2021. február 21., vasárnap

Észak-európai (Aegithalos caudatus caudatus) alfajhoz tartozó őszapók

 


 

Ha lehetőség van rá, és a természet megadja számunkra, hogy egészen közelről tudjuk megfigyelni a madarakat láthatjuk a nemek közötti különbségeket, ami elsősorban a tollruhában nyilvánul meg, vagy akár megfigyelhetjük egy adott faj közötti eltéréseket is. Ilyenek például az őszapók.
Ezek az aprócska testű tollasok hazánk legkisebb termetű madarainak a kis csoportját gazdagítják. Testük akár, mint egy apró kerek labdácska, hosszú farkuk teszik őket látványra nagyobbá.
Az őszapók között hazánkban kétféle alfajt tudunk megfigyelni. Ma az Észak-európai alfajról mesélek Nektek.
Megjelenésük igazán kedves, kicsi bájos arcukat még szolidabbá még szeretni valóbbá teszi fehér tollakat viselő fejecskéjük. Ez a legfontosabb és legfeltűnőbb jegy a házakban előforduló két alfaj elkülönítésében. Hasi részükön ugyancsak fehéres tollakat viselnek, testoldalukon pedig rózsaszínes, halvány barackszínű tollak vegyülnek közéjük.
Az én megfigyeléseim és feljegyzéseim szerint ez az alfaj kevesebb számban van jelen. Általában vegyes csapatokat sikerül megfigyelnem, amikben ők kisebb számban képviseltetik magukat. Azonban előfordult már olyan eset is, hogy csak fehér fejű, Észak-európai alfaj egyedeiből álló kis csapatot láttam. Sejtésem szerint egy családi kötelék tagjai lehettek.
Azonban legyen az bármelyik őszapó, mindig boldogságot lopnak a szívembe, ha láthatom őket.

 

2021. február 10., szerda

Őszapók, őszapók, de miért más a tollruhájuk?




Ha figyelmesen nézitek a fotómat, akkor Ti is jól láthatjátok, hogy nem minden egyed őszapó egyforma kinézetű. Az egyiknek tiszta hófehér a fejecskéje, a másik kettő viszont fejdíszt visel, feketés színezetű sáv húzódik végig kerekded kis fejükön.
A képen egyszerre látszik egy az észak-európai tiszta fehérfejű (Aegithalos caudatus caudatus) alfajhoz tartozó egyed, a másik kettő azonban a közép-európai (Aegithalos caudatus europaeus) alfajhoz tartozó egyedek, akinek csinos fekete, jól kivehető sáv díszíti a fejüket, ez a jegy a legfeltűnőbb különbség köztük. Mindkét alfaj állandó lakója hazánknak, egész évben találkozhatunk velük.
Amikor a természet megajándékoz olyan pillanatokkal, hogy egészen közelről tudom őket megfigyelni, akkor feljegyzést készítek az észak és a közép-európai egyedek eloszlásáról, hogy egy-egy csapatban melyek vannak túlsúlyban. Eddigi megfigyeléseim alapján a közép-európai őszapók azok, akik több egyeddel képviseltetik magukat, de ezekben a csapatokban mindig sikerült tiszta fehér tollakkal díszített, észak-európai egyedeket is megfigyelnem. Egy 15-20 tagot számláló csapatban esetenként 4-5 fehér fejű őszapó is látható, de túlsúlyban a közép-európaiak vannak. Azonban már olyan csapatot is sikerült megfigyelnem, melyben csak fehér tollakat a fejükön viselők képviseltették magukat. Ez a csapat mindössze hat tagból állt, talán egy, az utódaikkal kóborló család lehetett.
A későbbiekben mindkét alfajról fogok mesélni Nektek, és még egy hozzájuk kapcsolódó megfigyelést is megosztok veletek.

2021. február 2., kedd

Varázslatos jégvilág

 
 

 
 
