2017. november 27., hétfő

Az én madárbarát kertem - bevezetés





Akinek kertje van, még ha csak egészen kicsi is, és szereti a természetet és annak lakóit, egészen biztosan szívesen fogadja kis birodalmában a tollas vendégeket. Hisz ki ne örülne a tavaszi reggeleken a madarak kórusának szívünket melengető előadásának, és kedves, arcunkra mosolyt csaló jelenlétüknek. Bízom benne, hogy sokan éreznek hasonlóan, mint én, mert ha igen, akkor együtt, együttes erővel, nagyon nagy segítséget tudunk adni tollas kis barátainknak, akinek napról nagyra egyre csak szűkülnek az élettereik. Védjük és segítsük együtt a madarakat, hogy tavaszról tavaszra, ők tudják hirdetni a kikelet eljövetelét.
Ezt az írásomat, melynek szavait most Ti is olvassátok, mintegy bevezetésnek szeretném szánni, egy nagyon fontos témának a bevezetőjének, mely nem más, mint a téli madáretetés. Szeretném veletek megosztani minden élményemet, tapasztalatomat, minden olyan kedves pillanatot, melyeket csakis nekik, a madaraknak köszönhetek. Titkon pedig reménykedem benne, hogy akik eddig nem kezdetek neki ennek a nagyon fontos madárvédelmi tevékenységnek azok is kedvet kapnak hozzá, akik pedig már a madárbarát kert lelkes tagjai ők is fognak találni bejegyzéseimben egy kis újdonságot.
Kezdjük el együtt, közösen ezt az előttünk álló téli időszakot, és tudatosan, egy kis odafigyeléssel segítsük kertünk tollas látogatóit. Szeretném, ha Ti is részei lennétek a történeteimnek, és megosztanátok Velem és a többi olvasóval, madárbaráttal, az átélt kedves élményeiteket, hogy a lehető legtöbbet tudjunk adni azoknak, akik nélkül sokkal, de sokkal szegényebbek lennének a természet szerteágazó ösvényei, és a saját kertünk is. Védjük tehát együtt a madarakat közösen, közös erővel, mert csak így érhetjük el a legjobb eredményeket. 



   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése