2017. november 25., szombat

November virágai


Százszorszép

 Erdei ibolya

 Pelyhes kenderkefű

 Fehér akác


Lassan november vége felé járunk, de az elmúlt hetek időjárása a szokottnál jóval enyhébben telt el. A csillagfényes éjszakák leple alatt, a hőmérő higanyszála gyakran nulla fok alá kúszott, és ezeken, a hajnalokon csinos dérruhát öltöttek magukra a növények. De a reggeli hideg után, ahogy a nap korongja egyre feljebb kúszott a horizonton, és meleg sugaraival simogatni kezdte a tájat, úgy lett egyre langyosabb a levegő, és igazán szép őszi időben lehetett részünk.
Minden esztendő őszén, szépen lassan nyugovóra tér a természet, téli álmot alvó lakói, lehunyják szemeiket, és a hideg téli hónapokat édes álmukba merülve töltik. Azonban ez a szokatlanul enyhe őszi időjárás megzavarta az éppen szunnyadni készülő természetet, és a nap meleg simítása újra előcsalta az éppen pihenni készülő lakókat.
Már október közepén különlegesnek számított, hogy az orgonabokrokon újra illatos, lila virágok tündököltek, az aranyesőn apró sárga virágok díszlettek, és, hogy az ibolyák is újra szárba szökkentek, és lila szirmaikat bontogatták a kellemes időben. A népi megfigyelés szerint, ha az akácok, ősz elején újra illatos virágokat viselnek, akkor szép hosszú őszre számíthatunk. Minden esztendőben, amikor sikerült szeptemberben megfigyelnem az akácok újravirágzását, beigazolódat ez a népi jóslat, és valóban, kellemesen enyhe, napsütéses hosszú ősszel ajándékozott meg akkor a természet.
Az idei évben, amikor szeptembert írtunk, több helyen is megfigyeltem, hogy a lila és a fehér akácok levelei között, csinos virágok bújnak meg. Korántsem voltak annyian, mint tavasszal, amikor a mámorító illatot szóró virágok, úgy csüngnek a fákon, mint a szép nagy fürt szőlők. Kevesebben voltak, csak itt-ott tűntek elő a lassan sárguló levelek közül, de akár hányan is, bontották ki újra szirmaikat, a szép hosszú ősz reményét jelezték a számomra. Mely idén újra megadatott, hisz kívánni nem lehetne szebb őszt, mint a mostani.
Tavaly október közepén, egyik bejegyzésem az erdei ibolyák újravirágzásáról szólt, idén pedig ez a bejegyzésem fog erről szólni, melyet most november, majdnem legvégén osztok meg Veletek, akkor, amikor sikerült megfigyeltem őket. Vasárnap reggel, szomorkás, borús idő köszöntötte a tájat, de szerencsére nem esett, így egy kis könnyed sétára indultam. Nem bíztam benne, hogy virágokat, gombákat, vagy éppen apró rovarokat sikerül majd megfigyelnem, de valamilyen belső hang arra késztetett, hogy tegyem be a táskámba a makró objektívemet. És milyen jól is tettem, hogy megfogadtam a belső sugallat tanácsát, mert éppen, hogy a tisztás körbeölelő erdő széléhez értem, az egyre száradó fűszálak közül, egy apró, lila fejecske tekingetett elő. Az erdei ibolya kedves arcocskája szó szerint csalta a tekintetemet. Örömöm, határtalan volt, hogy még találkozhattam, ezzel a szívemnek oly kedves kis virággal, hiszen a hosszú tél előtt, ezek a pillanatok számomra igazi kincset érnek. Nehéz volt tőle a megválás, de tovább folytattam az utamat, mely út alatt a természet igazán kellemes meglepetésekkel kedveskedett nekem, méghozzá a későn szirmaikat bontogató virágok pompájával. Fehér mécsvirágokkal, perzsa veronikákkal, pelyhes kenderkefüvekkel, és egy szép szál bársonyos kakukkfűvel is találkozót hozott össze a természet.
Hiába takarták komor fellegek az égboltot, és volt szomorkás az idő, az én szívemben sütött a nap, mert ezek az aprócska kis szépségek, melyek kedves jelenlétét hónapokig nélkülöznöm kell, teljesen bearanyozták a napomat.  
         

Bársonyos kakukkszegfű

 Ösztörűs veronika

 Fehér mécsvirág

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése