2019. május 23., csütörtök

Tavaszi reggelen



Fehér madársisak

 Mezei árvácska

 Apácavirág

Sáskalárva


Kora reggel volt, amikor sétámra indultam. A nap melengető sugarai, már a hegytető üde zöld lombkoronában álló fáit simogatták. A tisztást kellemes félhomály ülte meg. Rovarok indultak neki aznapi teendőjüknek, a lepkék pedig még szunyókálva, pihengetve várták, hogy a nap korongja magasabbra kússzon az égbolton, hogy az ő testüket is meleg sugaraival cirógassa. Kockáslepke pihent egy száraz, vékony ágacskán, dermedt teste a levegő felmelegedését várta, éppen úgy, mint a zöld fűszálak közé rejtőzött apró sárgabagoly.
A madarak hangosan flótáztak, egyik strófájukat a másik után küldve. A fészkekben a tojók a tojásaikat melengetik, míg a hímek csengő énekükkel családjukat és revírjüket védelmezik. Azonban már sok fészekben a tojások felpattantak, és folyton folyvást éhes fiókák vékonyka hangja szűrődik ki a fák védelmező lombsátra alól. Az egyik hársfa törzsén három kerek bejáratú odú tátongott, mely nyílás arra utalt, hogy a kis otthonokat nagy fakopáncs készítette, hegyes, erős csőre segítségével. Kora tavasszal a hímek több odúkezdeményt is elkezdenek, mire egyet befejeznek, és melyben majd a fiókáikat, közösen a tojóval felnevelik. Ezen a fán az egyik kis lakás mélyéből vékony hangfoszlányok jelezték, hogy a fakopáncs tojásai már felrepedtek, és a fiókáik napvilágot láttak.
Tovább haladva utamon az erdőszél csalánnal benőtt részén különleges kinézetű rovar, a skorpiólégy pihengetett. Gyakran sikerül találkoznom velük, közönséges fajnak számítanak, de minden egyes találkozásnál megcsodálom őket, mert megjelenésük nem mindennapi. Különlegességük, a hímek vöröses színezetű, körte alakú, megvastagodott ivarszerve, mely szinte megszólalásig a skorpió fullánkjára emlékeztet, nevét is erről kapta. Félnünk nem kell tőlük, mert ártalmatlan rovarok, sérülést nekünk nem tudnak okozni.  
A sűrű csalánsereg, az esőtől méretesre növő fűszálak sok rovarnak adtak pihenő, és búvóhelyet. Aprócska sáskalárvák szökkentek, ügyes ugrásokkal a lépteim előtt, verőköltő bodobácsok várták türelmetlenül a nap sugarait, közönséges lágybogarak szedték vékonyka lábaikat számomra ismeretlen céljuk felé, és éjjeli lepkék szundikáltak, és próbálták kipihenni az éjszakai fáradalmait. Ahogy egyre beljebb haladtam az erdőbe, úgy lett sötétebb és sötétebb, pedig a nap korongja már egyre magasabbra hágott, de a levelek dús sokasága, már nem engedi be a sugarakat. Csak itt-ott, a kósza réseken van esélyük behatolni, és, ha sikerül nekik a bejutás hihetetlen fényjátékot űznek az avarral hintett talajon, és a fák törzsein. Szeretem nézni ezeket a sejtelmes fényeket, pláne, ha a sudarakba gyenge szél oson, akkor igazán csodálatos az erdei előadás. Ezen a reggelen is, hosszú perceken át szemléltem a levelek pajkos táncát, miközben hátamat a mohával dúsan beborított tölgyfának döntöttem, kényelmes, puha támaszt adott, és órákig elálldogáltam volna a társaságában, de tovább kellett indulnom, mert az időm véges volt, és el kellett jutnom a kosborokig, hogy megnézzem virágzásnak indultak e már.
A mi vidékünkön is élnek orchideák. Ezek a védelmet élvező vadvirágok, nem csak a mezőket gazdagítják szépségükkel, hanem az erdő sűrűjében is otthonra leltek. A fehér madársisak, a kardos madársisak, a kislevelű nőszőfű, a müller nőszőfű és a madárfészek kosbor is él ebben a nagy erdőrengetegben, melyben már milliónyi lépést tettem meg. Rajtuk kívül lehet, hogy van több faj is, csak eddig még nem sikerült velük találkoznom, de a szemem minden sétám alatt nyitva van, és érdeklődve fürkészem a talajt, hátha új fajba sikerül belebotlanom. Addig, amíg el nem értem a kosborok élőhelyét a madarak kórusában, aprócska barna kalapos gombákban gyönyörködtem. Tavaly ilyenkor már igazi kosborszőnyeg fogadott, de most még csak a virágok szárai tanúskodtak arról, hogy itt ének, egy-két tövön díszlett még csak virág, éppen úgy, mint egy jó héttel ezelőtt. Nehezen indul be a virágzásuk mely a szokatlanul hűvös időnek tudható be. De én türelmesen várom az igazi tavasz eljövetelét, éppen úgy, mint ezek a különleges szépségű orchideák. Utamat tovább folytattam, mert, ha már erre jártam nem olyan nagy távolságra élnek a madárfészek kosborok is, csak ők még mélyebben az erdő sűrűjében. Nem sok esélyt adtam rá, hogy már előbújtak, mert, ha a madárfészek kosborok virágzása ennyit késik, akkor a madárfészkek lehet még elő sem bújtak. De szerencsém volt, ott voltak, igaz még csak alig napvilágot látva, egészen kicsi föld feletti hajtásokkal, de megjelentek. Mire ők virágba fognak borulni véget is ér a tavasz, mely az idei esztendőben igencsak hűvösre, és az aszályos időszak után csapadékosra sikeredett. Pedig ezeket a hónapokat szeretem a legjobban, mert nincs még izzasztóan meleg, és a nap sugarai sem perzselik a természet ösvényeit. De nincs mit tenni, abban kell megtalálni a szépet, ami megadatik, és bármilyen idő is legyen, a természet mindig megmutatja a kincseit.
Hazafelé menet a tisztáson át vezetett az utam, ahol szép sudárra nőtt lila ökörfarkkórók, mély bordó szirmokat viselő apáca virágok, kék fejecskéikkel bólogató ösztörűs veronikák, és egészen aprócska mezei nefelejcsek gazdagították az üde fűszálak sokaságát.   


 Skorpiólégy hím

 Kockáslepke

 Közönséges lágybogár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése