Fehér virágpompa

Fehér madársisak 

 Fehér madársisak

 Fiatal vörös róka

Hosszú napok teltek el borús, esős idővel. Már nem is tudom a napját megmondani, hogy mikor ébredtem arra, hogy a nap szikrázó korongja zavartalanul tudta a sugarait szórni. Az erdő fái között félhomály ült. A levelek megszámlálhatatlan sokasága már nem engedi, hogy olyan könnyen bejusson a fény, mint hetekkel ezelőtt. A napsugaraknak meg kell keresniük azokat az aprócska kis réseket, ahol bebocsátást tudnak nyerni, és győzedelmeskedhetnek a lombsátor felett. Ezen a kora reggelen igazán ügyesek voltak, mert rég nem látott fénypompában lehetett részem. Nincs is annál szebb, mint amikor a falevelek titokzatos mintákat rajzolnak a talajra, miközben a szél önfeledten játszik velük a sudarakban. Ez a reggeli erdei előadás minden pillanatban el tud varázsolni, hiszen erre csak a természet képes, csak ő tudja ilyen tökéletesen ezt a színdarabot előadni.

Miközben lábaimat szedtem hallgattam a madarak kórusának összeszokott koncertjét, és a levelek halk zizegését ahogy a gyöngéd szél táncoltatta őket. A bükkerdő fái egyre ritkulni kezdtek, a messziből pedig örömteli döngicsélést hozott szárnyain a szél. Ekkor már tudtam, hogy az akácfákon méhek sokasága vendégeskedik. Hangjuk egyre hangosabban és hangosabb lett, majd kisvártatva megpillantottam a kis akácerdőben zümmögő méh sokaságot. Évről - évre itt vendégeskednek ezek a szorgos kis gyűjtögetők, hangjuk pedig éppen úgy hozzátartozik a tavasz végi és nyár elei erdőhöz, mint a madarak kórusának az élőadásai. Fáradságot nem ismerő munkájuk pedig minket ajándékoz meg, hisz nélkülük nem kerülhetne az asztalunkra a finom és vitaminokban gazdag akácméz. Hálával telve figyeltem őket, ahogy lábukon elhelyezkedő kis kosaraikba gyűjtögették a sárga virágport, szipókájukkal pedig a nektár szívogatták.

Ahogy utamon haladtam az akácerdőt tölgyes majd hársfákkal tarkított rész váltotta fel. Ennek az erdőnek a sűrűjében élnek a fehér madársisakok, és a kislevelű nőszőfüvek. Sötét ez az erdő, a talajig szinte alig jut el a fény, de ennek ellenére mégis itt találtak meg azokat a feltételeket, melyek kedvezőek a számukra. Ezek a védett, vadon élő orchideák igazan jól érzik itt magukat, erről pedig az tanúskodik, hogy rengeteg egyed bontogatja fehér szirmait. Az elmúlt hetekben többször is látogatást tettem náluk, izgatottan várva, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor elérik a virágzási csúcsukat. A szokottnál később, jó két hetes csuszással végül eljött az igazi pompájuk, és így tavasz végére gyönyörű kosbor szőnyeg fedte be a sötét erdő, puha avarral hintett talaját.

Miután lefotóztam, és alaposan megcsodáltam őket tovább folytattam a sétámat. Az út menti bodzabokor üde zöld levelén lepke pihengetett. Összezárt szárnyait a nap felé fordította, és hagyta, hogy a sugarak melengessék, simogassák a testét. Ő nem más volt, mint az erdei szemeslepke. Mint neve is elárulja az erdei ösvényeken lelt otthonra. Szereti az árnyas, nyirkos erdei utakat, erdőszéleket. Miközben a lepkét szemléltem, nem messze tőlem szarvastehén csapat vonult át, a már jól kitaposott vadcsapásukon, mely úgy néz ki, mint egy forgalmas sztráda, csak itt nem autók, hanem az erdő lakói járnak. Vaddisznók, őzek, szarvasok patáinak nyomai, és róka mancsok lenyomatai tanúsították azt, hogy kik használják ez erdei utat. A saras ösvényen jól kivehetőek voltak a nyomok amiket maguk után hátrahagytak. A szarvasok komótosan egymás után szedték lábaikat. Három tehén volt és egy borjú. Miután eltűntek a szemeim elől tovább indultam, de a amikor a tisztás széléhez értem megtorpantam, barna szőrbundába bújt valaki hempergett a dús fűszálak között. Figyeltem ki lehet az. Először vadnyúlra tippeltem, ugyanis vele gyakran sikerül találkoznom, de ahogy láttam az ég felé meredő feketés tappancsokat, már tudtam, hogy róka hempereg bőszen, és önfeledten a növényzetben. Hiába, hogy nem mozdultam ő mégis észrevett, megérezte a szagomat. Tüstént tappancsaira pattant, és elindult az erdő felé. Csinos vörös bundáján a nap sugarai csillogtak, menet közben pedig kétszer felém pillantott, gyermeki szemecskéi kíváncsian fénylettek, és amikor látta, hogy nem jelentek rá veszélyt lábait komótosabban kezdte szedni, majd szépen lassan eltűnt a fák és a bokrok védelmében. 

