Őszi szépség

Van egy virág, mely kedves, törékeny kinézetével hamar a szívünkbe lopja magát. Jelenlétében szinte egész évben gyönyörködhetünk, kivéve a kemény fagyokkal tarkított időszakot. Telente, amikor a többi virág az igaz álmát alussza, ő akkor is éberen várja a napsugarak langyos simítását, és, ha a nem tombolnak kemény fagyok, megmutatja nekünk egyedi szépségét. A százszorszép gyakori virágunk, mely kertjeink egyik aprócska éke, és aki, társaival együtt, üde színfoltot varázsol a zöld fűszálak közé.

Amint a napsugarak feltűnnek az égbolton, és fényükkel végigsimítják őket, sorra kinyitják fehér nyeles és sárga csöves virágaikat. Ha a nap korongját felhők takarják, egyből összezárják szirmaikat, éppen úgy, mint ahogy azt éjszaka is teszik.  

Az én kertemben is otthonra leletek a százszorszépek, és szépségükben mind a mai napig gyönyörködni tudok.

Az erdőben szép nagyra nőtt juharfa álldogál, melynek aranysárga leveleit, a szél gyakran a szárnyára veszi, és repíti őket teljesen addig, míg el nem érik a kiskertemet. Mintha a természet nekem címezte volna őket, mintha tudná, hogy évről-évre mennyire várom a jöttükét, hogy betérjenek hozzám, hiszen frissen aláhullva nagyon szép látványt nyújtanak, és kellemes hangulatot varázsolnak. Ilyenkor ősszel ők, a festői szépségű falevelek a kertjeink díszei, akik még a hosszú tél előtt, igazi színkanvarkáddal kápráztatnak el minket. A levelek óvó és melengető védelméből pedig kíváncsi tekintetekkel kukucskálnak elő a törékeny százszorszépek.
Amikor meglátogattam őket, a nap sugarai a felhők zavarása nélkül ontották fényüket, így szétnyitott szirmokkal álldogáltak, és élvezték a kellemesen meleggel megáldott novemberi őszt.

Vékonyka száruk, és pici termetük ellenére, az igazi, szolid szépséget hordozzák magukban, kerülnek minden feltűnést, és mégis, ha valaki észreveszi őket, annak biztosan megakad rajtuk a tekintete.