Februárba, az tél második és egyben utolsó hónapjába lépett a természet és annak lakói. Reggelente a Nap izzó korongja már előbb ébred, nem lustálkodik addig, mint azt hetekkel ezelőtt tette. Az álmot előbb kitörli szemeiből, és, ha nem takarják fellegek az égboltot, akkor sugarainak kellemes melegével cirógatja a tájat. Vele együtt az erdők, mezők lakói is hamarabb kelnek. Mihelyst pirkadat virrad, mihelyst a szürkület gondosan összehajtogatja fátylát megkezdik a napjukat. Azonban ilyenkor télen a derült égbolt egyet jelent a fagyos éjszakákkal és a didergően hideg, fogakat vacogtató reggelekkel.    
Hétfőn éjszaka csillagok milliója szikrázott az égbolton, mint aprócska lámpások fénylettek, akik egy kis világosságot loptak a sötétségbe. Reggel új nap ébredt, a Nap minden akadály nélkül tudta sugarait szórni a tájra. Nem voltak fellegek, még egy kósza felhőpamacs sem állta analóg útját. Mosolygó arcát egész álló nap láthatták az erdő lakói. Felhőtlen jókedv, tavaszt érző boldogság járta át a madarak testét. Doboltak a harkályok, dalukat küldtek a messzi távolba a csuszkák, csacsogtak a csízek, hangokkal töltve meg a fák csupasz karjainak rengetegét, mély hangjukon a hollók diskuráltak, miközben az erdő fái felett szelték a levegőt, a széncinegék pedig a kikeletet csalták. Újra és újra a még távoli tavaszt köszöntötték, mintha már a természet ajtaján kopogtatna. De még messze jár, hosszú hetek fognak addig még eltelni, de ezzel ők mit sem törődtek. A Napocska meleg simítása, arcának kedves mosolya jó érzéssel és boldogsággal töltötte meg aprócska testüket. 

Az elmúlt időszakban többször is kiadós havazás járta át szeretet erdőségem ösvényeit, melynek nyomait, az olvadás ellenére még mindig magán viseli a föld. Van ahol vastag dunna pihen, van ahol vékony lepel terül el, de napos, déli részeken már egyre több helyen a barna avar tűnik elő. A hópihék sokaságának legtöbbje a sok eső és az olvadás miatt jéggé változott. Ennek ellenére mégis gyönyörű volt az erdő. A Nap szikrázó sugarai, apró, csillogó gyémántokká változtatták a tél ünneplőjét. Mintha millió kristály terült volna el a talajon, ha pedig közelebbről néztem őket, hihetetlen szépségű mintákat, formákat láttam bennük. 

Most és az elkövetkező bejegyzéseimben őket szeretném megmutatni nektek. A természet apró kincseit, amiket szabad szemmel nem láthatunk, pedig itt vannak köztünk, a hó dunnájának rejtekében, ahol varázslatos jégvilág lakozik. 



2021. január 28., csütörtök

Havazás idején

 


 

Az elmúlt héten, mintha tavasz lopakodott volna a télbe. A fagyos időjárást kellemes enyheség váltotta fel a madarak örömére. Boldogságuknak pedig hangot is adtak, hiszen egyik strófájukat a másik követte. Énekre nyílt a széncinegék csőre, daloltak a csuszkák, doboltak a harkályok, csacsogtak a csízek és a tengelicek. A számukra idilli időjárás azonban hamar véget ért. Vasárnap délelőtt fagyos szél támadt, elhozva magával a változást. Január összeszedte erejét, és újra dermedté, fagyossá varázsolta a természet ösvényeit. Késő délután komor, szürke fellegek kezdtek tornyosulni az égen, és annak minden szegletét uralmuk alá vették. Éjfél után pedig az egyikből elindult útjára az első hópihe. Az elsőt szépen sorban követte a többi, mígnem milliónyi apró kristály perdült táncra az éj sötét leple alatt. A némaságba csilingelő hangot loptak, a komor sötétségbe pedig szikrázó fényt. Utánozhatatlan táncuk, könnyed libegésük egész éjszakán át kitartott. 
Lassan hajnal virradt. A Nap korongja hiába ébredt fel, simogató sugarait nem tudta kinyújtóztatni, kellemes melegével nem tudta a tájat cirógatni. A felhők úgy rostokoltak az égen, mint akiknek földbe gyökerezett a lába. Mintha mozdulatlanul álltak volna, közben pedig hópihék megszámlálhatatlan sokaságát küldték az alattuk tátongó mélységbe. Idelent a Földön, pedig csak vastagodott és vastagodott a csillogó fehér hódunna. A fák csupasz ágait, a bokrok gallyait, az elszáradt növényeket, ünnepi felöltőbe bújtatta a január. 
Kertemet még a szürkület sejtelmes fátyla terítette be, amikor az első vendégem, a csinos vörös mellénykét viselő vörösbegy feltűnt. Vékonyka lábaival, amik olyanok, mint a cérnaszál, zavartan topogott a vastag hóban. De jól tudta, az ökörszem kastély biztonságot adó falai között tiszta a talaj, és annak rejtekében aprócska betevők várják őt. Térült fordult, kedvesen bókolt párat, és már el is tűnt a szemeim elől. A korán ébredő vörösbegyet a feketerigók, a széncinegék, a barát és kék cinegék követték. Szépen, tisztelettudóan követték egymást, felvettek egy szem magot, és már reppentek is tova a fák ágai közé. Azonban, most nehezebb volt a dolguk, hiszen minden ágon, minden vékony gallyacskán vastag hódunna pihent. Kicsit tétováztak, de csak leszálltak, az apró hókristályokat a talajra taszítva. A cinegéket a nagy fakopáncsok, a közép fakopáncsok és a szajkók követték, akik mindig bandába állva érkeznek. Ahogy egyre virradt megjelentek a csízek, és a tengelicek népes csapatai, az erdei pintyek, a csuszkák és az őszapók. A cseresznyefa törzsén az aprócska fakusz menetelt, útközben pedig újra és újra megálljt parancsolt neki a kéreg közé rejtett finom tepertő. 
A hópihék egész álló délelőtt kitartóan hullottak, szépen egymáson megpihenve vastagították a tél gyönyörű dunnáját. Az ágakon már olyan vastagon pihentek, hogy egy apró mozdulattól, egy gyenge szellő érintésétől máris peregni kezdtek, sűrű fehér függönyt terítve a fák rengetege közé. A madarak tétován figyelték a havazást, de kedvüket nem szegte. Elevenen szálldostak az ágak között, egyik szem napraforgómagot a másik után törték, hiszen az éhség nagy úr, a téli nappal rövid, az előttük álló éjszaka pedig érezték, hogy nagy kihívást tartogat a számukra. 

 

2021. január 9., szombat

Az én madárbarát kertem - A fakuszok kertünkbe csalogatása


Hegyi fakusz 


A fakuszok hazánk legkisebb madaraink a csoportját gazdagítják. Apró termetük, környezetükbe tökéletesen beleolvadó tollruhájuk, és csöndes életük miatt, a nehezen megfigyelhető madarak közé tartoznak. Azonban gyakran előfordul, hogy bizony ott motoznak ők is a kertünkben. A kihelyezett eleségek apró morzsáit csipegetik, vagy éppen a fák kérgét vizsgálják át, tisztogatják. Csak rejtőzködő, minden feltűnést kerülő életmódjuk miatt, nem minden alkalommal vesszük őket észre. 
A természetnek hála, az én madárbarát kertemben gyakori vendégeknek számítanak, az egyébként, az erdők sűrűjében élő fakuszok. Egészen pontosan két egyedet szoktam megfigyelni, de lehet többen is vannak. Napjában többször is tiszteletüket teszik nálam, és a látogatásuk nagy részében, a fák kérgei közt megbújó rovarok után kutatnak. Hosszú heteken keresztül szemléltem szokásaikat. Megfigyeltem melyik az a fa, amelyiket a leggyakrabban látogatják, és elhatároztam, hogy etetőt készítek nekik. Valamiért a szép kort megélt, terebélyes ágakkal büszkélkedő cseresznyefa és az akácfa a kedvencük, valamint a harkálykertem különleges falakói. Általában ezeken látom őket a leggyakrabban. Valamint azt is kifigyeltem, hogy nagyon félénken, óvatosan és bizonytalanul, de előszeretettel csipegetik fel a talajról az ipari tepertő apró, kihullott morzsáit. Összegyűjtve ezeket az apró tudásokat, a cseresznye és az akácfa kérgének, a természet adta repedései közé, valamint azok legaljához, ahonnan a fák átvizsgálását kezdik, puha tepertő darabokat helyeztem. Nem kellett sok idő a kis fakuszoknak, hamar észrevették a finom falatokat, amikre rendszeresen rá is járnak. Mivel életüket a fák törzsein és ágaik között élik, így az oda kihelyezett táplálékot biztonságban és rutinosan el tudják fogyasztani. Ezekkel a kis praktikákkal tudunk nekik kedveskedni.


2020. december 20., vasárnap

Advent negyedik vasárnapjának Angyala

 


A negyedik vasárnap Angyala

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, és közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, és jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt, együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, és maga a Föld is figyel. 

2020. december 16., szerda

Az én madárbarát kertem - Hová tüntek tollas kis barátaink?

 

Őszapók

Az elmúlt időszakban egyre több internetes portálon, madárbarát csoportban olvastam, hogy nagyon sok madárbarát panaszkodik arra, hogy nincsen, vagy alig van tollas az etetőinél. Kevesebb a madár, kisebb a fajgazdagság, napok telnek el, hogy tollas barátaik megjelennének és vendégszeretetüket élveznék. De mi állhat a dolgok hátterében? Most megosztom Veletek a saját tapasztalataimat, próbálva választ adni Nektek, hogy mi okozhatja a madarak távol maradását. 
Hosszú évek óta madárbarát kerttel várom tollas barátaim, miközben figyelem viselkedésüket, szokásaikat, melyekről feljegyzéseket készítek. Ezek mellett szemmel követem a természetben végbemenő változásokat, az időjárás kedvező vagy éppen kedvezőtlen hatásait, és az erdők, mezők táplálék kínálatát. Hiszen ezek mind fontos szempontok kis tollas barátaink életében. Az elmúlt nyáron és őszön, a természet szerteágazó ösvényein rengeteg termést érleltek meg a Nap sugarai. A tölgy, a bükkfák ágai között talán még soha nem látott mennyiségű makk várta a pillanatot, hogy a talajra hulljon. Amik aztán az erdő lakóinak a fontos csemegéjeként szolgáltak és szolgálnak, mind a mai napig. A bokrok ágai között megannyi termés lapult meg, melyek nagy része még jelenleg is várja az éhes vendégeit. Tehát az ősz bőkezűen ellátta az erdők lakóit, biztosítva őket a tél elejei időszakra is. A réteken, mezőkön, a tisztásokon a növények száraz magvai ugyancsak bőségesen a madarak rendelkezésére állnak. Tehát az első legfontosabb, hogy a természetben még bőven akad számukra betevő. Az enyhe decemberi időjárás, sok rovart is ébren talált, akik most is finom csemegét jelentenek tollas barátainknak. Ha pedig a természet ösvényein van betevő, akkor először azzal, azokkal a falatokkal élnek. Ha a tél a fagyokat és a havazás is magával hozná, az időjárás annak rendje és módja szerint alakulna, egyre több tollas keresné fel a kertek etetőit. Az enyhe idő a természet minden szegletében és a kertünkben is érezteti a hatását. 
A másik ok téli vendégeink távol maradása. Mivel ilyenkor télen sok faj az északi tájáról érkezik hozzánk, telelő vendégként, úgy az itthoni, állandó madaraink velük kiegészülve élik a napjaikat. Azonban, mivel a kemény fagyokkal és hóval tarkított  időjárás még ott sem köszöntött be, ezért a süvöltők, a fenyőpintyek, a fenyőrigók, a csízek, a csonttollúak és még sorolhatnám hány fáj a szokottnál jóval kisebb számban van jelen hazánkban. Inváziószerű megjelenésükre, még várnunk kell. Ha, az időjárás alakulása őket is vonulásra bírná, és az ottani táplálék kínálat rohamosan csökkenni kezdene, akkor nagyobb csapatokban állva indulnának útnak Közép-Európa, többek között hazánk felé is. Ha ez megtörténne, a jelenleginél jóval nagyobb számban lennének jelen a madarak nem csak a természet ösvényein, hanem a madárbarát kertekben is. 
Az én madárbarát kertemben is kevesebb a vendég és közel sem olyan nagy a fajgazdagság, mint a fagyos téli napokon, vagy mint akár egy évvel ezelőtt volt. De ezek ellenére még így is akadnak szép számban, és a számukra kihelyezett eleség, ha nem is az utolsó szemig, de napról-napra elfogy. 
A saját tapasztalataim szerint, a madárbarát kertek akkor lehetnek fajokban gazdagok, ha szem előtt tartjuk a madarak igényeit. Ha az alap betevők mellett, gondolok itt a napraforgómagra vagy a cinkegolyóra, színesebb kínálattal várjuk a hozzánk betérő vendégeket. Hiszen minden faj más és más betevőt fogyaszt szívesen, valamint az sem mindegy, hogy hol és milyen módon kínáljuk fel számukra a csemegéket. Azt, hogy melyik madár mit tud elfogyasztani elsősorban, a csőre határozza meg. Ezen túlmenően pedig minden fájnak megvan az etető típusa, ahol biztonságban érzi magát, és amit egyáltalán meg tud közelíteni. Ezek szerintem mind-mind fontos szempontjai annak, hogy kertünk igazán vonzó legyen tollas barátaink számára. Ebben szeretnék Nektek segítséget nyújtani az elkövetkező időszakban. 
Ha időtök engedi és kedvetek tartja, kérlek, írjátok meg nekem kommentben, hogy a Ti etetőiteknél jelenleg mit tapasztalatok.