Ezen a reggelen végre igazán kellemesen meleg időben, és szikrázó napsütésben lehetett részem. 

Fehér akác virága

Erdei szemeslepke 

Esős délelőtt

Fehér madársisak

Fehér madársisak

Az elmúlt hetekben és napokban nagyon sok eső áztatta a természet szerteágazó ösvényeit. A komor, szürke fellegekből újra és újra megindultak a cseppek, hosszú órákon át pedig meg sem álltak.

Kora délelőtt volt, amikor a tavaszi eső alábbhagyott, és az égboltot takaró fellegek foszladozni kezdtek. Az aprócska réseken pedig kíváncsian bújtak elő a nap melengető sugarai. Nem is kellett nekem ennél több, gyorsan magamra kaptam a gumicsizmám és elindultam az erdőbe, egy könnyed sétát tenni. Mire a tisztásra értem az égbolt újra beborult, egyre több és több esőcsepp indult meg felhőotthonából a föld irányába. A kapucnit a fejemre húztam, lábaimat pedig egyre fürgébben szedtem, hogy az erdő fái között keressek menedéket, az egyre bőségesebben aláhulló csapadék elől. A fák dús levelekkel fedett koronái nagy részüket felfogták, de még így is voltak, akik ügyesen át tudtak hatolni a lombsátor aprócska résein. Tervezett utam a kosborokhoz vezetett, hogy szemügyre vegyem őket, hol tartanak a virágzásban. A sötét erdő ezen a délelőttön a borús égbolt miatt még sötétebbnek tűnt, fény alig szűrődött be a rengetegbe, de ennek ellenére egyre több fehér madársisak kezdte meg szolid pompáját. Voltak, akik több virágot is nevelgettek, de olyanok is akadtak, akiken csak egy-két halvány fehér virág díszlett, de ezek ellenére ugyanolyan szépek voltak, mint a dús virágzatú társaik. Nagy örömömre, nem messze a madársisakoktól megjelentek a kislevelű nőszőfű első, egészen kicsi hajtásai is. Ők is a kosborfélék családjába tartoznak, és ugyancsak védett növények. Körülbelül két hét, és ők is elkezdik virágszirmaikat bontogatni, akkor pedig újabb szépségekkel lesz gazdagabb a nyári erdő rengetege.

Ahogy az eső egyre jobban és jobban esni kezdett, a fák lombjai sem adtak már menedéket, így nem volt más választásom sarasan és vizesen hazafelé indultam, de boldog voltam, mert két vadon élő orchideát is sikerült megfigyelnem.    

 Kislevelű nőszőfű aprócska hajtása

Tavaszi reggelen

Fehér madársisak

 Mezei árvácska

 Apácavirág

Sáskalárva

Kora reggel volt, amikor sétámra indultam. A nap melengető sugarai, már a hegytető üde zöld lombkoronában álló fáit simogatták. A tisztást kellemes félhomály ülte meg. Rovarok indultak neki aznapi teendőjüknek, a lepkék pedig még szunyókálva, pihengetve várták, hogy a nap korongja magasabbra kússzon az égbolton, hogy az ő testüket is meleg sugaraival cirógassa. Kockáslepke pihent egy száraz, vékony ágacskán, dermedt teste a levegő felmelegedését várta, éppen úgy, mint a zöld fűszálak közé rejtőzött apró sárgabagoly.

