját áprilisban, májusban éli. Mégis, most az őszbe lopakodott tavasz előcsalta őt, és teljes szépségében ragyogott, a sárga falevelek védelmébe bújva. Bár egészen alacsony termetű növény, mégis feltűnő, kasmírkék szirmai, mágnesként csalta a tekintetemet.

A természet mindig, minden pillanatban kedves élményekkel ajándékoz meg, melyek olykor egészen szokatlanok, de mindegyike fontos kincs a számomra.  

 Pelyhes kenderkefű

 Őszirózsák

November virágai

Százszorszép

 Erdei ibolya

 Pelyhes kenderkefű

 Fehér akác

Lassan november vége felé járunk, de az elmúlt hetek időjárása a szokottnál jóval enyhébben telt el. A csillagfényes éjszakák leple alatt, a hőmérő higanyszála gyakran nulla fok alá kúszott, és ezeken, a hajnalokon csinos dérruhát öltöttek magukra a növények. De a reggeli hideg után, ahogy a nap korongja egyre feljebb kúszott a horizonton, és meleg sugaraival simogatni kezdte a tájat, úgy lett egyre langyosabb a levegő, és igazán szép őszi időben lehetett részünk.

Minden esztendő őszén, szépen lassan nyugovóra tér a természet, téli álmot alvó lakói, lehunyják szemeiket, és a hideg téli hónapokat édes álmukba merülve töltik. Azonban ez a szokatlanul enyhe őszi időjárás megzavarta az éppen szunnyadni készülő természetet, és a nap meleg simítása újra előcsalta az éppen pihenni készülő lakókat.

Már október közepén különlegesnek számított, hogy az orgonabokrokon újra illatos, lila virágok tündököltek, az aranyesőn apró sárga virágok díszlettek, és, hogy az ibolyák is újra szárba szökkentek, és lila szirmaikat bontogatták a kellemes időben. A népi megfigyelés szerint, ha az akácok, ősz elején újra illatos virágokat viselnek, akkor szép hosszú őszre számíthatunk. Minden esztendőben, amikor sikerült szeptemberben megfigyelnem az akácok újravirágzását, beigazolódat ez a népi jóslat, és valóban, kellemesen enyhe, napsütéses hosszú ősszel ajándékozott meg akkor a természet.

Az idei évben, amikor szeptembert írtunk, több helyen is megfigyeltem, hogy a lila és a fehér akácok levelei között, csinos virágok bújnak meg. Korántsem voltak annyian, mint tavasszal, amikor a mámorító illatot szóró virágok, úgy csüngnek a fákon, mint a szép nagy fürt szőlők. Kevesebben voltak, csak itt-ott tűntek elő a lassan sárguló levelek közül, de akár hányan is, bontották ki újra szirmaikat, a szép hosszú ősz reményét jelezték a számomra. Mely idén újra megadatott, hisz kívánni nem lehetne szebb őszt, mint a mostani.

Tavaly október közepén, egyik bejegyzésem az erdei ibolyák újravirágzásáról szólt, idén pedig ez a bejegyzésem fog erről szólni, melyet most november, majdnem legvégén osztok meg Veletek, akkor, amikor sikerült megfigyeltem őket. Vasárnap reggel, szomorkás, borús idő köszöntötte a tájat, de szerencsére nem esett, így egy kis könnyed sétára indultam. Nem bíztam benne, hogy virágokat, gombákat, vagy éppen apró rovarokat sikerül majd megfigyelnem, de valamilyen belső hang arra késztetett, hogy tegyem be a táskámba a makró objektívemet. És milyen jól is tettem, hogy megfogadtam a belső sugallat tanácsát, mert éppen, hogy a tisztás körbeölelő erdő széléhez értem, az egyre száradó fűszálak közül, egy apró, lila fejecske tekingetett elő. Az erdei ibolya kedves arcocskája szó szerint csalta a tekintetemet. Örömöm, határtalan volt, hogy még találkozhattam, ezzel a szívemnek oly kedves kis virággal, hiszen a hosszú tél előtt, ezek a pillanatok számomra igazi kincset érnek. Nehéz volt tőle a megválás, de tovább folytattam az utamat, mely út alatt a természet igazán kellemes meglepetésekkel kedveskedett nekem, méghozzá a későn szirmaikat bontogató virágok pompájával. Fehér mécsvirágokkal, perzsa veronikákkal, pelyhes kenderkefüvekkel, és egy szép szál bársonyos kakukkfűvel is találkozót hozott össze a természet.

Hiába takarták komor fellegek az égboltot, és volt szomorkás az idő, az én szívemben sütött a nap, mert ezek az aprócska kis szépségek, melyek kedves jelenlétét hónapokig nélkülöznöm kell, teljesen bearanyozták a napomat.  

         

Bársonyos kakukkszegfű

 Ösztörűs veronika

 Fehér mécsvirág

Őszi szépség

Van egy virág, mely kedves, törékeny kinézetével hamar a szívünkbe lopja magát. Jelenlétében szinte egész évben gyönyörködhetünk, kivéve a kemény fagyokkal tarkított időszakot. Telente, amikor a többi virág az igaz álmát alussza, ő akkor is éberen várja a napsugarak langyos simítását, és, ha a nem tombolnak kemény fagyok, megmutatja nekünk egyedi szépségét. A százszorszép gyakori virágunk, mely kertjeink egyik aprócska éke, és aki, társaival együtt, üde színfoltot varázsol a zöld fűszálak közé.

Amint a napsugarak feltűnnek az égbolton, és fényükkel végigsimítják őket, sorra kinyitják fehér nyeles és sárga csöves virágaikat. Ha a nap korongját felhők takarják, egyből összezárják szirmaikat, éppen úgy, mint ahogy azt éjszaka is teszik.  

Az én kertemben is otthonra leletek a százszorszépek, és szépségükben mind a mai napig gyönyörködni tudok.

Az erdőben szép nagyra nőtt juharfa álldogál, melynek aranysárga leveleit, a szél gyakran a szárnyára veszi, és repíti őket teljesen addig, míg el nem érik a kiskertemet. Mintha a természet nekem címezte volna őket, mintha tudná, hogy évről-évre mennyire várom a jöttükét, hogy betérjenek hozzám, hiszen frissen aláhullva nagyon szép látványt nyújtanak, és kellemes hangulatot varázsolnak. Ilyenkor ősszel ők, a festői szépségű falevelek a kertjeink díszei, akik még a hosszú tél előtt, igazi színkanvarkáddal kápráztatnak el minket. A levelek óvó és melengető védelméből pedig kíváncsi tekintetekkel kukucskálnak elő a törékeny százszorszépek.
Amikor meglátogattam őket, a nap sugarai a felhők zavarása nélkül ontották fényüket, így szétnyitott szirmokkal álldogáltak, és élvezték a kellemesen meleggel megáldott novemberi őszt.

Vékonyka száruk, és pici termetük ellenére, az igazi, szolid szépséget hordozzák magukban, kerülnek minden feltűnést, és mégis, ha valaki észreveszi őket, annak biztosan megakad rajtuk a tekintete.