A madarak hangosan flótáztak, egyik strófájukat a másik után küldve. A fészkekben a tojók a tojásaikat melengetik, míg a hímek csengő énekükkel családjukat és revírjüket védelmezik. Azonban már sok fészekben a tojások felpattantak, és folyton folyvást éhes fiókák vékonyka hangja szűrődik ki a fák védelmező lombsátra alól. Az egyik hársfa törzsén három kerek bejáratú odú tátongott, mely nyílás arra utalt, hogy a kis otthonokat nagy fakopáncs készítette, hegyes, erős csőre segítségével. Kora tavasszal a hímek több odúkezdeményt is elkezdenek, mire egyet befejeznek, és melyben majd a fiókáikat, közösen a tojóval felnevelik. Ezen a fán az egyik kis lakás mélyéből vékony hangfoszlányok jelezték, hogy a fakopáncs tojásai már felrepedtek, és a fiókáik napvilágot láttak.

Tovább haladva utamon az erdőszél csalánnal benőtt részén különleges kinézetű rovar, a skorpiólégy pihengetett. Gyakran sikerül találkoznom velük, közönséges fajnak számítanak, de minden egyes találkozásnál megcsodálom őket, mert megjelenésük nem mindennapi. Különlegességük, a hímek vöröses színezetű, körte alakú, megvastagodott ivarszerve, mely szinte megszólalásig a skorpió fullánkjára emlékeztet, nevét is erről kapta. Félnünk nem kell tőlük, mert ártalmatlan rovarok, sérülést nekünk nem tudnak okozni.  

A sűrű csalánsereg, az esőtől méretesre növő fűszálak sok rovarnak adtak pihenő, és búvóhelyet. Aprócska sáskalárvák szökkentek, ügyes ugrásokkal a lépteim előtt, verőköltő bodobácsok várták türelmetlenül a nap sugarait, közönséges lágybogarak szedték vékonyka lábaikat számomra ismeretlen céljuk felé, és éjjeli lepkék szundikáltak, és próbálták kipihenni az éjszakai fáradalmait. Ahogy egyre beljebb haladtam az erdőbe, úgy lett sötétebb és sötétebb, pedig a nap korongja már egyre magasabbra hágott, de a levelek dús sokasága, már nem engedi be a sugarakat. Csak itt-ott, a kósza réseken van esélyük behatolni, és, ha sikerül nekik a bejutás hihetetlen fényjátékot űznek az avarral hintett talajon, és a fák törzsein. Szeretem nézni ezeket a sejtelmes fényeket, pláne, ha a sudarakba gyenge szél oson, akkor igazán csodálatos az erdei előadás. Ezen a reggelen is, hosszú perceken át szemléltem a levelek pajkos táncát, miközben hátamat a mohával dúsan beborított tölgyfának döntöttem, kényelmes, puha támaszt adott, és órákig elálldogáltam volna a társaságában, de tovább kellett indulnom, mert az időm véges volt, és el kellett jutnom a kosborokig, hogy megnézzem virágzásnak indultak e már.

A mi vidékünkön is élnek orchideák. Ezek a védelmet élvező vadvirágok, nem csak a mezőket gazdagítják szépségükkel, hanem az erdő sűrűjében is otthonra leltek. A fehér madársisak, a kardos madársisak, a kislevelű nőszőfű, a müller nőszőfű és a madárfészek kosbor is él ebben a nagy erdőrengetegben, melyben már milliónyi lépést tettem meg. Rajtuk kívül lehet, hogy van több faj is, csak eddig még nem sikerült velük találkoznom, de a szemem minden sétám alatt nyitva van, és érdeklődve fürkészem a talajt, hátha új fajba sikerül belebotlanom. Addig, amíg el nem értem a kosborok élőhelyét a madarak kórusában, aprócska barna kalapos gombákban gyönyörködtem. Tavaly ilyenkor már igazi kosborszőnyeg fogadott, de most még csak a virágok szárai tanúskodtak arról, hogy itt ének, egy-két tövön díszlett még csak virág, éppen úgy, mint egy jó héttel ezelőtt. Nehezen indul be a virágzásuk mely a szokatlanul hűvös időnek tudható be. De én türelmesen várom az igazi tavasz eljövetelét, éppen úgy, mint ezek a különleges szépségű orchideák. Utamat tovább folytattam, mert, ha már erre jártam nem olyan nagy távolságra élnek a madárfészek kosborok is, csak ők még mélyebben az erdő sűrűjében. Nem sok esélyt adtam rá, hogy már előbújtak, mert, ha a madárfészek kosborok virágzása ennyit késik, akkor a madárfészkek lehet még elő sem bújtak. De szerencsém volt, ott voltak, igaz még csak alig napvilágot látva, egészen kicsi föld feletti hajtásokkal, de megjelentek. Mire ők virágba fognak borulni véget is ér a tavasz, mely az idei esztendőben igencsak hűvösre, és az aszályos időszak után csapadékosra sikeredett. Pedig ezeket a hónapokat szeretem a legjobban, mert nincs még izzasztóan meleg, és a nap sugarai sem perzselik a természet ösvényeit. De nincs mit tenni, abban kell megtalálni a szépet, ami megadatik, és bármilyen idő is legyen, a természet mindig megmutatja a kincseit.

Hazafelé menet a tisztáson át vezetett az utam, ahol szép sudárra nőtt lila ökörfarkkórók, mély bordó szirmokat viselő apáca virágok, kék fejecskéikkel bólogató ösztörűs veronikák, és egészen aprócska mezei nefelejcsek gazdagították az üde fűszálak sokaságát.   

 Skorpiólégy hím

 Kockáslepke

 Közönséges lágybogár

Eső áztatta ösvényeken

Lila ökörfarkkóró 

 Fehér madársisak

  Fehér madársisak

 Mezei zsálya

Hagymaszagú kányazsombor

 Erdei szamóca

Az elmúlt években egyre szélsőségesebbé vált az időjárásunk, mintha az arany középút már nem létezne. Tél végétől egészen a tavasz közepéig aszályos idő uralta a természet ösvényeit. Április végére, hosszú hetek várakozása után megérkezett az éltető eső, melyre már minden élőlény várt. A föld szomjasan itta magába a csapadékot, melynek köszönhetően mély ráncai egyre simábbá váltak. Az erdők, mezők ösvényein üresen tátongó gödröcskék újra kis tavakká változtak, és a fák odvaiban újra friss víz várta a szomjukat oltani vágyó erdőlakókat. Már napok óta kisebb nagyobb szünetekkel esik az eső, a levegő pedig olykor a 10 fokot sem éri el, az éj leple alatt pedig egészen alacsonyan rostokol, nulla fok felett egy kicsivel. Igazi hűvös, olyan őszies az idő, mintha a tavasznak nyoma veszett volna. Reggelente sűrű párafelhő üli meg a tisztás minden szegletét, az erdőt pedig a fákról lehulló cseppek halk muzsikája tölti meg.

Amikor sétámra indultam az eső szünetet tartott. A szürke, nehéz fellegek kelet felé robogtak, nyomukban pedig megjelentek a kék égbolt foszlányai. A nap sugarainak, ha van esélyük elbújni, igazán melengető erejük van, és az eső cseppjeit pillanatok alatt felszárítják. Azonban az ösvények sarasak, melyek, az erdő állatainak nyomait őrzik, és hangtalanul mesélik el az éjszaka leple alatt zajló történeteket. Szarvasok, őzek, vaddisznók patáinak, rókák mancsainak a nyomai rajzolódtak ki a saras talajon. De a vaddisznók más nyomokat is hátrahagytak. A tisztáson kisebb, nagyobb földtúrások mesélték el, hogy merre keresték a táplálékukat. Egész csorda verhetett tanyát, mert a felnőtt patanyomok mellett egészen apró lenyomatok is láthatóak voltak, mely azt jelentette a számomra, hogy kismalacok is voltak a konda tagjai között.

A tisztáson élő fűszálak, az apró, szúrós tüskékkel felfegyverkezett csalanak egyre magasabbra törnek, az esős napoknak hála, növekedésük nagyon felgyorsult, erejük pedig megnövekedett, mert a nadrágomon át is éreztem csípésüket. Védelmükben apró rovarok szedték lábaikat, vagy tartottak pihenő időt. Verőköltő bodobácsok, pöszörlegyek, virágporral megpakolt méhek, sávos bogáncscincérek, vérfoltos kabócák, mély hangú dongók múlatták az idejüket a zöldellő növényzet között. Virág még nem sok tarkítja a tisztást, egyedül a lila ökörfarkkóró lila, és a réti boglárkák napsárga szirmai, és az erdei szamócák hófehér virágai teszik díszesebbé az egybefüggő zöld gyepszőnyeget, a többi virág pompája még várat magára. Fenn magasan, a jól ismert egerészölyv pár rótta a köröket, egyiket a másik után, hol magasabbra törve, hol pedig alacsonyabbra ereszkedve. Közben pedig egymással diskuráltak.

Az erdőbe érve, kellemes sötét fogadott. A fák lombsátra már teljesen bezáródott az ösvény felett, alig engedve be fényt. A nap sugarai csak imitt-amott tudnak beosonni, azokon a kósza réseken, ahol a levelek szellősebben állnak. A madarak kórusa teljes volt, egymást váltva hallatták gyöngyöző strófáikat, és ezen a tavaszi délutánon először hallottam a kórus egyik talán legszolidabb énekét, a kék galamb búgását. Lágyan, minden feltűnést kerülve osont tova a fák között ez a számomra kedves hang.

Az erdei út mentén, ahol a fák szellősebben állnak és a nap sugarai könnyedén elérik talajt, melengető simításukkal egyre több és több vadvirágot csaltak elő. Lila szirmokkal büszkélkedő mezei zsályák, szolid színű mezei zsázsák, vadrezedák, aprócska termetű piros árvacsalanak, fehér szirmaikat bontogató hagymaszagú kányazsomborok és közönséges derecevirágok szívták magukba a nap éltető sugarait. Az út mentén álldogáló fagyal és fekete bodza bokrokon az üde zöld levelek között megjelentek a virágok ígéretét magukban hordozó bimbók, melyek, ha kinyílnak, édes illatukat fogják szórni, magukhoz csalva a nektárra éhes rovarok hadát. Az egybibés galagonyabokrokon még itt-ott, egy-egy virág pihent, de legtöbbjüket az eső nehéz cseppjei már elvertek, megbarnult szirmaik, már a talajon pihentek.

Ennek a sétámnak célja az volt, hogy meglátogassam az erdőnek azon részét, ahol az egyik orchidea faj, a fehér madársisak éli az életét. Tavaly ilyenkor virágba borulva álldogáltak, és bizakodtam, hogy már idén is nyitott szirmokkal láthatom őket, de nem így történt. Ott voltak előbújva a vastag avar védelméből, de még legtöbbjükön csak levelek díszlettek, és egy-két egyeden volt még csak bimbó. Idén kicsit késik a virágzásuk, mely a hűvös időjárásnak tudható be, hiszen az ő életüket nagyban befolyásolja a hőmérséklet. De a hőmérséklet mellet fontos számukra a megfelelő csapadék mennyiség is, és ha ez a két feltétel kedvezően alakul, akkor kezdik meg virágszirmaikat bontogatni, ezek a nem mindennapi növények. A fehér madársisak miután a talajban csírázásnak indult, a föld felszínén csak körülbelül nyolc év elteltével kezdi el a felszíni hajtását növeszteni, és további hét, nyolc év elteltével kerülhet sor az első virágzására. A természetnek hála, a mi vidékünkön, több helyen is élnek egyedei, és évről-évre meg tudom csodálni nem mindennapi szépségüket. Ha melegedne a levegő, akkor talán egy-két hét, és teljes pompájukban láthatnám őket, mellettük pedig megjelenne a többi késő tavaszi és kora nyári virágzású orchideafaj is.  

 Mezei zsázsa

Sávos bogáncscincér

Gímszarvastehén nyoma

Kora reggeli fényjáték.

Június elejére beköszöntött az igazi nyár, de szerencsére nem az izzasztó kánikulai meleg. Napközben a hőmérő higanyszála a harminc fokot súrolja, az éjszakák pedig felfrissülést hoznak. Reggelre a mezők ösvényeit harmat fedi be, de mihelyst a nap felébred, és meleg sugaraival simogatni kezdi a tájat, hipp-hopp tovatűnnek. Ilyenkor nyáron szeretek hamar ébredni, a korán kelő napot azonban nem mindig sikerül megelőznöm. A nyári hajnaloknak különleges varázsa van, ilyenkor friss és üde a levegő, minden nyugodt és érintetlen, a nap pedig még álmosan, bágyadtan szórja a sugarait, mely az erdőben csodálatos sárga színben játszó fénypompát tartogat mindenkinek, aki a természet ösvényeit járja.

Vasárnap reggel korán ébredtem, a nap azonban ezen a reggelen is ügyesebb volt nálam, nem sokkal, de megelőzött. Meleg sugaraival a kiserdő fáinak üde zöld lombjait simogatta, a gyenge szél a levelekkel játszott, a madarak kórusa pedig csodás előadásával kísérte utamat. Ezen a reggelen konkrét tervvel indultam útnak, szerettem volna megörökíteni a fehér szirmokkal büszkélkedő fehér madársisakokat megörökíteni. Az idei tavasza hűvös időjárást hagyott maga mögött, mely miatt ezek a kis törékeny virágok jó két héttel később kezdték meg pompájukat. Hazánkban, ezen virág, mely az orchideafélék családjába tartozik, természetvédelmi oltalom alatt áll, eszmei értéke 10000 forint. Főként tölgy és bükkerdőben leletek otthonra. A természetnek hála tavaly én is rájuk bukkantam, a mi erdőségünkben is élnek fehér madársisakok, és nem is kevesen. A fák védelmező ölelésében, mintegy harminc tő éli napjait, és fehér virágaikkal csodaszép látványt nyújtanak a barna avarban. Mire elértem a madársisakokhoz a nap már magasabban járt, és fénye szebbnél szebb mintákat rajzolt a talajra. Ahogy a szél táncoltatta a leveleket, úgy változtak a színek és a minták is, szemet gyönyörködtető látványt nyújtva. Pont ezzel a szándékkal indultam útnak, hogy a természet fényjátékát megörökítsem, és, hogy Nektek is megmutathassam, hogy hogyan változnak a színek pillanatról-pillanatra.  

Fehér madársisak.

Lassan, de biztosan véget ér a tavasz, mely az idei évben nem kényeztetett el minket jó idővel. Hetek óta a hőmérséklet inkább az áprilist idézte, reggelente volt, hogy talaj menti fagy tette próbára a növényeket, és napközben sem volt melegünk, sőt inkább fázós volt a levegő. Tegnap reggelre azonban hirtelen beköszöntött a tavasz. Mint minden vasárnap reggel most is útra keltem az erdőbe. Az idei esztendőben ezen a reggelen éreztem először ezt a kellemesen langyos, édes virágillattal telt levegőt. A hatalmas fák már mind, egytől egyig délcegen állnak üde zöld lombruhájukban, és a szikrázóan kék égboltot, csak akkor láthatom, ha a gyenge szél éppen úgy igazgatja a leveleket, hogy apró rést hagy köztük, de ha nem is láthatom az ég kékjét tudom, hogy süt a nap, mert sugarai itt, ott áttörik magukat sűrű levelek között. Ilyenkor május végén, az erdőben a legvilágosabb órákban is, kellemes félhomály uralkodik. A tavaszi virágpompa lassan elmúlik, már csak itt-ott virít egy egy változó boglárka, vagy egy későn életre kélt bársonyos tüdőfű. Ahogy egyre kevesebb a fény bent az erdő mélyén, úgy egyre kevesebb a virág is. Azonban ez a reggeli sétám elsősorban egy virág a fehér madársisak miatt volt, aki bent él az erdőben. Már harmadik alkalommal teszem meg ezt a túrát, bízva abban, hogy a fehér madársisakok már szépen kibontották a szirmaikat. A legutóbbi látogatásomkor már némelyikük szépen kinyílva fogadott, de legtöbbjük még csak bimbós volt. Ennek az orchideafajnak a virágai nyílott állapotban is csak félig nyitják szét fehér szirmaikat. A megporzásukat végző rovarok számára nem tudnak nektárral kedveskedni, hanem a virág belsejében megtalálható mézajkak barázdái szolgálnak táplálékul. Az elmúlt időszakban, amióta nem láttam őket szép sudárra nőttek, némelyikük elérte a 40 centiméteres magasságot, de volt amelyik alig volt 10 centiméteres. A nagyobbak sok, egyesek nyolc, tíz virággal is büszkélkedtek, míg a kicsiken alig volt kettő, jobb esetben három virág. De nem a virágok nagysága vagy a száma számít, hanem, hogy itt élnek, én pedig rájuk találtam, és minden év tavaszán gyönyörködhetek szépségükben.

A tavaszi erdő ösvényein.

 Pókhálóslepke

 Nehézszagú gólyaorr 

Farkas kutyatej

Fehér madársisak

Kardos madársisak

Tegnap szint egész álló nap kövér esőcseppek hullottak alá a talajra. Az elmúlt időszakban igencsak sok volt a csapadék, melyet a veteményeskertem lakói egyáltalán nem bánnak, a zöldségek és a gyümölcsök úgy nőnek mintha húznák őket. Az erdő is üde zöld színben pompázik, és az ösvények egyre jobban benőnek, olyannyira, hogy egyes helyeken szinte napról napra egyre nehezebben töröm át magam.

Késő délutánra a komor felhőkből megszűnt a csapadék utánpótlása, és az apró réseken a nap sugarai kezdtek előkandikálni. Nekem nem is kellett ennél több, lábamra kaptam a gumicsizmám, és útra keltem az erdőbe. A mai, és az elmúlt napok bőséges csapadékának az emlékét az erdő ösvénye elevenen őrizte. A fák lombjai közül kövér cseppek hullottak alá a talajra, olyan érzésem volt bent a fák ölelésében mintha még mindig az eső esne. Kiérve a tisztásra, verőfényes napsütés, és páradús levegő fogadott. A madarak boldogan énekeltek, és tollaikat szárították az ágak között, ők is örültek, hogy végre adott nekik az időjárás egy kis esőszünetet. Énekes rigók szálldostak egyik fáról a másikra, élelemmel megtömött csőrökkel, hiszen a fiókák eső ide vagy oda, éhesen várják őket a fészekben. A feketerigó messzire hangzó flótájától, és a kakukk kiáltásától volt hangos a táj. A széncinegék, az erdei pintyek, a csilpcsalpfüzikék strófái csak aláfestései voltak a két főszereplő előadásának. Egy éve ilyenkor a tisztáson már több lepkefaj lejtett táncot, vagy éppen a fűszálak között pihengett, most sajnos eggyel sem sikerült találkoznom. Folytatva utamat az erdőben rengetek vackot sikerült megfigyelnem, és az egyik ilyen vacokból egy őzike ugrotta meg magát. Rémülten, mintha az életéért szaladna pillanatok alatt eltűnt a fák védelmező ölelésében. Gyakran látok erre őzet, szarvast, vaddisznót, rókát, de nagyon félősek, nincsenek az ember közelségéhez szokva, mert ezeken az ösvényeken szerencsére egyáltalán nincsen nyoma az embereknek, engem leszámítva. Ezt én nem bánom, mert így nyugodtan élhetik mindennapjaikat, én pedig nyugodtan tehetem meg sétáimat. Tovább folyattam utamat az ösvényen, ahol egyre nehezebb volt a járás, mindenhonnan a vadszeder, és a szúrós csalán hajtásai keresztezték utamat. Túljutva ezen a benőtt részen újra könnyebben haladhattam előre, arra a helyre ahol a fehér madársisakok kezdték meg tavaszi pompájukat. Bő egy hete jártam itt, és akkor még csak egy virág állt itt szétnyitott szirmaival, a többiek még csak bimbósak voltak. Mostanra talán még többen lettek, és egyre többen fehér, igaz még csak picit kinyílt virágokkal büszkélkedtek. Időközben az erdőben egyre sötétebb lett, a fák sűrű lomkoronája szinte egymást érik, és az égboltból semmit sem lehetett látni, csak szememmel éreztem, hogy besötétedett. A sok tő fehér madársisak között találtam egy pár kardos madársisakot is. A két növény nagyon hasonlít egymásra, de ha jól megfigyeljük látható, hogy felépítésük eltérő. A kardos madársisaknak hosszúkás, kard alakú levelei vannak, míg a fehéreknek jóval kerekdedebbek. A kardos madársisak a levelei fölött fürtben hozza a virágait, míg a fehér a levelek hónaljából. A virághatározó könyvek szerint a kardos madársisakok később virágoznak, mint a fehérek, de nekem egyidejű virágzásukban lesz szerencsém gyönyörködni, mert, hogy teljesen virágba boruljanak, arra egy kis időt még mindig várnom kell. Talán a legközelebbi kirándulásom alkalmával, addigra szerintem az összes tő kibontja fehér szirmait. Időközben újra egyre világosabb lett az erdőben, és szinte lelki szemeim előtt láttam, hogy a nap sugarai újra előbújtak a felhők takarásából. Visszafelé indulva lettem figyelmes az apró lila virágokra, melyek nem mások voltak, mint a nehézszagú gólyaorrok. Ez a növény nem véletlenül kapta ezt a nevet, ha megérintjük igen kellemetlen szag marad a kezünkön, a régi időkben molyirtóként is használták. Kiérve a fák öleléséből újra a nap sugarainak melegét élvezhettem, és tettem egy kört a kis tisztáson, hátha szerencsém lesz az annyira hiányolt lepkékkel találkoznom. És így is lett. Igaz nem repültek, csak esőtőtől elnehezült fűszálak között pihengettek, de itt voltak. Élénk narancssárga színével nem lehetett volna nem észrevennem a pókhálós lepkék, melynek ilyenkor még a tavaszi nemzedéke repül, jobban mondva most éppen elhúzódva ácsorgott. A pókhálós lepkék két nemzedékének színezete annyira eltér egymástól, hogy eredetileg két külön fajként kezelték őket. Ilyenkor tavasszal élénk narancssárgák fekete mintázattal, míg nyáron szárnyaik felszíne fekete, fakó sárga, és vörös szalaggal díszített. A két színezet még csak nem is hasonlít egymásra, pedig egy lepkefaj. Ugyancsak az eső cseppel díszített fűszálak között pihent a sötétaljú karcsúbagoly is, melyet az idei tavaszon most láttam először. Tavaly ilyenkor már jóval többen voltak, ma csak ezzel az egy példánnyal találkoztam. A tisztás szinte már térdig érő fűszálai között élénk lila színben virít a lila ökörfakkóró, és mezei zsálya, mély bordó foltokat rajzol az apácavirág, narancssárga színben virít a lassan elvirágzó farkas kutyatej, az élénk sárga szín pedig a réti boglárkával képviselteti magát. Ahogy telnek a napok, a tisztáson is egyre több virág fogja szirmait kinyitni, és bízom benne, hogy a lepkék is megérkeznek, ahogy egyre közelít a nyár. 

 Mezei zsálya

 Lila ökörfarkkóró

 Apácavirág

 Réti boglárka

Fehér madársisak.

Pontosan egy éve annak, hogy erdei túrám során találkoztam egy számomra addig ismeretlen virággal, melynek egyedi szépsége már akkor magával ragadott. Fehér, félig zárt virágainak, és üde zöld levelinek köszönhetően nem maradhatott rejtve szemeim előtt. 

Ma ismét útra keltem arra a helyre, ahol ezzel a vadon termő orchidea fajjal sikerült egy éve összetalálkoznom. Reménykedve haladtam előre az erdő ösvényén, bízva benne, hogy sikerrel járok, és ha a természet is úgy akarja, akkor a mai napon ismét gyönyörködhetek a fehér madársisakokban. És így is lett, ugyanúgy, mint tavaly tavasszal, most is ott álltak. Több tövet is sikerült megfigyelnem, még szirmaikat nem kezdték el bontogatni, de nem kell több pár napnál nekik, hogy teljes pompájukban tudjanak tündökölni. Azonban egyik megelőzve a többieket már szépen nyiladozni kezdett. Ezekről a virágokról fontos tudni, hogy először tíz éves korukban borulnak virágba, addig csak a sötétzöld levélzet figyelhető meg. Amint elérték a tíz éves kort, onnantól kezdve minden év tavaszán, májustól júniusig, fehér virágokkal büszkélkednek. 

A következő napokra kellemesen meleg időt jósolnak az előrejelzésekben, és biztos vagyok benne, hogy a kedvező idő, pár nap alatt előcsalja, a most még bimbós virágokat.